Kínai kincsek, avagy gagyi-e az, ami "kici, ócó"?
2017. szeptember 10. írta: Halfdane

Kínai kincsek, avagy gagyi-e az, ami "kici, ócó"?

Blogunk megszületésénél azt a célt tűztük ki, hogy a lehető legszélesebb szemléletmóddal próbálunk a pergető felszerelések piacán válogatni. Mindent úgysem tudunk letesztelni, viszont törekszünk a legolcsóbbtól a legdrágábbig, a tömegcikkektől az egyedi felszerelésekig mindenből meríteni.

Nos, nemrégiben egy egészen sajátos horgász-szubkultúrával ismerkedtem meg. Van egy egyelőre szűk, ám egyre népesebb csapat, akik mániákusan keresik a kínai gyártású és egyben kínai saját márkás felszerelések között a használható, illetve minőségibb darabokat. Van néhány, a szó jó értelmében agyament fazon, aki pénzt, időt, energiát nem kímélve teszteli, gyepálja ezeket a cuccokat. Nem túlzok, egy igazi szubkultúrába csöppentem, ahol a „jappán” szitokszó, a márkás és drága felszerelések használói minimum lesajnáló mosolygást érdemelnek.

Nem telt el sok idő és beszippantott a dolog, mert a kissé "szektás" hangulat mellett ott van az újdonság, az olcsó, de minőségi felszerelések iránti igény, a marketingblablától mentes valóság iránti kíváncsiság. Vannak akik szinte laborkörülmények között tesztelik a zsinórok, kapcsok szakítószilárdságát, van aki rendszeresen bont atomjaira orsókat, hogy összehasonlítsa a drágább, márkásabb gyártmányú kurblikkal. Amikor feldobtam a közösségben, hogy kipróbálnék ezt-azt, akkor meglepő segítőkészséggel találkoztam, szinte rám tukmálták a felszereléseket és mire felocsúdtam, már landolt is nálam egy botokból, orsókból álló csomag néhány srác jóvoltából. 1_8.jpg

Itt minden kínai, a bottól a karabinerig.

Legtöbbünk fejében a „kínai” jelző a „kici ócó” szinonimája. Egyelőre. Kína ma már megtanult minőségi dolgokat gyártani, nemsokára embert szándékoznak küldeni a holdra, azt meg nem lehet gagyi technológiával. Rengeteg neves gyártó is Kínában bérgyártatja a termékeit, a kínaiak pedig nem restek ugyanazon a gépsoron legyártani saját márkás termékeket, amiket aztán az Aliexpressen vagy más oldalakon a magyar árak töredékéért lehet megvásárolni. Nos, hogy valójában ezek a termékek milyen minőséget képviselnek, azt nehéz megmondani. Kézbe véve meglepő minőségérzetet tudnak mutatni, de aztán a használat során válik el a búza az ocsútól. Minden esetre nem csak a gyártás minősége fontos, hanem a minőség-ellenőrzés is, azt pedig nem tudjuk, hogy ez Kínában milyen színvonalú. Van ugyan garancia, de megnézem azt, aki egy 20-30 dolláros orsót visszaküld cserére Kínába. Ha egy ilyen tönkremegy, akkor bizony kukában a helye. Ennél nagyobb baj, ha életed halának fárasztása közben romlik el az orsó, törik el a bot, azt nem pótolja semmilyen garancia.

A fentiek alapján sejthető, hogy nagyon izgatott, hogy mit mutat egy ilyen cucc a gyakorlatban. Választásom egy Kuying márkájú botra és egy Lixada orsóra esett. 2_7.jpg

A formák tetszetősek, de határozottan emlékeztetnek valamire...

A bot közepesen igényes, de a célnak tökéletesen megfelelő műanyag zsákban érkezett, ami manapság nem is olyan egyértelmű, pl. a Megabass is nejlonzacsiban adja a belépő kategóriás botjait (Hyuga), ami számomra kissé kiábrándító, hisz egy egyszerű botzsáknak bele kell férnie a büdzsébe. A bot nyéltoldós, a blank és a nyél egy-egy külön rekeszében helyezkedik el, ezáltal nem verődnek össze szállításnál. Eddig szimpatikus.
3_8.jpg

Visszafogott dizájn, hál' Istennek. 

A tokból kivéve a tagokat, szembeötlő a nyél minőségi parafa anyaga, minimális töltőanyaggal. A formája egy az egyben a Major Craft botokkal egyezik meg, szerintem ugyanarról a gyártósorról jön. A blank a mai divatnak megfelelően mutatja a keresztszálakat, látványos, szép. A márkanév az én ízlésemnek borzalmasan gagyi grafikával van felrakva, de ezt betudom a keleti ízlésvilágnak: néha a legmenőbb japán gyártók is elképesztően hülye dizájnnal állnak elő. Ez mondjuk kevésbé lényeges szempont, ennél sokkal fontosabb, hogy az orsótartó és a gyűrűk Fujik! Legalábbis rajta van a logó. Mivel a Fuji is Kínában gyártat sok mindent, simán el tudom képzelni hogy eredeti. Acélkeretes Alconite-nak tűnik, hibátlan.


4_8.jpgAlig görbül, pedig nem "babkaró"

Kézbe véve a ráírt 2 unciás dobósúly picit túlzónak tűnik, de aztán Nacsa Gabi Godfatherjeivel dobálva meggyőződtem róla, hogy nem az, tudja amit ráírtak. Kissé talán szokatlan, hogy a bot a rövidsége mellett is nyélből hajlik, a dobásnál teljes hosszában töltődik energiával. A jerkeléshez optimális az akció, kis csuklómozdulatokkal lehet pöcögtetni a csalit, a hossz pedig éppen ideális a lefelé tartott spiccel történő csalihbűvöléshez. Mit tesz Isten, a csukák tojtak a jerkekre, így több csali is kapocsba került, végül egy Lurefans CC60 hozta meg a tesztnap sajnos egyetlen csukácskáját. A kis wobblert is meglepően jól dobta a bot, a fárasztásnál pedig szépen dolgozta ki a bő kilós halat. A bot kisebb csalikhoz picit bumfordi, nagyobb csalikkal érzi igazán jól magát, azzal viszont nagyon. Kimondottan jó benyomásom lett erről a pálcáról, kifejezetten kezes, jól használható, sokoldalú pálca, ami nagyhalas módszereknél sem jön zavarva. A hossza parti pecánál talán kissé rövid, de a csónakosok imádni fogják, mert nehéz beverni ladik oldalába. Kimondottan wobbleres, vasas csukázáshoz tudnám ajánlani, gumihoz nekem túl lágy, túl parabolás. 5_6.jpg

A bot szinte észre sem vette ezt a csukácskát. Nagyobbakhoz van tervezve.

Az orsóról érintőlegesen már ejtettem szót a legutóbbi orsótesztes írásomban, ugyanis a Kuying bottal párosítva 42 méterre szállt a 10 grammos súly, ami figyelemre méltó eredmény. A kurbli leglényegesebb tulajdonsága, hogy 19 dollárba kerül, ami minden szempontból a vicc kategória. Áfa és vám nélkül rendelhető, ingyen postában 5000 Ft körül kézhez jön. A hülyének is megéri. De vajon mit kapunk ennyi pénzért?

Őszinte leszek, azért érezhető, hogy ez nem high tech. A felhasznált anyagok, a szálvezető környéki aranyozás, az illesztések nem éppen felső kategóriásak, ezzel együtt használhatónak tűnnek. Szerintem kiscsalis orsónak tervezték, mert a dizájn a Daiwa Steez és T3 Air modelljeiből van összegyúrva. A tulajdonos azonban rátöltött egy kb. 20-as méretűnek tűnő, szintén kínai, JOF márkájú fonottat. Zsinórokról egyelőre nem írok semmit, mert tesztelés alatt van több márka is, de ez a zsinór viszonylag erősnek bizonyult, ám olyan elképesztően reszelős a felülete, hogy a gyűrűkön minden más ingert elnyomó rezgéseket kelt. Ennek ellenére lehet érezni az orsó finom darálását, ami nagyobb ellenállású csaliknál eltűnik, ahogy az illesztések összefeszülnek, de ilyenkor meg erőlködni kezd az orsó. Ahogy klasszikus mondás tartja, nem lehet egyszerre szerelmeskedni és szűzen is maradni…:D 8_4.jpg

A Daiwa cég dizájnerei kiváló munkát végeztek, csak a logó nem stimmel :D

Ezzel együtt az orsót bátran merem ajánlani a multizással ismerkedő kezdőknek, mert tud annyit, hogy ki lehet vele próbálni ezt a műfajt és ha mégsem jön be, akkor sincs nagy bukta. Aki beleszeret a multis pecába, úgyis vesz komolyabb orsót. Régi közhely, hogy nem lehet az olcsó orsókkal tanulni, ez már egyre kevésbé igaz, többek között erre az orsóra sem. Nem túl orsógyilkos alkalmazásokra akár hosszabb távon is megfelelő lehet, de erre nem merek nagy összegben fogadni. 6_5.jpg

Nincs az a tenger ami szebb lenne a mi "tengerünknél"

Minden felszerelést próbálok több szituációban tesztelni a teljesebb kép érdekében. A bot nagyobb dobósúlya és a rövidsége adja magát egy csónakos pecához, így ezt is ki kellett vele próbálnom. A sors úgy hozta, egy igen szép hallal sikerült tesztelni. Az utóbbi években sikerrel eredtem a balatoni süllők nyomába vertikális módszerrel. 30 gramm körüli glavinjarákat szoktam használni a 3-3,5 méteres vízben általában sikerrel. A csalit néha csak a csónak alatt emelgetem, de úgy is használom, mint egy jiget: kidobom és emelgetem. Mindkét módszer „szereti” a határozott karakterű, ám nem túl kemény botokat mivel sokkal intenzívebbek a csalivezetés mozdulatai, mint gumihalazásnál. A kapás általában a az emelési vagy megtartási fázisban jön, nekem kb 50-50% arányban. A nagy csalit könnyebb jól akasztani, viszont a rugalmas bot jól tompítja a hal kirohanásait, meggátolja, hogy a nagy csalit kirázza. 7_4.jpg

Nyár este volt, madár dalolt a fán...

A fenti követelményt a bot kiválóan teljesítette. Annak ellenére mondom ezt, hogy az aznapi pecán velem volt egy kifejezetten vertikális horgászatra épített bot, ami persze funkcionlaitásban ellopta a showt, de a kis Kuying sem vallott mellette szégyent. Talán csak a rövid nyél bizonyult kissé kényelmetlennek a kemény fárasztás alatt.

Na de mi is történt? Nem akarom lelőni a poént, de aznap fergetegesen sikerült belenyúlni a süllőkbe, azoknak is a nagyjába. Végül a nap halát épp a Kuying-Lixada kombó adta.9_2.jpg

A természet csodája. És a hal se csúnya, hahaha ;)

Ahogy egy akadó mellett emelgettem el a glavinjarát, a csónaktól kb. 10 méterre egy bődületes rávágást kaptam. Azonnal akasztottam, a bot pedig nyomban perecbe hajlott. A hal annyira durván ment, hogy egy darabig busára gyanakodtam, de a jól ismert süllős fejrázások hamar meggyőztek, hogy a hőn áhított vendég pumpál a zsinór végén. Jónéhány kemény kirohanást kellett a botnak és az orsónak kiállnia. Előbbi karakánul állta a rohamokat, utóbbi kicsit erőlködött, érezhetően nem ilyen pecára lett tervezve. Viszont bebizonyosdott, hogy a féke állja a sarat komoly igénybevétel esetén is. Végül a hal elfáradt, a csónak mellett egy hatalmas süllőtest fehérlett fel. Gyorsan szákba tereltem, majd a horogszabadítás és a mérést követően szabadon engedtem. Halam faroktőig 78, farokvégig 86 centisnek bizonyult, súlyát nem mértük, de talán nincs is jelentősége. Bár minden teszt ilyen lenne…;)10_2.jpg

Sokak szerint botrányos ez a botrágás. De legalább meg tudom mutatni, mivel fogtam ezt a "kétkezes" süllőt.

Az igazán lenyűgöző dolgok pedig még hátra is vannak, de maradjatok velünk, hamarosan azok is jönnek. ;)11_2.jpg

Legkedvesebb hobbim a "sárkányeregetés".

 

A bejegyzés trackback címe:

https://tesztpeca.blog.hu/api/trackback/id/tr4912798890

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása