Sose gondoltam volna, hogy ilyen nehéz műfaj a teszthorgászat. Teljesen random, hogy épp milyen felszerelések landolnak nálam, viszont ami érkezik, azt nyilván ki kell rövid időn belül próbálni. Márpedig ez nem csak azt jelenti, hogy dobálgatunk egy kicsit, bizony halat is kell fogni. Lehetőleg jó halat. Nos, olyan nincs, hogy a nagy hal rendelésre jön, ezért aztán van, hogy egy-egy felszerelés egészen hosszú ideig dekkol nálam, mire méltó ellenféllel találkozik.

Így jártam e cikk főszereplőjével, a Lew’s Custom Lite Speed Stick 2 unciás (kb 60g) és 7 láb 4 hüvelykes „Magnum Pitchin” botjával és a Super Duty Wide Speed Spool orsóval. Amikor a forgalmazó a kezembe nyomta, akkor először swimbaites feketesügerezés lebegett a szemem előtt, nem gondoltam volna, hogy így meggyűlik később a bajom ezzel a projekttel. Igaz, talán csak 3x próbálkoztam a korábbi években igen szép, kifejezetten nagy fekákat adó pályán, csak kapásig jutottam, illetve egy megakasztott igen szép feketesügér angolosan távozott a betonkemény botról, egyszerűen kirázta a szájából a nehéz csalit. Csekély vigasz, hogy idén a helyi profik is erősen szenvedtek...

De ne szaladjunk ennyire előre, lássuk, mit is tud ez a kombó „ránézésre”. Korábban járt a kezemben a cég pár olcsóbb modellje (pl. ez: http://tesztpeca.blog.hu/2017/03/05/amerikabol_jottem_801, vagy ez: http://tesztpeca.blog.hu/2017/04/23/mission_possible_jo_multit_olcson), amelyekről kedvező benyomásokat szereztem. Ezért kifejezetten kíváncsi voltam, hogy mit is tudhat a márka a magasabb árszegmensben. Azt kell mondjam, hogy a botot kézbe véve feltűnik a minőségi különbség, de leginkább az, hogy valami egészen valószínűtlenül könnyű.

Ha nyári próbálkozásaim nem is adtak halat, egészen varázslatos természeti tüneményekben volt részem.

A 2 unciás dobósúlyú casting botok általában már viszonylag nehezek, 170-200 gramm körül vannak. Ennek az az oka, hogy többségüket arra tervezik, hogy féltéglányi csalikat (swimbaiteket) dobáljanak, vagy a növényzet lyukaiba ejtegetett gumira rárontó feketesügereket teketória nélkül a csónakba röptessék. Mindkét cél azt kívánja, hogy a botok erősek legyenek, bírják az extrém igénybevételt. Nincs mese, ehhez anyag kell, a blankok ezért sokszor komoly falvastagsággal rendelkeznek. A nehéz blankok kiegyensúlyozása aztán a nyelek is nehezek, így az egész bot nehézzé válik. Persze, aki nagy halakra pecázik, az általában szereti érezni a rendíthetetlen erőt a felszerelésében, de amikor egy napot végig kell horgászni egy sárnehéz cuccal, akkor bizony a nap végére nem mindig őszinte a mosoly... 

Dupla szivárvány hajnali 5-kor. A koránkelés jutalma.

Nos, ezt a botot szürreális élmény volt kézbe venni. A kategórián belül pehelykönnyűnek számít, mindössze 145 gramm!!! Nem tévedés, lemértem! Már az első dobásoknál érződött a légies könnyedség. Fura módon ez a bot megkövetelt egy sajátos dobástechnikát. Kis csalikat rövid bottal általában robbanékony mozdulattal dobunk, nagy csalikat hosszabb bottal – részben a csali, részben a bot súlya miatt – lassabb mozdulattal. Nos a bot könnyűsége lehetővé tette a robbanékony, lendületes dobást a nagy csalik ellenére is. Kell is, hiszen a blank rendkívül kemény, túlfeszített anyagból van. Ez pedig csak komoly dobási dinamika esetén tud „feltöltődni”.

 A nyár csodálatos színei

A bot könnyűségéhez méltó partner az orsó, ami a versenytársak hasonló kategóriás modelljeihez képest szintén nagyon könnyű, zsinór nélkül 228 grammnak mértem. Ebben a kategóriában a 300 gramm feletti súly alap, a vadiúj Shimano TranX 301 pl. 330 gramm. Ez drámai különbség! Ezt pl. az oldalfal kikönnyítésével érték el, ami grafit. A ház természesen fém, ahogy a hajtókar-oldali deckni is. Minden esetre azért észben kell tartani, hogy ez egy feketesügeres orsó, tehát harcsázni felejtős, csukázni, süllőzni viszont teljesen jól használható.

Rendkívül könnyű az orsó, már-már túl könnyű, ezáltal kicsit fejnehéz lett az kombó, ami azért nem zavaró, mert maga a bot is pehelysúlyú. Nem terheli meg a csuklót. 

Mindezek mellett két nagyon komoly pozitívumot mutatott az orsó. Az egyik, a fék legfelső kategóriát idéző precíz működése. Simán, tapadásmentesen adagolja a zsinórt fárasztáskor. A másik, hogy az egyik legjobban dobó multi, amit valaha a kezembe fogtam. A nagy multik hagyományosan jól dobnak, hiszen ha sikerül beindítani a dob forgását, akkor olyan erővel „tolják” a repülő csali után a zsinórt, hogy a légellenállás lassító hatása szinte nem is érvényesül. Míg a korábbi dobástesztek esetében a 10 grammos csalit bizony lelassította a zsinór légellenállása, egy 60 grammos jerket Föld körüli pályára lehet állítani. Ez az orsó azonban ezt meghaladóan is kezesnek bizonyult, szinte nem is dobtam vele gubancot, a mágnesfék 2-3-as állásban is tökéletesen ellátta a feladatát. 10 gramm felett már olyanokat dobtam vele, hogy én magam is többször meglepődtem, 30-40 grammos csalikkal pedig a lenti képen látható nádfalat gond nélkül megszórtam. Feltűnő volt, hogy dobáskor hatalmas hurkokat dobott le magáról a dob, mégsem pörgött túl, nem tekerték maguk alá a lefutó zsinórt az újonnan leváló rétegek. Szinte nem is dobtam vele gubancot. Ehhez azért hozzájárult, hogy nagy csalikkal használtam, amik gyorsan "tépték" maguk után a zsinórt, de mégis érezhető volt egy más orsókhoz viszonyított kezesség. 

Odáig dobtam a tenyeres gumikat.

Viszont ez a kombó elég nagy dilemma elé állított. hogyan használjam? Ahogy írtam, a swimbaites fekázás nem bizonyult sikeresnek. Hiába készítettem a rezzenetlen vízfelszínen tükröződő páros szivárvány hátterével gyönyörű fotókat, a hal csak nem akart megjönni. Az hamar beigazolódott, hogy a bot wobblerezni finoman szólva sem optimális. A betonkemény blank olyan agresszív veretést ad át, hogy a vállamat is rázza. Ez nem jó. Wobblerrel akasztott halaim szinte mindegyike lerúgta magát, Meg is haragudtam kicsit a botra.

Pedig nem rossz az, csak jól kell használni! Ahogy beköszöntött a szeptember, elkezdtem terveket szövögetni jó kis csukázásokról. szeptember közepén rápróbáltunk barátaimmal a Tisza-tóra, ahol az őszi „roham” előtt reméltünk pár krokit becsapni. A Lew’s kombónak olyan szerepet szántam, hogy ha a pálya engedi, akkor nagy gumikkal, swimbaitekkel fogom kergetni a terepszínű ragadozókat. Nos, a korai időpont miatt még a növényzet teljesen nyári képét mutatta, így csak olyan csalik jöhettek szóba, amelyeket a növények között el lehet húzni. A patkolt tenyérnyi gumihalak nem tartoznak ezek közé, úgyhogy a bot akció nélkül maradt.

Ősz, lapos fények, szél. Csukás időnek ígérkezik.

Végül az idei hosszú, napos vénasszonyok nyarát követő agresszív hidegfront egy természetközeli állapotban lévő, nem telepített, de nem is horgászott bányató partján talált. A tó alján egybefüggő hínárszőnyeg található, amely felett jó ötletnek tűnt a nagy gumikat, spinnerbaiteket húzni. Annál is inkább, minthogy a viharos erejű szél eleve nem tette lehetővé a finomkodást. Minden adott volt tehát, hogy a tenyérnyi gumihalaimmal üldözőbe vegyem a csukeszokat. Szerencsére a csukák is úgy gondolták, hogy segítenek összedobni egy jó kis cikket, örömmel álltak modellt a kedvemért. Összesen 5 gyönyörű, egészséges, jól táplált ragadozót segítettem partra, majd adtam vissza szabadságukat.

Meg sem nyekken a pálca a termetes csuka alatt.

A bot kiválóan vizsgázott. Egyedül horgásztam, így nem tudtam igazán jó képeket lőni a fárasztásról, de látszik, hogy a bot egy bő 70 centis csuka fárasztásánál alig hajlik. Érdekes módon, egy percig sem éreztem kétségesnek, hogy amit egyszer megakasztottam, az kézhez is jön. Ebben mondjuk nagy szerepe volt az orsó fent már agyondicsért fékjének, meg annak, hogy a kemény bottal szupergyorsan fárasztottam, lényegében úgy téptem ki a halat a vízből, hogy ne nagyon legyen ideje leakadni. Nem feltétlenül szeretek ilyen agresszíven fárasztani, bár megvan az előnye is: gyorsan túl van rajta a hal és mehet vissza éltető elemébe. Tapasztalataim szerint az „agyonfárasztás” sokkal jobban megviseli őket, mintha gyorsan csinálnánk. (Mély vízen pont az ellenkezőjét csinálom, lassan vezetem a halat felfelé, vállalva a leakadás kockázatát, de vigyázva, hogy a nyomáskülönbség sokkja miatt ne pusztuljon el a hal.)

A bot alig hajlik a megiramodó hal erejétől, még szerencse, hogy a fék szépen adagol. 

A gumi mellett a spinnerbaitet is remekül kezelte, az orsó meg se nyekkent annak ellenére, hogy a 7.1-es áttét ilyen nagy orsónál már aránylag gyorsnak mondható. A gumikhoz jól jött ez a sebesség, a spinnerhez kicsit sok, de a nehezebb csalikat eleve gyorsabban kell tekerni hogy átjöjjön a hínár felett. A nagy dob miatt a zsinórbehúzás jelentős, de mégsem erőlködik az orsó. A hajtókar természetesen 100 mm-es, ahogy illik is egy ilyen kurblihoz. 

Feladta a harcot a terepszínű rabló.

Persze semmi sincs hiba nélkül, itt is vannak hiányosságok, szerencsére nem teszik tönkre az élményt. A legjelentősebbnek azt érzem, hogy a rövid nyél miatt a bot egyenesúlya kissé felborult és picit fejnehéz így a cucc. Ennek jelentőségét azonban csökkenti az a tény, hogy a blank (lakkozatlanul, mikrogyűrűsorral) rendkívül könnyű, így bár a súlypont kiesik a kezünkből, akár az egész napos peca sem fárasztó, nem terheli meg a csuklót. A zsinórakasztó hiánya számomra a nagycsalis kombóknál különösen fájó, ugyanis a gyűrűbe akasztott horgon ide-oda csapódó csali a blankot és a gyűrűt is károsíthatja. Léteznek gumigyűrűvel rögzíthető horogakasztók, de ezeket egy 60 grammos jerk egyszerűen letépi. UPDATE: Horogakasztó témában úgy tűnik, tévedtem, felhomályosítottak, hogy a triggerbe fúrt lyuk az. Hogy ez nekem nem jutott eszembe... :D. Viszont nem tudok napirendre térni azon, hogy miért nem tudnak egy botzsákot adni? Egy átlátszó nejlonban van a bot. Vicces, de egyben lehangoló, hogy nem fér bele a büdzsébe egy fillérekből előállítható textiltok. Ugyanezt a szuperprémium márka Megabass is eljátszotta a Hyugánál. Ez színtiszta megúszás, roppantul haragszom erre a jelenségre. 

Nehéz egyedül fotózni úgy, hogy ne kelljen letenni a felszerelést a homokba és a hal is látsszon.

Az esztétikum ízlés dolga. A golfiparból átvett Wynn polimer nyél kiemelkedően csúszásmentes, jó fogású, sajnos a belenyomott mintába hajlamos beleragadni a kosz, ami szerencsére körömkefével szépen eltávolítható. A blankot nem lakkozták, ami manapság divatos, bár sérülékenyebbé teszi a botot. A könnyűség amúgyis felveti a falvastagság kérdését, muszáj volt a könnyítés érdekében vékonyítani. Valószínűleg soha nem lesz gond hal miatt a blankkal, de ha odacsapjuk valamihez (ami cserkelős peca esetén egyáltalán nem lehetetlen), akkor bizony sérülhet. Vigyázni kell rá! Az építés minősége amúgy kifogástalan, a gyűrűkötések lakkozása tökéletes, a „meztelen” grafitszürke blankon különösen jól néznek ki a fekete sávok. Összességében tetszetős pálca, nem hivalkodó, de figyelemfelkeltő külcsínnel.

Beletartós, csalós fotót nem kaptok, ellenben itt egy ELTARTÓS. (Kopirájt Predator TV :)) 

Nem csak a megfelelő halat volt nehéz megfogni ezzel a bottal, de az ajánláson is sokat gondolkodtam, nehéz szülés volt. Nyilván a nevéből – pitchin – következik, hogy gumizásra szánták, de valljuk be, ezt a technikát kevesen űzik itthon (gyk. a picsingelést, nem a gumizást). Viszont adta magát a gumis csukázás, arra ez a bot tökéletes. Ne feledjük, ez egy nagycsalis, nagyhalas bot. Aki 5 grammos wobblerekkel tervez horgászni, az nézzen körül a szária más modelljei között, ezt a botot az vegye meg, aki mániákusan keresi a nagy csukákat vagy süllőket, mindezt nagy csalikkal. Neki fantasztikus élményeket fog adni a bot, nem fog csalódni. A többiek meg válasszanak mást!

A botharapás márpedig marad! :D :D :D