Cikkeim témájául igyekszem az újdonságokat választani, hiszen az új fejlesztések, megoldások a legizgalmasabbak, azok viszik előre szeretett sportunk technikai oldalát. Ugyanakkor számtalanszor jól esik visszatekinteni a múltba és elővenni valamit, ami jól bevált, kellemes, nosztalgikus emlékeket ébreszt. Nemrégiben kezembe kaparintottam két olyan botot, amelyek sem nem újak, sem nem modernek, azonban egyediségükkel, szépségükkel, különlegességükkel méltók a figyelemre.

Egy ilyen visszatekintésnek azonban van hozadéka is. Visszatekinthetünk a botépítés egy korszakára, láthatjuk a fejlődés ívét, a szemléltmód változását. A mai fiatal pecásoknak teljesen idegen lehet már az, hogy egykoron szinte nem is horgásztunk 3 méternél rövidebb pergetőbotokkal, sőt a 330 cm sem volt ritka. Manapság már sokszor csak 160-180 cm egy bot, ezen már a szemünk sem rebben. Korszakok jönnek és mennek, néha egy kis visszatekintés sem árt. Az utóbbi években a botépítés valóságos forradalmat élt meg. A fejlesztés fénysebességűre gyorsult, egyre könnyebb, erősebb anyag áll rendelkezésre, amelyek segítségével korábban elképzelhetetlenül légies botok épülnek, akár már az olcsó kategóriában is. Mai szemmel kissé furcsa egy olyan botot kézbe venni, amelyik anyaggazdag, akár nehéznek is mondható, ugyanakkor csak úgy sugárzik belőle az erő.

A karbontechnológia fejlődésével néhány gyártó szembement és olyan botokat készítettek, ami a kikönnyített „pilinckák” mezőnyében ormótlan durungnak, dióverőnek tűntek. Ennek egyik éllovasa (volt) a sokak által ismert és méltán kedvelt Deps, amely fennen hirdette a funkció diadalát a csilivili könnyítés helyett: Function is Power! De ugyanezzel a szemlélettel gyártott botokat a honi közönség számára ismeretlen, amerikai Zombie manufaktúra is. E cég botjai kézzel, kis szériában készültek, Magyarországra csak pár darab jutott el, de úgy érzem, hogy különlegességük, minőségük méltán teszi őket alkalmassá arra, hogy egy blogposzt témái legyenek.

Bevetésre váró szépségek

Különleges szerencse az is, hogy a cég két termékét is kézbe vehettem. A könnyebbik pálca ¾ unciás, míg a nagyobbik 2 unciás dobósúllyal rendelkezik. Névleg! Ugyanis azonnal érződik, hogy ezek a botok bármit kibírnak, elpusztíthatatlan vadállati erővel rendelkeznek. Az egyrészes blank vastagságát csak a térdemen kettétörve tudnám ellenőrizni, meglepő módon ezt a vizsgálatot nem végeztem el. Ugyanakkor a botoknak mai kézzel fogva megdöbbentő súlyuk van. Érződik, hogy a blank feltehetően vastag anyagból van, bőven van benne matéria. A Deps jelmondata ezekre is igaz: ezek nem magamutogatásra, hanem kőkemény harcokra készültek.

A zombik áldozatra lesnek

Aki viszont szereti az exkluzív külcsínt, az sem jár rossz helyen. A boton számottevő fém dizájnelem található, amelyek közül kiemelkedik az orsótartó gyönyörűen megmunkált fémgyűrűje. Ehhez hasonló minőségi elemeket az ismert márkák közül talán csak a Megabass használ. Ahogy a szólás mondja: ízlések és pofonok különböznek, az viszont tagadhatatlan, hogy rendkívül igényes összeállításról beszélhetünk. Hasonlóan szembeötlőek a karbon elemek, amelyek ma már az olcsóbb kategóriában is közhelyek, 10 éve azonban még igazi különlegességnek számítottak.

Gyönyörű esztergált záróelem

A bot kiemelkedő dizájneleme a blank és az orsótartó festése. Természetes fénynél alig különbözik a lakkozott fekete színtől, napsütésben azonban egészen varázslatos színekben tündököl: zöld és lila színek váltogatják egymást. Gönyörű, mégsem hivalkodó. Egyedi és elegáns. Az egész dizájnt átlengi valami időtlenség, 10 év távlatából ezek a botok ma is kiemelkedően szépek.

Nehéz visszaadni a színek kavalkádját, de talán valami átjön belőle.

Az orsótartó is a zöld és a lila színek közt változik, de lehetetlen normálisan fotózni. Látni kell. 

Nem tudok viszont attól elvonatkoztatni, hogy ezek a botok bizony nehezek. Ezt valószínűleg a gyártó is tudván tudta, ugyanis nagyon okosan lett megtervezve a botok egyensúlyi pontja, egy hozzájuk illő orsóval éppen nem fejnehezek, kényelmes őket tartani, használni. Itt jön ki nagyon annak az előnye, hogy ezeket a botokat profik tervezték és nagyon nagy gonddal építették meg, nem csak „lefolynak” a gyártósorról valami keleti üzemben. Itt válik el a búza az ocsútól, tömegtermék a prémium minőségtől.

A weblap sajnos már nem üzemel.

Sajnos az anyaggazdagság és a súly hátránnyal is jár. Hiába Toray karbon a blank, a botok bizony kissé lusták. Bizonyára én vagyok csak túlontúl elkényeztetve a ma megszokott ultrakönnyű, papírvékony blankok ropogós érzésétől, de mára már túllépett ezen a botépítési technológia. Dunai gumizásnál például kifejezetten gyorsan leraktam, mert egész egyszerűen nem hozta a kellő érzékenységet ahhoz, hogy megfelelően érezzem vele a megfelelően súlyozott gumi puha talajfogását. Tegyük hozzá, ezeket a botokat nem is erre tervezték, hanem feketesügér-pecára, így nem is róható fel nekik, ha nem viselkednek a klasszikus süllőzés szempontjai szerint. Mindent arra kell használni, amire való. 

Zseniális csukás pálca, igazi mindenes. 

De akkor mire valók? Nos, ha a jiges pecát kizárjuk, akkor viszont kb minden mást meg lehet vele oldani. Szerintem kifejezetten szereti mindkét pálca a spinnerbaiteket, wobblereket. A fast akció ellenére nem igazán spiccakciós egyik sem, a középső szekció is szépen hajlik. Minden olyan csali, amelyet kapás esetén behúzni és nem robbanékonyan beütni kell, ezzel bottal nagyon jól használható. A 2 oz-s modellnek a swimbait sem akadály, bátran lehet vele akár még a megadott dobósúlynál nagyobb csalikat is dobni. A vastag falú blank itt már komoly előny, bátran meg lehet vele húzni a dobást nagy csalinál is, nem kell tartani attól, hogy a „papír” blank szétrobban. Nagy csaliknál a bottest figyelemre méltóan feltöltődik, messzire katapultálja a súlyt, ehhez pedig nem kell különösebben kifinomult dobástechnika.

Nagyhalas pálcák. Más stílus, más érzés. A Lews botról már olvashattatok októberi cikkünkben.

A botok tulajdonosa a kisebbik modellt kifejezetten a kövesezéssel összefüggésben emlegette. Bevallom, nekem egyáltalán nem ezt sugallja, azonban balinozáshoz egészen jónak tűnik. Jól dob, jó vele vezetni a gyorsan húzott csalit. A „nagy” modell süllős gumizáshoz egyáltalán nem passzol, viszont eszményi csukás pálca. Az éles halas tesztre is csukázás keretében került sor. Mindkét botnak van egy remek tulajdonsága, ami csak használatnál jön elő: a „teli” EVA nyél a vége felé alig észrevehetően el van vékonyítva, ami remek ötlet: amikor a dobáshoz készülve ráfogok a bot végénél a nyélre, szinte magától értetődően vezeti a kezem oda, ahol optimális megfogni. Amilyen egyszerű, olyan zseniális ötlet, számomra az egyik leginkább szerethető vonása volt ezeknek a botoknak.

A másik zseniális vonás a különleges gyűrűzés. Az elérhető információk szerint acélkeretes, SIC betétes a gyűrűsor, viszont fel merek tenni arra egy kisebb összeget, hogy a keret titán, a betét meg jó ég tudja mi, de kísértetiesen hasonlít mai Torzite gyűrűk szupervékony, szuperkönnyű betéteire. Akármi is legyen, látszik, hogy még a kategóriáján belül is kiemelkedő minőség. A gyűrűk lakkozása igaz, már kicsit megtöredezett, ami az idő múlása okán bocsánatos bűn...

Kövesezni? Áhhhh...

Na de mit is tudnak a gyakorlatban ezek a pálcák? A nagyobbik botra a vadiúj Shimano Tranx 301 került, amit ugyan harcsázni vettem, de nyilván ki kellett próbálni minél hamarabb. A kisebbik botra a szeretett és sokszor bizonyított Metanium HG került. Méretben, súlyban mindkét orsó remekül passzolt a hozzá párosított bottal, már csak halat kellett fogni velük.

A "kis" bot is remekül megbirkózott a csukákkal. 

Egy októberi napon egy bányatavon kergettem a csukákat, ahol az összes klasszikus csali kapocsba került. Egy idő után megfigyeltem, hogy a legintenzívebb érdeklődés a nagy gumikat kíséri, minél nagyobb csalit húztam, annál jobban bolondultak érte a krokodilok. Hiába toccsant hatalmasat, sokszor már a süllyedő csalit ütötték vágták a csukák, persze ezek nem akadtak meg. Ezért aztán elővettem a készletemből a legnagyobb gumihalamat, a 6 collos Relax Jankest, amit egy 10 grammos, 6/0-s jigre tűztem és egy saját készítésű előkével megpatkoltam. Nem vagyok a patkolás nagy barátja, de ekkora csalinál egy egyeshorog már kevés, rengeteg kapást rontanék vele, kell a segédhorog. A gumihalat a mederben szinte összefüggően álló növényzet felett vezettem, swimbaitként. Nem kellett sokat bűvészkedni a vezetéstechnikával, a folyamatosan húzott gumit is bátra verték a halak és még a patkolás ellenére is voltak meg nem akadó, vagy farokleharapó kapások.

A nagy bottal ilyen tenyeres gumikat dobáltam. 

Hiába a patkolás, ha csak a farkát rágja le a csuka

És az eredmény: őkelme.

Kiváló nap volt, sok halat fogtam és remek akciófotókat készítettem, annak ellenére, hogy elég vicces bal kézzel fárasztani, jobb kézzel meg a nem túl ergonomikus telefont babrálni.

A botok remekül rugózzák ki a vad csukák szaltóit is.

A fáradt kroki pedig engedelmesen jön kézhez. 

Sajnálatos, hogy ezek a botok már soha nem lesznek elérhetők kereskedelmi forgalomban, ugyanis a gyártó cég lehúzta a rolót. De hát semmi sem tart örökké. Örülök, hogy megoszthattam veletek az élményt, és bár jelen írásnak aránylag kevés a gyakorlati haszna, engedtessék meg nekem, hogy ilyen cikket is írjak. Köszönöm, hogy elolvastátok.