Tesztpeca

2018\04\29

A tavasz könnyed lehelete – Jaxon Symbian HX Supra Spin 226

Valahogy úgy hozta a sors, hogy egymás után jutnak el hozzám jobbnál jobb UL botok. Sose voltam nagy UL pecás, viszont nagy úr a muszáj (haha): kénytelen voltam megszeretni ezt a műfajt. Nem volt nehéz, ha egyszer jobbnál jobb cuccok járnak a kezemben. Tényleg, minden egyes bot egy egyéniség volt, így magán az UL műfajon belül is sokféle karakterrel ismerkedtem meg.

 19_6.jpg

A tavasz a ragadozó halas horgászat egyik legizgalmasabb, legváltozatosabb időszaka

Az UL vagy ultralight – ultrakönnyű – jelzőt általánosságban használja a pergető-szleng a könnyű felszerelésekre, holott ez teljesen téves. Véleményem szerint ultrakönnyűnek legfeljebb az 5 grammig terjedő csalikkal történő horgászatot lehet nevezni, de lehet hogy inkább csak a 3 grammot. A 10 grammos botok nem nevezhetők UL-nek, feltével, hogy a dobósúlytartomány helyesen van megadva. Sajnos a botokra ráírt értékek sok esetben teljesen megtévesztőek, dobáltam már leheletfinom 3 grammos bottal 8 grammos fejet is úgy, hogy tökéletesen kezelte a bot, de volt, hogy a ráírt dobósúly felét sem tudta az adott pálca. Nagy tehát a katyvasz, próbálok rendet tenni, de nem könnyű…

 18_6.jpg

A Duna ártéri erdeiben már bontogatják a fák a rügyeiket

A mai alanyunk egy sajátos pálca. A Jaxon Symbian HX Supra Spin 2,26 méteres, 1-9 grammos verzióját még az ősszel ragadtam magamhoz, mondván, hogy micsoda remek kis parti UL pálca lesz. A hossza miatt esett rá elsősorban a választásom, hisz az UL szegmensben ritka a 2 méter feletti pálca, de inkább a 180-190 centis botok az elterjedtek. Hogy miért? Mert ezt a hosszt lehet könnyedén kellően feszesre építeni, márpedig a piacon a „feszesgyorsgerinces” pálcákat keresi mindenki. Némileg indokolatlanul, hiszen az ul módszerrel fogható halaknak ritkán kell olyan erősen bevágni, hogy ahhoz igazán komoly gerinc kelljen. Viszont ez a bot „szárazon” meglepően, de igen kellemesen feszesnek mutatkozott, muszáj volt tehát kipróbálni.

 05_14.jpg

Igazi UL setup tavaszi parti pecákra. A nyél minimalizmusa és a szuper-ergonomikus orsótartó a bot vonzó tulajdonságai közé tartozik.

A bot tehát 226 cm hosszú, két részből áll. A blank 2 db 115 centis tagra szedhető szét, amelyek egy korrekt, bár nem különösebben szép műanyag vászonszerű zsákban vannak. Az illesztés rendben van, nem lötyög, szépen illeszkedik. A gyűrűk a Fuji KR szériájához hasonlítanak, de nem Fuji gyártmányúak. Ez maximum a vájtfülűeket zavarhatja, a használati értéket nem befolyásolja. Anyaguk acél, a betét SIC. Az orsótartó nagy örömömre a Fuji SKSS-hez hasonló, amely a Fuji legkirályabb terméke a TVS mellett. UL botokra kötelezővé tenném ezt az orsótartót, mind ergonómiában, mind súlyban verhetetlen (nagyobb dobósúlyban a TVS-t jobbnak tartom, mert ott már jól jön a biztosabb botfogás, márpedig a TVS ebben igazán zseniális). Szerencsére nem cseszték el a bottervezést a túl sok nyéllel: az orsótartó alatt csak egy pár centis kis EVA-t találunk, aminél több nem is kell.

 01_12.jpg

Kellően érzékeny a sügerezés követelményeihez

Igazából egyetlen negatívuma van számomra a botnak, az osztott nyél kicsit hosszúra sikerült. Ebben a dobósúlyban gyakran dobunk egy kézzel, hisz a könnyű csalik célba juttatásához nem kell nagy erő és könnyű is célozni. Én alig-alig éreztem szükségét, hogy az alsó kézzel irányítsam a dobást, de ha mégis, mindig bosszankodtam, hogy hosszú. Sőt néhányszor szépen oldalba is vertem magam, ami azért bordatöréssel nem járt, viszont némileg bosszantó volt. Persze ez szubjektív, lehet, hogy lesz aki pont így fogja szeretni, hiszen ez egy igen élvezetes, és kifejezetten jól használható bot lett.

 03_14.jpg

A pisztrángok virgonc védekezését és vad vagdalkozását vagányul védi

Mielőtt tovább megyünk, ejtsünk pár szót az ultrakönnyű horgászatról. E módszer többek között azért rendkívül népszerű, mert a ragadozó halak kisebb példányait elképesztő hatékonysággal lehet vele megfogni. A finom, vékony zsinóron felkínált csali mindig fogós és egy kisebb testű hal is komoly fárasztási élmény lehet. Kezdő, vagy önbizalomhiányos horgászok ezért szívesen nyúlnak ehhez a módszerhez, amely azonban magában hordozza annak veszélyét, hogy a méretkorlátozással védett nemes halak kisebb, akár ivadék-korú példányait nagy tömegben foghatja meg a mohó horgász. Jómagam sem nézem jó szemmel, amikor a közösségi médiában azzal büszkélkedik valaki, hogy 100 db 20 centis süllőt fogott, pedig hány ilyen van. Ne éljünk tehát vissza e módszer hatékonyságával: ne méreten aluli halak etikátlan (és jogszerűtlen!) összeszurkálására használjuk, hanem nagyobbak (óvatosabbak) megfogására, kicselezésére.

 04_14.jpg

Ilyen egy horgásztalálkozó, amikor valaki rendes halat fog. Az élményre éhes "horda" a japán turistákat megszégyenítő vehemenciával kattintgat és eszi a sárga irígység! (Gratulálok Csabi a szuperlágy bottal bemutatott süllőfogásért!)

UL pergetés alatt a horgászok többsége elsősorban sügerezésre gondol, de jópár olyan halfaj van, ami igen élvezetesen fogható ezzel a módszerrel. Az én lelki szemeim előtt a kora-tavaszi Dunán bandázó jászok ígérte lebegett, amelyek ilyenkor jól foghatók apró gumival, vagy wobblerrel. A csalit ilyenkor sok esetben sodrásnak felfelé dobjuk és a köveken pattogtatva várjuk, hogy egy mohó jaszkó elkapja. Sodrással felfelé nem nagyon kell húzni a wobblert, így az UL pálca egyáltalán nem kevés, sőt inkább emeli az élvezeti faktort.

 08_14.jpg

Hajnalban a jászok a felszín közelében bújkálnak. Ilyenkor többnyire nem eszik a csalit, ellenben a méreg eszi a horgászt. 

Az idei március meglehetősen hidegnek bizonyult, illetve az összes potenciális horgászhétvége süvítő széllel, esővel és kellemetlen hideggel kényeztette a horgászokat. Mire jó idő lett, a jaszkók túlnyomórészt leívtak és egyre kevésbé intenzíven bandáztak. Sikerült azért találkoznom velük, de sokat mentem értük és inkább csak 1-1 darabokat sikerül elcsípnem. Viszont elképesztően gyönyörű tavaszi reggelekben gyönyörködhettem, amelyek fotódokumentációját megosztom veletek.

07_14.jpg

Elvetemült kolléga az őszt idéző ködben

09_14.jpg

A kelő nap meleg sugarai áttörik a ködpaplant...

12_11.jpg

...és aranyport szórnak az ébredő Duna tükrére. 

A boton többnyire egy 1000-es orsót használtam, ami bőven elég rá, nem is szereti a nagyobbat. A pálca mindössze 82 gramm (!), így könnyű agyoncsapni valami nehéz kurblival. A megfelelő orsóval azonban egy rendkívül finom kis szerkezet. És ami a lényeg, a hosszához képest nagyon feszes, peckes, cseppet sem takony pálca. Persze UL-ben a feszes nagyon mást jelent, mint nagyobb dobósúly kategóriában, azonban kifejezetten élveztem, hogy a 226 cm-s hossz ellenére a bottest nem lóg, nem lötyög és pillanatok alatt csillapítja a rezgéseket. Nincs túlfeszítve a blank, pont annyira feszes, hogy optimálisan kezeli a kis jigeket. A választanom kell, én bizony gumis botnak mondanám, ennek ellenére elég sokat wobblereztem vele, amiben szintén kiválóan teljesített.

 11_14.jpg

Jászos pálya. Hihetetlen, de a halak a 30 centis vízben közlekednek.

Az 1000-es orsómon 0,06-a Nanofil zsinór volt, ami több mint rizikós volt a Duna medrében sodortatott csalis módszernél, tépett is össze a megsérülő zsinór miatt valami őserő, jó eséllyel márna. De annyira élveztem, hogy 2-3 grammos wobblereket kidobom a világból, hogy vállaltam ezt a kockázatot. A 226 centis hossz parti pecához nagyon sokat ad hozzá, csónakból azonban kínszenvedés vele pecázni. De arra kell használni, amire való!

 14_11.jpg

Gyönyörű hal a jász, mégis meglehetősen alulértékelt zsákmány...

15_10.jpg

A bot igazán jól teljesített ebben a műfajban. 

A dunai jaszkók kapása sokszor intenzív, hisz a kis szájú halak agresszíven „szaladnak rá” a bekapni kívánt zsákmányra. Nincs is nagyobb élvezet, amikor a durrantós kapás után a bot karikában marad, ahogy egy-egy szebb jász belefekszik a sodrásba és oldalának felületét kihasználva próbál szabadulni. Az intenzív sodrásban a fárasztások éppen ezért sokszor akár percekig is eltartanak, hisz a vékony zsinórral nem lehet „becsörlőzni” a halakat. A bot ezen a téren is jól teljesít: kell erő van benne. Igazán komoly hal nem jött ki vele, azért titkon reménykedtem egy-egy beugró márnában, de a sors nem így akarta.

 20_6.jpg

Gumival és...

16_12.jpg

...wobblerrel egyaránt élvezetes peca volt.

Teszteltem viszont sügerekkel és pisztránggal is, ezek is igen élvezetes pecák voltak, legfőképpen kicsi plasztikokkal horgászva. A bot sügerezéshez is kellően érzékeny, akár az 1 grammos csalikat is érezni vele, mondjuk a 9 gramm kicsit túlzás felső súlyhatárként, 5 gramm felett én már nem szerettem vele pecázni. 

17_8.jpg

A látszattal ellentétben a horgász boldog, mert JÁSZOZNI JÓ!!!

Parti UL-eseknek bátran tudom ajánlani ezt a botot, főleg, ha olyan helyen kell horgászni, ahol a nagy dobásoknak kritikus jelentősége van. A bot 20 ezer forint körüli árával nevetségesen olcsó a minőségéhez képest, akár sokadik botnak is bevállalható ennyi pénzért. Garantáltan nem fog a sarokban porosodni, hiszen hihetetlenül élvezetes, sokoldalú és szerethető peca.

jász ultralight jászkeszeg Duna Symbian Hornet Horgászat Salmo UL Jaxon Horgászbot Horgászfelszerelés Tsurinoya Fanatik Supra spin

2018\04\15

A kínai vadállat – Tsurinoya Jaguar

img_8592.JPG

A bot adja az élvezetet, de a megbízható orsó nélkül elveszettek vagyunk egy komoly harcban!

Kinek szerencsére, kinek sajnos, de tényként leszögezhető, hogy a kínai horgászcikkek felhasználói köre rohamosan szélesedik hazánkban. No nem arra gondolok, hogy a manapság már szintem mindent Kínában gyártanak, hanem arra, hogy megjelentek azok a kínai márkák, amelyek vállalják „kínaiságukat” és nem bevett, ismert márkanevek mögötti bérgyártóként vannak jelen. A mobiltelefonoknál már fel sem kapjuk a fejünket a kínai márkanevek hallatán, ám a horgászcikkek körében még korántsem ilyen egyértelmű az elfogadás. 

20_5.jpg

Haltépés! Jó orsóval öröm, nem hajtépés!

Magam is kacérkodom egy ideje a kínai cuccokkal, az Aliexpress bugyraiban igen sok olyan – főleg kiegészítő – felszerelésre leltem, amit nagy megelégedéssel használok. Egészen kitűnő botokat lehet ma már kapni, az orsók terén azonban nem szereztem nagyon meggyőző benyomásokat. Ugyanakkor a környezetemben egyre többen kezdtek kínai orsókat is használni, nagyrészt megelégedéssel, ezért úgy döntöttem, magam járok utána a kínai orsók használati értékének, tartósságának.

 20171101_131218.jpg

Szép, elegáns darab

Az ismerkedés céljára a roppant idétlen névvel bíró Tsurinoya cég meglepően dizájnos modelljét, a Jaguart választottam 2000-es méretben. Bevallom, a választásban szerepet játszott a külcsín: az orsó szerintem gyönyörű. A meleg barna-arany színkombináció egészen különleges, a méhsejtes dizájnú dob a Megabass csúcskategóriás orsóit idézi. A rotor és hajtókar kiképzése gyakorlatilag egy az egyben Daiwa, másolat, ami úgy ahogy van, szép. Kérdés, hogy a kínaiak nem mernek saját dizájnnal kijönni (lásd az autóiparban legendássá vált borzalmakat), vagy egyszerűen csak az európai/amerikai szemnek megszokott formatervek „farvizén” evickélnek be a nyugati piacra…

 20171103_150439.jpg

Egyes dizájnelemek kísértetiesen hasonlítanak valamire...:)

Az orsó nem csak ránézésre, hanem kézbe véve is minőségérzetet nyújt. A futás sima, észrevehető kotyogás, lötyögés nincs. A hajtókar megtekerve reggelig pörög. Na ugyebár, itt szokott az átlaghorgász rögtön a pénztárca után nyúlni és megvenni a szépen pörgő orsót, hogy aztán az a kenés hiánya miatt egy szezon alatt szépen zörögni, morogni kezdjen. Nos, ha nem is egy teljes évet, de egy jó fél évet nyüstöltem az orsót, éppen azért, hogy minél objektívebb képet alkothassak róla. Az orsó októberben érkezett, de azóta mintegy 30 alkalommal használtam, ami a téli szezonban nagyrészt egész napos pecákat jelentett. A gyári kenést nem „frissítettem”, eredeti állapotban kezdtem használni.

 11_13.jpg

A tiszai árvízben elég kemény kiképzésnek lett alávetve

Az orsó két dobbal érkezik, amelyek közül az egyik sekély, a másik mély. A sekély dobra 0,08-as Bekley nanofil Zsinórt töltöttem, ami már elég vékony a finomkodós őszi sügerezésekhez is, de már elég erős egy tiszai süllőzéshez is. A mély dobra a Dragon kiváló ár-érték arányú zsinórja, a NanoCore került szintén 0,08-as méretben, ez azért egészen más mint a Nanó, vastagabb, kevésbé érzékeny, ugyanakkor erősebb, kopásállóbb is.

 20171103_121727.jpg

Sekély dob, Nanofil és az áldozat.

Az első tesztre egy bányatavon került sor, ahol a sügérállomány egészen kiváló. Szerencsére nem igényelték a halak a finomkodást, mohón falták a 7-8 grammos fejjel szerelt akár 10 centis centis gumikat is. Kapitális példányok kerültek aznap horogra, amelyek akár már a féket is szépen cibálják. Azazhogy cibálták volna, mert a fék bizony letapadt, nem igazán akart engedni. Szerencsére egy halam sem ment el emiatt, de kissé megharagudtam az orsóra. Tekergettem, kísérleteztem, aztán egyszer csak azt vettem észre, hogy a fék mégiscsak működik. Azóta sem hagyott cserben, mint azt láthatjátok, ha lejjebb olvastok. Kellett neki a bejáratás, ezt érdemes észben tartania annak, aki ilyen orsó vásárlására adja a fejét.

 001_2.jpg

Ez sem az aprajából való.

Azóta az orsóval végighorgásztam a komplett téli süllős szezont, nem kevés halat terelve vele a fényképezőgép lencséje elé. Azt kell mondjam, az orsó a kezemhez nőtt, megszerettem és kifejezetten élveztem vele a pecát. Nem csak „kötelességből” vettem gyakran kézbe, hanem mert kitűnően kiszolgálta az igényeimet. A sok peca közül azonban kiemelkedik az a történet, amelyet már olvashattatok korábban: december közepén egy nagy tiszai áradásban horgásztunk, amikor egy visszaforgós, burványos részben aktívan táplálkozó harcsákra leltünk. Három bajszi is megkívánta a Jaguar segítségével felkínált gumihalat, mind a hármat a fényképezőgép lencséjébe tarthattam. Hangsúlyozom, ezeken a pecákon a 0,08-as Dragon NanCore zsinórt használtam, ami süllős jigeléshez elegendő, de nem harcsákra van méretezve. Ezért aztán a fék hibátlan működése ilyenkor kulcskérdés: tökéletesen teljesítette a feladatát. A kezdeti makrancoskodás tehát megbocsájtatott.

 20171209_122351.jpg

Az őszi csukázásoknál is hű társam volt.

Az igényes külcsínnél lényegesebb a belbecs, nézzük, mi rejlik a „motorháztető alatt. A ház ugyan nem fém, hanem valami kemény kompozit anyag, de egyáltalán nem gagyi, fémes hatású, kellően merev, emellett szépen van megmunkálva. Az orsó 9 csapágyas, ami valós szám. A csapágyak nem alibi helyeken, hanem valóban fontos pontokon vannak, minőségiek, fél év használat után sincs hangjuk. A hajtókar betekerős, minőségi, nem lóg, nem kotyog. A visszaforgásgátló precízen működik (ellentétben az FS1000-es kistestvérrel, aminél bizony van némi holtjátéka). Az orsó nem igényelt zsírozást, sok nagy gyártó orsóival szemben a gyárban alaposan megtömték zsírral. A hajtás acél, a kékített felületű csigatengely kifejezetten igényes megoldásnak tűnik.

20171209_144334.jpg

Egy ilyen bestia kirohanásainak megfékezéséhez igazán kiváló minőségű fék kell ;)

Szembeötlő dizájnelem az orsón a fém gomb. Ugyebár az esztétikai érték ízlés dolga. Számomra az orsó maga nem túl csicsa, ezért elbírja ezt az arany gombot, mások szerint ocsmány. Nekem azonban bejött. A gomb fogása kényelmes, az ujjak tökéletesen ráfekszenek és meglepő módon nem is csúsznak. Vagy nem zavaróan. Ami viszont már sokakat zavarhat: hogy hideg! A téli fagyokban levágott ujjú kesztyűben tapizni a gombot heves szitkozódást vált ki a zimankóban elgyötört horgásztól. Szerencsére az ujj hőjétől hamar megmelegszik, innentől már nem zavaró a dolog, de addig…. aztafűzfánfütyülőrézangyalát!

 004_2.jpg

UL csukkintó

Na és akkor jöjjön a lényeg! Milyen is az orsó fél év aktív használat után? Hát azt kell mondjam, hogy pontosan ugyanolyan, mint újkorában. Nem kotyog, nem lötyög, nem morog, nem kattog. Mivel én nem vagyok gyakorlott szervízguru, egy igen neves orsószervizeshez, Pfund Károlyhoz vittem el az orsót, aki szétkapta, és a sokat látott szakik szemével nézegette meg. Észrevehető kopás az orsóban nem volt, az egyébként bőséges gyári zsír is alig színeződött el. Az orsó nem csak kívülről, hanem belülről is erősen daiwás szinte teljesen ugyanazok a műszaki megoldások és még talán a méretek is. A japán mérnökök frankón kitalálták, a kínaiak meg frankón lemásolták. De ami a lényeg, hogy nem egy összecsapott fusimunka, hanem magas minőségű utángyártásként fogható fel. A Daiwa meg képzelem milyen sikerrel fogja perelni Kínában a kínai gyártót emiatt… Kérdés ugyebár az anyagminőség, ami viszont egyszerű haladók számára nem ellenőrizhető. Ha előbb hullik szét mint egy Daiwa, akkor nyilván gyengébb anyagokból készült, de ezt csak az idő és az összehasonlító teszt mondja meg. Viszont ennyi pénzért akkor sem fakadok sírva, ha 2 évenként széttekerek egyet. Használom, és majd pár év múlva visszatérünk rá...

 30709309_1777082992348386_131053518218854400_n.jpg

Az alumínium tányérkeréken nem volt észlelhető kopás. 

Aki ennél részletesebb tesztet akar, az vegyen magának! Az eddigi tapasztalataim alapján nem fog rosszul járni! Az ára 50 dollár körül van, amire elvileg rájön a vám és az áfa. Elvileg… Ez több mint ár-érték arányos. Ez az orsó kifejezetten egy felső-középkategóriás modell, nem, vagy alig érezhető a különbség egyes neves gyártók azonos minőségi kategóriájú modelljeivel. És árban meg ötszörös a különbség.

 31_2.jpg

Ilyen harihoz kell a fék, ha a zsinór 0,08-as!

Számos Facebook csoportban szedték már atomjaira ezt az orsót (is), a tényérkerekek meg a csigatengelyek kielemzését meghagyom nálam avatottabb szakiknak, akit érdekel, az utána tud nézni ezekben a csoportokban. Én szigorúan használati szempontok szerint értékelem, ez alapján pedig a honi kereskedők haragját kivívva azt kell mondjam, hogy ez egy kitűnő orsó.

 És most futok…:)

 img_8623.JPG

süllő csuka csukahorgászat sügér Kína Tisza Kínai Harcsa Jaguar Horgászat Shimano Daiwa csapósügér Horgászbot Horgászfelszerelés süllőhorgászat Harcsahorgászat Kuying Nanocore sügérhorgászat Tsurinoya Tiszató

2018\04\01

Vikingek kardja – Westin W3 Jerkbait

A szomszéd füve mindig zöldebb, tartja a régi mondás. Hiába válogathatnak a hazai horgászok is rengeteg termék közül, az igazi megszállottak folyamatosan bújják a külföldi honlapokat, keresve az idehaza nem kapható különlegességeket. Így akadt meg már évekkel ezelőtt a szemem a Westin márkán, amely főleg a skandináv országokban örvend nagy népszerűségnek. Szerencsére a cég képviseltette magát a tavalyi EFTTEX-en, így módomban állt megtapogatni a botokat, megcsodálni a hihetetlen csaliválasztékot. Fel is csigázta az érdeklődésemet, alig vártam, hogy valahogy kipróbálhassam az északi csukák által már rettegett termékpalettát. Nagyon örültem, amikor megneszeltem, hogy itthon is indul a forgalmazás. Gyorsan felvettem tehát a kapcsolatot a hazai disztribútorral, aki rendkívül készséges volt és a rendelkezésemre bocsátott pár botmodellt.

 16_10.jpg

Beköszöntött a csukaszezon, nézzünk valami témába vágó botot!

A cég története 1952-ben kezdődött, amikoris Ingvar Westin a svédoszági Skutskär városkájából úgy döntött, hogy a gyermekeinek játékokat farigcsál. Skutskär Stockholmtól északra, a Balti tenger partján található, ahol az emberek mindennapjainak része a halászat, horgászat. A tenger melletti félsós vizekben keveredik a tengeri és édesvizi halfauna, így az édesvizi ragadozók a bőséges mennyiségű és nagytestű táplálékhalakon, főleg heringeken igen gyorsan nőnek, híznak. Ezek az ún. brakkvizek az igazán nagy csukák, süllők, sügerek otthonai. Nem csoda hát, hogy Ingvar Westin első faragványa is egy hatalmas wobbler, vagy inkább swimbait lett, amit Jätte-nek, vagyis óriásnak keresztelt el. A modell olyan jól sikerült, hogy a gyerekeinek már oda sem adta, hanem maga kezdett el vele horgászni, a svéd csukák pedig igencsak csábítónak találták Westin mester munkáját. A hatalmas csukák híre persze hamar elterjedt, a helyi horgászok pedig elkezdték kérlelni Ingvart, hogy gyártson nekik is a csaliból. Ahogy mondani szokták, a többi már történelem, a cég, amely immáron Dániában székel, az egyik legnagyobb európai horgászcikk-gyártő céggé nőtte ki magát.

01_11.jpg

Induljunk a csukák nyomába!

Ahogy a Westin termékek születését a hatalmas csukák ihlették, úgy igaz ez ma is: a cég hatalmas teszthorgász csapatot tart fenn annak érdekében, hogy minden tökéletesre csiszolódjon. Ez már ránézésre is tettenérhető a termékekben, szemmel láthatóan speciális, adott igényeket, módszereket kiszolgáló botokból áll a kínálat. Kereken 60 botmodell létezik, ezen belül is többféle dobósúly. Minden bot tulajdonképpen egy specialista, minden egy adott módszerre van kihegyezve. A japán gyártókra jellemző ez a fajta, főleg a használt csalikhoz alkalmazkodó specializáció. Kíváncsian vártam, hogy Európában ezt hogy csinálják.

 03_13.jpg

A hajnalok hangulata a horgászat különleges gyöngyszeme. 

A gyár többféle minőségi szegmensben gyárt komplett szériákat. A W8 minőségi osztály botjai szinte műalkotások, kézbe véve a legnagyobb japán gyártók csúcsmodelljeit idézik.. Hogy tényleg olyanok-e, azt majd meglátjuk később, a tesztelés folyamatban. Az ismerkedést azonban inkább a legnépszerűbb, ezzel együtt legolcsóbb W3 szériával kezdtem. A W3 szériát használja a legtöbb horgász, nézzük meg hát, hogy mire képes ilyen árszegmensben a cég.

 05_13.jpg

Mai célszerszámunk, ami a hatalmas svéd csukákra és a nagy csalikra van kihegyezve. 

Ránézésre a bot viszonylag egyszerű dizájn, a részletek azonban figyelemre méltóak! A magam részéről igen örülök az orsótartó megoldásnak, ez a típus számomra a legkényelmesebb. A Fuji SKTS utángyártott verziójáról beszélünk, amelyen látszik ugyan, hogy nem Fuji, de funkciónálisan ez nem von le az értékéből és ugyebár így olcsóbb. A gyűrűk sem Fujik, viszont örvendetesen vékony anyagú a keretük, így nem butítják a blankot. A bottest Toray carbon, ami ebben az árszegmensben figyelemre méltó, még pár éve is a felső középkategóriában találkozhattunk Toray blankokkal.

 07_13.jpg

Az a karbonszerű cucc nem tetszik, ez az orsótartó viszont a kedvenc típusom. 

Az építés minősége rendben van. Érezhetőek a szériagyártás megoldásai, de azok minősége jó. A lakkozás nem buborékos, a kötések szépek, a nyélnél sem észleltem hibát. Az orsótartó nem mozog, nem kattog. A dizájn mértéktartó, az egyetlen kissé indokolatlanul hatásvadász elem az orsótartó két „pofája” közti karbon imitáció, ami bántóan gagyi. Ezért kár volt. Figyelemre méltó ugyanakkor a jó minőségű EVA nyélbe nyomott Westin felirat és a „foregrip”-be integrált parafa betét. Ezek igényes megoldások.

 08_13.jpg

Ha elfelejtenénk milyen bot van a kezünkben, csak rá kell nézni!

Számomra szubjektíve legkedvesebb elem a logó, ami igen ügyesen van megtervezve. Utal a svédek viking hagyományaira, ezzel remekül aknázza ki a könyörtelen harcosok sztereotípiáit, ugyanakkor ritka kreatívan rejtették el benne a „W” betűt. Ti észrevettétek? Hát nem zseniális?

 17_7.jpg

A skandináv dizájn diadala

Mivel a húsvéti négynapos ünneppel egybeesett a csukatilalom vége, nyilvánvalóan egy klasszikus csukás modellt kellett kipróbálni. Így esett a választásom egy igazi csukás klasszikusra W3 Jerkbait 15-50 grammos modellre. Egy régi, jól bevált tavon próbálkoztam Balázs barátommal, aki rendszeresen bosszant fel fantasztikus feketesügér- és csukafogásaival. A tó nem könnyű pálya, mindig agyalós az itteni peca, de végül mindig szépen ad halat, termetes csukák mellett szép süllőket, illetve korábbi rekord csapómat is itt fogtam. A peca napjára viszont 1000 hgmm alatti légnyomást és mintegy 20 mm esőt jósolt a meteorológia, úgyhogy korántsem voltam meggyőződve a halfogás eredményességéről.

 02_12.jpg

Csalóka idill, már útban a vihar!

Meglepetésre a reggeli egybefüggő esőfelhők felszakadoztak és a tavaszi nap meg-megcirógatta bátortalan sugaraival arcunk. Szinte tükör vízen kezdünk horgászni, feltámadó reményekkel. Ha már jerkes botot hoztam, jerkekkel is kezdtem horgászni. Élmény volt a rezzenéstelen víztükör alatt polárszemüvegben követni a csalik cikázását, és még nagyobb élmény lett volna a csukatámadást is látni, csakhogy a csukatámadások elmaradtak. A jerkeket nagyobb crankbaitekre cseréltem, majd gumikkal próbálkoztam, de sajnos egyetlen hal sem gondolta úgy, hogy modellt állna a fényképezőgépünknek. AZ összes jól bevált helyet és csalit próbáltuk, de semmi. Hogy lesz ebből teszt?

 11_12.jpg

Westin Kick Teez gumi! Inkább téli süllős csalinak gondolom, de ennek bizonyítására még várni kell.

A természet, mintha csak tréfát űzne velünk, hamarosan megmutatta haragosabb arcát is. Dél körül hirtelen érkezett meg a szél, a fák koronái között félelmetes zúgással csapott le a tó addig rezzenéstelen tükrére. „No wind, no pike”, mondják az írek, vagyis szél nélkül nincsen csuka, úgyhogy ezzel próbáltuk magunkban az eltökéltséget felébreszteni a további küzdelemhez. Lelkesedésünket a megérkező eső tépázta meg újra. Előkerültek az esőkabátok és innentől kisebb megszakításokkal folyamatosan esőben horgásztunk. Pontosan ugyanazzal az eredménnyel, mint addig.

12_10.jpg

 Ilyen csodás csukatanyákat fésültünk át teljesen sikertelenül...

Szégyen, vagy sem, bevallom, én untam már. Csak azért tartottunk ki, mert a délutáni órákban mindig szokott lenni egy rövid, intenzív táplálkozási periódus, amikor az addig üresnek tűnő víz varázsütésre megelevenedik és egymást érik a kapások. Unalmamban éppen valamivel fárasztottam Balázst, majd ahogy a közben kitekert csalira néztem, megláttam, hogy egy kisebb csuka lefordul róla. Na, ez jó jel, ha már legalább követik. Rá pár percre meg is érkezett az első kapás, igazi rafináltan csukás, tompa ránehezedős kapásnak vágtam be. Bevallom, hogy szinte mindig csontig húzom a multiorsóm fékjét, mert nagyon nagyokat vágok be a biztos akadás érdekében, márpedig a laza fék esetén az orsó enged némi zsinórt, így az akadás nem ül rendesen a kapitális méretű halaknál. A módszer hátránya, hogy utána gyorsan ki kell nyitni, hogy a fárasztást viszont segítse a fék. Nos, nem voltam elég gyors, a csuka a csónak alá tekerte a botot és szépen le is akadt.

 13_10.jpg

...mígnem végül siker koronázta erőfeszítéseinket.

Nagyon bosszús voltam, mert szép, szűk 5 kilóra saccolt példány volt, az egésznapi szenvedésre szép koronát tett volna. Bosszankodásom azonban hamar elhalkult, amikor egy éles, határozott rántásnak bevágva, majd rövid fárasztás után végre összecsukázhattam a kezem.

 14_10.jpg

A nap csalija ez a fejér-arany spinnerbait volt. Semmi másra nem volt kapásunk. 

Nem telt el talán 10 perc sem, amikor a nádfalból kifelé húzva a spinnerbaitem, újabb ránehezedős kapás érkezett, amelynek bevágva végre jobb súlyú halat éreztem. Halam készségesen jött a csónakig, majd mellette mutatott be egy olyan táncot, amilyet még életemben nem láttam. Ismét a keményre húzott fék vadította meg a zsákmányt, szerencsére a horog igen jól akadt, nem verte le magát.

 15_8.jpg

Botharapás idén is lesz. Csakazértis! Lehet fanyalogni! ;)

A kopoltyúfedőért elnézést kérek, irtó virgonc volt a csuka. Természetesen szabadságát visszanyerte és sértetlenül elúszott. 

Azt hiszem, a bot tervezői ilyen harcokra gondolhattak, amikor ezt a botot megtervezték. A blank kemény ugyan, de parabolikus ívben hajlik, ezzel a fárasztásnál hatékonyan őrli fel a hal erejét. Mint említettem, a nagy csalikat, főleg jerkeket kitűnően dobja, nem mértem dobástávot, de bőven 50 méter fölé hajigáltam a csalikat minden erőlködés nélkül. Bevontatásnál a bot nem betonkemény, hanem szépen lágyan lehet pöckölgetni a csalit. Nacsa Gábor, a Gofatherek atyja homályosított fel korábban arról, hogy egészen pici pöccintésekkel kell a jerkeket vezetni, amihez kiválóak a nem túl kemény botok. Ugyanilyen jónak találtam nagy ellenállású crankbaitek vezetéséhez is, a bot megszelídíti az erős veretést és pont úgy közvetíti a rezgéseket, hogy nem rázza szét az ember vállát.

09_13.jpg

Jópofa gesztus a gyártó részéről az összeállítást segítő jelzés. 

Egy specialistát arra kell használni amire való, de mi van, ha pl. gumizni kell vele? Én nagy 15-17 centis gumikat dobáltam vele (5 grammos súllyal ellátott offset horoggal), ezeknek együtt már tekintélyes a súlyuk. Itt nem tartom olyan átütőnek a bot képességeit, a puhán talajt érő gumit kevésbé éreztem vele, na de nem is erre készült! Egy 15 grammos fej beülése viszont már tisztán érezhető. Mindenesetre célzottan gumizni nem ezt a botot választanám.

 16_10.jpg

Ez a szép hal megérdemli a tisztességes bánásmódot!

Hazánkban a jerkes peca még nem kimondottan népszerű, ám a trend erősödik. Ez a bot pedig kiválóan fogja ezt a trendet kiszolgálni. Jerkelni szerintem amúgyis a multi az ideális választás, nem csak „úri huncutság”. Ár-érték arányban kitűnő, kézbe véve pedig joggal érezhetjük úgy, hogy a legnagyobb viking csukafogó harcosok nyomdokaiban járunk.

 

 

csuka csukahorgászat Casting Shimano Westin Horgászbot Horgászfelszerelés TranX Jerkbait

2018\03\18

Retro élvezet - Zombie

Cikkeim témájául igyekszem az újdonságokat választani, hiszen az új fejlesztések, megoldások a legizgalmasabbak, azok viszik előre szeretett sportunk technikai oldalát. Ugyanakkor számtalanszor jól esik visszatekinteni a múltba és elővenni valamit, ami jól bevált, kellemes, nosztalgikus emlékeket ébreszt. Nemrégiben kezembe kaparintottam két olyan botot, amelyek sem nem újak, sem nem modernek, azonban egyediségükkel, szépségükkel, különlegességükkel méltók a figyelemre.

18_5.jpg

Egy ilyen visszatekintésnek azonban van hozadéka is. Visszatekinthetünk a botépítés egy korszakára, láthatjuk a fejlődés ívét, a szemléltmód változását. A mai fiatal pecásoknak teljesen idegen lehet már az, hogy egykoron szinte nem is horgásztunk 3 méternél rövidebb pergetőbotokkal, sőt a 330 cm sem volt ritka. Manapság már sokszor csak 160-180 cm egy bot, ezen már a szemünk sem rebben. Korszakok jönnek és mennek, néha egy kis visszatekintés sem árt. Az utóbbi években a botépítés valóságos forradalmat élt meg. A fejlesztés fénysebességűre gyorsult, egyre könnyebb, erősebb anyag áll rendelkezésre, amelyek segítségével korábban elképzelhetetlenül légies botok épülnek, akár már az olcsó kategóriában is. Mai szemmel kissé furcsa egy olyan botot kézbe venni, amelyik anyaggazdag, akár nehéznek is mondható, ugyanakkor csak úgy sugárzik belőle az erő.

A karbontechnológia fejlődésével néhány gyártó szembement és olyan botokat készítettek, ami a kikönnyített „pilinckák” mezőnyében ormótlan durungnak, dióverőnek tűntek. Ennek egyik éllovasa (volt) a sokak által ismert és méltán kedvelt Deps, amely fennen hirdette a funkció diadalát a csilivili könnyítés helyett: Function is Power! De ugyanezzel a szemlélettel gyártott botokat a honi közönség számára ismeretlen, amerikai Zombie manufaktúra is. E cég botjai kézzel, kis szériában készültek, Magyarországra csak pár darab jutott el, de úgy érzem, hogy különlegességük, minőségük méltán teszi őket alkalmassá arra, hogy egy blogposzt témái legyenek.

 12_9.jpg

Bevetésre váró szépségek

Különleges szerencse az is, hogy a cég két termékét is kézbe vehettem. A könnyebbik pálca ¾ unciás, míg a nagyobbik 2 unciás dobósúllyal rendelkezik. Névleg! Ugyanis azonnal érződik, hogy ezek a botok bármit kibírnak, elpusztíthatatlan vadállati erővel rendelkeznek. Az egyrészes blank vastagságát csak a térdemen kettétörve tudnám ellenőrizni, meglepő módon ezt a vizsgálatot nem végeztem el. Ugyanakkor a botoknak mai kézzel fogva megdöbbentő súlyuk van. Érződik, hogy a blank feltehetően vastag anyagból van, bőven van benne matéria. A Deps jelmondata ezekre is igaz: ezek nem magamutogatásra, hanem kőkemény harcokra készültek.

 11_11.jpg

A zombik áldozatra lesnek

Aki viszont szereti az exkluzív külcsínt, az sem jár rossz helyen. A boton számottevő fém dizájnelem található, amelyek közül kiemelkedik az orsótartó gyönyörűen megmunkált fémgyűrűje. Ehhez hasonló minőségi elemeket az ismert márkák közül talán csak a Megabass használ. Ahogy a szólás mondja: ízlések és pofonok különböznek, az viszont tagadhatatlan, hogy rendkívül igényes összeállításról beszélhetünk. Hasonlóan szembeötlőek a karbon elemek, amelyek ma már az olcsóbb kategóriában is közhelyek, 10 éve azonban még igazi különlegességnek számítottak.

08_12.jpg

Gyönyörű esztergált záróelem

A bot kiemelkedő dizájneleme a blank és az orsótartó festése. Természetes fénynél alig különbözik a lakkozott fekete színtől, napsütésben azonban egészen varázslatos színekben tündököl: zöld és lila színek váltogatják egymást. Gönyörű, mégsem hivalkodó. Egyedi és elegáns. Az egész dizájnt átlengi valami időtlenség, 10 év távlatából ezek a botok ma is kiemelkedően szépek.

 14_9.jpg

Nehéz visszaadni a színek kavalkádját, de talán valami átjön belőle.

09_12.jpg

Az orsótartó is a zöld és a lila színek közt változik, de lehetetlen normálisan fotózni. Látni kell. 

Nem tudok viszont attól elvonatkoztatni, hogy ezek a botok bizony nehezek. Ezt valószínűleg a gyártó is tudván tudta, ugyanis nagyon okosan lett megtervezve a botok egyensúlyi pontja, egy hozzájuk illő orsóval éppen nem fejnehezek, kényelmes őket tartani, használni. Itt jön ki nagyon annak az előnye, hogy ezeket a botokat profik tervezték és nagyon nagy gonddal építették meg, nem csak „lefolynak” a gyártósorról valami keleti üzemben. Itt válik el a búza az ocsútól, tömegtermék a prémium minőségtől.

 10_12.jpg

A weblap sajnos már nem üzemel.

Sajnos az anyaggazdagság és a súly hátránnyal is jár. Hiába Toray karbon a blank, a botok bizony kissé lusták. Bizonyára én vagyok csak túlontúl elkényeztetve a ma megszokott ultrakönnyű, papírvékony blankok ropogós érzésétől, de mára már túllépett ezen a botépítési technológia. Dunai gumizásnál például kifejezetten gyorsan leraktam, mert egész egyszerűen nem hozta a kellő érzékenységet ahhoz, hogy megfelelően érezzem vele a megfelelően súlyozott gumi puha talajfogását. Tegyük hozzá, ezeket a botokat nem is erre tervezték, hanem feketesügér-pecára, így nem is róható fel nekik, ha nem viselkednek a klasszikus süllőzés szempontjai szerint. Mindent arra kell használni, amire való. 

 04_12.jpg

Zseniális csukás pálca, igazi mindenes. 

De akkor mire valók? Nos, ha a jiges pecát kizárjuk, akkor viszont kb minden mást meg lehet vele oldani. Szerintem kifejezetten szereti mindkét pálca a spinnerbaiteket, wobblereket. A fast akció ellenére nem igazán spiccakciós egyik sem, a középső szekció is szépen hajlik. Minden olyan csali, amelyet kapás esetén behúzni és nem robbanékonyan beütni kell, ezzel bottal nagyon jól használható. A 2 oz-s modellnek a swimbait sem akadály, bátran lehet vele akár még a megadott dobósúlynál nagyobb csalikat is dobni. A vastag falú blank itt már komoly előny, bátran meg lehet vele húzni a dobást nagy csalinál is, nem kell tartani attól, hogy a „papír” blank szétrobban. Nagy csaliknál a bottest figyelemre méltóan feltöltődik, messzire katapultálja a súlyt, ehhez pedig nem kell különösebben kifinomult dobástechnika.

 07_12.jpg

Nagyhalas pálcák. Más stílus, más érzés. A Lews botról már olvashattatok októberi cikkünkben.

A botok tulajdonosa a kisebbik modellt kifejezetten a kövesezéssel összefüggésben emlegette. Bevallom, nekem egyáltalán nem ezt sugallja, azonban balinozáshoz egészen jónak tűnik. Jól dob, jó vele vezetni a gyorsan húzott csalit. A „nagy” modell süllős gumizáshoz egyáltalán nem passzol, viszont eszményi csukás pálca. Az éles halas tesztre is csukázás keretében került sor. Mindkét botnak van egy remek tulajdonsága, ami csak használatnál jön elő: a „teli” EVA nyél a vége felé alig észrevehetően el van vékonyítva, ami remek ötlet: amikor a dobáshoz készülve ráfogok a bot végénél a nyélre, szinte magától értetődően vezeti a kezem oda, ahol optimális megfogni. Amilyen egyszerű, olyan zseniális ötlet, számomra az egyik leginkább szerethető vonása volt ezeknek a botoknak.

A másik zseniális vonás a különleges gyűrűzés. Az elérhető információk szerint acélkeretes, SIC betétes a gyűrűsor, viszont fel merek tenni arra egy kisebb összeget, hogy a keret titán, a betét meg jó ég tudja mi, de kísértetiesen hasonlít mai Torzite gyűrűk szupervékony, szuperkönnyű betéteire. Akármi is legyen, látszik, hogy még a kategóriáján belül is kiemelkedő minőség. A gyűrűk lakkozása igaz, már kicsit megtöredezett, ami az idő múlása okán bocsánatos bűn...

 15_7.jpg

Kövesezni? Áhhhh...

Na de mit is tudnak a gyakorlatban ezek a pálcák? A nagyobbik botra a vadiúj Shimano Tranx 301 került, amit ugyan harcsázni vettem, de nyilván ki kellett próbálni minél hamarabb. A kisebbik botra a szeretett és sokszor bizonyított Metanium HG került. Méretben, súlyban mindkét orsó remekül passzolt a hozzá párosított bottal, már csak halat kellett fogni velük.

 05_12.jpg

A "kis" bot is remekül megbirkózott a csukákkal. 

Egy októberi napon egy bányatavon kergettem a csukákat, ahol az összes klasszikus csali kapocsba került. Egy idő után megfigyeltem, hogy a legintenzívebb érdeklődés a nagy gumikat kíséri, minél nagyobb csalit húztam, annál jobban bolondultak érte a krokodilok. Hiába toccsant hatalmasat, sokszor már a süllyedő csalit ütötték vágták a csukák, persze ezek nem akadtak meg. Ezért aztán elővettem a készletemből a legnagyobb gumihalamat, a 6 collos Relax Jankest, amit egy 10 grammos, 6/0-s jigre tűztem és egy saját készítésű előkével megpatkoltam. Nem vagyok a patkolás nagy barátja, de ekkora csalinál egy egyeshorog már kevés, rengeteg kapást rontanék vele, kell a segédhorog. A gumihalat a mederben szinte összefüggően álló növényzet felett vezettem, swimbaitként. Nem kellett sokat bűvészkedni a vezetéstechnikával, a folyamatosan húzott gumit is bátra verték a halak és még a patkolás ellenére is voltak meg nem akadó, vagy farokleharapó kapások.

 02_11.jpg

A nagy bottal ilyen tenyeres gumikat dobáltam. 

03_12.jpg

Hiába a patkolás, ha csak a farkát rágja le a csuka

13_9.jpg

És az eredmény: őkelme.

Kiváló nap volt, sok halat fogtam és remek akciófotókat készítettem, annak ellenére, hogy elég vicces bal kézzel fárasztani, jobb kézzel meg a nem túl ergonomikus telefont babrálni.

 19_5.jpg

A botok remekül rugózzák ki a vad csukák szaltóit is.

16_9.jpg

A fáradt kroki pedig engedelmesen jön kézhez. 

Sajnálatos, hogy ezek a botok már soha nem lesznek elérhetők kereskedelmi forgalomban, ugyanis a gyártó cég lehúzta a rolót. De hát semmi sem tart örökké. Örülök, hogy megoszthattam veletek az élményt, és bár jelen írásnak aránylag kevés a gyakorlati haszna, engedtessék meg nekem, hogy ilyen cikket is írjak. Köszönöm, hogy elolvastátok.

csuka csukahorgászat Zombie Relax Casting Horgászat Shimano Horgászbot Horgászfelszerelés Lews Monarch Dok Deps TranX Metanium Jankes

2018\03\03

Horgászshow 2018

Móri Pisti, a Webfishing tulajdonosa nekem szögezte a mai nap végén a kérdést: A Fehova volt jobb, vagy a Horgászshow? Én az utóbbira szavaztam, amit Pisti elszörnyedve vett tudomásul. Így ütött a fejembe szöget az a gondolat, hogy vajon mitől jó egy horgászrendezvény.

Számomra nyilván sokkal élvezetesebb volt a mai horgász-népünnepély azáltal, hogy rengeteg ismerőssel találkoztam, beszélgettem. Ennek ugyanakkor vajmi kevés köze van magának a rendezvénynek a minőségéhez. Mindkét helyen több színpadon pörög a show, jobbnál jobb előadók váltják egymást. A Fehován ott vannak a legnagyobb cégek (Daiwa, Normark, Savage Gear), a Horgászshow-n jobban képviseltetik magukat a kisebb hazai manufaktúrák. A Fehova helyszíne kiállításokra lett kitalálva, a Horgászshow egy rendezvénycsarnokban kap helyet, némileg szűkösebben, zsúfoltabban. Előbbi talán nagyobb presztízsű, míg utóbbi számomra családiasabb. Satöbbi satöbbi... Számomra a különbségeknél fontosabb, hogy egyáltalán vannak horgász-rendezvények, ahol tapasztalatokat lehet szerezni és ismeretségeket, barátságokat is kötni. 

Úgy érzem, könnyebb volt fotótémát találni, mint két hete, így a szócséplés helyett következzék egy végeláthatatlan képfolyam!

03_11.jpg

Rögtön a nyitás után a Mata standon találtam magam, ahol Magas Misi lehengerlő kedvessége hatására alávetettem magam a napi beavatási szertartásnak a kiváló birsalma párlat elfogyasztásával. Jól indul a nap! ;)

04_11.jpg

Mata mester új termékvonala meggyőző, új festések és 3D szemek (legfelül) jellemzik az új modelleket.

05_11.jpg

Megvan, hova tűnt el a múltkor a cipőkanalam! :o

06_11.jpg

Sztahovits "Süllőmágus" Péter és Matasics "Wobblermágus" József egyeztet. 

01_9.jpg

A kellemes indítás után elkezdtem szisztematikusan feldolgozni a kínálatot. Egy standon a honi horgászkultúrától meglehetősen idegen megoldásokkal találkoztam, pl. ezzel a 90 cm hosszú horgászbottal, és klasszikus tároló orsóval. Léki UL pecának tűnik legalkalmasabbnak. 

02_10.jpg

Ilyen sem sok jön szembe a vízparton manapság 

07_11.jpg

Miklós barátom, a Mikado teszthorgásza gyorsan és erőszakosan elvonszolt a standjukhoz. Itt éppen a bosszú pillanata látható, mindeközben meggyőződöm a Kamisori Zander modellek érzékenységéről. 

08_11.jpg

A Kamisori Zander botok "szárazon" meglepően vonzó külsejűek és jó minőségűek, erősen bakancslistás a kipróbálásuk!

09_11.jpg

A Sicario botok még magasabb minőségi osztályt képviselnek, és az új orsómodellekkel sem kell szégyenkezni!

10_11.jpg

Közben a gasztro részlegre is levetődtem, páratlan aromák terjengtek a levegőben. Ez éppen szarvas-burger és hagymalekvár.

11_10.jpg

Ez se kutya! Hanem disznó, a legfinomabb fajtából!

12_8.jpg

Itt gondolkodtam el, hogy jó kiállításra jöttem-e. Azt se bántam volna, ha innentől csak ezt látom! :D

13_8.jpg

Emlékeztetném férfitársaimat a hamarosan beköszöntő nőnapra! 

14_8.jpg

Varga Viliből egész termékcsoport lett. 

15_6.jpg

Végre valaki komolyan veszi a horgászok utaztatását! Ezzel aztán szívesen járnék pecázni, bár hamar lerakja a hasát a Duna-parton...

16_8.jpg

...Úgyhogy inkább ilyennel megyek. Megdobhatnának egy tesztpéldánnyal! :D

17_5.jpg

Lieblingsköder, azaz kedvenc csali. Vettem néhány zacsival, különösen a répasárga tetszett. Remélem, beváltja a név által sugallt ígéretet!

18_4.jpg

A kajakos horgászat számos ok miatt a szívem csücske. A Jackson kajakok pedig az élvonalat jelentik!

19_4.jpg

A cég újdonsága a pedálos hajtás. A Jacksontól megszokott igényes kidolgozásban, masszivitásban és ergonómiában.

20_4.jpg

A propeller egy karral állítható.

21_3.jpg

És az ott a rendszer lelke. Ha akadóra, zátonyra szalad a hajó, az egész egység felcsukódik és a propeller nem sérül. 

22_2.jpg

Bálint "Multiorsókszervízeéstuningja" Pisti megkaparintott néhány cukorárut. Az arca mindent elárul. A háttérben sanda pillantások kísérik a performanszt.

24_2.jpg

Azonnal indul a szakértés 

23_2.jpg

Messziről jött kedves cimborák 

25_2.jpg

Ottó bácsi kanalaihoz komoly érzelmi kapocs fűz, hisz oly sok szép halat köszönhetek nekik. Nem utolsó sorban a honi manufakturális horgász-kisipar egyik legjobb alkotásai. 

29_2.jpg

A Dragon standon Megyeri Szabi harcsás tapasztalataiból csipegettem néhány morzsát

28_2.jpg

A Dragon szédületes sebességgel fejleszt új modelleket. Ez pl a Toray karbon blankra épített új Millennium modell, ami kevesebb mint 20e Ft. Hogy miii??? :o

27_2.jpg

Jocó kedvenc csalija, de ahogy elnéztem, nekem is tetszeni fog.

30_2.jpg

Paparazzo-fotó a bűnös, ám annál kellemesebb csapatépítő buli kellékeiről. Bocs Jani :D

31_1.jpg

A méltán híres tiszaburai "Pofa be Team" társaságában :D

32_1.jpg

Nincs is duma, miközben Bokor Karcsi bácsi előad!

33_1.jpg

A Lew's márka az elmúlt évben belopta magát a szívembe. Lendületes, fiatalos design és kitűnő minőség. Ez a kombó tavaly megnyerte az amerikai szakkiállítás, az ICAST 1. díját!

34_1.jpg

A Lew's kifejezetten erős a kombókban!

35_1.jpg

Ezt a modellt megpróbálom becserkészni egy tesztre, igen komoly minőségnek tűnt szárazon...

36_1.jpg

A peremfutó orsók is meglehetősen dizájnosak. 

37.jpg

A Lurefans wobblerei rettentő igényes kidolgozottságúak, saját fejlesztésű modellek és nem mellesleg nagyon fogósak is. 

38.jpg

Rabul ejti a horgászszívet ez a kidolgozás

39.jpg

Szabó "Multisuli" Zoli, a show házigazdája rendületlenül ontja a szót.

41.jpg

A 13 Fishing itthon még kevéssé ismert márka, Amerikában azonban nagyon erősek. Tavaly felrobbantották a piacot a csapágy nélküli orsójukkal, a Concept Z-vel. 

40.jpg

Ott a titok! A CZB nevű szupertitkos anyagú persely, ami elvileg kiváltja a golyóscsapágyat. Jó esély van rá, hogy hamarosan egy teszt formájában keresünk választ arra, hogy a gyakorlatban hogy szuperál. 

42.jpg

A 13 Fishing mindenben formabontó. Ez az orsótartó dizájn a legenyhébb dolgok közül való.

43.jpg

 Erre már felhúztam a szemöldököm.

44.jpg

 Ez pedig egészen bizarr, de tagadhatatlanul egyéniség!

45.jpg

 Csaba főnök bemutatja a malacfarokhoz hasonló UL lékhorgászbotot, aminek...

46.jpg

 ... lapos a spicce. Hát semmi sem szent ezeknek az amcsiknak??? :D

47.jpg

Lékhorgász botok terén a 13 Fishing Amerikában piacvezető. Nem hiszitek el, hogy ebben a fogpiszkálóban micsoda erő van. Elképesztő!

48.jpg

Nincs vége a meglepetéseknek. Optikai tuning az amúgyis formabontó kinézetű orsókhoz. 

49.jpg

 A spinningesek sem panaszkodhatnak, talán a legszebb peremfutó orsó volt a kiállításon. 

50.jpg

 Talán az egyetlen Deps MZ Crawler (alias a Vigyorgó Repülőharcsa) az országban és boldog tulajdonosa. 

51.jpg

 Közben meg is éheztünk és arcba toltunk egy szarvasburgert Kalauz "Kajakpeca" Zolival.

52.jpg

 Biztos megfeküdte a gyomrom a kaja, mert láttam egy csónakba beépítve egy komplett családi házat. Kedvencem a borospohár-tartó. 

53.jpg

A Zandertime standján kezdődött újfent a nyálcsorgatás. Kedvenc harcsás wobblerem (Monarch Dok Moby) immáron ZT köntösben. 

54.jpg

ZT Vimba nevezetű saját modell...

55.jpg

...ami az ifjú zseni, Kovács Áron kreációja. 

58.jpg

Mondom, hogy zseni a csávó! Letisztult dizájn, parádés kivitelezés!

59.jpg

A Spinmad újdonsága is igen figyelemre méltó!

56.jpg

Minden harcsahorgász lelkében virágok bimbóznak. Rózsaszín orsó a legdurvább csatákhoz! 

57.jpg

Ez az ipari csörlő is csak egy hangyányit visszafogottabb. Ellenben a szögegyszerű konstrukció valószínűleg egy atomháborút is túlélne. 

60.jpg

A MŰHOSZ standján pedig megtaláltam Nemo-t :D

61.jpg

Süllőmesterek közt a River Spinning standon. Szigeti Tibi nagy dobásokkal készül...

64.jpg

Gersy László egyelőre még csak szűk körben ismert, teljesen indokolatlanul. Ugyanis hihetetlen minőségű, teljesen egyedi dizájnú wobblereket alkot, amelyek méltók a figyelemre. 

62.jpg

Mondom, alkot! (Tessék figyelni a vontatószemet!)

63.jpg

Valódi műalkotások! Érdemes odafigyelni László munkáira!

65.jpg

A Webfishing standon ismét megtaláltam Némót! :D

66.jpg

Negyed kilós gumi anakonda :)

67.jpg

Dávid Zoli újraindítja az MZ Lures projektet, teljesen új koncepcióval. Megtisztelt pár tesztpéldánnyal.

68.jpg

És a vég... nyugalom honol a kihalt csarnokban!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Jackson Dragon Casting Mata Mikado Horgászfelszerelés Abu Garcia FEHOVA Lews Xzoga Fishmagnet Monarch Dok 13 Fishing Chervy Deps Kayak Kajakpeca Kajakhorgászat Jacksonkayak Abu MadCat Horgászshow Lurefans MZlures Doiyo GL wobbler River spinning Gawas Ottó bácsi Lieblingsköder

2018\02\17

FEHOVA 2018

Minden évben elgondolkozom azon, hogy részt vegyek-e a szezonnyitó szakmai kiállításokon, mert úgy érzem, évről évre kevesebb újdonságot ad. Aztán mégis mindig elmegyek, mert csak-csak akad némi érdekesség, no meg jó társaság, akikkel jókat beszélgetek. Idén is így volt ez. A szakmai felhozatal finoman szólva sem varázsolt el, viszont alkalmam volt találkozni pár olyan emberrel, akikkel egyébként nemigen sodor össze a sors. 

Sajnos a magyar piac túl kicsi ahhoz, hogy a világcégek komolyan vegyék, ezért még a legnagyobb gyártók is limitált termékkörrel vannak jelen. A Daiwa szokás szerint komolyan vette a rendezvényt, a Normark (Rapala, Shimano, stb...) is elég széles termékkörrel vonult ki, bár utóbbinál évek óta fájóan hiányolom a multiorsókat. A Savage Gear tett ki még magáért, bár a bennfentes infók szerint az idei újdonságok fele még nem elérhető... A többi kiállító inkább kereskedő volt, nekem meg rendesen vadásznom kellett a fotótémákat, annyira nem volt sok újdonság. 

Sajnálom, ezt, mert maga a rendezvény igényes, de a 2 db bemutató medence, több színpad, óriás akvárium nem viszi el a hátán a rendezvényt. Kéne a szakmai tartalom változatossága, komolysága is. Sajnos a magyar fizetések vásárlóereje sem túl acélos, ezért marad olyan a rendezvény, mint a magyar narancs. Kicsit sárga, kicsit savanyú, de a miénk. 

Mindezek mellett is kellemes program a kiállítás, neves szakírókkal, ismert horgászokkal lehet találkozni, tapasztalatot cserélni. Összességében ajánlom mindenkinek, akinek a horgászatért dobog a szíve, mert legalább addig is szeretett hobbinkkal foglalkozunk. Jöjjön egy ilyen rendezvényeknél már megszokott képriport. 

01_8.jpg

Kezdjük egy régi legendával! A Berkley Pulse megkapta a Fuji TVS orsótartót. Jobb nem is történhetett volna vele...

02_9.jpg

Érdekes dizájnú orsótartó a Mitchelltől

03_10.jpg

Kell egy UL botra ennél több? Nem! Nomura Trout Area

04_10.jpg

Nézzétek az árcédulát! Ilyen nincs és mégis van!

05_10.jpg

Koós Mesterrel összekacsintottunk. Hiába, közös a szenvedélyünk, a harcsa! 

06_10.jpg

Madcat twisterszörny

07_10.jpg

Kisebb teherautónyi szilikonadag

08_10.jpg

A Savage Gear méltán népszerű Cannibal Shad modelljének mini verziója. Az UL pecások kedvence lesz.

09_10.jpg

Megdöbbentően élethű gumi shadek. 

10_10.jpg

Komoly süllőmágnest látok ezekben a wobblerekben.

11_9.jpg

A Madcat nehézsúlyú tekerője

12_7.jpg

Lukácsi mester oktat. A srác nagyon durván karakán volt!

13_7.jpg

Romantikus csónakázásra is lehetőség van 

14_7.jpg

Ha ilyen verdát tesznek a halőrök feneke alá, remélem, a munkájuk is kellően hatékony lesz!

15_5.jpg

Az óriás akvárium kihagyhatatlan. Olyanok is láthatnak szép halakat, akik nem fognak :D

16_7.jpg

Ez a harcsa bele sem fért a képbe, akkor a volt. Egy seregnyi gyerek rémüldözött tőle! :)

17_4.jpg

Dorozsmás dévér 

18_3.jpg

Élmény, amikor a kereskedő nem tudja, mit árul. Ezt SIC-nek mondta az árus. Na, akkor fordultam sarkon...

19_3.jpg

A Garbolino pergetőbotjairól eddig nem sokat hallottam. 

20_3.jpg

Attila, a Finval csónakok szekértője, mellesleg botrányosan sok halat is fog. 


21_2.jpg

Balsa belű, de műanyag borítású crankek. Bakancslistás! 

 22_1.jpg

 Rapala brutálkanál 

 23_1.jpg

Újdonságok tömkelege 

 24_1.jpg

UL vertikek. Ezek annyira nem tetszettek, de a puding próbája ugyebár az evés. 

 25_1.jpg

 Na ez viszont elképesztő élmény. Alig várom, hogy Papdi Gyurka cimborám vegyen egyet és kipróbálhassam élőben :)

 26_1.jpg

 Egybe faragott felkapókar, ha mást nem nézünk, ez önmagában is különleges

27_1.jpg

Hát szombat délben ez nem egy hömpölygő tömeg... 

 28_1.jpg

 Harcsások favoritja az Arashi crank

31.jpg

 Bálint Pisti multiorsós tuningműhelyének emblematikus darabja ez a szénné tuningolt Tatula. Gyakorlatilag semmi sem eredeti benne/rajta.

30_1.jpg

Szerintem a srác kissé bogaras :D

32.jpg

Az orsók boncasztala hasznos látnivalókat kínál. 

33.jpg

 Pisti speckója, hogy klikkelő féket tud építeni a multikba. Asszem lesz melója, mert zseniális a cucc.

34.jpg

 Átnéztem a vadász csarnokba is és megállapítottam, hogy a csóró horgászokat nem bombázzák ilyen ajánlatokkal. 

35.jpg

 Vajon a herceg mivel henceg? Halott állatok tetemével. Nekem ez nem tetszik...

36.jpg

Zárjuk a képeket pecás témával és a "szívem csücske" multikkal. 

 

Görbüljön mindenkinek 2018-ban is!!!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

süllő csuka Teszt Harcsa Casting Horgászat Koós Spinning Shimano Daiwa Berkley Stella Horgászbot Arashi Horgászfelszerelés süllőhorgászat Harcsahorgászat FEHOVA Nomura Röpsúly Tatula sügérhorgászat Finval Garbolino Savage Gear MadCat

2018\02\10

Multiszervíz (nem csak) kezdőknek

Az orsószervíz az egyszerű halandó horgászok számára egy kicsit misztikus terület. Az ügyes kezű, műszaki hajlammal ellátott sporik persze mindig is maguk bütykölték a tekerőiket, de a többség szívesebben bízta ezt szakemberre. Így voltam ezzel én magam is, jó darabig igencsak félve nyúltam az orsóimhoz, de mára már valamelyest belelendültem, az egyszerűbb karbantartásokat megcsinálom, de azért egy teljes szétszedést, kimosást, pláne javítást még mindig a gyakorlottabb szakikra bízom.

 000_1.jpg

Egy átlagos tesztnap :)

Saját példámból látom ugyanakkor, hogy mennyire hasznos tudás, ha tisztában vagyunk orsóink műszaki beltartalmával. Nemcsak a szervízelésnél, hanem már a kiválasztásnál is megalapozottabb döntéseket hozhatunk, ha tudjuk, hogy mit veszünk. Minden horgásznak elkél egy kis anyagismeret, műszaki jártasság, hogy a vízparton felhőtlenül élvezhessük a körültekintően kiválasztott és rendszeresen karbantartott felszerelésünket.

Közszolgálati rovatunkban most áttekintjük a multiorsók szerkezetét, műszaki megoldásait és a hozzájuk kapcsolódó szervíztapasztalatokat. Legyen ez egy kezdő lépés a mélyebb tudás felé, terjedelmi okok miatt nyilván csak részlegesen dolgozzuk fel a témát, a jövőben tervezem ezt a vonalat tovább mélyíteni. Aztán a peremfutó orsók titkaiba is beletekintünk majd. Az itt írt megállapítások jelentős része alkalmazhatók a peremorsókra is, így olyanoknak is hasznos ez a cikk, akik életükben nem fogtak multit a kezükbe.

zillion_darabokban.jpg

Az orsószerviz nem a hiperaktívak hobbija :D (Bálint István felvétele - Multiorsók szervize és tuningja Facebook oldal)

A cikk elkészítésében Tóth „Magnum” Jani cimborám volt a segítségemre. Jani igazi multis fanatikusként vetette bele magát évekkel ezelőtt a multiorsók gondozásának feneketlen vermébe. Ezidő alatt megfordult a kezében nagyjából mindaz, ami kis hazánkban közkézen forog. Több száz orsó szétszedése és összerakása bizony szép tapasztalati tőkét eredményez, így az ő személye a szakmaiság garanciája. Én csak szószátyárkodom. A 7000 képet tartalmazó fotógyűjteményét is túlnyomórészt ő bocsátotta rendelkezésre. Többnyire telefonnal készültek, ezért az élesség és a világítás néha hagy kívánnivalót maga után, de most nem ez, hanem a minél jobb szemléltetés volt a cél. 

 Az elv:

 A multiorsó lánykori neve ugyebár multplikátor. Ez annyit tesz magyarul, hogy többszöröző. A lényege, hogy egy hajtókar fordulattal az orsó dobját többszörös fordulásra kényszerítjük, ezáltal a megfelelő zsinórmennyiséget szedi fel. Persze a peremorsók is többszöröznek, de az elnevezés beégett a köztudatba, idehaza kevesen használják az angol nyelvben általánosabb „baitcasting” kifejezést. Az orsó egy tekeréssel annyi dobfordulatra bírható, amennyi az áttétele. Tehát egy 1:7,1 felirat azt jelenti, hogy egy hajtókar-tekerésre a dob 7,1 fordulatot tesz, ezáltal annyi zsinórt szed fel, mint az orsódob (pontosabban a rajta lévő zsinór) kerülete a dobfordulat számával megszorozva. Ez az érték többnyire 60-90 centi közé esik. A lassabb orsók 4-6-szoros áttéttel rendelkeznek, a gyorsabbak 7-9 szeressel. Ennek a felhasználási módszernél van jelentősége, ez nem ennek a cikknek a témája.

Az áttétel jelentősége abban áll, hogy a csali visszahúzó terhelése, vagy a hal fárasztása közben arányosan nagyobb terhelés éri a fogaskerekek egymásba kapcsolódó fogait, így a sérülés, vagy a kopás veszélye is arányosan nagyobb. Általánosan elmondható, hogy a gyorsabb orsók gyorsabban is kopnak, a lassabbak tartósabbak. Mindezt az anyagminőség is árnyalja, de felületes alaptézisként nagyjából helytálló. Itt azonban fontos hangsúlyozni, hogy egy orsót nem feltétlenül a vele dobált csali súlya gyepálja meg, hanem a visszahúzás közbeni ellenállás. Nagyobb az ellenhatása egy 10 grammos duci, nagy nyelvű crankbaitnek, mint egy 80 grammos jerkbaitnek, ebben biztos vagyok. Közkeletű tévedés a „nagycsalis” orsókhoz kötni azt az igényt, hogy erősek legyenek, sokkal fontosabb a húzási ellenállást nézni. Legyen itt elég ennyi, később tovább árnyalom.

A ház:

Nem nehéz belátni, hogy egy gépezet akkor működik precízen, ha az alkatrészei nem mozognak egymáshoz képest egy adott tűrésen kívül. Mindenki a vajpuha futásra vágyik, ennek záloga nemcsak a precíz megmunkálás és összeszerelés, de az is, hogy a felfüggesztési, megtámasztási pontok tökéletesen mozdulatlanok, fixek legyenek. Ennek érdekében a multiorsók házát általában alumínium (esetleg magnézium) ötvözetből öntik és megmunkálják, az igényesebb és drágább daraboknál egy fémtömbből marják ki. Utóbbi értelemszerűen precízebb, de drágább megoldás.

 monoblock_haz.jpg

Megabass Itő Monoblock. Már a név is az egy tömbből faragott ház különlegességét sugallja.

calcutta_haz.jpg

Forged Aluminium Body, vagyis kovácsolt alumínium test. (Shimano Calcutta)

Szintén közkeletű tévedés, hogy csak az a minőségi orsó, amiben egy molekulányi műanyag sincs. Ez a mai technológiák mellett alapvető tévedés. Elképesztő merevségű és szilárdságú műanyagokat és kompozit anyagokat tudnak már előállítani, a fémeket megszégyenítő tulajdonságokkal. Elég, ha csak a Daiwa Zaion-jára, vagy a Shimano CI4-ére gondolunk. Nem véletlenek ezek a hangzatos nevek, az összetételük hétpecsétes titok. De mivel a vásárlói beidegződéseket nehéz lebontani, azért sok orsó teljesen fém házzal készül, persze ennek az ára a nagyobb súly és a hidegben az orsóra fagyó kéz, előnyük azonban, hogy a fém házak minden rezdülést a tenyerünkbe közvetítenek. Tipikusan az oldalfalat (oldalsó decknit) szokták műanyagból csinálni a gyártók, különösen azt az oldalt, ahol a kéz is támaszkodik (palming side). A fogaskerékház borítása azért többnyire szintén fém.

 lin10_deckni_1.jpg

Fém deckni (Megabass Lin 10 Original), Megabass mesterműve az alapból is zseniális Daiwa Ryoga alapjaira építve. 

tatula_deckni.jpg

Műanyag deckni (Daiwa Tatula CT). Itt nyilván felesleges a fém merevítés, hiszen kiscsalis, könnyű orsóról beszélünk.

Az okos gyártók a hajtómű házon kis nyílásokat hagynak, ami a víz kicsorgását (és a homok bejutását) és kiszáradását hivatott elősegíteni, de olajozónyílásként is funkcionálnak. Vicces ez, olvassatok lejjebb és megtudjátok, miért.

 A fogaskerekek

Eljutottunk a lényeghez. A hajtómű az orsók lelke, esszenciája. A precízen épített orsók fogaskerekei szinte hézagmentesen kapcsolódnak egymásba és tökéletesen illeszkednek. Minél tökéletesebben, annál kevésbé tűrik a bejutó szennyeződéseket. Könnyű belátni, hogy ha akár egy aprócska homokszem is jut be a fogaskerékházba, a fogak közé jutva komoly kárt tud okozni. Minden horgászszív összefacsarodik, ha meghallja a jellegzetes súrlódó, csikorgó sercegő hangot. Ilyenkor az orsót ne használjuk tovább, meg kell tisztítani a jóvátehetetlen károk elkerülése érdekében. Ugyanez a helyzet az apró gyártási sorják esetében: minden anyag kopik, a kis leváló szemcsék pedig smirgliként koptatják a felületeket. A gondos horgász ezért akár szezonon belül többször is tisztít, még akkor is, ha nem feltétlenül érez változást az orsó futásában. Az anyag kopására utal a szürke, esetenként csillogó szemcséket tartalmazó zsír. Ilyen esetben mindig indokolt a teljes mosás, újrazsírozás. „A legjobb dolog, ami egy (multi)orsóval történhet, hogy átkenjük” mantrázza folyton János mester.

 calcutta_dc_kosz.jpg

Így néz ki egy elhanyagolt belső (Shimano Calcutta DC)

curado_kosz.jpg

És ez jön ki egy alapos tisztítás során, ez éppen egy Shimano Curado 301E-ből.

Minden multisnak ajánlom, hogy egyszer mélyedjen el egy robbantott ábrában és értse meg, amit lát. A hajtókarral a nagy fogaskereket hajtjuk (main gear), ami kapcsolódik egy aprócska fogaskerékhez, aminek az angol neve pinion gear, magyar név híján mi is ezt használjuk. A pinion stabilitása az egész orsó működésére hatással van, nem csak a futás simaságának, de a hosszú élettartamnak is záloga. Miért? Ha nincs rendesen kitámasztva, akkor bizony előbb utóbb lesz holtjátéka, a nagy fogaskerékkel nem kapcsolódnak a fogai tökéletesen. Kritikus fontosságú ez, ugyanis minden dobásnál szétválnak és újra összeilleszkednek. Pontatlan illesztésnél elkezdik egymás aszimmetrikusan koptatni a fogak, ennek az eredménye előbb morgás, majd kotyogás-lötyögés lesz. Bosszantó egy esetenként 100 ezres orsónál, nem? De! Ezért a minőségi orsókban a pinion mindig két oldalon csapágyazott, ugyanis a csapágyon megtámasztott és azon futó alkatrész nem tud excentrikusan elmozogni. Simán és deformitástól mentesen fut. Aki minőségi orsóra vágyik, erre nagyon figyeljen oda! (Létezik más megoldás is a pinion kitámasztására, de a csapágyazás a legelterjedtebb.)

zillion_main_gear.jpg

Daiwa TD Zillion fogaskereke és pinionja

calcutta_dc_pinion_2.jpg

Egy régebbi Calcutta fő fogaskereke és pinionja. Figyeljük meg, hogy a pinion tetejéről hiányzik a csapágy rácsúsztatására szolgáló nyúlvány

ryoga_hajtomu.jpg

Daiwa Ryoga hajtóműben egymáshoz kapcsolódó fő fogaskerék és pinion. Látható a csapágy helye.

calcutta_dc_pinion.jpg 

És a csapágyazás hiánya, vagyis nincs "kinövés" a pinion tetején. (Shimano Calcutta)

lin_10_pinion.jpg

Egy gyönyörűen megmunkált pinion közelről, csapágynak való kinövéssel (Megabass Lin 10 Original)

revo_beast_pinion.jpg

Abu Garcia Revo Beast hajtása. Itt nem csapágyazott a pinion, ami egy nagyhalas orsótól minimum meglepő. 

pinion.jpg

Aki eddig nem értette volna, itt van rajzon. (Forrás: Facebook)

A fogaskerekek anyaga is forró téma. A legtöbb orsónál bronz vagy sárgaréz ötvözet (brass) az alapanyag, de ismeretes acél és aluminium ötvözet is. Acél  hajtású orsóm még sosem volt, alu azonban igen. Egy Abu MGX-et tekertem évekig, illetve jelenleg is van egy Shimano Metanium 2013 modellem, utóbbit elég régóta gyepálom, nem kímélve. Meglepő módon az alu-bronz hajtás tökéletesen teszi a dolgát, gyakorlatilag nem változott az orsó simasága az évek során. Nyilván az alumíniumot egy sor titkos összetevővel ötvözik (aircraft grade aluminium), ezáltal rendkívüli keménységre tesz szert, de mégiscsak meglepődve és tagadhatatlan elégedettséggel használom ezt a tekerőt. Úgy gondolom, hogy nem kell félni az alu hajtástól, akármilyen legendák is élnek a tervezett avulásról és a gyors modellváltásokban érdekelt kereskedőkről, nekem eddig jók vele a tapasztalataim.

 revo_beast_hajtomu.jpg

Abu Revo Beast bronz hajtóműve

okuma_komodo_fogaskerek.jpg

Okuma Komodo acél fogaskereke. Ritkán találkozunk vele, a cég igen büszke is rá. 

lin_10_fogaskerek_2.jpg

Megabass Lin 10 aluminium fogaskerék. A kis fekete elszíneződések a kopások.

A csapágyak 

Na, ez a varázsszó! A komplett horgásztársadalom a csapágyak misztikumában vergődik, a gyártók marketingesei meg hangos röhögéssel konstatálják, hogy mi mindent el lehet adni egy jó magas csapágyszámmal. Ébredjünk fel! A nagy csapágyszám ugyan jó dolog, de korántsem mindenható. Ennél sokkal fontosabb, hogy a csapágyak hol vannak és milyen minőségűek.

 pagani_reverse.jpg

Megabass Itő Pagani tűgörgős csapágya. Koyo, made in Japan.

 

Tipikusan ilyen a pinion csapágyazása, amely egymagában is fontosabb, mint bármi más. Nyilván a dobtengely két oldala csapágyazott, az őskövület modelleknél is alap ez. A dob tengelyen lehet több csapágy is, ezek szintén hasznosak, támasztják a hosszabb dobtengelyeket (pl. Shimano Aldebaran 12). A hajtókar gombjában elhelyezett csapik (általában 2-2 db) azonban leginkább a parasztvakítást szolgálják, kis mértékben a használati komfortot javítják. A kínai Shishamo (sic!) gyár legendás 16+1 csapággyal ellátott orsója pedig egyelőre számomra is egy műszaki rejtély, ha egyszer valaki lehetőséget adna egy ilyen orsó boncolására, bizony érdeklődve vizsgálnám meg, hogy mennyi is az annyi.

 lin10_hajtokargomb.jpg

Megabass Lin 10 hajtókar gomb és csapágyak. 

A csapágyak általában acélból készülnek, de ismeretesek teljesen kerámia, vagy hibrid csapágyak is. Van hagyományos és mikrogolyós is. Nézzük, mik ezek. A (golyós)csapágy lényege, hogy a mozgó alkatrész nem csúszik (léteznek siklócsapágyak is, de ebben a műfajban a golyóscsapágy az elvárás), hanem a golyók egy rögzített pályán gördülnek, így nem súrlódik az alkatrész. Minél kisebb a csapágy gördülési ellenállása, annál könnyebben fog forogni. A kis gördülési ellenállást azzal érik el, hogy tükörsima felületek gurulnak egymáson. Minél jobb minőségű egy csapágy, annál simább a futás. Az amerikai osztályozási rendszer terjedt el ezek jelzésére, ez az úgy nevezett ABEC számozás. Az átlagos minőségű csapágyak, amelyek a legtöbb orsóban megtalálhatók, ABEC 5 minőségűek, a drága modellekben, vagy a tuningműhelyekben alkalmaznak ABEC 7-es minőségű – értelemszerűen jóval drágább – csapágyakat. Az ABEC számozás elméleti maximuma a 9-es, ezek azonban annyira drágák, hogy szinte kizárólag a hadi- és űriparban használatosak.

 aldebaran_ul_dobcsapagy.jpg

Shimano Aldebaran csapágyazott dobtengellyel 

aldebaran_ul_dobcsapagy2.jpg

Ez például egy mikrogolyós kerámia ABEC 7-es tuningcsapágy. Porvédő nélküli, nyitott konstrukció. A cél a maximális teljesítmény volt, aminek áldozatául esett a tartósságról való gondoskodás, így ezeknél a csapágyaknál a rendszeres szerviz kritikus fontosságú 

A gördülési ellenállás másik összetevője a golyók súlya. Ez azáltal csökkenthető, ha a golyókat nem acélból, hanem pl. kerámiából csinálják. A kerámia könnyebb, esetenként kopásállóbb mint az acél, kifejezetten előnyös tulajdonságokkal rendelkezik. Előállítása drága, de kétség kívül dob az orsókon. Még tovább fokozható az extázis: a golyók lekicsinyítésével döbbenetesen finom megoldások születnek, ezért ajánlott pl. a kiscsalis multikba mikrogolyós kerámia csapágyakat tenni. Itt kell belekötnöm még egy tévhitbe: ezek a csapágyak nem a dobáshossz növelésére valók, hanem arra, hogy segítségükkel az orsó dobja könnyebben megmozduljon. Így válik lehetővé a 2-3 grammos UL csalik könnyed (!) dobálása (és persze a dob könnyítésével).

 curado_csapagy.jpg

Shimano Curado E csapágya leszedett porvédővel

Szót érdemelnek még a por- és sósvíz-védelemmel ellátott csapágyak, ezek speciális felhasználásra vannak tervezve. Könnyű belátni, hogy mennyit ér a drága orsó, ha az első tengeri felhasználás után korrodálódnak a csapágygolyók. A Daiwa egyedülálló megoldása a mágnesolajos tömítés, ami rendkívül frappáns megoldás, ugyanakkor az élettartama nem tudni mennyi, talán az elmúlt évek tapasztalatai alapján mostanában leszünk abban a helyzetben, hogy megítéljük. 

Fék

Újfent bíztatok mindenkit a robbantott ábrák tanulmányozására. Fogjátok látni, hogy a fék mennyire pofonegyszerű elven alapul: a nagy fogaskeréknek (main gear) támaszkodik egy vagy több lamella, amelyeket fémlapocskák választanak el egymástól. Ezt a „szendvicset” egy rugó (általában két egymással szemben álló íves rugós alátét) tartja ráfeszítve a nagy kerékre, ezt tudjuk a fékcsillaggal jobban vagy kevésbé rászorítani. Tipikusan amatőr összerakási hiba (amit én is elkövettem), hogy ezt a két alátétet nem egymással szembe fordítva rakjuk fel a főtengelyre, persze így szinte megszűnik a fékhatás. Ilyenkor jön a fejvakargatás és a profi szervízeshez való rohangálás.

 calcutta_dc_alatetek.jpg

Azt a két alátétet kell gondosan szembefordítva visszatenni, különben volt fék, nincs fék!

Az erősebb fékek többszörös szendvics szerkezetűek, ezáltal több súrlódási energiát tudnak elnyelni. Korábban a fékhatásért felelős súrlódó betétek egyszerű kent bőrből filcből vagy egy klingeritnek nevezett anyagból készültek, ma már egyre gyakoribb, bizonyos minőségi szint felett kötelező a préselt karbon lamella vagy  szövet, ez utóbbi a Carbontex. Ez, illetve az okos, precíz olajozás segít abban, hogy ne tapadjon a fék, és életünk hala ne köszönjön el idő előtt. Ennek a karbantartása szintén igen fontos!

 okuma_komodo_fek.jpg

Okuma Komodo impozáns féktárcsa-rendszere

calcutta_feklamella.jpg

Régebbi Shimano Calcutta ma már kevéssé használatos féktárcsával

lin_10_fek.jpg

Megabass Lin 10 és Carbontex

 zillion_fek.jpg

A legendás Daiwa TD Zillion Typ R fékje, hogy ilyet is lássatok!


revo_elite_8_main_gear_1.jpg

Egy különlegesség! Sokan nem szeretik, hogy a multiknál fárasztás közben nincs fékhang. Nos, a piac meghallgatta a panaszáradatot és néhány gyártó már szerel kerregő féket az orsóiba. Ez itt egy japán piacos Abu Garcia Elite 8, a kerregésért felelős műszaki megoldás pedig jól látható.

 Zsír vagy olaj?

 A sok elméleti blabla után nézzünk egy kis gyakorlatot! Minden felület, aminek csúsznia, érintkeznie kell, kenést igényel. A nagy tudomány abban van, hogy milyen kenést. Nem vakítás, ha azt mondom, ez bizony igazi tudomány, illetve itt van igazi szerepe egy jó szakembernek. Azt mindjárt az elején szögezzük le, hogy az orsók gyári állapotban többnyire alig tartalmaznak kenőanyagot, mert így a boltban beletekerő vásárló könnyen konstatálja, hogy micsoda kiváló tekerő is van a kezében, hajnalig pörög a kar. Nos, ez inkább a szárazság biztos jele. Meglepő módon az aliexpresses kínai orsókat általában szépen megtömik zsírral. Mondjuk a webshopban nehéz is tekergetni…

kenoanyagok.jpg

Kenőanyagok

Általánosan elmondható, hogy ott, ahol kopást kell megakadályozni, ott a zsír a célszerű, ahol a könnyed mozgás a cél, ott az olaj. Máshogy fogalmazva: ott használunk zsírt, ahonnét az olaj elfolyna, elszivárogna. A fogaskerekekre talán a legegyértelműbb, hogy zsír való, mégpedig vízálló, jó tapadó képességű, ún szálhúzó zsír. Fontos a tapadóképesség, mivel a zsír nagy részét az összekapaszkodó fogaskerekek úgyis kinyomják maguk közül, így a mennyiség helyett a minőség a lényeg. A zsírnak egy vékony filmet kell képeznie a fém felületén és ennek a filmnek ott is kell maradnia. Minél tovább! Az olajok erre többnyire nem képesek. Akkor minek is a fogaskerékházra olajozónyílás?

 zillion_hd_zsirozas.jpg

Látszik a rákent kulimájsz

zillion_hd_wormshaft_hajtas.jpg

A wormashaft hajtása is meghálálja a kenést

chronarch_pinion.jpg

És a piniont rögzítő "yoke" névre hallgató kis bigyó is. Micsoda gyönyörű fémszobor már ez... (Shimano Chronarch CI4)

Ugyanilyen hely a csigatengely (wormshaft), amin a szálvezető jár ide-oda. Itt már eltérők a vélemények, hogy olajra vagy zsírra van szükség, én magam is néha ezt, néha azt használok. Ez az alkatrész leginkább azért igényel gyakori kenést, mert nyitott, így könnyen koszolódik illetve a zsinórról lecsorgó víz lemossa a kenőanyagot. Nemcsak a por, hanem pl. a nyárfaszösz is bosszantóan el tudja tömíteni a kis réseket, nem beszélve arról, milyen ordenáré módon néz ki tőle a kurbli. Olajjal tkp. ki lehet mosni fel lehet lazítani a szennyeződést, a zsír viszont jobban megtapad. A wormshaft házilag is könnyen tisztítható, így leginkább arra bíztatok mindenkit, hogy kenegesse bátran és gyakran, túl nagy problémát nem lehet okozni.

wormok.jpg

Három Zillion klón. TD Zillion Type R, Megabass IP 68 és Daiwa SV 103 HL. Ugyanarra a platformra épülő, eltérő műszaki megoldású orsók. Érdemes megfigyelni, hogy mindhárom orsó csigatengelye csapágyazott, a hajtó fogaskerekek fémek, ami más orsóknál tipikusan műanyag. (Bálint István felvétele - Multiorsók szervize és tuningja Facebook oldal)

 

zillion_worm.jpg

Normál wormshaft normál rovátkákkal (Bálint István felvétele - Multiorsók szervize és tuningja Facebook oldal)

ip68_worm.jpg

Megabass IP68 csigatengelye az átlagosnál szélesebb rovátkolással. A zsinórvezető gyorsabban jár ide-oda, ezért a fonottzsinór-meneteket egymáshoz képest szögben rakja. Így nem vágódik be a fonott madzag. (Bálint István felvétele - Multiorsók szervize és tuningja Facebook oldal)

Viszont a csapágyak megint különös odafigyelést igényelnek. A zárt házú csapágyak elvileg nem száradnak ki, így nem kell őket kenni. Amik azonban nyíltak, azok meghálálják a törődést. A csapágyak esetében a zsír teljesen felejtős, csak ártani lehet vele, hiszen meggátolja a golyók könnyed futását. Csak olaj használható, de abból is csak a lehető leghígabb, legalacsonyabb viszkozitású. A japán tuningműhelyek speciális olajokat is árulnak a mikrogolyós, szuperfinom csodacsapágyaikhoz, nem megfizethetetlen ilyet rendelni, ajánlom mindenkinek. A nyitott házú csapágyak kifejezetten igénylik a gyakori olajozást, hiszen a gyors futás következtében könnyen kipörög belőlük, amit belecseppentettünk. Tapasztalatom szerint ezek a csapágyak egy kiadós esőben történő horgászat után is „meghangosodnak”, amin könnyen segít egy kis olaj. A dobot kivéve a tengely két oldalát támasztó csapágyok egy perc alatt megolajozhatók.

 olajok.jpg

Speciális olajok speciális célokra. 

A féket már fent említettem, szintén vegyes a megítélése, hogy olaj, vagy zsír kell rájuk. Jani inkább zsír párti, a karbontex lamellákat zsírozza és egy csepp olajjal ápolja. Egy a lényeg: ne tocsogjon, hiszen ezzel éppen öngólt lövünk: túl könnyen fog siklani a fék, nem lesz rendes fékhatás. A megfelelő arány eltalálása a lelke az egésznek. Talán ezt bízzuk szakemberre…

Végül egy egészen speciális dolog: a röpsúlyos fékrendszerek futópályájának tisztítása elengedhetetlen, de erre is elképzelhető egy nagyon (!!!) vékony kenőréteg felvitele. Én egy enyhén olajos ronggyal szoktam megtörölhetni, ez alig befolyásolja a fékhatást, viszont szépen és hangtalanabbul működik a röpfék.

 Összefoglalás:

 Aki idáig eljutott, annak jár egy vállon veregetés, mivel sikerült a megszokottnál is grafománabbnak lennem. De hát ez a téma is gazdag, messze nem sikerült mindenben elmélyedni, de talán sokaknak volt így is hasznos. Mindenképpen szeretném a témát tovább mélyíteni, de addig is használjátok ki a tilalmakkal terhelt időszakot, szervízeljétek, szervízeltessétek az orsókat, hogy az igazi szezonban gondtalanul használhassátok.

Janinak köszönöm a szakmai támogatást és a rengeteg képet, hozzá is fordulhattok kérdésekkel, a Facebookon megtaláljátok.

Teszt Kínai Casting Horgászat Beast Shimano Calcutta Daiwa Rocket Horgászfelszerelés Megabass Abu Garcia Curado Abu Tatula Zillion Hedgehog Studio

2018\02\03

Surprise of the year 2017

I have seen many things in the fishing industry, so I thought, I could not be surprised. Then I became aware of Favourite Synapse BFS Casting Limited rod, with 1-5 grams casting weight. It’s a very special rod and it took me by surprise. 01_7.jpg

A real surprise!

My taste has changed in recent years. Years ago, I was totally focused on super-hard rods, especially when I started fishing with casting reels. Casting rods are usually really fast and have a tough backbone due to several factors and causes. Well, I looked for the toughest ones and it was a unique experience to fish with these sticks. Later on I realized that among the many benefits, there are also disadvantages of these sticks: on a fishing trip, I lost three enormous pikes, I realized that truth, as always, is more subtle.

 012_2.jpg

Nothing Special, but good looking

Of course, it's not just a hard and soft stick, but there are countless transitions. After visiting Wobblerek.com Tackle Store during the summer, the owner Varga Pali gave me a handful of sticky rods and a bait finesse rod that I have never tried so far. I have to admit that I smiled a little bit, but Pali assured me I wouldn’t be disappointed. Let's see my experience with this rod !

 013_2.jpg

Stylish carbon insters are cool

I've been spotting the Favourite products for a long time. During a few years of the company’s existence, it has exploded as a comet into the fishing tackle market with its excellent value-for-money equipment. The Russian-Ukrainian lure fishing scene is extremely demanding, so the one who operates there must produce extraordinary quality. They are now expanding in the United States, so the momentum has not decreased. The Synapse series is the flagship of the company. Essentially, all of its parts made of premium components, high-quality blanks have the highest quality titanium-framed rings, and other decorative elements are also comparable to the biggest Japanese brands, and the quality of assembly is first class. Nevertheless, it's still cost the half or the third of Japanese sticks of the same quality. I think, it does matter!

014_2.jpg

 The magical word: limited

015_2.jpg

A butt-view

A simple description of the rod's features would be boring. It is simply nice and well-done, as you can see in the pictures. The emphasis is on the characteristics of the rod: it is very very very soft! I had no idea, what would be the best situation to try it. Fortunately, my buddy Zoli had invited me to a kayak-trip on Lake Balaton, so I took this stick with me, trying to lure an asp with a tiny wobbler. This seemed to be the best idea…

 03_9.jpg

Kayak fishing on Lake Balaton. It's summertime!

04_9.jpg

Double dynamite

03_9.jpg

Kayak-fishing has an unbelievable mood

Kayakfishing is truly a delightful experience. Kayaks, that meet the special needs of a fisherman, give an unbelievable ergonomics and practicality for the angler, all the features are handy, and we have the maximum comfort. Zoli (kajakpeca.hu) is an excellent guide, well acquainted with the fishes of Lake Balaton, welcoming the adventurous and enthusiastic fishermen to a real life experience. As I said, the rod is extremely soft, so I attached a small Spinmad Amazona (5g) to the line, which is suitable for many fish species. This choice was proved to be good, as the first volga-zander came with a hard knocking bite, and then they continued one by one. The rod blank bent almost to the butt section. Interestingly, in spite of the softness, the hooking was firm, even though the Spinmad’s hooks are not particularly good. The 20 to 30 cm fishes were not worthy opponents, but what about a larger one?

 09_9.jpg

My buddy, Zoli, with a nice Volga-zander

06_9.jpg

I found only these little ones

Well, sometimes miracles happen. One kilometer from the beach on the open water I managed to hook a pretty pike. The hook was sitting properly in the mouth. The fish, as if reading in my mind, was trying to get rid of the lure, jumping high out of the water. Fortunately, Zoli is master of photography. The rod worked out all the acrobat tricks, and there was no doubt of landing the fish successfully. I started to get used to the rod, even though the best part was about to come! The kayak can not only be enjoyed on Lake Balaton, but it is even more practical on smaller rivers where bigger boats cannot be driven.

07_9.jpg

Fish on the hook. The rod is soft, yet controlled.

08_9.jpg

The photo of the year. Zoli has done a good job. And the rod too, az can be seen...

My next trip led to a little highland river, where I was pursuing chubs. Chub fishing is effective when you can present the bait under the bushes in the water and in the currents behind the stones. The careful chubs are waiting the food swim to the mouth there, as they do not move much to the bait. The more accurate your casting is, the more bite you get. With a small routine, it is possible to know which currents, which barriers worth to fish, and these must be fished accurately. Only a good cast, nothing more or less… By the way, I cannot cast accurate enough with spinning tackle, but a bait casting setup is much handier for me. Nevertheless, I was always envious of the fact that the Japanese angler-wizards cast the lure with a few centimetres of accuracy, of course, immediately having a bite. Well, knowledge and routine are important, but it is necessary to have the right gear as well.

 011_2.jpg

The rod was born for this type of fishing

010_2.jpg

The evidence of effectiveness 

And this rod is really the right choice for that. Its softness has proved to be an incredible benefit to this type of fishing. Hardbody lures of 3-4 grams could be casted with astonishing ease. The 80 grams rod and the 140 grams reel is so easy to handle, casting is extremely easy with a very quick swing from the wrist. It helps greatly in accurate targeting. I really swear to you that the 5 to 10 cm accuracy (from 10-12m distance) is not an exaggeration. I was really surprised, I did not even thought I could do that. I think this rod is really the surprise of the year! To make use of the advantages of the rod can be done not only from kayaks but also from other watercrafts (eg. belly boats). In addition, it may be particularly practical for those, who stalk in the jungle for fish. In such a situation, the elastic blank is a huge advantage, and with little practice the hardest places can be fished. This experience was extremely instructive on the question of how much UL casting is practical. I have not been a big supporter of this before, but this rod has shown that it is fortunate if you sometimes broaden your horizons. With a suitable rod and reel (and a thin line) it is not a magic to get the 2-3 grams of lures in the right place, on the other hand I have not had in my hand a rod that would have helped this kind of casting. But we are all developing, and sometimes we realize that we were wrong. So did I, fortunately. :D

 

süllő csuka csukahorgászat ultralight Teszt Balaton Jackson Casting Horgászat Favorite Horgászbot Kajak Horgászfelszerelés süllőhorgászat Kősüllő Kayak Kajakpeca Kajakhorgászat Jacksonkayak Wobblerek.com

2018\01\28

Ha egy bot kéne…

Sokat gondolkodtam azon, hogy a mai cikkben szereplő botokról két külön cikket írjak, vagy egyet. Sok színes és értékes tapasztalat gyűlt össze mindkettőről, ami elvitt volna a hátán két külön történetet is, de végül mégis úgy döntöttem, hogy egybegyúrom. Hogy miért? Jó alkalom ez, hogy két azonos dobósúly-kategóriájú, de mégis nagyon különböző karakterű és árkategóriájú botot összehasonlítsak. Úgy gondolom, hogy egy ilyen összevetés nektek is érdekesebb, informatívabb, az itt sorra vett szempontok egy jövőbeli botválasztásnál is sokat segítenek. Előre szólok, nem lesz rövid…


08_8.jpg

Imádom a borongós téli hajnalok hangulatát

Nos, akkor vágjunk is bele! Az egyik delikvens a jól ismert Dragon cég egyik csúcsmodellje, az FCX Fastcast széria 5-25 grammos verziója (198 cm, extra-fast, 117g), ami 50.000,- Ft körüli árával zsebbenyúlós ugyan, de mégiscsak a cég egyik zászlóshajójáról van szó. A másik bot egy szintén lengyel márka, a Jaxon ugyanilyen dobósúlyú modellje a Symbian HX Tetra Spin (200 cm, 131 g). Ez a bot a jóval 20.000,- Ft alatti árával kimondottan olcsónak számít, majd meglátjuk, hogy az „olcsó húsnak” híg-e a leve.

 09_8.jpg

Az árvízi szörny megtámadja a gyanútlan horgászt.

Általános benyomások: A Dragon pálca minden részletében igazolja a felsőkategóriás mivoltját. Gyönyörű keresztszálas blank, aminek könnyűsége, egyensúlya első kézbevételnél is szembeötlő. A bot 117 gramm, ami nem sok, de nyilván tovább csökkenthető lenne, ha a gyár a dizájnelemeken spórolna. Mivel a blank és a gyűrűzés könnyű, a súlypont még orsó nélkül is a fogás közelében van, így rendkívül kényelmes tartani. Jó súlyelosztású pálcáknál a grammokkal való bűvészkedésnek semmi jelentősége, ez így teljesen rendben van. A dizájelemek markánsak, de visszafogottan elegánsak, az orsótartó feletti fém elem kifejezetten szépen sikerült. Japános külcsínt idéz tehát a bot, de semmi csicsa, vagy hivalkodás. Kézbe véve is érezhető a blank légies könnyedsége, érzékenysége, a várakozást pedig a gyakorlat is igazolta. 

 29.jpg

TVS orsótartó, minőségi fém díszek és bugyirózsaszín gumihal. Tökéletes az összhang :D

A Jaxon bot (ami nem azonos a japán Jackson-nal) kézbe vételekor azért érezhető a különbség, a dizájn sokkal egyszerűbb, a blank kicsit lustább, kevésbé érzékeny, kissé fejnehezebb is, bár nem zavaróan. Orsóval a fejnehézség eltűnik, illetve észrevehetetlenné válik. Engem egyébként nem zavar az enyhe fejnehézség, néha hagyom, hogy a spicc ráfeküdjön a zsinórra, pláne, amikor belebambulok a betlizésbe :D A dizájnelemek is egyszerűbbek, persze azért karbon hatású díszgyűrűk szép számmal jutottak ide is. Menő ez manapság, de funkciója nem sok van. Kézbe véve cseppet sincs a botnak olcsó érzete, ebben az árkategóriában sokkal gagyibb botokkal lehet találkozni. 

 11_8.jpg

Ő a Jaxon pálca, némileg hagyományosabb dizájnnal.

A Dragon nagyon büszke erre a blankra, az alapanyag méltán híres ’Toray’ gyárból érkezik, ezt tekerik, szövik össze különböző elrendezésben. A forgalmazó szerencsére vette a fáradságot, hogy leírja, miből is áll össze a bot, bár a leírás tartalma zavarba ejtően rejtélyes. Megpróbálom lefordítani. Az alapanyag tehát Hi-Modulus Graphite, azaz magas modulusú szénszál. A rugalmassági modulus az anyag merevségére, nyújthatóságára utal, tehát a magas modulus azt jelenti, hogy magas merevség, alacsony nyúlás. Minél magasabb a modulus, annál merevebb a bot, minél alacsonyabb, annál lágyabb. A botépítő mérnökök fantáziája és szakértelme alapján a különböző modulusú anyagok használatával, ezek kombinációjával meghatározott botkaraktereket lehet felépíteni. Az igazán fejlett technológiájú, magas minőségű blankoknál ezen anyagok a bottest egyes részein is változhatnak, pl. egy szupergerinces alsó taghoz párosítható egy finomabb, lágyabb spicc. Ebből áll össze a bot karaktere, ettől lesz egy pálca egyedi, egy adott feladatra optimalizált célszerszám. Persze a konkrét technológiát hangzatos marketingszöveg mögé bújtatják, a féltve őrzött ipari titkokat a földi halandó számára nem teszik megismerhetővé. Érthető módon, a bonyolult technológiák nem csak titkosak, de drágábbak is, viszont az előnyeik tagadhatatlanok. Könnyebb, érzékenyebb, egyben erősebb botok jönnek létre, amelyek intenzívebbé teszik az élményt, és értő kezekben eredményesebbé a halfogást. A Jaxon botra ugyancsak a High Modulus megnevezés van feltüntetve, itt nem találtam részletes leírást. Nyilván kevesebb a réteg, a keresztszálas megoldás, olcsóbb a technológia is. A súly- és karakter különbsége érzékelhető „szárazon is” de ugyebár a vízen dől el, hogy akcióban mit mutat egy bot.

 20_2.jpg

Akcióban a Jaxon

Az átlaghorgászt nyilván nem érdeklik nagyon s modulusszámok, az egyes keresztszálak közti különbségek, nem is nagyon van értelme ezekbe belemerülni, hisz az egyes karbonszálak laboratóriumi körülmények között mért fizikai értékei a gyakorlatban értelmezhetetlenek. A témáról Benyhe János, jól ismert szakíró már évekkel ezelőtt remek cikket készített, akit érdekel az internet bugyraiban fellelheti, én a száraz magyarázat helyett visszatérek a gyakorlat terepére. 

 25.jpg

Fuji KR gyűrűsor a keresztszövésű blankon. Finom cucc.

Szerelvények: A Dragon nem aprózta el: feketére festett KR szériás SIC gyűrűsor, ahogy ebben a kategóriában kötelező. A fekete gyűrűk gyönyörűek, csak vigyázni kell rájuk, mert a karc jobban látszik rajtuk. Én mindig nagyon vigyázok a botjaimra és kimondottan bánt, ha kopnak, sérülnek, így az ezüst gyűrűzés jobban a kedvemre való. A minőséget persze az én bolondériáim nem befolyásolják. Az EVA nyél rendben van, az építés minősége kifogástalan. Megspórolom a közhelyek puffogtatását, csak annyit mondok: a bot hozza azt, amit ennyi pénzért hoznia kell. Jó kézbe venni.

 15_4.jpg

Nem Fuji. Na és?

A Jaxon pálcán a fő különbség, hogy nem Fuji gyűrűsor került rá, nyilván ezen lehetett spórolni. A gyűrűk nagyobbak, a keretük picit vastagabb és más formájúak is, mint a Fuji. Kicsit lustább is tőlük a blank, de így is hozza azt az elvárt feszességet, amit várunk egy bottól. Sikerült eltalálni azt, hogy az olcsóbb szerelvények nem vesznek el a bot funkcionalitásából és élvezeti értékéből, a különbséget a rutintalanabb kéz észre sem veszi, mert a használatnál már semmilyen hátránya nincs. Ja, és mielőtt elfelejtem. A Dragont Lengyelországban szerelik össze, míg a Jaxon teljesen kínai.

 13_6.jpg

A logós végdugó ma már szinte közhely.

Használat: Mindkét pálcát a késő őszi, téli tiszai süllőzésekhez választottam. Olyan modelleket kerestem, amelyek még elég érzékenyek akár a szélvízi kisebb csalis pecához, de már elég erősek ahhoz is, hogy a mély, húzós vízen nagyobb fejekkel dobáljak. A süllő szája köztudottan kemény, csontos, a horog beütéséhez igen komoly erő kell, ha nagyobb hallal sodor össze bennünket a sors. Fontos, hogy egyik bot sem nagysüllős pecára való, aki célzottan nagy halakat kerget, az sokkal feljebb kell, hogy menjen dobósúlyban, de az átlagos, 1-3 kilós süllőkhöz bőven elegendő. A nagyokhoz is, ha jól akad, de ilyen dobósúly-kategóriában ahhoz kell némi szerencse.

 10_9.jpg

Mindenféle szemét úszik a víz tetején ;)

Nos, a Tisza 2017. decemberében olyat áradt, hogy a komplett süllőhorgász-társadalom otthon zokogott a párna csücskét morzsinkálva. A víz átlátszósága nulla volt, inkább nevezhettük híg sárnak, mint víznek. Az első decemberi próbálkozásom alkalmával maradt a csatornapeca, ahol az alacsony, álló vízű csatornákban egészen könnyű fejekkel kergettük a csukákat. Nekem konkrétan az 1,6 grammos fejjel szerelt Vibro Worm hozta a legtöbb halat, bár mellette nagyobb gumikkal is próbáltam szelektálni a kis csukák között, mégis ezt dobáltam sokat, mert erre volt kapás. Nos, a csali így fejestől, gumistól, kapcsostól lehet összesen kb. 5 gramm, vagyis a dobótartomány alja. A Dragon pálca ennél a csalisúlynál annyira feszes, hogy kifejezetten robbanékony mozdulatokkal, hosszú zászlóval tudtam kellő hatékonysággal dobni, mert ekkora súly éppen csak hogy „felhúzta” a blankot, még szerencse, hogy a viszonylag finomra hangolt spiccrész azért "feléled" a dinamikusabb dobásoknál. Alsó dobósúly értéket tehát éppen eltalálták. Nagyobb gumiknál viszont úgy éreztem, hogy kb. 15-17 gramm (jigfej+gumi) az, ahol a bot még jól teljesít, efelett már sokalltam a súlyokat, pláne a húzósabb vízben! A felső dobósúly értéket szerintem túlbecsülték, helyesebb lenne 5-15, vagy 5-20 grammot megadni. A blank kétség kívül nem esik kétségbe a nagyobb súlyoktól, de jelentősen veszít az élvezeti értékéből, illetve a bevágásnál jelentkezik ennek hátránya, hisz a horog beütéséhez nem tudja kellő robbanékonysággal megindítani a csalit. A felső dobósúly értéket tehát egyértelműen túlkalibrálták.

26.jpg

 Ezzel a csalival már szépen boldogult a Dragon pálca

A bot az ideális dobótartományban azonban vitathatatlanul csodát tesz. A Toray blank fantasztikusan érzékeny, tényleg előjön a felsőkategóriás fíling. A mederegyenetlenségek, törések, levelek, hínárszálak szépen érezhetőek, és a lehűlő vízben óvatosan kapó csukák megtolós kapásai is egyértelműek voltak.

 27.jpg

Csatornalakó egyencsuka. A finom bottal jó peca volt.

A Tisza csak nem akart apadni, viszont a szélvizekbe stabilan kiálltak a süllők, így Karácsony előtt ismét a szőke folyón találtam magam. Gondoltam magamban, itt a lehetőség egy szép hallal megmutatni, hogy mit tudnak a botok, de ahogy ilyenkor lenni szokott, a sors máshogy akarta. Hiába vallattam a sekély vizet 3-4 grammos fejekkel szerelt lassú gumikkal, vagy a töréseket 10-15 grammos súlyokkal, a süllőknek nyomuk sem volt. Az egész napos „egerészés” végén egy morotvából lassan kifolyó, kavargó víznél álltunk meg. A vízből kiálló tuskók mellett egy méter sem volt a víz, de egy ponton markánsan kezdett letörni, először kb. 2-2,5 méterig, utána meg még mélyebbre. A két törés közti platón össze-vissza kavargott a víz, bizalomgerjesztő volt. Talán hármat dobhattam, amikor elemi erejű ütést kaptam, a nap első kapását. Bevágtam, de sajnos nem akadt, amitől eléggé elszontyolodtam, hiszen az egész napos sikertelenség után egy ilyen kapást rontani elég lelombozó. A csalit azonban szinte pontosan a kapás helyére küldtem vissza, ahol süllyedésben meg is érkezett rá az újabb kapás. A bevágásba a Dragon pálca beleállt, a zsinór végén pedig elemi erő válaszolt. Megvan életem süllője! – kiáltottam Attila barátomnak - ám pár másodperc múlva fejrázások helyett tompa bólogatással jelezte kilétét a zsákmány: egy harcsa. Nem számítottunk rájuk a sekély vízben, de hát ilyen a vadvíz: nem mindig a papírforma működik. Nos, a hal tekergett, kavargott, a bot pedig meglehetősen túlterhelve dolgozott. Nem erre készült bizony ez a pálca, de derekasan állta a sarat. Nem kíméltem a hareszt, gyorsan és keményen fárasztottam, kihasználva a bot minden erőtartalékát. A hal hamarosan a csónakban pihent, mi pedig egymás tenyerébe csaptunk.

 18_2.jpg

A zsákmány és elejtője

06_8.jpg

A szép időben aktívan táplálkoztak a harcsák...

17_3.jpg

... szépen megették a gumit.

Igen ám, de nem volt vége a napnak, süllőt akartunk fogni. Mellettünk kb. 30 méterre akasztottak is egy 8 kiló körüli csodaszép sárkányt, így erőteljesen bíztunk a helyben, hogy érkezik nekünk is egy csíkos vendég. Érkezett is, de nem csíkos, hanem egy újabb foltos rabló. Ez ráadásul nagyobb is volt, mint az előző, úgyhogy tovább fokozódtak a Dragon pálca hányattatásai. A bő 10 kilós bajszi villámgyorsan visszanyerte a szabadságát, mi meg odébb álltunk süllősebb helyek után kutatva.

 03_8.jpg

Ezeket a halakat már nagy élmény megfogni a finom pálcával.

07_8.jpg

Ati arca mindent elárul :)

Másnap hasonlós startégiával, de más helyeket kerestünk fel, ahol Attila ki is pattintot egy kilós csíkost, nekem azonban sehogy sem sikerült kapást kicsikarnom. Délután azonban – immáron a Jaxon pálcával – végre megtört a jég, ütést éreztem a spiccen, majd bevágás után perecben maradt a bot. Süllő!!! Vagy… várjunk csak… ez pumpál…. megint harcsa! Ó, hogy az a… Paradoxnak hangzik, hogy nem örültem neki, örültem, persze, de hát mégsem annyira, mintha egy hasonló tüskéshátú sárkány jött volna. Viszont a sors úgy akarta, hogy ugyanabban szituban teszteljem ezt a botot is, mint a másikat, így legalább kellő összehasonlítási alapunk lett. �

 04_8.jpg

Atesz pajtesz a hétvége süllőkirálya :)

05_8.jpg

A legnagyobb harit is ő fogta, 12,5 kiló.

21_1.jpg

Én ennek a 9,30-asnak is örültem.

Ez a bot a maga nehezebb, lustább blankjával sokkal jobban tolerálta a nagyobb, nehezebb csalikat, szándékosan tettem fel tenyérnyi gumihalat is. Nyilván ez a kb 40 grammos csali messze túl volt a bot ideális dobótartományán, mégis kevésbé volt idegen érzés, mint a dragonnal egy 25 grammos csali. Ha lehet ilyet mondani, ez a bot sokkal „igénytelenebb”, ezáltal sokkal szélesebb tartományban tud optimálisan (vagy ahhoz közel) teljesíteni. Egyáltalán nincs úgy „kihegyezve”, lefinomítva mint a Dragon, sokkal sokoldalúbb, általánosabb. Míg a Dragon bot érezhetően a terhelhetőség határán dolgozott, a Jaxonban még ilyen hal alatt is maradt erőtartalék, a blank nyélből meghajolva dolgozta ki a hal erejét. Gyorsan meg is lett, meg persze ment vissza, hisz a Tisza-tavon ilyenkor – helyesen – fajlagos tilalom védi őket.

 16_6.jpg

Ezt a tenyeres gumit is kezelte a Jaxi

Persze végül a Jaxon peca megfogta a maga süllőit, még ha nem is nagyokat, de legalább megmutatta, hogy ezt is tudja. Szélvízen jigelve és dropshotolva fogtam vele pár apróságot, de legalább fogtam.

 30.jpg

Törppapa és aprajafalva

Konklúzió: A fentiekből látható, mennyire tanulságos tud lenni egy összehasonlító teszt. „Papíron” azonos botok azonos körülményekkel és azonos halakkal tesztelve. Mégis mennyire más a tapasztalat! Örülök, hogy megadatott ez, mert ezáltal talán kellő érzékletességgel tudom megmutatni, hogy a marketingesek üres süketelésén túl mennyi mindent lehet a gyakorlatban megtudni egy pálcáról és mennyire csalókák néha a gyári feliratok. Minden tesztben megpróbálom megragadni az adott felszerelés egyediségét, sajátosságait, ez a teszt most erre különösen alkalmas volt.

 19_2.jpg

Viszlát bajszos barátom...

Számon kérték már rajtam, hogy mondjam el őszintén, ha valami rossz. Nos, itt az élő példa, hogy a háromszoros árkülönbözet és a szerényebb alkotóelemek ellenére sem lehet pl. a Jaxon pálcára azt mondani, hogy rossz. Merthogy nem az. Annyira nem az, hogy nekem el is lopta a showt a sokoldalúságával, jó értelemben vett „mindenességével”. A Dragon sokkal „fineszesebb”, tehát pl. ha egy versenyző keres magának felsőkategóriás kifinomultságot, egy adott szitura kihegyezett célszerszámot, akkor az a jó választás. Ha valaki 1-2 botnál többet nem engedhet meg magának, akkor a Jaxont érdemes választani, mert sokkal több szituációban fogja tudni használni, ráadásul marad pénze egy tisztességes orsóra is.

Ez tehát a blog célja: megmutatni, hogy mi mire való. Azt hiszem, ez most szépen összejött. Szerencsés vagyok, hogy ehhez a projekthez a szőke Tisza is ilyen jó partnernek bizonyult.

 

 

 

 

süllő Kína Dragon Symbian Kínai Harcsa Horgászat Shimano Jaxon Horgászbot Dinnyéshát Horgászfelszerelés süllőhorgászat Harcsahorgászat Fastcast Tiszanána

2018\01\12

Új szelek - Ballistic X

Bevallom, kicsit zavarban vagyok a Daiwa céggel kapcsolatban. Egyértelműen az egyik legnagyobb presztízsű gyártó, elképesztő innovációkkal, remek termékekkel, de az utóbbi években úgy éreztem, hogy pár dologban mintha elvesztették volna a fonalat. Első multiorsós tapasztalataimat egy Team Daiwa Zillion botra szerelt TD Zillion Type R orsóval szereztem, amely kombó zsenialitása annyira a kezemben maradt, hogy bizony az utána következő termékvonal nem tudott hozzám közel kerülni. Tudom, mindez szubjektív, de legalább elismerem…


s4.jpg

A régi szériás Zillion botom az örök kedvenc csónakos süllős pálcám

Ugyanakkor a legutóbbi években ismét olyan dolgokat villantott a cég, amelyek felcsigáztak. Tavaly az AGS  (karbon keretes) gyűrűsor ötlete nyűgözött le, idén pedig a középkategóriában láttam nagyon ígéretes dolgokat. Ahogy azt olvashattátok is nemrégiben, októberben ellátogattam a cég kereskedőknek szervezett termékbemutatójára, ahol rögtön szemet szúrtak a Ballistic X botszéria ultralight és light modelljei, valamint a hozzájuk párosított ugyanilyen nevű orsó. Kézbe véve „szárazon” is éreztem bennük az erőt, így amikor meghallottam, hogy Györke Zéé Zoli lenyúlta magának az egyik modellt, azonnal lecsaptam egy tesztelés lehetőségére. A konkrét modell: Ballistic X L-T-AD (180 cm, 5-14 gramm).

Jól tudjuk, hogy Zéé barátunk szenvedélyes szerelmi kapcsolatot ápol a Daiwával, a szerelem pedig szubjektív. Ez esetben viszont nekem is határozottan tetszett az alany, megértettem Zolit, mitől esett azonnal e legmélyebb verembe. Ugyanis ez a cucc jó. Felső kategóriát megközelítő minőségérzet, parádés érzékenység, eltalált funkcionalitás, minőségi kivitelezés, dizájn. Bevallom, én is elcsábultam, viszont e blog célja éppen az, hogy a marketinges ködösítésen segítsen átlátni. Nézzük hát mi is emeli ki ezt a kombót a kategóriájából.

 04_7.jpg

Há' nem jól néz ki? Há' de!

Jó botot építeni manapság nem kunszt, vásárolni és gyártatni egyaránt lehet minőségi karbon blankokat, a Fuji iszonyatos mennyiségben ontja a különböző szerelvényeket, csak szorgos munkáskezek kellenek ezek összeszereléséhez. Ott válik el a búza az ocsútól, amikor mindez összeáll egy olyan egésszé, ami harmóniájában, funkciójában nemcsak alkalmas arra a célra, amire szánták, de kellemes is használni. Ez esetben ez összejött. A bot rővid és  könnyű (95 g), nagyon jó egyensúlyban van a hozzá tartozó 2500-as orsóval. A nyél meglepően rövid, de nem is kell hosszabb, tekintve hogy ebben a kategóriában főleg egykezes dobásokkal dolgozunk. Szükség esetén a kétkezes dobás is kivitelezhető, de ezt a botot egy igazi könnyű élménypecára tervezték, nem távdobásra.

09_7.jpg

Ez a bot a light jiges pecára született. (Fotó: Györke Zoltán)

A modellek között tűspicces és csőspicces is van. A legkisebb dobósúly 3-10 gramm, ami nevével ellentétben nem UL kategória, pláne nem az általam használt 5-14 grammos példány, de az ezen súlytartomány alatti csalikat is el lehet velük dobni, nem volt olyan érzésem, hogy túl durva lenne. Névlegesen az UL kategória ott ér véget, ahol ezek a botok kezdődnek. Kicsit félrevezető tehát az elnevezés, cserébe egy olyan botot vehetünk kézbe, ami MÉG elég finom, de MÁR elég ahhoz, hogy beugró komolyabb halak esetén sem esik kétségbe, bőven van benne erőtartalék a fárasztáshoz. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint Zoli szép, bő 3-as süllője, ami bizony már erős is, illetőleg egy ekkora süllő megakasztásához is kell gerincesség, feszesség. 

10_8.jpg

Ez már fogas a javából! (Fotó: Györke Zoltán)

A gyűrűzés természetesen Fuji (acélkeretes aluminium-oxid)), ezt nem kell senkinek bemutatni. Az orsótartó a Fuji legújabb modellje, a TVS, ami egy remek találmány. Az ugyebár szubjektív, hogy kinek mi kényelmes, nekem az. De az tagadhatatlan, hogy a nagy felületen fedi fel a blankot, amely így nagyon sok rezgést tud átadni a tenyérnek. A botot ezáltal érzékennyé teszi, illetve egy számomra igen kellemes, légies, könnyed, de mégis jól fogható érzést ad. Jelenleg a számomra ismert orsótartók közül ezt szeretem legjobban. UL és L kategóriában nem is szabadna mást használni...

 05_7.jpg

Ergonómia csillagos ötös.

A fentieken túl van még egy igen figyelemre méltó tulajdonsága a botnak: nem drága. Persze a 36.000 Ft körüli árcímke sokaknak sok is lehet, de ezért a minőségért ez egyáltalán nem sok. Úgy érzem, hogy a Daiwa ezt a botot árban jól pozicionálta, sőt kifejezetten jó ár-érték arányú terméket tett le az asztalra. Egy bánatom van: hogy nem egyrészes. Kár volt elvágni ezt a blankot...

A Ballistic LT orsó a korábbi modell teljesen újragondolt változata igencsak figyelemre méltó műszaki tartalommal. Ugyan cseppet sem olcsó, ám a Daiwa belegyömöszölte az utóbbi évek összes felső kategóriás innovációját, kezdve a mágnesolajos tömítéssel, az összes hangzatos névvel ellátott specialitásig. Az LT jelzés a „light and tough”, azaz a könnyű és erős rövidítése, ami egy újfajta orsóépítési koncepció, kisebb méretek, új, könnyebb anyagok bevonása az orsóház és rotor készítésében, valamint erősebb hajtás és megnövelt fékerő. Tartja magát a horgásztársadalomban a "full fém" varázsa, pedig a vezető gyártók már alig alkalmaznak fém orsóházakat, mindenhol speciális műanyagok váltják ki a régi megoldásokat. A legfigyelemreméltóbb újdonság az ún. ATD (Automatic Tournament Drag) fékrendszer. A Daiwa (és nem különben a Shimano) igencsak vonzódik a hangzatos rövidítésekhez, amik nem valók másra, mint a tapasztalatlan horgászok elvarázsolására. E blog – a marketingesek legnagyobb szomorúságára – igyekszik ezeket a hangzatos neveket varázstalanítani, lerántani róluk a leplet, a marketing-bullshit mögé kukkantani. Nem könnyű, ugyanis a cég még a kereskedői katalógusba sem tett túl sok infót…

 02_6.jpg

Ilyen süllők nemigen ráncigálják a féket...:(

A Daiwa rettenetesen büszke erre az új megoldásra, aminek a lényege, hogy a fék nem csak az előre beállított fékbeállítások esetén lép működésbe, hanem kisebb húzásra is finoman adagol zsinórt. Hirtelen rántás, pl. bevágás esetén azonban felkeményedik, így a véletlenül lazára hagyott fék esetében sem szalad meg a zsinór bevágásnál. A fárasztásnál finomabban, folyamatosabban adagolja a zsinórt. Az elgondolás szimpatikus. A teszt során próbálkoztam egészen lazára hagyott fékkel be-bevágni a köveseknek, működni is látszott az elgondolás, mert a bevágáskor nem engedett az amúgy gyengére állított fék. Nagy hallal én sajnos nem tudtam tesztelni, a tulaj meg ugyebár szerelmes…:D Persze nincs az a technikai csoda, ami mentesítene a gondos fékerő-beállítástól, ezt a feladatot az orsó nem végzi el helyettünk...

 03_7.jpg

Ilyen babahallal nem büszkélkedünk! Viszont a blank még ezt a kapást is szépen jelezte!

Sajnos a technikai brillírozásnak ára van, az orsó nem olcsó, sőt kimondottan zsebbenyúlós. Érdekes, hogy ugyanazon márkanév alatt a bot kifejezetten elviselhető áron kerül piacra, az orsó ára meg gyakorlatilag a felső kategóriát idézi. Ez nekem kissé érthetetlen, de hát nem is értek a sales-hez… 

 01_5.jpg

Néha dupláztunk is. Meg a felszerelést csereberéltük. 

Maga a horgászat a maga nemében páratlan volt. Meg kell mondjam, hogy a koncentrációt meglehetősen megnehezítette a Zoli és Feri állandó állandó poénkodása, egymást zrikálása. A két vidám fickó legalább annyira a társasági program öröméért jár szerintem a helyre, mint a halak kedvéért. Néha éppen azon szakadtam a kacagástól, hogy ezek kétrét görnyedve röhögnek valami poénon. Szerencsére a kis süllők és kősüllők nemigen zavartatták magukat a karneváli hangulattól, szaporán szedegettük őket a stégek alól, mellől. Illetve a nagyobbak valahol máshol jártak, mert bár az aprajából szépen „egerésztünk”, darabosabb példány nemigen tette tiszteletét.

 08_7.jpg

Amíg mi a köves- és süllőifjoncokat zaklattuk, a leányzó elegánsan kicsavart mellőlünk egy sügérmatuzsálemet. Pislogtunk, mint a béka a miskolci kocsonyában :o

A kis halak „haszna” egy teszt során, hogy megmutatják, mennyire érzékeny egy bot. Az egészen pici csalik lekoppanását szépen közvetítette és a kulcstartónyi süllőcskék ütéseit is meg lehetett szépen érezni. Ennek fő-fő felelőse a Fuji TVS orsótartó, amit meg fent megdicsértem. Az orsótartó előtt szerencsére nincs semmilyen EVA vagy parafa bigyó, így a mutatóujj nagy felületen tud ráfeküdni a bottestre. Ez a megoldás manapság egyre több helyen jelenik meg és nagyon de nagyon egyet tudok érteni vele. Mivel javarészt az orsótartónál fogjuk a felszerelést, az orsótartó alatti nyélrészeknek nem sok jelentőségük van, az odabiggyesztett „bumszli” viszont számomra sokszor zavaró. Az orsótartó előtti nyélrész legfeljebb a nagyhalas pecásoknál bír gyakorlati jelentőséggel, jelen esetben maximum dizájnelem lehetne. Szerencsére nem lett az. A mindössze 180 centis hossz ehhez a pecához pont elég, villámgyors csuklómozdulattal lehet bevágni a bottal, a feszes spicc pedig könyörtelenül üti be a horgot a hal szájába. Csónakos botnak pláne ideális.

 07_7.jpg

Fusson, ki merre lát... Ragályos! :D

A felszerelés igazolta az előzetes bizalmat, nagyon szimpatikusan teljesített. Jól kitalált, okosan összeállított bot, ami a 2500-as (!!!) orsóval remek párost alkotott, szép egyensúlyban volt a kombó. Ez az ismérve az igazán jó horgászfelszereléseknek: megvan bennük a pőre funkcionalitáson túl az a plusz, hogy jó őket kézbe venni, jó használni, a horgászatot átjárja a harmónia, a halfogás örömét semmi sem rontja le. Csak gratulálni tudok a Daiwának ehhez a termékvonalhoz.

 

 

süllő ultralight Teszt Duna Ballistic Horgászat UL Spinning Shimano Daiwa Horgászbot Horgászfelszerelés süllőhorgászat Kősüllő Megabass Zillion