Amikor ez a blog elindult, a pergető horgászfelszerelések teljes spektrumát le szerettük volna fedni, nemcsak a botokat és orsókat, hanem zsinórokat, csalikat is. Hamar rá kellett jönni, hogy egy csali vagy egy zsinór gyakorlati tesztelése rengetek gyakorlati nehézséget rejt magában, leginkább azért, mert annyira sokfajta helyzetben „illik” kipróbálni őket, sőt halat is fogni velük, hogy arra egész egyszerűen nincs kapacitás. Maradtak tehát a botok és az orsók, melyeket szintén igyekszünk minél többféle szituációban próbálni, de azért jóval könnyebb velük dolgozni. Egy kivételt azonban már tettünk és most is ezt tesszük. Mégpedig az újjáéledő Chervy márkát vesszük ismételten górcső alá.

Sok Chervy modellből lett legenda, de talán a legnagyobb mind közül a Mágnes. Saját kollekcióm.

Hogy megértsétek, miért teszek kivételt, el kell mesélnem egy történetet. Régóta horgászom Chervy csalikkal szeretem őket, eredményes vagyok velük, de a készítőjük személyéről alig tudtam valamit. Aztán egy kora tavaszi napon azonban megcsörrent a telefon és egy kissé fakó hang bemutatkozott: Cservenák Péter vagyok. Péter egy magánügy miatt keresett meg, amely során kifejezetten jó személyes viszonyba kerültünk, rengeteget beszélgettünk a horgászatról, módszerekről, csalikról. Egy igazi fanatikus, szinte megszállott embert ismertem meg benne, akinek mindene volt a folyamatos fejlesztés, ötletelés, új utak kutatása.

Péter kísérletező kedve nem ismert határokat.

Sajnos Péter ekkor már nagyon beteg volt, így hamar arra terelődött a szó, hogy mi lesz az életművével, az általa létrehozott, generációk számára rengeteg élményt adó csalijaival. Láttam, hogy szinte csak ez foglalkoztatja, meg akarta találni a szellemi örökösét, aki mind az általa kifejlesztett formavilágot, mind a szellemiséget tovább viszi. Két régi barátjával, Magas Misivel és Fülöp Zolival dugtuk össze a fejünket, hogy mi lenne a megoldás, hogy tudna Péter megnyugodni. Több ismert név is szóba került, de Péter elhessegette ezeket. Majd egyszer csak felmerült Nacsa Gábor neve, aki a Cruelbaits csalikkal akkor kezdett a köztudatba bekerülni.

A kód neve: Bazsarózsa

Péter szemében érdeklődés csillant, pár kérdés után már egyetértőleg bólogatott. Gyorsan meg is csörgettem Gábort, aki a bevezető mondataim után gyakorlatilag lefagyott, majd hebegni-habogni kezdett a megtiszteltetésről, majd kimondta azt a mondatot, amiből azonnal tudtam, hogy ő lesz a megfelelő ember: András, ezt meg kell beszélnem a családommal, mert ez egy hatalmas felelősség.

Péter újítása volt a karbon terelőlap. Sajnos igen kis számban kerültek forgalomba ezek a csalik, mindössze néhány szerencsés birtokol ilyet. 

Nos így kezdődött. Gábor végül igent mondott, a családja is támogatta az ötletet és elindult a folyamat. Gábor és Szente-Szabó Ákos, a festőmester feljöttek Péterhez a kórházban megismerkedtek, elbeszélgettek, Péter pedig nem sokkal később megnyugodva hajózott el az örök horgászmezőkre.

Gáborék munkája a klasszikus modellek boncolásával kezdődött. 

Gábor és Ákos tehát a nyakukba vették a felelősséget és nekikezdtek a munkának. Péter sajnos már nem tudott segíteni, rajzok, leírások, technológiai utasítások nem voltak, sem a gépekhez szükséges instrukciókat nem volt, aki megadja. Sötétben tapogatózással kezdődött a munka, meg kellett tanulni a gép működésének elvét és gyakorlatát. Gábor az összes saját Chervy modelljét felboncolta, hogy a drótozás, súlyozás mikéntjét megfejthesse. Sok pótolhatatlan csali esett áldozatul ahhoz, hogy újraéledhessen a márka, de azt hiszem megérte az áldozat. A választás végül a Mágnes H modellre esett, egyrészt talán a legikonikusabb, legnépszerűbb darab volt a Chervy palettán, másrészt a legáltalánosabban használható modell is.

Ez egy ritka felszíni béka. Talán ez is újjáéled.

Péter egy ösztönös mester volt, folyamatosan kutatta az előrelépést, így a még oly kiforrott Mágnesek között is rengetegféle súlyozású, drótozású verzió létezik. Melyik az eredeti? Melyik legyen a minta? Szegény Gábor panaszkodott is eleget, hogy melyik legyen a végleges, de aztán szépen kikristályosodott a koncepció és sok úszásteszt során kialakult a végleges mozgásforma.

A Mágnes eredeti súlyozása és drótozása.

Nagy dilemma volt a nyelv kérdése is. A régi modelleknél Péter nem mindig tudott megfelelő alapanyagból dolgozni, igy lettek nagyon strapabíró szériák, de sérülékenyek is. Ismert probléma volt ez, így kiemelt jelentőséget kapott, hogy az új széria ebben (is) kompromisszummentes legyen. A faanyag kiválasztása és a megmunkálás során Gábor faipari mérnöki tapasztalatai jelentik a minőség zálogát, a festés részletgazdagsága és művészi igénye, valamint a felületkezelés kiemelkedő minősége Ákos festőművészi kvalitásait dicséri. Merthogy azt fontos tudni: Ákos „flepnis”, akarom mondani diplomás festőművész, komoly elismertséggel, saját kiállításokkal. Tehetségét és művészetét a csaligyártásban némileg aprópénzre kénytelen váltani, ugyanakkor úgy tapasztaltam, ő ezt egy cseppet sem bánja. Nincs szebb, mint amikor valaki a szenvedélyének élhet.

Ákos zsenijének egyik szép példája. Melyik horgász ne érezné át ennek a pillanatnak a szívfacsaró szépségét? Címe: Irány pecázni! (De vigyázz rá!) / Let's go fishing! (But take care of him!)

A következő lépcsőfok a sorozatgyártás volt. Péternek volt egy saját fejlesztésű esztergagépe, amivel a forma kialakítása egyszerűnek tűnt. Viszont Péter már nem tudta átadni a működési elveket, Gábor meg – ahogy mesélte – rengeteget kínlódott vele.

A sorozatgyártott testek

 „Az első munkadarabokat befogták majd a vészleállítón tartva a másik kezüket elindítottuk a gépet! Persze szükség is volt rá, mert végállás kapcsoló ide-vagy oda a gép nem akart megállni. Csak a vészmegallító volt hatással a folyamatra. Már végállaskapcsolót is cseréltünk, de semmi. Kb 3 óra próbálkozás után jöttünk rá hogy ellentétes polaritású áramot kap a 3 fázisú motor mint kéne. Ezért az ellentétes oldali vegálláskapcsolótól fogadta a mint kellett volna. Azóta tudjuk, hogy melyik dugaljakba lehet használni a gepet a műhelyben” - mesélte Gábor. Végül heroikus küzdelmek árán összeállt a csali. Nem tudom, hányan csinálták volna ezt utána ilyen eltökéltséggel, de főhajtást érdemel a kitartás és az az alázat, ahogy ezt a súlyos felelősséget kezelte. A végeredmény magáért beszél.

A meztelen testek. Egy horgásznak izgató látvány...;)

Csalit manapság sokan farigcsálnak és sok az igényes kézművel „márka” is. Péter örökségével és a srácok által hozzátett különleges értékekkel egy igazán kiemelkedő termék jött létre, amely megérdemli a figyelmet és a bizalmat. Úgy gondolom, hogy Ákos tette fel a koronát a Gábor által létrehozott alapokra. Egy klasszikus SFC színt megfesteni talán nem olyan nagy teljesítmény, de Ákos azonnal egyedi színeket álmodott. A Gyöngy és a Kavics fantázianevű modellek még a nagyon gazdag wobblerkínálatban is kiemelkedően szépek. Tonnaszám lehet rendelni egészen szép csalikat az Aliexpressről, de egy ilyen kivitelű, ilyen színvonalú kézimunkával horgászni úgy gondolom, kivételes élmény.

Bedrótozva, besúlyozva száradnak a csalik.

Ha most azt mondjátok, hogy reklámcikket írtam, akkor igazatok van. De vállalom. Szívesen reklámozom annak a két srácnak a munkáját, akik emberi minőségükről tanúbizonyságot téve beleálltak a kihívásba, elfogadták Pétertől ezt a nehéz feladatot és hatalmas áldozatot beleölve állták is a szavukat. Az én értékrendem szerint ez elismerésre és támogatásra méltó. Valószínűleg soha nem fognak meggazdagodni ebből a tevékenységből, de az emberi boldogság mérőszáma nem feltétlenül a pénz. Tökéleteset alkotni és ezzel másnak is örömet szerezni igazi boldogság.

Az első és legfontosabb szín az örök klasszikus SFC, ami elmaradhatatlan a süllő- és harcsapergetők fegyvertárából.

 És most szólaljon meg a két alkotó, akikkel próbáltam egy klasszikus interjút összehozni. Annak ellenére, hogy sokat beszélgetünk főleg a közösségi oldalak csetfunkcióin keresztül, mégis nehezen jött össze az anyag. Hiába, mindannyian elfoglaltak vagyunk. Végül azonban összeállt amit szerettem volna, így az alkotók gondolatain keresztül ismerhetitek meg az új Chervy csalik szellemiségét.

Gábor! Meglepődtél, amikor belegyalogoltam az életedbe ezzel az ajánlattal?

Gábor: Igen. Minden azzal a telefonhívással indult. Tudtam, hogy Péterrel nincs minden rendben, de nem tudtam, hogy ekkora a baj. Szóval elhangzott a felkérés, hogy elvállalnám-e a folytatást. Nagyon sok mindent hirtelen végig kellett gondolni. Mert ha igent mondok, akkor már nemcsak a saját tét nélküli szárnypróbálgatásaimról van szó, hanem komoly felelősségről, és ki tudja, talán az életem is megváltozik a döntés után. Az az igazi jövőkép romboló telefon volt jó értelemben. Szóval volt min agyalni. Amellett, hogy talán én voltam a legkevésbé meggyőződve arról, hogy jelen állapotomban a legalkalmasabb volnék a feladatra. De azt tudtam, hogy képes vagyok rá, és adottak a lehetőségeim a folytatásra. Így kezdődött minden.

Az összes többi szín saját innováció

Komoly felelősség egy legenda nyomaiba lépni, igaz? 

Gábor: A Cruelbaits projekt egy tét és kötöttség nélküli dolog volt, ami inkább volt próbálkozás, tapasztalni akarás, mintsem élet-halál kérdése. Elsősorban a szakmai kíváncsiság hajtott mikor belekezdtünk, bár volt benne némi megmutatom én neked, hogy ha nem találsz munkát, akkor csinálunk magunknak dolog is, de azért ez mellékes szál. Lényeg, hogy egy viszonylag kötöttségek nélküli szabad szárnypróbálgatás volt, amit átsütött béklyók nélküli ötletelés. Úgy voltunk vele, hogy csinálunk valamit, és ha az embereknek tetszik, akkor a szembejövő lehetőségeket megvizsgáljuk, és döntünk hogyan tovább. A Chervy viszont feneketlenül felforgatott mindent. Mert itt komoly a felelősség, nem szabad hibázni, és kötött modellek vannak, és úgy érezzük ez a hazai horgászkultúra része. Persze, hogy nem tudja az ember, hogy mit vállal mikor ilyen döntést hoz, de minden megfordul a fejében. És akinek van főállása az bizony azt is át kell gondolni, hogy mi van, ha túlmutat a szabadidején ez a vállalás. Az érem másik oldala, hogy a chervy egy olyan fogalom, amit tényleg nem szabad veszni hagyni. Egy olyan brand itthon, ami nagyon magyar, nagyon tisztelni való, és nagybetűs érték. A munkánkkal értéket akartunk létrehozni, nem pedig profitorientált vállalkozást beindítani. Azt gondolom ez picit a kívülállónak látszik is, hogy nem akartuk leigázni azonnal a magyar csalipiacot, majd az Európait is, egyszerűen csak picit másképp gondolkodóként klasszikusan fából sok élőmunkával valami olyat létrehozni, ami a horgászok hasznára van. Többször belegondoltam, hogy milyen nagy a felelősségünk így is. Az emberek dolgoznak hétköznap, és hétvégén, vagy szabadnapjukon tudnak a horgászatnak hódolni a legtöbben. És igenis felelősségünk van abban, hogy a jól megérdemelt pihenést milyen élményekkel zárja a vásárlónk. Valakinek bearanyozni a hétvégéjét, akár a hét megkoronázása is számára. ÉS ha ehhez a mi csalink adja az eszközt, akkor azt gondolom együtt örül a vevő és a gyártó is.

A modell neve: Gyöngy. Péter nagyon hangsúlyozta termékeinek magyarságát, ezért a modellek magyar neveket kaptak.

Ákos, hogy reagáltál, amikor meghallottad, hogy Gábor mibe készül belerángatni?

Ákos: Ahogy minden generációnak, úgy az enyémnek, azaz a most 40 körülinek is megvoltak a maga ikonjai a horgászatban. Aki a mai pergetőtársadalom egyik derékhadát jelentő tinédzsereknek egy Mike Iaconelli vagy Yuki Ito, az volt nekünk például Füstös Gábor, aki anno a „Műcsalis horgászat” című könyvével egy nagyon jól használható mankót adott a pergetés ösvényének elején botladozó pecások kezébe, vagy Főző Péter, aki a Sporthorgászban hónapról hónapra megjelenő cikksorozatával Magyarországon elsőként látta el igazán átfogó szakirodalommal a multizás iránt fogékonyakat – köztük engem is, és hát nem tudja az ember nem megemlíteni egy ilyen visszatekintéskor Cservenák Pétert, aki már tizenöt-húsz éve egyértelműen a magyar műcsalikészítés legkreatívabb, leginnovatívabb figurájának számított. Akkortájt a boltok polcain négyfajta wobblert lehetett találni: Rapalát, Chervy-t, elvétve már pár Salmot és az összes többit. Utóbbiak ilyen-olyan márkanév alatt futó, már ránézésre fájdalmasan gyenge, rossz minőségű fröccsöntött csalik voltak, amikért már akkor, csóró diákként se voltam hajlandó egy fillért se kiadni. Az első dobozom egyik első lakója viszont egy GFR Mágnes volt, amit emlékeim szerint az ostorosi tó valamelyik akadójában hagytam, mielőtt „behalaztam” volna, de előtte azért jópárszor rácsodálkoztam arra a mozgásra, amit az a fahal produkált. Akkortájt már farigcsáltam saját wobblereket – részben pont azon felbuzdulva, hogy láttam, hazai mesterember is készíthet remek csalikat, nem csak egy Lauri –, így tudtam, mennyire nem egyszerű a típus jellegzetes billegő-verető mozgását létrehozni. A fentiekből nyilvánvaló lehet, hogy Péter egyfajta legendaként élt bennem, és egy legendával találkozni jellemzően nagy pillanat. Péterrel megismerkedni viszont szívszorító volt. Ekkor ugyan már nagyjából biztos volt, hogy Gáborral mi ketten visszük tovább képességeink szerint azt, amit ő elkezdett, de akkor ott a kórházban látva, hogy mennyi, a boltok polcaira már nem került, nyilvánosságot nem kapott prototípusa volt végtelen változatosságban, hihetetlenül kreatív ötletekkel, megoldásokkal, az volt bennem, hogy bárcsak soha ne jött volna el ez a találkozás.

Ez a szín igazi csukamágnesnek ígérkezik.

Bokros teendőitek mellett mi jelent számotokra motivációt, hogy a kevés szabadidőtöket is feláldozva ezzel is foglalkozzatok?

Gábor: A Cruelbaits nem akart semmit, csak megtalálni néhány horgászt akik a jerk csalikban találják meg a kikapcsolódást, és élményt adni nekik a kezünk munkája által. Mikor kapunk pár képet fogásokról, akkor picit a mai napig is úgy érzem, mintha én is fogtam volna egy picit azt a botot… ÉS ez sok erőt ad nekünk a következő éjszakai munkához, vagy az újabb műhelyben töltött hétvégéhez horgászat helyett.  A munkánkkal értéket szerettünk volna létrehozni, nem pedig csak egy terméket kifejleszteni és piacra dobni. Valljuk be, hogy a mai világban fából minőségi csalit fejleszteni nem trend. A műanyag, és a plasztik amivel érvényesülni lehet. Az egyedi gyártók, egyedül maguknak fabrikálók is egyre inkább ezt választják. De mi szándékosan nem. És ebbe a szemléletbe a szintén fa alapú patinás Chervy pontosan beleillik.

Itt minden az aranykezű mesterek munkája

Mesélj a kezdeti botladozásokról!

 Gábor: Hát az első lépéseket ahhoz hasonlítanám, mikor kosárban megkap az ember egy motorkerékpárt, hogy tessék, rakd össze és lesz egy motorod. Pétertől nem sok gyakorlati tanácsot tudtunk kapni, mert mikor először találkoztunk akkor már ágyhoz volt kötve, és tudtuk, hogy nem sokáig. Nem nagyon kaptunk sablonokat, nem kaptunk tervrajzokat a csalikhoz, még nyelvmaró sablont sem. Sőt a drótrajzok sem voltak nagyon hasznunkra. Viszont volt egy gép. És a csalitestekről etalon mesterdarabok fémből. És kapunk egy „kisasztalt” amin elvileg minden gyártási folyamatot meg lehet csinálni. Be kell valljam férfiasan, hogy egy darabig próbálkoztam megérteni a technológiai sorát, a különböző fázisokra az összeszerelését és beállítást, de aztán feladtam. Egy kis varrógép volt az asztal lelke, és egyedi ötletek lapján alakult ki az idők folyamán. Úgy döntöttem ezt inkább preciziósabb gépekre ültetem át, és a hiányzó sablonokat inkább arra csinálom meg alapból. Így is lett. Volt olyan ami elsőre sikerült. ÉS olyan is ami 3.-ra sem J Kevés időnk ellenére ha a cruelbaits engedett időt, akkor ezen dolgoztunk.

A tökéletes végtermékek, amik megúszták a minőségellenőrzés buktatóit. 

Ákos, festőművészként milyen koncepciót viszel a festésbe?

Ákos: Amikor a legelső, már nem az ő keze alól kikerült darabok elkészültek, nekiláthattam a „felöltöztetésüknek”. Az airbrush-sal történő csalifestésnél általában két irány lehetséges, amit a wobbler testének a kialakítása határoz meg: egyrészt ha megnézzük az iskolateremtő japán csalikat, azt látjuk, hogy maga a felület annyira precízen, részletesen, finoman kidolgozott, hogy konkrét mintára nagyon sok esetben nincs is szükség, csak néhány jól elhelyezett színfoltra (lásd Megabass, Duel, Deps stb., és ebbe az irányba tendál pl. a Rapala is egy ideje); ezt a fajta aprólékosságot viszont fából készült wobblereknél szinte csak az egyedileg, kézzel készült csaliknál találjuk meg. Másrészt pedig ott vannak a sima felületű testek, amilyeneket a klasszikus amerikai és európai wobblereknél is láthatunk, ezek esetében nagyobb feladat hárul a festőre. Jómagam a Cruelbaits projekt kapcsán utóbbi típusú csalikon kezdtem és tanultam meg a szórópisztolyos festést annyira, amennyire, amit nagyon nem bánok. Gyakorló képzőművészként ugyanis soha nem tudtam és nem is akartam valamennyire nem szoborként tekinteni egy-egy horgászeszközre, legyen az akár orsó, gumihal vagy éppen egy crankbait, popper, jerkbait, és a magam részéről a letisztult, jól eltalált, egyszerű formák híve vagyok. Ugyanakkor – legyen bármennyire is ipari eljárás, adott esetben iparművészet a csalifestés – az általam szeretett és művelt klasszikus grafikával és festészettel is látok párhuzamot jócskán, hiszen a részletek kialakítása, az anyagszerűség visszaadása, a színek egymásra hatása pontosan úgy működik egy halak szájába szánt, felhorgozott fadarabon, mint egy ív rajzpapíron vagy egy festővásznon. A wobblerfestésnek ez az „iskolája” tehát abszolút testhezálló nekem.

Lehetne akár egy absztrakt mű, pedig ezt csak a karton, ami felfogja a felesleges festéket.

Milyen kihívásokkal kerültél szembe festés során?

Ákos: Ami újdonság volt, az egyrészt a test gömbölyűsége, ami sok szempontból könnyebbséget, sok szempontból nehezítést jelentett – a hát, a has megfújása vagy a jellegzetes ellenárnyékolás kialakítása a wobbler oldalán nagyságrendekkel egyszerűbb így, mint egy sík oldalú csalinál; ugyanakkor egy „szempúppal” és domború kopoltyúívvel bíró Mágnesre ráilleszteni egy sablont jóval több odafigyelést igényel. További „tanulnivaló” volt az ecsetnyél végével, festékkel odapöttyintett szem, amit nyilván nem élesben kezdtem, de így is akadt bőven rontott darab az első szériában, amiket persze nulláról újra kellett fújnom. Az első daraboknál ráadásul éreztem némi nyomást magamon, hiszen tudtam, nagy a várakozás a Chervy-kkel szemben, szóval nyúltam már magabiztosabban a festékszóróhoz, mint akkor. Aztán belejöttem persze, most már ugyanolyan nyugodtan fújok Kavicsot vagy Gyöngyöt, mint Punk Perch-öt vagy Mojitot.

A Mojito talán a legsikeresebb Cruelbaits szín. 

Mojito? Az nem Cruelbaits szín?

Ákos: Két próbadarab és némi közvélemény-kutatás után arra jutottunk, hogy ha már ugyanazok készítik a Chervy és a Cruelbaits csalikat, lesz némi átjárás a két wobblercsalád között; ezt előrevetítette a Mágneseknél bevezetett egyik új festés, a vörösszárnyú, ami bár sok részletben és színben eltér a Roach-tól, mégis felfedezhető a rokonság közöttük. A Mojito viszont, ami csukára az egyik legeredményesebb színnek bizonyult a Godfathereken alkalmazva, már egyértelműen és célzottan került átültetésre a Chervy palettájára is.

Csukamágnesek egyenruhában

És mire számíthatnak a horgászok a jövőben?

Ákos: Hogy mit hoz a jövő? Péter világát lekövetni nem egyszerű; akár a praktikus, funkcionális ötleteit, akár a csalijai formanyelvét, akár a festéseket nézzük, teljesen rendhagyó megoldásokat láthatunk. Az biztos, hogy a horgászok által jól ismert, bevált modellek és színek jó részét tovább éltetjük. Ugyanakkor egy végtelenül értékes és érzékeny örökség van a kezünkben, ami annyira sokrétű és szerteágazó, hogy csak győzzük megfejteni, majd reprodukálni a jobbnál jobb prototípusokat, és végül, de nem utolsósorban méltó módon „felöltöztetve” eljuttatni őket a pergetőhorgászokhoz. És ha már szóba került az öltöztetés, ahogy Rejtő írta: „Aki soká tétovázik, az hamarabb szab el egy ruhát, mint aki bátran vág bele a szövetbe.” - nos, Gáborral nem tétováztunk soká, belevágtunk. Bízunk benne, hogy a sporttársak – és Péter! – megelégedésére.

Megvásárolható: http://cruelbaits.unas.hu/spl/936835/Magnes-H-Floating