Bear Grylls beájulna – Bone Voyage BVC684MH
2019. április 22. írta: Halfdane

Bear Grylls beájulna – Bone Voyage BVC684MH

Szeptember elején kis hazánkban még a késő nyár bágyadt fülledtsége uralta a vízpartokat, de ezer kilométerrel északabbra, a Balti-tenger partján már az ősz hűvös lehelete növeszt harmatcseppeket a pókhálókra, fűszálakra. A nappalok még itt is melegek, talán kicsit szokatlanul is, 2018 nyara egész Európában az írott történelem egyik legmelegebbje volt. Ahogy a reggeli pára felszáll, a kora őszi napi is erőre kap és igazi vénasszonyok nyarát varázsol. 

02_32.jpg

Első reggelünk varázslatos mesevilággal ajándékozta meg a korán kelő fotóst.

Kajakjaink bevetésre készen vannak, az már a reggeli órákban sem szükséges a vastag ruházat, nap közben is maximum a szél és a napégés ellen kell védekezni. Nem csak az idő nyárias, de a víz is, a 2-3 méteres lagúna alján sűrű növényzet burjánzik, felette mintegy 1 méter szabad vízfelülettel. Elsősorban a csukákat szeretnénk előcsalogatni a növényzet rejtekéből, de a legenda szerint gyönyörű sügerek is lakják ezeket a vizeket. 

80.jpeg

Járgányaink bevetésre készen. 

Kajakomban két Bone bot tart velem, az egyik egy igazi nagyágyú, a Combat Beast XXH, amellyel az alkarnyi gumikat tervezem dobálni, a másik az utazó horgászoknak készült Voyage BVC684MH amit a kisebb csalikhoz szánok. A szingapúri, kígyófejű halra horgászó fenegyerek, Bone Lim botcsodáiról már olvashattatok a Blog hasábjain. A cég extravagáns, prémium minőségű, ám hardcore felhasználású botokban utazik, és még az olcsóbbnak nevezhető termékvonala is bőven prémium kategóriás minőség. A Voyage is a relatíve olcsóbb modellnek számít, bár ránézésre ezt egyáltalán nem lehet megmondani, a külcsín egyértelműen sugallja a prémium minőséget. 

67_1.jpg

Indul a kaland.

A névválasztás nagyon ötletes, ugyanis a „Bone” szó angolul csontot, a Voyage ékes francia nyelven utazást jelent, a kettő összeolvasva pedig azt jelenti: jó utat! Ráadásul az O betű közepébe egy stilizált iránytűt biggyesztettek, ami összességében telitalálat. A név és a logó már a kézbe vételkor szembeötlik az igényes, vastag, a bottagokat kiválóan védő neoprén tasakon, majd visszaköszön magán a boton is. Így kell terméket pozícionálni és így kell a vevőt az első benyomással meghódítani. Bear Grylls tuti ilyen botot vinne magával egy amazóniai túlélőtúrára! 

71.jpg

A dizájnerek remek munkát végeztek. 

Na de üljünk vissza a kajakba! A vízzel való ismerkedést kisebb csalikkal kezdtem, így a kapocsba először wobblerek kerültek. A boton a korábban már bemutatott 13 Fishing Concept Z modellje teljesített szolgálatot, amire 0,18 mm-es Kastking Mega8 zsinórt csévéltem. Ez a kombó elsősorban az orsó miatt volt különleges, a 13 Fishing egy golyóscsapágy nélküli, kizárólag polimer perselyekkel szerelt orsómodellt dobott piacra, aminek a dobási tulajdonságaira rettentő kíváncsi voltam. Az orsóról már korábban olvashattatok, így abba nem megyek bele, azonban a legjobb orsó teljesítményét is lerontja, ha egy rosszul dobó botra tesszük. Hajlamosak vagyunk az orsót túlértékelni, ezzel szemben a bot legalább annyira számít, mint az orsó minősége vagy paraméterei. 

70_1.jpg

Nemcsak különleges látvány ez a páros, de remek harmóniában is vannak.

Márpedig a bot ebben elképesztően teljesített: olyan magától értetődő természetességgel dolgozott az orsó alá, hogy nagyon rövid időn belül teljesen belefeledkeztem a stresszmentes pecába. Pedig viszonylag rosszul dobható csalikkal próbálkoztam: wobblerek, kanalak kerültek jórészt a kapocsba. Próbaképpen egy tail spinnert (Spro Asp) is feltettem, amellyel még az alacsony ülésből is akkorát dobtam, hogy alig láttam, hol ér vizet a csali. Megróttak nemrégiben a mérés nélküli adatokkal való dobálózásért, ezért nem becsülök a vakvilágba, de az biztos, hogy hatalmasakat. 

72.jpg

A paraméterek. A medium fast, vagyis középgyors akció azt jelenti, hogy a nagyobb csalik és termetesebb halak alatt már szinte nyélig görbül. 

A bot teljes hosszban dolgozik mind a dobásoknál, mind a fárasztásoknál. Sokféleképpen lehet egy bot „teli” akciós, ugyebár sokan erre mondják, hogy „takony”. A „takonyságot” azért érdemes nem válogatás nélkül használni mindenre, ami nem szuperfeszes. Nagyon nehéz ezt megmagyarázni, igazán az fogja megérteni, akinek már sok bot megfordult a kezében. A blank nem nyúlós, de mégsem túlfeszített. Nem ropogós, mégsem lusta, vagy buta. Volt már érzékenyebb bot is a kezemben, de mégsem nevezhetem érzéketlennek. Valahogy se ilyen, se olyan, mégis éppen olyan, amilyennek lennie kell. Egyszerűen ilyenre van tervezve. Profi horgászok, kifinomult kezű peca-istenek dolgoztak ezen a pálcán és ezt minden tulajdonsága sugallja, mutatja. Ez egy rendkívül jó minőségű alapanyagokból készített mindenes pálca, amivel egy utazás alatt szinte minden szituáció kivitelezhető megoldható. 

75.jpg

Plecsni. A hangzatos "bone warranty" tartalmáról nincs sok információ, ám jól hangzik.

Na most aztán jól megmagyaráztam a semmit. :) Úgyhogy fordítsuk meg kicsit a dolgot, nézzük, miben is teljesített jól. A legtöbbet talán wobblereztem vele, mégpedig rengeteg sügeret fogtam lassan, a hínármező felett vezetett duci wobblerekkel, crankbaitekkel. Ezek az erősen verető csalik a kemény, feszes botokon nagyon erős, éles vibrációt produkálnak, ami szerintem nem jó, egyrészt mert kellemetlen, másrészt meg túl sok „felesleges” inger érkezik a horgászhoz. Sokkal jobb, ha a csali mozgását a bot lágy hullámzássá tompítja, értem ez alatt az érzést, nem magát a mozgást. A bevágás pillanatában is jobban teljesít egy ilyen bot, a wobblert célszerűbb ilyenkor behúzni, mintsem olyan „jigesen” beütni. Nem véletlen, hogy a nagy pergető márkák kínálatában vannak kifejezetten crankbaites botok, amelyek anyaga sok esetben üveg-karbon kompozit. Az üveg komponens rengeteget lágyít és ad a botoknak egyfajta „mélyebb” karaktert, ezáltal maximálisan kiszolgálja a wobbleres horgászok igényeit. 

74.jpg

Apró figyelmesség az illesztést segítő két pont. 

Ez a bot nem tartalmaz ugyan üveget, de mégis nagyon hasonlít a kompozit blankos pálcákra. Gyárilag medium fast-nak van megadva a karakterisztikája, ami nagyjából meg is állja a helyét. A hagyományos magyar betűjelzések szerint B és C akció közé tenném. A parabolás akció ellenére a bottest alsó részében komoly erőtartalék van, valószínű, hogy egy beugró komolyabb csukánál sem jött volna zavarba. Sajnos nem ugrabugráltak be méteres "big mama"-k, de ami jött, azoknál kompromisszummentesen teljesített. 

73.jpg

A szürke alapszínen nem látszik a koszolódás. Okos!

Sokat elmond, hogy a túra alatt kb. 50%-ban ezt a botot használtam, az összes többi tesztbot osztozott az időm másik 50%-án. Hogy miért? Mert ennyire jó volt vele horgászni. Gyakorlatilag bármilyen castingos dobástechnika kivitelezhető vele, ráadásul stresszmentesen. A bot olyan energiát ad át dobásnál a csalinak, hogy szinte tökéletes dinamikával lehet dobni. Bár agyrém ennyi pénzt költeni egy kezdő multis botra, mégis azt mondom, hogy bátran ajánlom egy kezdőnek, mert elképesztően meg fogja szerettetni vele a multizást. Ez a bot később is kompromisszummentes, a klasszikus gumihalas süllőzésen kívül szintem minden módszerre alkalmasnak tartom. Különösen jól viselkedik felszíni csalikkal: WTD-ket álom vele vezetni, nagyon könnyű vele tartani a ritmust. Márpedig ez a műfaj sokak kedvence, nem véletlenül. 

76.jpg

Ilyen fenevadakat is sikerrel kifárasztottam.

83_1.jpg

Ez a bot crankezésre termett!

86.jpg

És a szebbek is tiszteletüket tették. Hatalmas peca volt!

Ráadásul piszok jól néz ki. Bone-én ebben egyszerűen nem tudnak hibázni. Az összes Bone bot gyönyörű, tökéletesen megtervezett és kivitelezett. Jellegzetességük a terepmintás EVA nyél, ami szürke alapszínének köszönhetően tök igénytelen, nem látszik rajta a kosz. A gyűrűkötések és lakkozások kifogástalan minőségűek, látszik, hogy manufakturális szintű odafigyeléssel készülnek. A blank keresztszálas anyaga szintén gyönyörű, a vékonyodó részen eltűnik, ám marad a felületen egy érdes átlátszó, spirális réteg, ami védi a botot a külső behatásokkal szemben. (Legalábbis a Megabassnak van hasonló, amivel Yuki Itő konkrétan asztalt fűrészel…) Természetesen minden kiegészítő Fuji K-szériás, azon belül Alconite betétes. Talán itt érhető tetten egy kis spórolás, hiszen az Alconite a legnehezebb gyűrűbetét, de a bot karaktere miatt ennek semmi jelentősége nincs. 

85.jpg

Szerencse, hogy kéznél volt egy jó fotós ;)

A cég a termékleírásban külön kiemeli, hogy nagyon odafigyeltek arra, hogy ne törjön meg a bot hajlási görbéje. Valószínűleg ha megvan a kellő akarat  – amit itt aggály nélkül elhiszek – hogy laborkörülmények között a bot kialakítása megoldható úgy, hogy valóban tökéletes görbét írjon le a bot. Itt ez valóban sikerült. Nem mondom, hogy nem érezhető a többrészesség „lustasága”, illetve a kis plusz súly, de annyira minimális és elenyésző, hogy pusztán csak a kötekedés szintjén említhető. 

82.jpg

Bezzeg, amikor én fogok jó halat, nincs a közelben senki!

Mindezek után sejthető, hogy a bot nem olcsó. Jól sejtitek, sajnos kimondottan drága. Magyarországon – dollár árfolyam függvényében – 90-95 ezer forint közti áron érhető el, ami a horgászok túlnyomó többségének sajnos elérhetetlen kategória. Nincsből nyilván nem lehet megvenni, de aki tud és hajlandó is ennyi pénzt áldozni egy jó horgászbotra, annak érdemes odafigyelni rá. Egyrészt egy nagyon sokoldalú bot, tehát akár több pálcát is kiválthat, másrészt lassan fog felette elmúlni az idő, ez még 10 év múlva is elit kategória lesz. Az általa sugallt életérzés pedig különleges: szűz területek pionírjának, igazi felfedezőnek érezhetjük magunkat ezzel a pálcával. Kalandra fel!

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://tesztpeca.blog.hu/api/trackback/id/tr3014679668

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.