Általános trend a casting botok piacán, hogy a legtöbb pálca nemigen tér el a 2 méter körüli hossztól. Vannak persze ez alatti és efeletti pálcák, de a „derékhad” többnyire e mérettartomány környékén mozog. Az évek során úgy éreztem, hogy parti pecához ez számomra rövid, különösen a dunai parti süllőzés kihívásaihoz nem elég. Közel 190 cm vagyok, a karom is hosszú, de még ezzel együtt sem tudok rendesen benyúlni a kövezések elé. Ha az optimális távolságban akarom vezetni a wobblert, akkor nyújtózkodnom kell, vagy szimplán nem jó helyen van a csalim. Muszáj volt tehát beszereznem egy pálcát, amivel kényelmesen megoldom ezeket a helyzeteket, emellett kellően könnyű, kezes, és gerinces, mégis a wobblerezés igényeihez igazodva, ne legyen „bután” merev.

Feltúrtam a honi kínálat egészét, megnézegettem az összes szóba jöhető botot, de nem akart megjönni az „aha” élmény. Számomra egy bot akkor jó, ha kézbe véve szinte „megszólít”, hozzánő a kezemhez és azt érzem, hogy egymásra találtunk. Egy ilyen bottal az ember máshogy horgászik, szinte kiterjeszti az érzékelést és hiszem, hogy több halat is lehet így fogni. Nos, a szerelem csak nem jött, ezért kénytelen voltam olyan pálcákat is bevonni a keresésbe, amelyeket nem tudtam előzetesen kipróbálni.  

Korábban egy nagyon kedves ismerősöm kezében láttam egy Megabass F3-68x „The Griffon” botot, ami elképesztően tetszett, ideális kis wobbleres bot. Szuperérzékeny, minden rezdülést közvetít, ugyanakkor kissé parabolikus akciója tökéletesen alkalmazkodik a wobblerezés igényeihez. Maga az elnevezés is ezt tükrözi: a Griffon a cég egyik kis crankbaitje. Nos ezen szériából szemeltem ki a 7 láb 6 inch (kb 230 cm.) hosszú, F5-76x „Nautilus” modellt. Ez a bot rendkívüli népszerűségnek örvend az amerikai horgászok körében, akik túlnyomórészt „pitching” technikához használják, szoknyás jigekhez és gumikhoz. A karakter ennek megfelelően gyors, de bíztam benne, hogy a hossza miatt kevésbé lesz sprőd, merev, a sodrásban húzott nagy wobblerekhez pedig kell ez az erő. Sajnos ez a teória teória maradt, mivel se égen, se földön nem sikerült fellelnem egy ilyen botot. Viszont szembejött velem hihetetlen áron a fiatalabb „testvére” egy újabb szériás verzióban: az F5-75X7 Extreme Mission. És jöttek az álmatlan éjszakák… Látszólag tökéletes bot, bár a gyártó gumikra, spinnerbaitekre ajánlja. Nem lesz mellényúlás?

Az 50%-os akció azonban meggyőzött, megrendeltem. Másfél hét múlva remegő lábakkal bontottam a csomagot és kezembe vettem a botot. Nos, szemem-szám elállt a döbbenettől. Pontosan ezt kerestem. Légies könnyedség, brutális gerinc, fantasztikus egyensúly és a spicc, külön megér egy misét. Kb. 50 cm hosszban olyan, mintha tűspicces lenne a bot, játékos, szinte lágy, de természetesen nem az. Extra gyors botról beszélünk!

Alig vártam, hogy mielőbb horgászhassak vele. Egy 101-es Chimano Calcutta hengermulti került rá és már rohantam is csukázni vele április elsején. A peca legelején egy szívemnek oly kedves és rendkívül fogós Megabass V3 Bullet Shad spinnerbaitet akasztottam a kapocsba. Az első dobás már meglepett, az amúgy rosszul dobható, levegőben pörgő-forgó spinnerbait igen tisztességes távolságba repült. Hiába no, a bothossz számít. De még ennél is jobban számított, hogy a spicc szinte lőtte a csalit, nem túlságosan robbanékony mozdulattal is igen szép távolságokra lehetett elsuhintani. A bot ropogósan közvetítette a spinnetbait levelének a vibrációit, éreztem, amikor a levél ki- kihagyott egy-egy ütemet. Egyszer csak éles, ám nem túl erős pendüléssel jelentkezett az első kapásom, majd az akasztást követően perecben maradt a bot. Ejha! Kezdésnek nem rossz! A hal közvetlenül a part mellett kapta el a csalit, és nem is húzott le sok zsinórt, hanem szinte a láb előtt próbált megszabadulni a szúrós reggeli falattól. Harcunk rövidre sikerült, hiszen a bot brutális gerince pár perc alatt felszínre dolgozta a halat. De milyen halat? Te jó ég! Cimborámmal elkerekedett szemmel figyeltük, hogy egy óriási csukatest fekszik fel a víztetőre. Korábban még csak nem is láttam ekkorát, és most itt van előttem életem csukája. Óvatosan kiemeltük a halat, amely meglehetősen békésen tűrte a fotózást és a mérést. Csak a hosszát mértük, faroktőig 102 cm-esnek, farokvégig 113 cm-nek bizonyult. Bolondok napja idén igazán jól sikerült, parádés botavatót tartogatott számomra.

Hanem ahogy közeledett a május elseje, egyre jobban viszketni kezdett a tenyerem a dunai süllők után. Végülis éppen erre vettem, jó lenne kipróbálni ilyen körülmények között is. Tamás barátommal ezért a jól bejáratott süllős pályáink felé vettük az irányt, kerestük a tüskéshátúakat, de sajnos kevés sikerrel. Az egyik peca azonban valahogy más érzéseket keltett bennünk. Már a kocsiból kiszállva éreztük, hogy ma valahogy más a víz, mások az illatok, még az érzékeink is kiélesedtek. Ma halat kell fognunk! Tamás gyorsan igazolta is a várakozást, a fényváltásban egy termetes balin verte le az SSR9-et, majd nem sokkal később egy szép süllőt terelt partra. Mérgelődtem is magamban, hogy én meg kopaszon maradok, de egyszer csak a sodrás és a langó határán húzott Rapala F11-emre bődületes kapás érkezett. A bot most igazán ellenfelére akadt, hatalmas lomha tömeget éreztem a zsinór végén. Mivel nem kaptam a jól ismert fejrázásokat, én bizony oldalba akasztott busára gyanakodtam elsőként, de aztán a várt orsópusztító kitörés elmaradt, így tovább találgattam. Pár perc is eltelt, hogy a sodrásból a csendesebb vízbe tereljem a halat, amely vadvízi létéhez méltó módon elég derekasan küzdött. Az álló vízben aztán hamar felszínre pumpáltam, fejlámpám fényében pedig egy sárgás harcsasziluett bontakozott ki. Gyorsan állon ragadtam a rablót, amely 108 cm-esnek bizonyult. Ez a fárasztás már megmutatta, hogy a botnak nincs ellenfél, vagy legfeljebb egy kapitális harcsa. Talán Japánban még jó adag szerencsét is csomagoltak a bot mellé, hiszen az első két hala méter feletti volt. Soha rosszabb kezdést!

A fenti, késsé bővebb lére eresztett beszámolókból az értő szem már sok hasznos információt kiolvashatott, de nem árt azért összefoglalni a száraz tényeket. A bot 7 láb 5 inch, azaz 226 cm. A blank egy 7(!) rétegű konstrukció, 46 tonnás grafit alapra épül, amely három egymást keresztező szálirányú rétegből áll. Erre jön egy vastagabb grafitszálakból álló réteg, majd egy újabb grafit paplan. Mindezt ismét egy 4(!) keresztirányú grafitszalagokból álló réteg követi, amit egy „Yoloi wrap” fantázaianevű külső védőréteg borít. Yuki Itő, a Megabass főnöke egy gyári videóban az asztal sarkát fűrészeli vele, demonstrálva az ellenállóságát. Nyilván ezt épeszű horgász nem sűrűn csinálja utána, minden esetre mutatja, hogy nem egy aranyfüst finomságú divatbot van a kezünkben. A blank elképesztően érzékeny, mégis brutálisan erős. Az érzékenységet növeli a titánkeretes „Minima” gyűrűsor, amely nem mikrogyűrű, de a normál gyűrűzésnél kisebb, könnyebb. A bot másik nagy pozitívuma számomra a viszonylag rövid nyél, vagyis a bot „hasznos” hossza a 240-es botokéhoz mérhető. Így válik számomra kényelmes, ideális hosszúságú parti bottá. A rövid nyél ellenére a bot nem orrnehéz, a 101-es Calcutta, illetve lényegében bármelyik multiorsó nagyon kényelmes pecát tesz lehetővé. Több orsóval is próbáltam, mindig szépen egyensúlyban volt, ami leginkább a nagyon könnyű blank érdeme. A hossz miatt egy hangyányit persze előre billen a súlypont, de pont annyira, amennyire ez még bőven kényelmes. A nyél anyaga parafa, minőségi, szép anyag. Persze a hézagok ki vannak tömve töltőanyaggal, de 8 hónap használat után sem pereg, mállik. Személyes bolondságom, hogy nem szeretem a koszosodó, elszíneződő parafát, ezért minden botomat lekezelem egy U40 Cork Seal nevű anyaggal, amely eltömi a parafa mikropórusait, ezáltal megkönnyíti a tisztántartást. Minderre már csak bónusz a bot rendkívül szép kidolgozása, hibátlanok a gyűrűkötések, tökéletesek a nyél díszítőgyűrűi, az osztott nyélre még egy ízléses sárkány grafika is felfért. Hiába, a Megabass nagyon odafigyel a külcsínre, rendkívül ízléses, elegáns botok kerülnek ki a műhelyükből.

Nehéz mellőznöm a szubjektivitást, nézzétek el nekem! Ez a bot számomra talán a legjobb botok egyike, amit valaha fogtam. Mitől jó egy bot? Ezen a szinten már minden jó, a prémium japán gyártók nem csak úgy „ukkmukkfukk” dobálják a piacra a különböző hosszú és dobósúlyú botokat, hanem mindegyik egy egyéniség, gondosan tervezett és a megcélzott módszerhez optimalizált. Ezt a pálcát alapvetően gumizni tervezték, de a relatíve gyengébb spicc csalivezetésnél és bevágásnál is szépen leköveti a zsinórt, akasztásnál inkább behúzza, mintsem beüti a horgot. Ugyanakkor gumikkal is tökéletesen működik, 20 grammos fejig optimális, de az efeletti súlyokat is elkezelgeti. Azt kell, hogy mondjam, hogy szinte tökéletes pálca, nem tudnék semmit hozzátenni, azt hiszem, örök darab lesz a fegyvertáramban.

Mivel és szerelembe estem ezzel a pálcával, úgy gondoltam, hogy Darabos Tamás barátomat kérem fel Attila mellett harmadik tesztelőnek. Tamás a felszereléseit sokkal inkább a funkcionalitás és ár, mintsem az élvezet alapján választja, így jó ellenpontja az én kissé (vállaltan) elfogult megközelítésemnek. Közös süllőzéseink alkalmával volt alkalma kipróbálni többször is, így autentikus forrásnak tartom. Íme Tamás véleménye: „Nagyon szép, igényes, vagány bot, bár az én ízlésemnek elképesztően drága. Tetszik a könnyűsége, illetve nagyon szeretem a parafa nyelet, ami hidegben is kellemes tapintású. Nem vagyok ugyanakkor kibékülve a vékony bottesttel, ami sérülékenynek tartok, illetőleg az apró gyűrűkkel sem, amelyek nyárfavirágzás idején vagy télen problémát okozhatnak.”

 Összpontszám: 91,67