A múltkorokban kaptam egy kommentet a Fészbúkon, ahol valaki enyhe szarkazmussal hitetlenkedett, hogy minek egy halfajra külön bot, amikor 90 féle halfaj él a vizeinkben. Erről a témáról írok immáron 8 éve, ez éppen a 148. blogbejegyzés, tehát a választ is már jópárszor megírtam, azonban a HR egyik csúcsmodelljének frissítése jó alkalmat ad arra, hogy ezt össze is foglaljuk. Aki csak egy kicsit is rutinosnak vallja magát ebben a sportban, minden bizonnyal tapasztalta már, hogy sügerezni és harcsázni ugyanazzal a bottal nem lehet, vagyishogy éppen lehet, csak nem jó. A Tesztpecablog küldetése rendet vágni a horgászipar mindent a vásárlóra tukmálni akaró profitéhsége és a valódi, horgászok, mérnökök által létrehozott, valóban létező funkcionalitás és élvezetek között.  

Az "öreg" verzió kedvenc könnyű süllős botommá vált. De miért is? 

A Hearty Rise elképesztő botkínálatának csak egy töredékét tervezik édesvízre, ezen belül is egyre inkább hangsúlyt kap az európai piac, ahol az egyik legmeghatározóbb módszer a jigelés. A horgásziparban erősen túlreprezentált a feketesügeres vonal, ehhez kapcsolódik Amerikában és Japánban a legnagyobb bevétel, így az európai piac igényei marginálisak a nagy gyártóknál. Ezért van az, hogy a nagy nevek kínálatában néha igen nehéz jó jiges botot találni. A jó plasztikos bot tehát kincset ér. Sok van, ami alkalmas, megfelelő, de valóban jó süllős-gumises botot találni nem könnyű. Számomra a könnyűség, érzékenység, feszesség metszéspontján helyezkedik el a jó gumis bot, amit nagyon részletesen megírtam ebben a cikkben, így most nem ismételném önmagam. 

Mindig roppantul élvezem az összehasonlító teszteket.

Úgy hallottam, hogy a HR francia mérnökcsapata kicsit komolyabban ráfordul az európai piacra, amelynek része egy halfajspecifikus botcsalád (Zander XT) is, de a már meglévő Rock’n Force szériát is ennek szellemében újították fel és bővítették ki. A korábbi modell egy kiválóan sikerült, minden szempontból az élvezetes és eredményes halfogás szempontjait kiszolgáló pálca volt. Itt megírtam, hogy miért. A maga 1,5-14 grammos dobósúlyával, 216 cm-s hosszával, 80 grammos önsúlyával annyira kedvencemmé vált, hogy a tesztelt modellt megvásároltam és azóta is nagy élvezettel és eredménnyel használom. A bot tökéletesen lefedi a könnyű süllőzés szinte minden módszerét, kellően feszes a jiges pecához maximum 6-7 grammos fejig, a rövid tűspicc már kellően érzékeny egy dropshotozáshoz, a tokkal-vonóval 80 grammos (!!!) önsúlyú, titángyűrűs (!) bot pedig a legfinomabb kapást is remekül kézhez hozza. Kategóriájában viszonylag hosszúnak mondható a bot, ami számomra a sokoldalúság záloga, mindeközben a bot bőven hozza azt a feszességet, amit elvárunk tőle. Egy szóval az elmúlt években ez a bot stabil, gyakran használt darabja lett a fegyvertáramnak. 

A nyélhossz nem változott, a dizájn igen.

Az új modell jelentős változáson ment át. Teljesen más karakterű botot kapunk annak ellenére, hogy a paraméterei „papíron” majdnem megegyeznek a régivel: hossza 214 cm, dobósúlya 1,5-14 gramm, önsúlya pedig 80 gramm. A legfontosabb változás viszont, hogy eltűnt a tűspicc, vagyis végig, üreges csőspiccet kapott a bot. Hogy ez jó-e? Szerintem ez egy rossz kérdés…. 

Az ázsiai dizájnerek imádják a csicsás logókat.

A tűspicc létjogosultsága a pergetőhorgászat egyik nagy hitvitája: erősen megosztja a pergetőket. Én szeretem, de nem minden esetben. Találkoztam már borzalmas tűspicces botokkal (pl. itt), de egészen kiválóakkal is (pl. itt). Ultralight botoknál szerintem remek móka, kövesezni, sügerezni egyaránt nagyon élvezetes vele. Nagyobb dobósúlyú botoknál azonban sokszor ront a bot érzékenységén és a rosszul megtervezett tűspiccnél romolhat az akasztás gyorsasága, átütő ereje. Nagyhalas botoknál egyértelműen a csőspiccé az előny, szerencsére nem is nagyon erőltetik a gyártók…. A kulcs, hogy a tömör és az üreges botrész hajlásgörbéje ne nagyon különbözzön egymástól, a bottest erejét a tűspicc ne lerontsa, hanem csak finomítsa. Egyszerűnek hangzik, de mégsem az. Light kategória felett nem könnyű jó tűspicces botot találni. 

 A teljes modellsor tokkal-vonóval.

Az előd tűspicce a jól eltaláltak közé tartozott, szinte észre sem lehetett venni a tűspiccet, viszont a HR botokra jellemző kicsit parabolásabb hajásívet szépen „meggyorsította”. A tűspicc, ha nem is UL kategóriássá avatta, de valósággá vált a rendkívül széles, másfél grammtól (!) induló dobótartomány. No nem lett ettől UL bot, de ha a finnyás köveseknek csak az 1 grammos fej volt a jó, akkor ezzel a bottal is meg lehetett oldani, ahogy a pattogós 10 grammot is. Ezzel szemben az új modell csőspicce lényegesen erősebb, az alsó dobósúlyhatár feljebb is kúszott, inkább valahova 3-4 gramm környékére költözött. Hiába írják ugyanúgy 1,5 grammnak, az új modell lényegesen szigorúbb lett. 

Hajlásgörbe

Ezzel együtt az egész blankra jellemző egy általánosan feszesebb érzet, amit én az UL szegmensből ismerős egylábas titángyűrűknek tulajdonítok. Arra nem jöttem rá, hogy magán a blankon reszelt-e a gyár, mert az ilyen infókat nem szokták csak úgy közzétenni. Érdemes lenne összehasonlítani a két gyűrűsor súlyát, de nem bontottam le emiatt egyik botot sem, ezért csak sejteni tudom, hogy az új modell gyűrűi valószínűleg egy hangyányit könnyebbek. érdekes, hogy a spicc felé haladva a kisebb gyűrűk „lábatlanná” változtak, ellenben megnőtt az átmérőjük. Összességében kaptunk egy sokkal kevésbé játékos, feszesebb, és bizony érzékenyebb botot. Igen, az új modell érzékenyebb, ropogósabb lett. 

Balra az új, jobbra a régi.

Téli pecások értékeli ezt a változást!

Hogy jobb-e? Számomra ez nem egyértelmű. A közönségnek biztosan tetszeni fog, hiszen pontosan azt kapjuk, amit egy ilyen célszerszámtól várunk. Közelebb került a bot a hazai süllőhorgász-közösség ízléséhez. Ez az a bot, ami nagyjából pont azt tudja, amit könnyű jigeléshez mindenki keres, viszont a bot veszített a sokoldalúságából, különlegességéből. A régi modellel a jigelés mellett többször is volt példa, hogy dunai kövezéseken wobblereztem vele, elsősorban jászra. A karakter a jászok vehemens kapásait is jól kezelte, nem volt hozzá túl sprőd, túl rideg, szépen kidolgozta a sodrásból a halakat. De balatoni küszívásos süllőzésre, balinozásra is használtam. Tipikusan az a pálca, amivel el lehet indulni egy nyaralásra, mert ha a gyerekek plüssei mellé csak egy cájg fér el, ez lehet az. Az új modellel is húztam mindenféle csalit, wobblert, vertiket egyaránt, de igazán elemében a gumival volt. Ott tökéletesen teljesít, az alkalmi wobblerezés, vertikezés nem volt komfortos vele. Most akkor jobb, vagy nem jobb? Naugye! 

Kajakos süllőzésnél már kellemes meglepetés egy ilyen harcsa, ez már szépen meg tudta húzni a kajakot. Orsó: Tailwalk Speakey

Érdemes említést tenni az új orsótartóról ami a standard Fuji TVS szép fényesre lakkozva. Szeretem ezt az orsótartót, mert rendkívül kényelmes. A régi modell SKSS orsótartója az UL szegmensben jól működik, de minél inkább megyünk "felfelé", annál inkább kell a masszív, stabil fogás. Mivel az új bot minden ízében a gyors, kemény bevágást támogatja, kifejezetten jót tesz neki az egész tenyeret kitöltő markolat. Az új orsótartó "tekertyűje" azonban számomra a régi modellen kényelmesebb, ott jobban, ergonomikusabban le volt kerekítve. Az új egy kicsit élesebb lezárást kapott, cserébe díszesebb, karbonosabb, összességében vevőcsalogatóbb. Az új modell festése is csicsásabb, látványosabb, sokkal több pirosat tartalmaz, a régi modell puritánsága, repesztett festésre emlékeztető mintázata az én ízlésemhez közelebb áll, de ez oly szubjektív, hogy ennyi elég is róla. 

Az orsótartók

De beszéljenek az új élmények! A párhuzamos (!) botteszt a szokásosnak mondható balatoni süllőnyitányon történt, ami ennek a botnak az álom-pályája. Mintha ide tervezték volna. Dobósúlya pont elegendő szinte minden módszerhez, hacsak nem valami giga-gumikkal, vertikekkel akarunk szelektálni, akkor nem kell a Balcsin ennél feljebb menni. A régi verzió bizonyított már komoly hallal is, így nincs kétségem afelől sem, hogy megbirkózik a kihívásokkal. (Persze az akasztás kérdését itt is lehetne elemezgetni, de ezt megtettem ebben a cikkben, ide most nem kívánkozik.) 

Dani cimborám iparkodik a hajnali fényben új kalandok felé. 

Az idei süllőnyitánynál volt már rosszabb és jobb is, de jó volt, ha az ember megtalálta a megfelelő szituációt. Nagy süllőt idén sem leltem, bármennyire is igyekeztem szelektálni, keresni a halat a nem frekventált, agyonhorgászott részeken, cserébe fogtam sokat. Ismét megdöbbentem azon, hogy mennyire tömörülni tud egy ponton a süllő, egy cimborám egy beállásból wobblerrel több tucat halat szedett ki, talán míg élek nem értem meg, hogy lehet egy ilyen kis pályát ennyi idő alatt nem szétverni….. Ezt korábban a Tiszán is tapasztaltam. Én a mai napig dinamikusan keresem a halat és ami ennek ellentmond, arra mindig csak pislogok. Hát most erősen pislogtam…. 

Ez a bot ízig vérig gumis

A teszt szempontjából izgalmas volt, hogy nem csak a hagyományos gumizást erőltettem, hanem verikális csalikkal, wobblerrel is horgásztam így tényleg egy sokoldalúsági tesztnek is alávetettem. Mindkettő indoka az erős vibráció volt. Gumival nem igazán találtam eleinte a ritmust, ezért váltottam csörgős vertikre (Jackall TN 60), majd a cimborám fenti, felháborítóan eredményes performanszát látva mélyretörő wobblerre. A kulcs ugyanis a csörgés volt, ami az kőszórásokon és kagylópadokon tartózkodó halak agresszív ösztönére hatott. Tudom, most kapom meg a kritikát, hogy fészekőrzős süllőre nem horgászunk, csakhogy pontosan lehet tudni (pl. a Balatoni Hal süllőfészkes posztjaiból), hogy már márciusban leikrázik a süllő és májusra az ivadékoknak alighanem hűlt helye van a korábbi fészkek helyén. Az, hogy a süllő ott marad egy darabig, adottság, amit az eredményes peca érdekében kiaknázunk. Mint ahogy általában a sikeres peca lényege a hal viselkedésének pontos ismerete, ennek kihasználása. Egyébként a legfrekventáltabb helyeket most már védik, amivel maximálisan egyetértek, mert az állomány óvása a későbbi sikeres pecák érdekében kulcskérdés. (Az azonban nettó görénység, hogy az éjszaka sötétjében 0:01 perckor a bóják közé sodródó csónak legénységét a lesben álló halőrök azonnali jegyelvétellel szívatják, majd 0:05-kor már magasról tojnak rá, hogy valaki bemegy a tiltott területre, vagy sem….) 

Egy a szebbek közül. 

Ahogy mondtam, a bot teljesítménye gumival bontakozott ki a legszebb valójában. És igen, ha kizárólag a 3-10 grammos fejekkel való gumizást nézzük, jobban teljesít elődjénél. Feszesebb, direktebb a blank, az akasztás érezhetően gyorsabban ül, kompromisszummentes. A régebbi modell egy picit engedékenyebb volt, ami ezzel arányosan lendületesebb bevágást kívánt. Megszokás kérdése volt, ha „összenövünk” egy bottal, akkor már nem sokat kell ezen gondolkodni. Az újnál meg az elején se. Talán így már érthető, hogy mégis miért választunk egy halfajhoz botot, vagy inkább módszerhez. Sportkocsival sem megyünk horgászni, mert elakad a Duna parton, ágyúval sem lövünk verébre, így aztán a horgászbotoknál is megvan az adott halfajhoz, módszerhez legcélszerűbb, legkényelmesebb, legélvezetesebb pálca. Aki nem hiszi, járjon utána, de leginkább horgásszon sokat, aztán majd rájön....;)

A rutinos olvasók már tudják....

... nincs Tesztpeca cikk...

... tájfotó orgia...

...nélkül!

Engedtessék meg nekem, de kedvelem ezt a márkát. Megkérdőjelezhetetlen minőség, időnként kifejezetten szép botjaik készülnek. Dunai süllőzéshez az Evolution III 7-28 grammosát használom, ami pl. sem nem túl érzékeny, sem nem könnyű, ellenben olyan bitang erős, hogy bármibe bele merek állni, ahogy pl. az Evolution SP 1-9 grammos casting botja, amivel light wobblerezek és közben giga balinokkal is felveszi a versenyt (Stay tuned! 😉) Ezeknél azonban vannak sokkal izgalmasabb modellek, pl. az itt tárgyalt Rock n’Force 258 (!) centis, 4-21 grammos, 98 gramm önsúlyú (!!!) verziója, ami jelen cikk megjelenésekor még vatta új, de majd elkönyörgöm tesztelni. Nagyon komoly parti pálcának ígérkezik… Az élet úgy hozta, hogy kevés időm van horgászni és írni, jelenleg nem tudom a Blogot olyan magazinszerűen működtetni, ahogy korábban. Remélem, hogy a Te, kedves olvasó, aki ideáig eljutottál, türelmes és megértő leszel és néha vissza-visszatérsz egy kis olvasgatásra…..

UTÓHANG! 

Évek óta szeretnék egy tényleg jó repceföldes fotósorozatot, ahol maga a sárga virágszőnyeg a fő téma. A balatoni pecáról hazafelé tartva a sor megadta amire vágytam, Balatonendréd határában végre megtaláltam amit évek óta kerestem. Elképzelni sem tudjátok, milyen nehéz olyan helyet találni, ahol nem lóg bele drót, út, házak, nincs benne semmi oda nem illő. Tudom, ez keveseket érdekel, de számomra a horgászat egyenlő a természet szeretetével és a fotózás alkotásával. Önös élvezetből osztom ezt meg veletek, remélem, néhányan azért értékelitek.... 

Hiába ember alkotta szépség, tagadhatatlanul szép

A sárga mező minimalizmusát a gomolyfelhők tornyai ellenpontozzák

 Nem csak a Balaton hullámzik

Vadászles a "sárga tenger" partján.

Romantikus dűlőutakon bandukolva....

...igazi ajándékkal lepett meg a Földanya.