Mint ígértük, igyekszünk a szűkebb anyagi lehetőségekkel rendelkező horgászok igényeit is kielégíteni azáltal, hogy elérhető árú termékeket is bemutatunk. De sajnos erős bennünk a csiklandozás, hogy az elérhető legjobb cuccokat vegyük kézbe és ismertessük meg veletek. A mai témánk a kettő ötvözete. Kezünkbe akad egy olyan bot, amely bár az egyik legismertebb prémium japán gyártó, a Megabass terméke, árával az erőteljes középkategóriát képviseli, így sokak számára érdekes lehet.
Megabassék pár éve erőteljes nyomulásba kezdtek az amerikai piacon, meglepően olcsó termékeket dobva piacra. Nagy volt a hőzöngés az amcsi fórumokon, hogy eladja magát a cég, a szívós munkával felépített prémium imidzset elárulják a tömegigény kielégítése kedvéért. Ne feledjük, ez egy üzleti vállalkozás, ahol csak a folyamatos útkeresés ad lehetőséget a fejlődésre. Yuki Itő mester kezei alól nemigen került még ki selejtes áru, így amikor Szabó Zoli barátom jelezte, hogy magához kaparintott egy Hyuga 64L pálcát, azonnal lecsaptam rá egy teszt erejéig.
A bot japán piacos „kici, ócó” Megabass, nem árulják minden sarkon, azonban európai disztribúcióban is beszerezhető, így az ára tűréshatáron belül tartható, 250 Euró körül van. Nem, kevés pénz ez, de azért egy minőségi casting bot más márkák kínálatában sem olcsó. És hát ugye ez mégiscsak egy Megabass. A márka nyilván árképző tényező, ezért is voltam különösen kíváncsi arra, hogy mit vetetnek meg az emberrel a patinás név alatt.
Hát kérem szépen, a bot jó! Nagyon jó! Meglepően jó! Elképesztően könnyű, mindössze 99 grammot nyom, érezhetően vékony a blankja, nagyon könnyű a gyűrűsor. A bot a felső kategóriát idézően érzékeny, kezes. Tudjátok, van az az érzés, hogy kézbe vételt követően a bot szinte összenő az ember kezével. Pontosan ilyen érzésem volt, a bot megszólított és igencsak barátságos hangon beszélt hozzám. (Pillanat, beveszem a gyógyszerem….;)) Attila barátom az Evergreen szemüvegét elfelejtette levenni, így kapásból lefitymálta a bot hajlási ívét, de aztán kézbe véve ő is elcsendesedett. Aki ismeri a Megabass kínálatát, az azért érezni fogja, hogy nem a legfelsőbb kategóriás bot, de hát ebben az árkategóriában nyilván nem csúcs-blankos botokat fogják megépíteni. Japánban az ára 17 ezer yen körül van, míg a csúcskategória 50 ezer felett indul… Miről beszélünk?
A Megabass botok számomra egyik legszimpatikusabb vonása, hogy egyedi tervezésű, általában rendkívül kényelmes és tetszetős orsótartókkal épülnek. Ez erre a botra is igaz. Nemcsak ergonomikus, de szép is a fényes feketére lakkozott elem. A könnyedség és az ergonómia egy rendkívül kellemes összhatást eredményez, élvezet kézben tartani és élvezet horgászni vele. Az orsótartó előtti kis karbon elem azért megcsillantja a prémium életérzést, finoman elegáns, hivalkodás nélkül szép.
Felmerül a kérdés, hogy hol spóroltak a készítők. A nyél például nem egy nagy szám. Korrekt minőségű EVA, de a dizájnnal nem sokat variáltak. A végdugó is egy szimpla szivacs bumszli, a célnak megfelel. A bot dizájnja általában véve elég puritán, mondjuk, ennek szerintem örülnek, akik nem kedvelik a túl csicsás kinézetet. Nekem személy szerint kimondottan tetszik a lila, de zöldes, kékes árnyaltokkal becsillanó festés, kicsit a pécsi Zsolnai gyár méltán világhírű eozin mázát idézi. Na ja, a japók is rólunk koppintanak. ;) A gyűrűkötések, illesztések lakkozások azonban a megszokott hibátlan minőséget képviselik. Itt az olcsó bizony nem gagyi! Ami viszont gagyi, mondhatnám méltatlanul gyalázatos, az a botzsák. Ami egy szürke nejlon, a lehető legigénytelenebb fajtából. Könyörgöm, Kínában 1 dollárból 500 vászonzsákot varnak, nem lehetett volna egy egyszerű kis bottartót mellékelni? Érthetetlen és kissé kiábrándító igénytelenség ez, bár ha ennyi a bot hibája, hajlandó vagyok elsiklani felette.
Gyakorlati bevetésre első alkalommal a Dunára vittem a pálcát, felszerelve a korábbi tesztekből már ismerős Aldebaran orsómmal. Jiggel és wobblerrel egyarán kipróbáltam, bár erőlködésemet a halak nem díjazták. A gyár medium fast-ként adja meg a bot karakterisztikáját, ez nagyjából helytálló. A blank nem az a szuperfeszes, ropogós túlfeszített anyag, egy kicsit lágyabb, kezesebb, de mégis érzékeny, kicsit sem taknyos. Nem tudom egyértelműen azt mondani, hogy gumit vagy wobblert volt-e vele jobb húzni. Mindkettőnél szépen teljesített, a wobbler veretése szépen átjött, nem volt hozzá túl kemény, viszont a gumihoz kellő feszesség is megvolt benne. Ha választanom kell, inkább a wobbler felé hajlok.
Annyira tetszett a bot, hogy kicsit később ismét levonultam vele a Dunára, kis jigekkel szórtam a partszéli vizeket, hátha egy kóbor süllő megsajnál. A kóbor süllők sajnos máshol sajnálkoztak, azt azonban elkönyvelhettem, hogy ilyen bottal a csali beszakítása sem fáj annyira, hiszen szuper élmény vele horgászni. Komolyan megbántam hogy vissza kellett adnom, kifejezetten megszerettem a botot.
Kedves Olvasók! Számtalan jó bot van a piacon, a mai világban már villámgyorsan össze lehet vásárolni a csúcsminőségű komponenseket. A botépítés azonban ennél több. Igazán jó botot építeni csak úgy lehet, ha a botnak egyéniséget, karaktert kölcsönöz a megalkotója. Ez a bot egy bájos tündér, akit a férfiember udvarias meghajlással köszönt, belékarol, és előre engedi a cukrászda ajtaján. Egy szerethető, kedves társ, aki finomságával, eleganciájával elbűvöl. (Hoppá, még egy gyógyszert kéne bevennem!) Mint látható, a lírai énem is megihlette. De ha visszatérünk a száraz szakmázáshoz, ez egy kiváló kiscsalis, könnyű mindenes horgászbot, balinos, jászos, domis folyami pecára, feketesügerezésre kiváló, de akár süllőzésre is el tudom képzelni. Csukázni nem venném, arra egy erősebb modell lenne alkalmas. Zoli, mint tualjdonosnak, ezúton is kívánok kedves Nénikédnek minden jót…J
A pontozásban ismét Mr. Multisuli volt segítségünkre, fennkölt ékesszólása pedig az alábbi szavakra ragadtatta:
„Soha sem fogom elfelejteni a napot, amikor először találkoztunk... A borongós, hideg, november eleji időjárásban felüdülés volt az olasz napsütés. A kis, tengerparti kávézó teraszán szürcsölgetett capuccino, az étteremben, a számunkra készített ház specialitása, mely simán nyomott egy kilót, melengette még szívünket, amikor szemem sarkából megpillantottam. Kecsesen álldogált, néhány testvérével együtt, sejtelmes, mindent takaró, ezüstszínű nejlon zacsijában Ő, a Hyuga...
Kísértetiesen hasonló érzés járt át, mint egy zenés-táncos szórakozóhelyen, amikor a következő üccsiért botorkálva a tömegben, fényektől elvakulva véletlen rásimítasz a valaha fogott egyik legjobb popsira és pofon helyett egy igéző mosolyt kapsz! Kicsomagollak! Na ezt a pálcát megéri!
Minden részletében szép, rafináltan sokoldalúra tervezett botok. A dobótartományában, a hozzá javasolt csalikat rettenetesen jól kezeli. Dobásnál fantasztikusan tölt fel, behúzásnál hagyja élni a csalit, mégis feszes. Az 5 gramm alatti crankek nagyon nagy barátja és fogalmam sincs, hogy hogy csinálták, de a kis jigeket is ugyan ilyen szépen vezeti. Simán arrébb teszek egy drágább botot, mert ez, ennyi pénzért ízig-vérig Megabass!”
Kategória |
Szempont |
Max pont |
I. |
II. |
III. |
Blank jellemzői |
Falvastagság (kompresszió) |
10 |
10 |
10 |
10 |
Érzékenység |
10 |
8 |
7 |
9 |
|
Súly |
10 |
10 |
10 |
10 |
|
Szerelvények minősége |
Gyűrű |
10 |
9 |
8 |
8 |
Horogakasztó |
2 |
0 |
0 |
0 |
|
Nyél anyaga |
3 |
2 |
2 |
2 |
|
Nyél minősége (parafa) |
3 |
2 |
2 |
2 |
|
Súlyozható végdugó |
2 |
0 |
0 |
0 |
|
Kidolgozás minősége |
Gyűrűkötések |
5 |
5 |
5 |
5 |
Lakkozás |
5 |
5 |
5 |
5 |
|
szerelvények rögzítése |
5 |
4 |
4 |
4 |
|
Díszítőelemek |
5 |
2 |
2 |
2 |
|
Általános benyomás |
Egyensúly |
10 |
10 |
9 |
10 |
Ergonómia |
10 |
10 |
9 |
10 |
|
Esztétikum |
5 |
4 |
4 |
5 |
|
Ár-érték arány |
5 |
5 |
4 |
5 |
|
Összesen: |
|
100 |
86 |
81 |
87 |
Összpontszám: 87,7