Páratlan páros
2017. október 01. írta: Halfdane

Páratlan páros

A multiorsós horgászatnak egyre nagyobb a tábora szép hazánkban, de azért a túlnyomó többség még mindig peremfutó orsóval horgászik. Ezért úgy gondolom, hogy a többség számára érdekes lehet a múlt héten tárgyalt casting bot családjából két spinning modell tesztje. Ugyanazt a dobósúlyt (1-5 g) nem sikerült egyelőre kézbe vennem, ám egy kicsit erősebb verzióból két hasonló, ám mégis más modellt egyszerre tudtam tesztelni.

A tetemre hívott alanyok a SYS-662L 198 centis, 2-12 grammos Moderate Fast és a SYST-662L 198 centis, 3-12 grammos Moderate modell. Előbbi az alapmodell, az utóbbi a „Twitch” megkülönböztető jelzéssel ellátott kicsit eltérő karakterű verzió.

12_1.jpg

Együtt a három grácia. Az autofókusz a feliraton állt meg.

Ahogy korábban már írtam, a Favorite egy feltörekvő ukrán márka, amely a szuperigényes keleti pergető szénában elért sikerei után üstökösként robbant be az amerikai piacra is. Manapság már szinte minden márka bérgyártatja a termékeit, de legalábbis összevásárolt alapokból építi a botjait, gondoljunk csak a szinte minden márkánál etalonnak számító Fuji kiegészítőkre. Minőségi blankot és szerelvényeket pofonegyszerű összevásárolni, ezért számomra két szempont vált ezeknél a botoknál igazán fontossá: az építés minősége és a tudatosan megválasztott funkcionalitás, ami a használat közben is átjön.

 04_2.jpg

Nemzeti büszkeség

Miről is beszélek? Közismert, hogy a horgászbotok karbonszálas testét úgy gyártják, hogy nagy tisztaságú, esetleg üveg- vagy más szálakkal kevert szénszálas szövetet tekernek fel egy acéltüskére, a szövetrétegeket nagy erővel összepréselik, majd – mint a kalácsot – kemencében kisütik. A karbonszövet alapanyaga, szálsűrűsége, az összepréselés ereje, a különböző kiegészítő anyagok (üvegszál, kevlár, boron, vagy akár titán szálacskák) alkalmazása rendkívül különböző karakterű botokat eredményez. Ezt lehet cifrázni pl. keresztszálas erősítésekkel, felületkezeléssel. Külön cikket is érdemlő izgalmas téma az integrált, több részből összeállított blankok kérdése, és itt nem az egy- vagy kétrészes kérdéskörről beszélek. Mindenki ismeri a tűspicces botokat, de léteznek olyan pálcák is, ahol az egész bottest 2-3 részből van összeállítva, amivel a gyártók egészen rafinált karaktert tudnak kialakítani.

 03_2.jpg

A nyélen a folpack nem tartozék, csak vigyázunk a cuccokra. Az orsó pedig kínai :)

A Favorite cég magas labdát kínált a tesztelésre azzal, hogy készített két, szinte mindenben megegyező botot, amelyek közül az alapmodell „fast” akciós, míg a „Twitch” modell „moderate fast” akcióval rendelkezik. Bár szinte közhelyszerűen használjuk ezeket a kifejezéseket, mégis érdemes pár szóban beszélni arról, mit is jelentenek. Véleményem szerint uralkodik ebben a kérdésben némi fogalomzavar, mert sokan a fast akciót a betonkemény gerincességgel azonosítják, míg a kevésbé gerinces pálcákat gyakran „letaknyozzák”. Pedig a dolog nem ilyen egyszerű. Helyesebb inkább úgy definiálni, hogy a „fast” botok esetében egy erősebb gerinc mellett a spicc vékonyabb, gyengébb, mondhatni játékosabb, a moderate fast vagy regular botoknál egyre inkább a parabolás görbület jellemző. Lehetne mélyebben is belemenni, mert néha a gyártók sem következetesen használják ezeket a jelzőket, de nagy vonalakban vállalható a fenti definíció.

Tudom, tudom, ezeket mindenki tudja. Aki igen, az ugorjon, aki nem, az meg olvasson, hátha hasznos. Mi gondolunk a kezdő pecásokra is �

 02_2.jpg

A balatoni köveseket igen jó volt vele fogni.

Gerincesebb botokat többnyire olyan csalikhoz választunk, amelyeknél a horog beakasztásának pillanata meghatározó: kemény szájú halak (pl. süllő) horgászatánál kritikus jelentősége van a horog – ráadásul többnyire a jig egyetlen horga – beakasztásának, a csont átütésének. Minél hamarabb keményedik fel a pálca, annál könnyebb azt az erőt közvetíteni a zsinóron keresztül, ami biztosítja a biztos akadást. Ráadásul a süllőfélék kapása többnyire határozott, koppanásszerű, így a gyors reagálásra is szükség van. wobblerezésnél, villantózásnál azonban általában vízközt vezetjük a csalit, ahol a halak a csalira ráúszva támadnak. A wobblerek, villantók hármashorgait könnyebb a halszájba beakasztani, nem feltétlenül kell annyira robbanékony erőt közvetíteni, elég sokszor szinte csak behúzni a hal szájába. Különösen így van ez a puha szájú halak (pl. balin, domolykó) esetében, ahol egy agresszív bevágás akár le is tépheti a hal száját.

 20.jpg

A blank még ennek  a pirinyó süllőbébinek az ütését is simán közvetítette.

Mindenkitől elnézést kérek, aki a fenti sorok után belemegy a maszatolós és kézből botkitépős kapások keresztmátrixába, én nem fogok.

09_2.jpg

Nézzük a részleteket! Letisztult, elegáns nyél prémium EVA-ból és ízléses karbon kiegészítők.

Na, szóval adott két botunk, az elnevezés alapján az egyik tehát keményebb, a másik lágyabb. És tényleg! A két bot pontosan azt nyújtja, amit a gyártó ígér, ami a mai világban nem is olyan elhanyagolható körülmény. Nemrégiben volt olyan ex-fast-nak mondott Megabass bot a kezemben, ami sokkal közelebb állt egy regular akcióhoz, mint bármi máshoz. Állítólag finom cucc a szaké, lehet, hogy Itő mester főhadiszállásán is alaposan betintáztak �

Ami a mindkét botnál nagyon-nagyon kiemelendő, az a titánkeretes, egylábas(!!!) SIC gyűrűsor! Nekem speciel ez a mániám. Eleve a titán (ami magyarul titán és nem titánium!) egy rendkívül erős és könnyű fém, így a gyűrűk súlya az acélkeretes gyűrűknél lényegesen csekélyebb. Spinning botoknál a gyűrűk elég nagyok, így a finomabb pálcákat a durvább, olcsóbb gyűrűsorok nagyon lebutítják. Hogyan? A nehéz gyűrűk rengeteg apró, finom jelet nyelnek el, az igazán finom, maszatolós, megtolós kapások közül sokat észre sem vesz a horgász. A kikönnyített gyűrűk azonban nagyban fokozzák a blank érzékenységét, ezáltal hihetetlen érzékennyé válnak. Fantasztikus érzés egy igazán jó minőségű bottal szinte megszámolni a kavicsokat a mederben, vagy érezni, ahogy egy aprócska uszadék kerül a csalira. Tisztán megkülönböztethető az akadó a kapástól, egy horogra szúródó falevél „vak kapása” a valósi kapástól. Ezeknél a botoknál a jelenleg elérhető egyik legkönnyebb gyűrűsort sikerült felhasználni (ide nem értve a Daiwa AGS-ét, de az saját szabadalom, más nem használja), ami sziporkázó minőségérzetet eredményez!

05_2.jpg

Ez a gyűrűsor nem jön szembe minden nap a parton. Már ha ez szempont...

Azt azonban elég érdekesnek találtam, hogy a két modellen a kisebb gyűrűk mások. A Twitching modellen láthatóan nagyobbak és szélesebbek, talán nehezebbek is. A gyorsabb modellen kisebbek, könnyebbnek tűnők. Lehet hogy a két blank azonos, és így oldják meg a karakterbéli különbséget?

 10_3.jpg

Három bot, háromféle gyűrűvel. 

Egy bot minősége gyakorlatilag a blankon és a gyűrűkön el is dől, a többi már részletkérdés, bár egy nehéz, otromba nyéllel eléggé agyon lehet vágni egy botot. Nos, itt ez is rendben van, az orsótartóval egybeépített nyélrész kellemes fogású, az osztott nyélvég diszkrét és könnyű. Mindkét bot jó egyensúlyú, de ilyen könnyű, finom botoknál ez szinte természetes(nek kéne lennie). A díszítőelemek nem eltúlzottak, kellemesen elegánsak, persze itt sem maradhat el a manapság oly divatos karbon díszítés, amely elé pont odafér a mutatóujjunk, hogy a blankon érezhessük a legfinomabb rezgéseket. A bennem bújkáló kisördögöt azonban nem bírom visszagyömöszölni: a dizájn kísértetiesen, mondhatni megszólalásig emlékeztet az Ever Green International Salty Sensation szériájára. Véletlen? Nem! A legnagyobbaktól másolni bocsánatos bűn és hát valljuk be, az eredeti japán dizájnerek nagyot alkottak.

1_9.jpg

 Össze ne tévesszük...

A gyűrűkötések, lakkozások, díszítőelemek illesztése méltó a nagy példaképhez, nem tudtam hibát felfedezni. Szép munka. Az egylábas gyűrűk exkluzív kinézetet biztosítanak a botnak, ilyen nem jön szemben a parton minden nap.

 17.jpg

A nyári teszteken kajakoké volt a főszerep a botok mellett. 

18.jpg

Attila és Zoli pedig biztosították a remek társaságot.

A két bot hű társamul szegődött a nyáron a balatoni kövesezéseknél és a kajakos domizásoknál. Felváltva dobáltam a két bottal, néha megcserélve a funkciót. Érezhető a kétféle blankban rejlő különbség, a twitch verzió jobban szerette a wobblereket, az alapverzió meg a jigeket, de egyik sem esett kétségbe a másfajta bevetéstől. A gyorsabbik bot is „csak” moderate fast, ami miatt viszonylag parabolásan hajlik, de bőven megvan benne az az átütő erő, ami alkalmassá teszi a finomabb jigelésre. A különbség inkább a gyakorlott, finom kezű horgászok számára jön ki, mindkét bot jól használható általános finompecára. Mindkét bottal tereltem partra gumival fogott köveseket, domikat, a lent látható balint az alapverzióval zsákmányoltam. Köveseknek szánt gumit vert le süllyedőben a kis mohó és csodálatos fárasztási élménnyel ajándékozott meg a naplementében. A fotó ismét Kalauz Zoli (kajakpeca.hu) érdeme. Nemcsak halat fogni, de fotózni is tud a srác…

 13_1.jpg

Moderate fast akció

14_1.jpg

Ha a zsákmány megiramodik, a bottest is jobban görbül.

15.jpg

Horrorisztikus görbe, de bírta...

16_2.jpg

És kézben a zsákmány.

Örök vitatéma, hogy vajon több halat fog-e egy prémium minőségű (tehát drága) horgászbot, vagy meg lehet-e fogni a halat egy olcsóbbal is. Bár mindenkinek elérhetőek lennének a high end cuccok, de az anyagi korlátok sok horgászt kényszerítenek az olcsóbb felszerelések felé. Aki azonban igazi szenvedélyként űzi ezt a sportot, az néha elkacsingat a drágább felszerelések irányába. Nekik lehet érdekes ez a botcsalád: igazi felsőkategóriás minőség felső-középkategóriás áron. Összehasonlításul, egy Salty Stage modell vámmal áfával nem áll meg 200 ezer (!!!) forint (jogos a felhördülés!) alatt, ez a család ennek a harmadába kerül. De a minőség messze nem a harmada. Innen nézve pedig máris más ama bizonyos leányzó fekvése (elnézést, Hölgyeim!). :)

19.jpg

És csak horgászunk, horgászunk napestig...

 

A bejegyzés trackback címe:

https://tesztpeca.blog.hu/api/trackback/id/tr7412910122

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása