Ismeretlen terepen kalandozni mindig kockázatos, izgalmas vállalkozás. Ilyen „terra incognita” a kínai horgászcikkek piaca, amely egyre népszerűbb kis hazánkban, az Aliexpress és társai térhódítása a honi horgászcikk-kereskedőket homlokgyöngyöző frászra készteti. Szinte nevetséges összegekért lehet beszerezni jónak tűnő felszereléseket, amik érezhetően azzal az igénnyel készülnek, hogy befurakodjanak a polcokra a nagy gyártók termékei mellé. Amerikában már a Kastking önálló lábakon álló márka, előbb utóbb a honi disztribútorok is elkezdik ezeket forgalmazni.

Furcsa tesztalanyok

Létezik egy homályba burkolózó titkos társaság, amelyik célul tűzte ki ezen horgászfelszerelések gyakorlati tesztelését. Vannak köztük évi 300 napnál is többet horgászó fanatikusok, de műkedvelő szervízesek is, akik szakmai érdeklődésből boncolják, próbálgatják ezeket a cuccokat. A pionírok fanatizmusával törnek előre és igyekeznek felszámolni a gomolygó ködöt. Nos, a nyáron egy ilyen társaságtól kaptam kipróbálásra egy kazalnyi botot és orsót, amelyből korábban a Kuying Tournament Grade pálcát és a kis Lixada orsót már teszteltem. Volt azonban egy rakat más cucc is, amely megér egy misét, pláne, hogy olyan halakkal sikerült találkoznom a teszt során, amelyekről sok horgász csak álmodik. Király móka ez a tesztpeca :)

Nehéztüzérség bevetésen

Botot tesztelni nem nehéz, hiszen akár egy használatból is lehet képet alkotni. Orsót jóval nehezebb, hiszen itt a használat időtartama is sokat megmutat: újonnan még minden orsó vajpuhán fut, jó esetben nem is kotyog, a problémákat az idő és a „futott kilométerek” hozzák elő. A mai tesztben szereplő két orsóról ezért csak a szubjektív benyomásaimat tudom megírni, egy peca alapján nem vállalkozhatok átfogó vélemény írására, tekintsük ezért csak élménybeszámolónak. 

Lurekiller, azaz csaligyilkos? Ennek semmi értelme! A botnak azonban annál inkább!

Na, de térjünk rá a lényegre! A két tesztelt bot (egy 150 és egy 300 grammos) Lurekiller márkájú. E név nyilván semmit nem mond az átlag magyar horgász számára, nem is forgalmazza senki ezt a márkát idehaza. Ahogy az Alin búvárkodtam, ugyanilyen paraméterekkel többféle márkanév alatt is jönnek ki botok, jó eséllyel ugyanarról a gyártósorról, csak más címkével, más gyűrűkötésekkel. Az, hogy a blankokat Kínában gyártják, senkinek nem meglepetés, lényegében az összes nagy gyártó ott gyártat. E tényt néha hangzatos nevek mögé bújtatják, pl. egy Toray karbon blankra épült botot is nagy valószínűséggel Kínában készítenek, a neves japán cég csak az alapanyagot (karbonszövetet), vagy akár csak a licenszet adja hozzá. Persze ez más cégekre is igaz. Blankot tehát tudnak gyártani a messzi Távol-Keleten, a többi már csak egy kis szerelőmunka. Márpedig mindkét botra Fuji gyűrűsor, orsótartó került. Ezidáig minden olyan, mintha egy neves márka forgalmazná őket.

Tonnák, keresztszálak és a varázsszó: JAPAN! Csak szerintem a "form" inkább "from" akart lenni. Kapufa! :D

A tesztelt botok a honi horgászok számára meglehetősen furának tűnhetnek, hiszen képtelenül hosszú a nyelük, a könyökömön mintegy 10-15 centivel túlért. Dobásnál halálosan idegesítő, és totálisan diszfunkcionális, amikor minden egyes alkalommal bordán verem magam. Na, de ezek nem is dobásra vannak kitalálva, hanem tengeri vertikális jiges horgászatra, ahol 100-150 grammos pilkereket engednek le 80-100 méter mélyre, majd agresszív mozdulatokkal rángatják felfelé. Ezt a munkát bicepszből kivitelezni meglehetősen nehéz, negyed óra rángatás után bizony savasodnak az izmok, a peca hamar véget érne. Így tehát csípőbe támasztott bottal rángatják a tengeri pecások a csalikat. A bot minden összetevője ehhez van optimalizálva, így nyer értelmet a szokatlanul hosszú nyél is. Meg ott, amikor a gigantikus halak fárasztásához hónalj alá kell szorítani a bot nyelét...

Hogy hívják a kínai WC-s nénit? Kakanuku Bili Kong!

A botok természetesen nyéltoldósak, ilyen terhelésnél nem engedhető meg a blank megszakítása, ezáltal gyengítése. A bottest anyaga brutálisan vastag, ezáltal az egész bot viszonylag nehéz, aminek azért nincs igazán jelentősége, mert nem dobálásra tervezték. Itt csak a nyers erő, a brutális funkcionalitás volt a szempont. Az akciót a nem túl elegáns "atom takony" jelzővel tudnám illetni, de ne legyünk szemellenzősek, nem mindenhez jók a gyors botok. A vertikális jiges pecák mind ilyenek, lágyak, ugyanakkor borzasztóan erősek. A vad tengeri halak fárasztásához bizony ez kell. 

Leolvad az arcotokról a mosoly: teljes Fuji felszereltség!

A dizájnelemek is a felső kategóriát idézik.

Az orsóknál vegyesebb a kép. A nagy ezüst márkájáról fogalmam sincs, a kínai fanatik szubkultúra csak „Nagy Ezüst” néven emlegeti. Az orsóház formája nagyon erősen hajaz az Abu nagyméretű multiorsóira, bár utóbbiak tudtommal Koreában készülnek. Azt nem hinném, hogy a kínaiak onnan importálnának bármit is… :) Szembeötlő a rettentő hosszú hajtókar, bőven 10 centi felett, ami nagyhalas pecánál rendkívül hasznos, sokkal nagyobb nyomatékot lehet kifejteni, mint egy rövidebb karral. A fogantyúk viszont fém gombok, aminek a fogása cseppet sem a praktikumot szolgálja, kizárólag a kinézet kedvéért került rá. Ez a bajom sok esetben a kínai cuccokkal: másolni és jó minőségben gyártani tudnak, de a funkcionalitásról – horgász hagyományok hiányában - fogalmuk sincs, ezért ilyen furcsa hibridek is kikerülnek a gyáraikból. A nehéz fém hajtókar és fém gomb hatása az, hogy ez a legjobban pörgő orsó, ami valaha a kezemben volt. Egy gyors tekerés után lehetetlenül hosszú ideig megy. Ez persze inkább parasztvakítás, mintsem gyakorlati haszon, de „szárazon”, vagy a horgászboltban próbálgatva nagyon csábító. A hajtókar lendkerékként tárolja az energiát, ez hajtja a szerkezetet, nem a kiemelkedően sima futás.

Erősen Abu utánérzés, de egész szépre sikerült. Erőt sugároz.

Sajnos az orsó itt el is vérzik. Fut, mintha kergetnék, de közben olyan csörgést, csattogást hallat, ami elbizonytalanított abban, hogy merném-e igazán nagyhalas pecára használni. Eredeti tulajdonosa már tett az orsóba pár halat, de mégsem érzem indokoltnak, hogy ilyen holtjátéka legyen az alkatrészeknek. Egyébként az orsó kitűnően dob, de ennél a méretnél ez nem meglepő, a lendkerékként működő nehéz dob szinte tolja le magáról a zsinórt.

Brutális ez a hajtókar, én imádom, ha ilyen hosszú. Nagy nyomatékkal lehet tekerni. A 13 csapágy zavarba ejtő...

A másik kurbli nem tett rám túl erős benyomást, Sajnos részben műanyag házas, ami érződik is rajta, nem adja az elvárt masszivitást. Nyilván megért volna a dolog egy komolyabb boncolást, de más orsóját nem szívesen szedem szét, így csak felületes benyomásokra tudok most hagyatkozni. Cserébe csinálok majd nektek „boncolós” cikkeket is. 

Több dizájnelem is ismerős lehet máshonnan. Az összkép azért elég vagány...

Minden esetre egy érdekes műszaki megoldás, hogy az orsó „hajtóműve” nincs egybeépítve a házzal, mint az más orsóknál megszokott, hanem egy kapcsoló átfordításával maga a hajtást tartalmazó orsóoldal jön le fogaskerekestől, mindenestől. A kapcsoló az orsóház tetején van, ami számomra kicsit furcsa, egy nem túl stabil összeállítás érzetét keltette. Általában a hajtásnál csavarral vannak rögzítve az elemek más orsóknál, ez a kapcsolós megoldás nekem nem szimpatikus. Összességében az orsó nálam azt a szintet sem érte el, hogy szívesen próbálkoznék vele, így szegény a teszt során is háttérbe szorult, szívesebben horgászta a „nagy ezüsttel” ami a tesztkörülményeknek jobban megfelelő 150 grammos pálcán kapott helyt.

Kölcsönvettem a gyári fotót a szemléltetéshez. Bevallom, nem tudok megbarátkozni ezzel a megoldással.

A tesztelésre egy balatoni éjszakán került sor, amikor a nagy süllők nyomába eredtem. A módszer megfelelt a botok céljának: viszonylag nagyobb súlyú vertikális csalikkal kerestem a tüskéshátúakat. Mivel sokszor dobom is a csalit, nem csak emelem, az éjszaka csendjét többször is felverte a fogam közt elszűrt káromkodás, ahogy kékre-zöldre vertem az oldalamat a hosszú nyéllel, de hát miért is csodálkozom, ha egyszer nem rendeltetésszerűen használom a cuccot? Amikor emelgettem, bezony jól jött ez a nyélhossz, kényelmesebb volt így a mozdulat, mintha bicepszből kellett volna.

Ezt a kígyót is kicsörlőztem gond nélkül.

A 150 grammos botmodellel és a Nagy Ezüsttel horgásztam többet. Az orsót minden zajossága ellenére jó volt használni, könnyen futott, illetve kiválóan dobott, egyáltalán nem sikerült vele madárfészket csinálnom. Ez utóbbi meglehetősen jól működő fékrendszerre utal. A bot a ráírt dobósúlynak kb. a felét tudja reálisan, annál nagyobb súlyba már belenyeklik, illetve a bevágásnál már nem tudná átadni azt az erőt, ami egy biztos akasztáshoz kell. Aki nagyobb csalit akar emelgetni, akár folyóvízen, annak az erősebbik, 100-300 grammos modell ajánlható, az már megbirkózna komolyabb csalikkal és nagy halakkal is. Mindkét bot teljesen parabolás, mégsem ésszerűtlenül lágy. Nyilván a tengeri jigeléshez ez az optimális akció, de az én módszerem mellett sem volt zavaró, de azért szokni kell és meg is kell tanulni használni. 

Sötétben, mozgó csónakból ilyen képek születnek. Bánja kánya...:D

Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy aznap este 3 süllőkapásom volt, mindhármat meg is fogtam. De micsoda süllőket! Meglepő módon a halak nem agresszívan, hanem viszonylag finoman kaptak, de a lassú, lusta blankon keresztül is jól lehetett érzékelni a finom pöccintést. Tudatosan készültem arra, hogy a szokatlan felépítésű, tulajdonságú bottal nagy mozdulattal kell bevágni, ennek megfelelően is jártam el. A termetes süllők kemény szájában jól akadt a horog (volt olyan csalim, amin harcsázáshoz is megfelelő, erősített horgok voltak, ennek a húsa meglehetősen vastag, jelentős erő kell a beütéshez). A bot előnye a fárasztásnál jön ki. Egy nagy süllő nyáron igencsak komoly erővel tud menni, nem beszélve az agresszív fejrázásokról. A bot lágysága mindezeket kompenzálta, a teljes hosszban dolgozó blank pedig 1-2 perc alatt felőrölte a halak erejét. Ha lehet ilyet mondani: kicsit csalódás is, hogy elvette a fárasztás élményét, na de ez az ára annak, ha valami optimális arra, amire használják.

Bár minden botteszt így sikerülne. Az idei második legnagyobb süllőm!

Összességében tehát a botokról igen kiváló benyomást szereztem, annyira, hogy azóta beszereztem egy 150 grammost saját célra, mert annyi pénzért amennyiért árulják bőven megéri az árát, sőt!. Szeretek vertikálisan horgászni, úgy gondolom, hosszú távon kiváló társam lesz ez a bot. Az orsók terén az első ismerkedés nem volt számomra igazán meggyőző, viszont mostanában meglepően pofás új modellek jöttel ki, úgyhogy a tapasztalatszerzést ezekkel fogom folytatni.

És az aznapi "apraja". :D Kissé széteffekteztem a képet kísérleti jelleggel.

Végül néhány gondolat a „kínai jelenségről”. Kína immáron nem csak bérgyárt a nagy cégeknek, de egyre jobban próbál betörni a piacra saját márkákkal is. Pár éven belül ezek a termékek el fogják árasztani a kiskereskedelmet. Lehet ez ellen prüszkölni, csak éppen felesleges. Én magam igyekszem maximális érdeklődéssel, de a tőlem telhető objektivitással követni ezen termékeket, tesztelni minőségüket és használati értéküket. Én nyitott elmével, de józan kritikai szemlélettel kezelem ezt is, mint minden mást, legyen az Shimano, Daiwa, vagy bármi (még) no-name márka…