A Megabass tagadhatatlanul luxuscikkeket gyártott mindig. Az árazás és a limitált mennyiség az átlaghorgász számára elérhetetlenné tette ezeket a termékeket, legfeljebb az igazi fanatikusok áldoztak rá. Minden botjuk egy igazi műalkotás, egyben tökéletesre csiszolt funkciójú csúcs-célszerszám. A cég zászlóshajója a mindenkori Destroyer széria, ezt legfeljebb a szuperlimitált kiadások múlják felül, de általában azok is valamelyik Destroyer modell alapjaira épülnek némi extra csicsával.

Eszményi gumis pálca

A cég 2016-ban érezte úgy, hogy ideje az előző Destroyer X7 szériát lecserélni. Ez a sorozat véleményem szerint még a cégen belül is kiemelkedő modelleket eredményezett, lenyűgözően ötvözték a könnyedséget és érzékenységet a nyers erővel és szépséggel. Nyilván ez a kijelentés szubjektív, ugyanakkor két modellt is alaposan „behorgásztam” ebből a szériából, illetve több másik is megfordult a kezemben. Az X7 Coreplex graphite blankokat a botgyártás egyik csúcsának tartom, feltétel nélkül hajtok fejet a fejlesztői előtt.

Három generáció: Destroyer Phase 3, X7 és az új széria. Jobb oldalon az F3-61x Speed Tip Custom modell

A 2016-os facelift igencsak megosztotta a közvéleményt, amikor kiszivárgott, hogy közel felére esnek vissza az árak: az addigi 55-60 ezer yen helyett 34-36 ezer yenes átlagár várható. Mindenki vad találgatásba kezdett: hol köt kompromisszumot a cég és hol enged a minőségből. Az amerikai fórumokon hemzsegtek az elméletek, de ugyebár a gyakorlatban dől el a dolog. Szerencsére a Plus Fishing elhozta Európába a teljes kínálatot, amit a tavalyi EFTTEX-re ki is hozott, így volt alkalmam megsuhogtatni néhány modellt. Ott találkoztam először a „Hien” névre keresztelt modellel, ami maximum névrokona az ilyen néven ismert tehetségkutató sztárnak, szerintem nála sokkal emlékezetesebb. Mindig is vágytam egy igazán finom, érzékeny, kezes kisgumis, gyors pálcára, a kiállítás „száraztesztje” alapján megszületett az agyamban az „aha” élmény. Szabó Zoli cimborám embertelen erőfeszítésekkel fel is kutatott nekem egy példányt és szépen le is szállította: feltehetőleg az első példány volt Európában, legalábbis hivatalos forgalomban. 

New Destroyer lineup. Nincs két egyforma dizájn.

Zoli jó kereskedőhöz méltón a Duna partján adta kezembe a pálcát, amire azonmód fel is tekertem egy ’13-as Shimano Metaniumot. Álomkombó, ez nem vitás. Nézzük is, hogy miért.

 A blank 6 láb 10 hüvelyk, vagyis 208 cm hosszú. Hosszabb az átlag 2 méteres botoknál, ami érezhető is kézbe véve. A 2 méteres hossz egy azóta már eltörölt amerikai versenyszabályból eredt, azért horgászik boldog-boldogtalan hosszú évek óta 2 méteres botokkal, mert a gyártók ehhez a szabályhoz alkalmazkodtak. A japán piacon nem kell ilyenekhez igazodni, Itö mester kezét nem kötik szabályok, így szabadon alkothat. A +8 centi érezhetően jól áll a botnak, a csalivezetésnél és a bevágásnál is előnyére válik. Még nem taknyosodik meg az ex fast bot, de már van benne a hosszból eredően egy kis lágyság. Meg is lepett, hogy a gyártó wobblerekhez (Pop-X, Griffon és Vision Oneten) ajánlja, pedig én alapvetően gumis botnak mondanám. Mégis működik wobblerekkel, így egy meglehetősen sokoldalú pálcát sikerült megalkotni.

A high tech és a városi mocsok találkozása. 

Szembeötlő, hogy eltűnt a Megabassnál addig igen büszkén mutogatott keresztszál erősítés. A Megabass mindig titkolózik a blank-beszállítóival kapcsolatban, meg nem erősített információk szerint az X7 szériát a Phenix gyártotta, az újat viszont biztosan a Mitsubishi. Nyilván szigorú ipari titok, hogy mitől más/jobb az új blank, ennek esélyünk sincs a nyomára bukkannunk, csak érzésekre támaszkodhatunk. Eszerint pedig az új blankot könnyebbnek, érzékenyebbnek, ezzel együtt kevésbé erősnek érzem. Közelebb került a blank az Evergreenekre oly jellemző habkönnyű légiességhez, ám ezt sikerül kicsit lebutítani az acélkeretes SIC gyűrűsorral. Az előző széria titánkeretes gyűrűkkel készült, ami az acélnál könnyebb, ezért kevesebb rezgést nyel el, ugyanakkor többszörösébe kerül. A cég tehát „érzékenyített” a bottesten, amit azzal a lendülettel kissé agyon is csapott. Cserébe olcsóbb lett a bot. Örülünk, Vincent?

Az 1/4-5/8-ad oz dobósúly nem éppen nagy tonhalra (Big Tuna) való, de a hazai gumival fogható halak nagy részéhez elegendő az erőtartalék. 

A kevésbé látványos blankdizájnt fel kellett dobni valami különlegessel, így a gyűrűkötésekben élte ki perverzióit a dizájn-részleg. Az alsó két gyűrű díszítése lenyűgöző: egy karbonszövet réteget tettek a gyűrű alá, erre került rá a bandázsolás, de nem csak a gyűrűk talpán, hanem a karbon szövet szélén is. Elképesztően elegáns, gyönyörű munka.

A legszebb gyűrűkötés, amit valaha láttam. 

A nyél az előző széria elegáns minimalizmusához képest sokkal díszesebb lett. Szembeötlő az orsótartó alatti karbon nyél, ami talán az egész bot vizuálisan legerősebb eleme. Valljuk be, orbitálisan jól néz ki. A rajta lévő high-tech betűtípussal egészen futurisztikus a külcsín. És ez még csak a kezdet, mert horgászat közben mutatja meg ez a megoldás az igazi szexiségét: félelmetesen érzékeny. Nyilván nem bontok le egy ilyen botot a teszt kedvéért, így csak sejteni tudom, hogy valószínűleg nincs aládolgozva, hanem egy üreges karbon elem lehet. A kemény karbon döbbenetesen közvetíti a rezgéseket, kapásokat, ez a megoldás minden képzeletet felülmúlóan megnöveli az érzékenységet. (Úristen, mi lett volna, ha megkapja a titán gyűrűsort is!) Ez a megoldás egyébként nem újdonság, az Okuma One Rod vagy a Dragon Guide Select már évekkel ezelőtt megkapta ezt a fejlesztést, előbbit azóta is a jelenleg a piacon kapható botok közül a legokosabban épített pálcának tartom. Nem is értem, miért nem használja több gyártó…. nyilván drága és nem lehet a kínai gyárakból csak úgy lerendelni…. így marad az exkluzív modellek ritka bónusza.

A karbon nyél remek találmány, a tükörfényű lakkozás hátránya, hogy vizesen csúszik. 

A nyél egyebekben érdekes stíluskavalkád: az orsótartó előtti foregrip parafa, gyönyörű fém zárórésszel. Szép, de tök felesleges, én jobban értékelném, ha a blankra tehetném az ujjamat. Az osztott nyél alsó része szintén parafa, ami szerintem a karbon nyélrésszel nagyon nem alkot esztétikailag harmóniát. Látszik, hogy a gyártó célja nem is az volt, hogy egységes legyen a dizájn, ahány modell, annyiféle a nyélmegoldás. Erre haragszom. Módjában áll a Megabassnak tökéleteset alkotni, de a nyéldizájn fontosabb a funkciónál. Szerencse, hogy a Hien-nél eltalálták a karbon nyél célszerűségét, én a teljes szériát így raktam volna össze. De engem sajnos senki sem kérdezett.

A Megabass mindig is az igényes kiegészítőiről volt ismert. Ez is kifogástalan minőség!

Az orsótartó azonban még mindig világbajnok. Nem Fuji, saját fejlesztés. Ilyen max. a Daiwának van, azt is ezt is szeretem, nemcsak a frissebb, egyedibb a látvány, de mindkét cég aránylag kicsi „ravaszt”, triggert tervez az orsótartóira, ami nekem bejön. A Phase 3 széria orsótartója szuperkényelmes volt, ezt viszi tovább kicsit még igényesebben az új sorozat.

Saját fejlesztésű orsótartó

A végdugó szokásos céglogós, igényes, a nyélrészeket lezáró „winding check”-ek, azaz díszgyűrűk kissé gagyi hatásúak. Az összhatás azonban mégis működik, szép, elegáns a bot, kétségtelenül exkluzivitást sugall. Hangyányi bazáriság miatt hozzám azonban közelebb áll az előző széria puritánabb egyszerűsége.

Kényelmes, kicsi ravasz és töménytelen karbon. 

Szütyő természetesen jár a bothoz, bár a korábbi szériák párnás, botot jól védő neoprénjéhez képest a mostani visszalépés, hiba biggyesztettek erre is tök indokolatlan karbon elemet. Vagány, de többet értünk volna egy minőségi botzsákkal.

Az egyes szériák botzsákjai. Ebben visszalépés tapasztalható. 

De nézzük, mit produkál ez a csilivili szuperbot a gyakorlatban! Első bevetése a Dunán volt, ahol aránylag húzós vízen dobáltam 8-10 grammos fejjel kisebb gumikat. A próbálkozás eredményt is szült, egy süldő süllő személyében. A kapás áramütésszerűen jelentkezett, de nem a csuklóban, nem a karban, hanem a tenyérben. A karbon nyél igazán értelmet nyer, ritkán tapasztalható inger-intenzitást eredményez. A bottal tényleg meg lehet számolni a kavicsokat a Duna fenekén, megint csak azt mondom, vétek volt az acél gyűrűsor, egy titán (akár Torzite!) sorral ez a bot az Evergreen csúcsmodelljeinek kihívója lehetne.

Akármit is mond a gyártó, ez egy gumis pálca, kiválóan teljesít ebben a szerepkörben.

Sok peca alatt sok halat tettem a botba, jellemzően gumizni használtam, de wobblereztem is vele. Sodrásban süllős minnow-kat húzni kellemes vele, az erősebben verető crankeket nem szereti, ahhoz már túl merev. Kajakból domolykózni is próbáltam vele egy késő őszi kamikaze akció keretében, de 4-en betliztünk be csúnyán, így nem avattam ilyen körülmények között. Minden esetre kajakpecához túl hosszú is, túl kemény is, de lassan sportot űzök abból, hogy egyes botokat kipróbálok saját komfortzónájukon kívül is. 

A wobblert is elkezelgeti. Kemény, de nem bután kemény.

A dunai sodrásban jól kezeli a folyamatosan húzott wobblert, ez a kis süllő ráúszós kapással jelentkezett, amiről azonnal éreztem, hogy nem akadó. A képminőség sajnos a félhomály miatt elég gyér...

A bottal végeztem egy érdekes kísérletet. Régóta foglalkoztat, hogy hogy viselkedik a Nanofil zsinór multin. Kevesen használják így, mivel a Nanó alapból nagy gondosságot igényel, nem a kezdők zsinórja, haladók kezében azonban igazi csodafegyver. Nincs még egy zsinór, ami ilyen érzékeny csalikontaktot eredményez. Egy érzékeny bottal ez az előny a könnyfakasztó szintig fokozható. Nos, a nanofilos multizás nem nőtt a szívemhez. Elég egy apró kis gubanc, a zsinór szakad, csalink meg föld körüli pályára áll. Akit ez nem zavar, az valóban egészen egyedi élménnyel gazdagodhat, mert tényleg különleges egy 200 grammot alig meghaladó összsúlyú (!!!) kombóval leheletfinoman gumizni, de a Nanó tényszerűen nem bírja ezt a kiképzést. Azért pár szebbecska sütyi díjazta a hülyeségemet és igazán ropogós, áramütésszerű kapásokkal örvendeztetett meg.

A nanofilos multizást enyhén perverz szórakozásnak tartom, de tény, hogy elképesztően érzékeny így a kombó.

Mi sem mutatja ezt jobban, mint az 1,5 grammos jigfejre húzott 1 collos (2,5 centis) Relax Kopyto, amivel már sikerült élvezhetően horgásznom.

Imádok finom casting bottal kövesezni.

Talán egy jó 10 éve indulhatott be az a trend, hogy az egyes luxusmárkák olcsóbb termékvonalakat is életre hívtak, ezáltal learatták a nagy presztízsű márka jövedelemtermelő képességét, ugyanakkor kissé devalválták is azt. Ma már beülhetünk „olcsó” Porschéba, Ferrariba is, ami persze még mindig drága, de már nem csak a szupergazdagok kiváltsága ilyenekkel jönni-menni. A Megabass évekkel ezelőtt rálépett erre az útra: a Levante és Hyuga szériákkal kiváló, de tagadhatatlanul tömegtermékeket dobtak piacra, ezáltal magát is lehozva a tömeggyártók szintjére. Yuki Itő pénztárcája kétségkívül vastagra hízik, ám egy nimbusz is megfakul, megkopik. Az új Destroyer szériában is ezt érzem: a tömeges eladás érdekében lehozták az árat egy elfogadhatóbb, bár még mindig elég drága szintre. 400 euró, azért csak 130 ezer forint, de legalább nem 600 ójró, az mi közel „kéccá-ezer”. Ezért a pénzért persze kompromisszummentes minőséget kapunk, de valahol mégis rossz a szám íze akkor, amikor a profitmaximalizálás lelketlen démona felzabálja az évtizedes nimbuszt.

Minden esetre ez a bot lenyűgöző, fantasztikus, szemet könnybe lábasztó. De nekem már nem szerelem…