Sokáig vívódtam, hogy mennyire ízléses ezzel a címmel kihozni egy cikket, de a pergető horgászok szótárában ez a szó korántsem ismeretlen. Ezzel a nem túl elegáns eposzi jelzővel illetjük a lágy, lusta, nyúlós botokat. Ez a jelző azonban a hazai pecások legtöbbje számára egyenlő a „hullagyalázó” vagy „anyagyilkos” súlyú sértéssel. Egy taknyos bot csak rossz lehet, a minőségi bot meg csak feszes. Nos, ez egy éktelen nagy marhaság, vagy inkább fogalmazzunk finomabban: tájékozatlanság.
Sziklák és fagyökerek közt csörgedezik a Gaja patak
Egy horgászbot rengeteg olyan fizikai kihívásnak van kitéve, amelyben a lágy rugalmasság hatalmas előny, a merevség azonban hátrány. Nézzük, mik ezek!
- Mindenekelőtt a legfontosabb, hogy egy rugalmas bottal könnyebb dobni. Nem véletlenül lágyak a legyező botok, vagy a távdobó bojlis botok, ezeket lehet a megfelelő dobástechnikával úgy feltölteni energiával, hogy a csalit a megfelelő messzeségbe lehessen eljuttatni. Esetünkben casting botról lévén szó, ez a lágyság azonban eltérő dobástechnikát igényel, a fej feletti dobásokat sokkal nehezebb vele kivitelezni (gubanc!), azonban az alsó, tenyeres, vagy fonák dobásoknál elképesztően jól dolgozik. A dobástechnikáról később még bővebben szólok.
- Az akasztás pillanatában a botban kell lennie elég tartaléknak, hogy a horgot megfelelő erővel beüsse a hal szájába. Jól tudjuk, hogy a süllőnél ez mennyire kritikus, azonban számos olyan halfaj van, amelyeknél nem szükséges komoly átütő erő. Egy domolykónak vagy jásznak nincs csontos szája, nincs szükség erős gerincre. Feszes botokkal, fonott zsinórral ezekre a halakra horgászva rengeteg a rontott kapásom, minél jobban „ellágyítom” a felszerelést, annál több halat fogok meg.
- A fárasztásnál egyértelmű leginkább az előny: a lágy bot leköveti a hal összes mozdulatát, egy percre sem veszíti el a horgász a kontaktust. Pl. a pisztráng az a hal, amely a megakasztást követően megbolondul és csilliárdos frekvencián rángatózni kezd. Ezt nem akármilyen bot tudja lekövetni.
A kalandvágyó horgász úttalan utakon tör előre az áhított zsákmányért :)
És mik a hátrányai?
- Átütő erőben kétségkívül alulmarad egy feszes, gerinces bottal szemben, de ahol erre van szükség, oda egy megfelelőbb botot kell választani. Ez a horgász helyes felszerelésválasztásán múlik!
- Bizonyos dobástechnikákat meg kell vele tanulni, illetve úgy általában igényli a megszokott bevágási, fárasztási technikák megváltoztatását. Ez fejben dől el.
A tavasz pezsdítő frissessége mindent átjár
Azt azért szögezzük le, hogy egy bot többféleképpen is lehet lágy. Léteznek a nehéz, lusta, érzéketlen botok és léteznek könnyű, finom és érzékeny pálcák. Az előbbiek többnyire valóban gyenge minőségűek, sok műgyantával épített, nehéz gyűrűkkel ellátott, jó vastagon lelakkozott botok, az utóbbiak azonban egy egészen más minőségi dimenziót mutatnak. Manapság már a karbon alapanyagon, de még inkább a felhasznált műgyanta mennyiségén és minőségén rengeteg múlik, sőt a karbonba belekevert üvegszál is divatba jött, nem beszélve a tiszta üveg (!) botokról. Ez a téma megér egy külön esszét, legyen most elég annyi, hogy ma már a megfelelő mértékű és funkciójú „taknyosság” is lehet egy célzott, gondosan megtervezett mérnöki munka eredménye. A taknyosság tehát sok esetben komoly minőséggel párosul.
A hosszú tél után az első pitypangok sárgája beragyogja a lelket.
Az apró csodák a legnagyobb csodák!
A Kuying márka már ismerősen cseng azoknak a füleknek, akik nyitottak a sajátmárkás kínai termékek irányába. A termékpaletta talán legismertebb, emblematikus darabja a Teton széria, amelyet főleg a puhaszájú halak horgászatára specializálódott pecások ismernek és használnak megelégedéssel. Már e blog hasábjain is szerepelt egy Teton bot (TTC-50 FUL), ám akkor úgy érzem, kicsit mellényúltam vele, annak ellenére, hogy a maga nemében kiváló pálca. A bottest azonban túlzottan is feszes volt az általam elképzeltekhez képest, ami bizonyos helyzetekben inkább hátrányos, mint előnyös. Meg kellett néznem tehát, hogy mit is tud a Teton széria régebbi vonalából az igazi klasszikus modell, ami a hírek szerint pontosan azt a lágyabb, mondhatni taknyosabb karaktert tudja, amit én keresek.
A tavaszi UL szakkör résztvevői
Érdemes összevetni a másik általam tesztelt Kuying Teton pálcával (link). Mindkettőnek nagyon vékony a blankja és minőségi, ugyanolyannak látszó Fuji gyűrűsora van. Ugyan a hosszukban is van különbség (kb 40 centi), ami kihat a karakterre, ugyanakkor így is megdöbbentő, hogy a két blank mennyire más. Ez a bot lágy, a másik meg feszes, mint a petrencésrúd (persze UL dimenzióban). Pedig látszólag mind a két bottest ugyanúgy néz ki, meglepően vékonyak, kecsesek. Ez a bot csőspicces, a másik tűspicces, két teljesen eltérő karakterisztikát ad.
Főszereplő a sokak által ismert és méltán kedvelt "cipőfűző" bot, a Kuying Teton TTC-632 UL
A teszt helyszíneként a választásom Magyarország kevés pisztrángos vizeinek egyikére, a Gaja patakra esett. Az állomány itt is telepítésből származik, de maga a patak gyönyörű környezetben fekszik, szabályozva csak minimálisan van, így majdnem tökéletes vadvízi élményt ad. Az áprilisi koratavaszban az ébredő természet minden kényeztetésével elhalmozott, csicseregtek a madarak, pompáztak a virágok és lágy napsugarak cirógatták volna orcámat, ha nem fedné azt vastag bunda. ;)
Még egy kép a Gajáról, mert nem lehet vele betelni!
A patakon nagyon szigorú szabályok mellett lehet horgászni, csak műcsalival, csak egy darab, lenyomott szakállú, vagy szakállnélküli egyeshoroggal. Kötelező a gumírozott merítőszák, amely nem töri össze a halat, illetve úgy általában maximális kímélettel kell eljárni. A vízben gyönyörű sebespisztrángok tanyáznak, de néha egy-egy domolykó is beugrik. A magyar horgászok többségének ez a peca igazi egzotikum, de nagyon jó, hogy van olyan vízkezelő, aki felvállalja ezt is. Vigyázzunk tehát az állományra, hogy minél többünknek szerezzen igazi élményeket!
Ez a nyél kilométerekről megismerhető!
A botra egy Shimano Metanium orsót tettem, ami sem méretében, sem tulajdonságaiban nem hozzá való. Mégis azért esett erre a választásom, mert a szezon elején úgy döntöttem, bizonyos halfajok – jász, domi, pisztráng – horgászatánál ki fogom használni a monofil zsinórok nyúlásának előnyeit. Nos, erre az orsóra fért fel 150 méternyi 16-as monofil zsinór, egy sekély dobos UL orsóra alig ment volna fel egy dobásnyi. Ezért aztán kompromisszumot kötöttem. Az orsó maga elég könnyű és a dobja is 12 gramm üresen, de tele monóval már korántsem adta azt a könnyedséget, mint pl. egy Aldebaran. Nem is egy kategória…
Fuji ACS orsótartó. UL-re kissé drabális, én jobb szeretem azokat, amiket kevésbé kell megmarkolni a kényelmes fogáshoz.
Az orsóválasztás a csaliválasztást is meghatározta: kb. 5 gramm volt az a határ, ahol „élni” kezdett az orsó és kellő magabiztossággal céloztam meg a vízbe lógó gyökereket, uszadékokat, akadókat. Tény, hogy kisebb csalikhoz más orsó kell, de a fonott zsinór is sokat finomít egy setupon.
Az orsótartó sem egy túl igényes megoldás, de a célnak megfelel. Ennek a botnak az erőssége a funkcióban rejlik...
A Gaja ezen a szakaszon végig erdőben fut, helyenként sűrű parti növényzet között. Én ezeket a helyeket preferáltam a nagyon nyílt részek helyett, ami azt jelentette, hogy egyfolytában a bokrok között bújkáltam. A 2 méteres bot bizony sokszor volt akadály, mindig megjelent egy váratlan gally valahonnan, amire sikerrel akasztottam rá a zsinórom. Sőt néha a dobásokba is belenyúlt egy-egy ág, amit nem vettem észre. Így aztán a pecaidő jelentős részét töltöttem rég nem látott madárfészkek gubancolásával. Úgy éreztem magam, mint aki most vett ilyen cuccot először a kezébe.
A Gaja-völgy ligeterdeje sok csodát rejt, ha nem csak az orrunk elé nézünk...
Ha a zavaró körülményeket félretesszük, már az első dobásnál felcsillan a horgászszem. Az apró kis wobblereket a bot döbbenetesen hatékonyan katapultálja a megfelelő helyre. Ugyebár az orsóválasztás miatt nem tudtam 2 grammokkal brillírozni, de később próbaképpen feltettem egy sekély dobos Shimi Aldebarant 0,06-os fonottal töltve, amivel viszont működött a fenti bravúr. Az UL multihuszárok sokszor itt véreznek el: a 2 grammos dobásokhoz ilyen bot kell és nem egy feszes darab, különben a minicsalis vagizás hamar kudarcba fullad. Zseniális élmény, amikor egy csuklómozdulattal tudjuk a botot úgy feltölteni energiával, hogy az egészen kis csalit is messze repítse. Számomra az a jó bot, amihez elég a csuklómat mozdítani, már szinte az alkar munkája sem szükséges hozzá. Legalábbis tenyeres dobásnál. Másik opció a fonák (jobb dobókéz esetén a bal váll mellől indított) dobás, amelynél ugyan dolgozik az egész kar, de nagyon lágy mozdulat is elég a jó dobáshoz. A korábban tesztelt Tetonnál (lásd a videót a cikk végén) meglehetősen robbanékonyan dobok fonákot, amitől sajnos a mai napig vissza-visszaköszönő teniszkönyököm keletkezett. Lám, orvosilag is javallt a lágyabb botok használata. :)
A foglalkozás célt ért: a csillagkapun keresztül megérkezett a különleges mintázatú sebespisztráng.
Két dolgot változtatnék ezen a boton és akkor tökéletes lenne. Az egyik, hogy egy 180 centis hosszat éreznék tökéletesnek ehhez az akcióhoz. A rövidebb bot még inkább segítené a nagyon finom pöccintéseket, gyors csuklómozdulatokat. A másik, hogy kb. a blank felétől egy nagyon enyhét erősítenék a blankon, hogy egy komolyabb hal fárasztásakor több erőtartalék legyen benne. Nekem sajnos nem sikerült igazán komoly hallal összefutnom, de ha belegondolok, hogy mit művel egy 50+-os domi, akkor lehet, hogy ennek örülök is…
Balázs barátom sem csak a cipőtalpát koptatta.
A dizájn ugyebár szubjektív. A nyél kétségkívül szembeötlő, nekem azonban nem tetszik. Hivalkodó és bazári, szeretem a puritánabb dizájnt, vagy ha már díszíteni kell valamit, akkor az igényesebb díszítőelemeket. Ellenben a bot kilométerekről felismerhető, a fészbukon pörgő képeken azonnal szembe ötlik. Ez marketingszempontból nem rossz húzás, egy feltörekvő márkának pedig tiszta nyereség. A nyél ronda ugyan, ám rendelkezik egy rendkívül praktikus tulajdonsággal: nagyon jó a tapintása. Valami gumival kevert parafaőrlemény lehet, ami meglehetősen érdes. Nem zavaróan, de érezhetően. Esőben, vagy izzadó tenyerű pecások számára ez nagy királyság, azonban eljátszottam a gondolattal, hogy nagyhalas, pl. harcsás botokon mennyire jó lenne egy ilyen, ahol rendesen kapaszkodni kell a nyélbe egy jobb fárasztás esetén. Botépítők figyelmébe ajánlom ezt a nyélanyagot, biztos felhajtható valahol….
Első sebespisztrángom. De nem az utolsó!
Összességében a bot okosan összerakott jószág, kiválóan alkalmas a domis, jászos, pisztrángos pecára, bár egy dunai jászozáshoz azért kevés. Pláne, ha a sodrásból beköszön egy-két jobb balin… Kisfolyós, patakos pecára azonban alkalmas. Nekem, mint háklis, finnyás kötekedőnek még mindig nem ideális, de ijesztően közel áll hozzá. Árban, ár-érték arányban pedig szinte verhetetlen. Tessék tehát kísérletezni, és specializálódni, a pecaélmény a megfelelő felszereléssel lesz tökéletes!
Csak illusztrációképpen teszem ide a másik Teton modellről készült videómat, ahol látszik a fonák dobás dinamikája. Bizony bele kell vinnem nem kis erőt alkarból, könyékből. Nos, a most tesztelt bot ennél sokkal lágyabb, kisebb mozdulatokat igényel, könnyebben feltölthető és könnyebben is lövi a csalit. Tiszta élvezet.
