Kiscsalis multi Kínából - Haibo Smart 51 HMCS
2019. július 07. írta: Halfdane

Kiscsalis multi Kínából - Haibo Smart 51 HMCS

Az ultralight horgászat töretlen népszerűségnek örvend, ami a multis szegmensben is érezteti hatását. Sokan próbálkoznak a kiscsalis pecával multival, azonban egy igazán minőségi orsóért elég komolyan a zsebbe kell nyúlni. Adja magát tehát a gondolat: nézzünk olcsó UL multiorsót Kínából!

08_31.jpg

Tetszetős kis kurbli ez.

Spinning orsókat tekintve kifejezetten jó tapasztalataim vannak, a magasabb árkategóriás, 35-40 dollártól induló árú orsók egészen használhatók, esetenként meglepően minőségiek. 50 dollár felett pedig kimondottan jó orsókat lehet kapni. Multiban azonban sajnos eddig nem volt igazán jó tapasztalatom, az általam próbált modellek nem győztek meg. Régebbi olvasóim talán emlékeznek, hogy egy 19 dolláros orsó is volt terítéken régebben, ráadásul egy 8 kilós csodasüllővel sikerült tesztelnem, tehát nem lehet azt mondani, hogy ez a „gagyi” kategória is ne lenne használható. Az orsó azonban akkor jó, ha a gyártás minősége, a felhasznált anyagok egyaránt garantálják, hogy hibátlanul működjön és lehetőleg ne csak az első pár pecán. 

10_2_1.jpg

Lám, a 19 dolláros orsó is fog jó halat!

Az első olyan kínai multi, ami viszont kimondottan tetszett, az a Haibo Smart 51 HMCS orsó. A gyakorlott szem már ránézésre tudja, hogy kicsi csalikra méretezett orsóról van szó: az 51-es méret és a sekély, agyonlyuggatott dob azonnal jelzi a rendeltetést. Érdemes itt megállni egy pillanatra, mert sokszor merül fel a multiorsók méretezés és számozása közti összefüggés. A típusnevekben látható szám 0-ra végződik, ha az orsó jobbos (azaz amerikai szokás szerint bel kézben tartjuk és jobb kézzel tekerjük) és 1-re végződik, ha balos, azaz európai szokás szerint jobb kézben tartjuk és bal kézzel tekerjük. Nálunk is ugyebár ez utóbbi a gyakoribb. A számok növekedése a tipikus csaliméret szerint növekszik, az 50/51-es méret mindig kiscsalis, finomabb szerkezet, a 100-as, 150-es és 200-as méretek általánosak. Egy 200/201-es orsó már alkalmas nagyobb gumik, jerkek dobálására is, de még elbánik egy átlagos 10-15 grammos wobblerrel is. A 300/301-es méret már egyértelműen nagycsalis csukázáshoz, harcsázáshoz, esetleg tengeri horgászathoz való.

12_27.jpg

Finom kis orsó, megérdemel egy egészen finom zsinórt. Nem kell félni, nem vágódik be.

13_27.jpg

Szerencsére nem tolták túl a dizájnt, mint oly sok kínai multinál.

Árulkodó a dob is. Miért? Vegyük át gyorsan a multizás fizikáját! A peremfutó orsónál a dob áll, dobásnál csak a zsinór fut le róla, a multinál viszont fel kell pörgetni a dobot. Minél könnyebb a dob, annál kisebb energia kell annak mozgatásához. A kezdő lendületet természetesen mi adjuk a dobásnál, de ahogy a levegő légellenállása lassítja a csalinkat, egyre inkább az húzza maga után a dobot (ha az jól van beállítva). Optimális esetben sem az elején nem gyorsítjuk túl a dobot (megfelelő dobástechnikával), de még a végéni s van annyi mozgási energia a dobban, hogy ne fékezze le a csalink mozgását. Ebben áll egyébként a multizás összes misztikuma: megtalálni a megfelelő beállításokat és a megfelelő dobástechnikát. 

17_22.jpg

Zsinórral töltve mindössze ennyi a súlya.

19_18.jpg

A dob súlya teletöltve ennyi.  Egy átlagos, nem sekély (üres) dob 100-as méretnél 12-15 gramm, 200-as méretnél 18-20 gramm, ennek megfelelően nagyobb erő (csali) kell a felpörgetésükhöz. Ehhez jön hozzá a zsinórok súlya, ami még pár grammal megdobja a felpörgetendő tömeget. Érthető a fizikája?

A dob egy átlagos orsóhoz képest sokkal sekélyebb, így egészen minimális mennyiségű zsinór fér rá. Light és ultralight pecánál ritkák a zsinórletépős fárasztások, így nincs is rá nagyon szükség. Kevés zsinórral a dob nagyon könnyű marad, így pl. apró csalik laza ejtegetéséhez is kitűnő. Elég egy apró csuklómozdulat és a csali már a helyén is van. 

01_28.jpg

Két vérbeli kiscsalis kurbli akcióban

Közkeletű tévedés, hogy a kikönnyített dobú orsó a nagyobb dobásokra való.. Ez tévedés! Nem a nagy dobások miatt könnyített a dob, hanem hogy a közeli, nagy pontosságot igénylő dobások is precízen kivitelezhetők legyenek, kis energiával (!!!), pontosan lehessen velük dobni. Ráadásul mindezt apró, akár 2-3 grammos csalikkal. A 10 gramm alatti dobok egy minőségi csapágyazással már bőven kielégítik ezt a követelményt.

04_31.jpg

Méretben alig van különbség

A ház oldala műanyag, nyilván a súlycsökkentés érdekében, de a keret aluminium. A kiscsalis szegmensben nem érzem ezt hátránynak, nem lépnek fel akkora erők, amik szükségessé tennék a szupermerev ház alkalmazását. Az alumínium keret pont elég szilárdságot ad. Maga az anyagválasztás, illetve a matt szürke festés nekem kicsit gagyi, igazán ez volt az egyetlen, ami nem tetszett ebben az orsóban, de ez meg ízlés dolga. Sokkal szebb, minőségibb felületeket is láttam már nem drága kínai orsókon, szerintem sokat lehetne a dizájnon egy ilyennel javítani. Azért a kellemesen visszafogott vörös dizájnelemek szépek, pláne sokat dob az orsón a karbon hajtókar, ami egy kifejezetten minőségi megoldás. Azért a sokat látott multis tudja, hogy mely dizájnelemek azok (hajtókargomb, tengelyszorító csavar), amelyek rengeteg orsóról visszaköszönnek. 

02_27.jpg

Azért a Shimi megoldásai kifinomultabbak, egyedibbek, ezzel a tuninggal kb 6-7x annyiba is kerül mint a Haibo.

A fő hajtómű alumínium, a pinion bronz, ami csapágyazott is. Az alu hajtás ebben a szegmensben általános, nem kell tőle félni. Lehet hogy nem bír ki 30 évet, de épp eleget. A kitámasztott pinionnak hála valószínűleg nem is fogják egymást annyira rágni, hogy átlag felhasználás mellett bármi gond legyen. 

16_27.jpg

A Tailwalk Fullrange BFS-t is mellé tettem. Nem maradt le egyik mellett sem. 

Az orsó dupla fékkel rendelkezik, azaz röpsúlyos és mágneses fékrendszer is van benne. Én ennek értelmét igazán sose láttam. Kétségtelen, hogy lehet vele finomhangolni, csak éppen nem sok gyakorlati előnye van. A legjobb fék az, amihez nem, vagy alig kell nyúlni. Amit minden csaliváltásnál babrálni kell, az macerás, nem jó. Persze most az a trend, hogy legyen minden finomhangolható. Hát legyen, de nekem nem adott semmi pluszt...

18_19.jpg

Dupla fékes megoldás. A mágnest tök feleslegesnek érzem. Nem ront, de nem is használ. 

Én bevallom, elég keveset tekergettem a mágnesféket, nem éreztem sem szükségét, sem előnyét az állítgatásnak. Kizárólag a röpsúly beállításával és a tengelyfék csavarjának állítgatásával kellően finoman tudtam szabályozni a dob pörgését. Az amúgy vicces, hogy nincs jelezve az erős/gyenge irány, az orsó tulajdonosa alkoholos filccel rajzolta rá a biztonság kedvéért. Kicsit megmosolyogtatóan amatőr hiányosság. A röpfék amúgy nagyon hasonlít ránézésre és érzetre is az Abu IVCB Flying Arm rendszerére, ami egy igen finom szerkezet. Sem az, sem ez az orsó nem szereti a nagyon agresszív dobásokat, a röpfék nem dolgozik olyankor elég hatékonyan (mint pl. a Shimano VBS-e), de finom dobásoknál megbízhatóan működik. 

10_30.jpg

A fél orsóipar az Abu dizájnját koppintja. Nem véletlenül.

Az orsót a terepen összehasonlítottam a Shimano Aldebaran 51BFS orsóval, ami Avail tuning sekély dobbal és Hedgehog BFS Air csapágyakkal van ellátva. A Shimin 0,06-os Dragon Fishmaker zsinór volt, míg a Haibon 0,10-es Power Pro. Nyilván nem megalapozott ennyi különbség mellett hasonlítgatni a két orsót, mindössze annyit vártam a teszttől, hogy a szupertuningolt Shimi jelentősen odaveri-e a Haibot. Hát jelentem, a különbség elenyésző. Érezhető persze a Shimi előnye, főleg, ha valakinek sok multis tapasztalata van, de nem annyira, ami az árkülönbségben jelentkezik. Azt azért megjegyzem, hogy a Smart a maga 90 dollár feletti árával a kínai multiorsók egyik legdrágábbika, kifejezetten elitligának számít. De még mindig csak kb. 25e Ft-ról beszélünk… Több mint jó ár-érték arány. Megsúgom, hogy Amerikában a Tacklescout.com szavazásán ez az orsó (Ardent Apex cimkével) befért 2018 tíz legjobb orsója közé… Hoppá...

07_32.jpg

Kiváló terepe egy jó domolykózás valamelyik gyors folyású folyócskán.

15_25.jpg

Nyakamat teszem rá, hogy ha kell, csónakból is fáraszthatok

05_30.jpg

Na ezekhez azért nem kell csónak, de élvezet rájuk pecázni

Viszonylag sokat dobáltam az orsóval domira, a mellékelt videóból látszik, hogy micsoda könnyedséggel kezeli a kis, 3-4 grammos wobblereket is. Ennél kisebb csaliknál azért már szenved, de szerintem amúgyis a 2-3 gramm, ami minimum kell az élhető multizáshoz. Ennél lejjebb menni maximum a vagánykodást szolgálja. Domolykózni teljes mellszélességgel ajánlható ez az orsó, de a dunai balinok is megjáratták a fékjét. 

06_31.jpg

Nem kapitális, de ha sok van belőle, jó peca.

14_28.jpg

Sügérkoma is befigyelt

Hogy élettartamban mit tud az orsó, azt nyilván nem tudom megítélni. Úgy vélem, hogy amennyiben arra használják, amire való, úgy pár évig szépen elmuzsikál, hiszen kicsi csalikkal annyira azért nem könnyű kinyírni. Hallottam olyanról, hogy valakinek megadta magát, de nem tudom, hogy az illető pontosan hogy használta, mi volt a probléma. Kínai orsóknál felértékelődik a hiba híre, sokan bólintanak: lám, én megmondtam. Pedig nem vagyok meggyőződve arról, hogy jelentősen több lenne velük a minőségi probléma, mint a boltban vett (amúgy 99%-ban szintén kínai) társaiknál. Nyilvánvaló gyári hiba esetén az Aliexpress elég korrekt visszatérítési és vitakezelési rendszert működtet, így megvan a lehetőség arra, hogy a hibás árunál ne legyen bukó. Utólagosan előjövő hibáknál is többnyire segítőkészek távol keleti barátaink, ha más nem, pótalkatrész többnyire rendelhető viszonylag olcsón. 

21_11.jpg

És összesüllőzni is sikerült

Ajánlom az orsót jó szívvel mindazoknak, akik a kiscsalis multizást pici pénzből meg akarják úszni. Ráadásul, ha egy igazán jól tölthető, rugalmas, lágyabb blankú bot kerül alá, a multis peca örömtánccá válik. Én a Tsurinoya Dragon 2 méteres, 1-7 grammos bottal horgásztam legtöbbet, ez a kombó hibátlanul teljesített. Nem feltétlenül kell vagyonokat áldozni a könnyű multizásra, itt a megoldás azoknak is, akiknek eddig csak vágyálom, vagy gazdag úrifiúk huncutsága volt ez a műfaj. Aki komolyan gondolja, azt meg később úgyis beszippantja egy igazán minőségi darab, de sokaknak az út egy ilyen tekerőn keresztül nyílik meg....

A bejegyzés trackback címe:

https://tesztpeca.blog.hu/api/trackback/id/tr2914515464

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása