Öreg viking nem vén viking!

A Hearty Rise márkára még a 2017-es, Budapesten megtartott EFTTEX-en figyeltem fel, ahol a cég olyan mennyiségű bottal képviseltette magát, hogy egy kisebb alföldi tanya kerítését simán ki lehetett volna hozni belőle. A standon csinos ázsiai hosztesszlányok vettek azonnal körbe és ha akartam volna, akkor sem menekülhettem volna meg attól, hogy alaposan megismerkedjek a cég termékeivel. De nem akartam megmenekülni…:)

Kolbászból van a kerítés. A hoszteszlányokat nem fotóztam, ezt azóta nagyon megbántam :)

A kezdeti jó benyomás alapján nem is értettem, hogy miért nem csapott le senki idehaza erre a márkára, hiszen elképesztően széles választékkal rendelkeznek a magyar horgászok számára oly szívhez szólóan kedves „gyorsfeszes” botok mezőnyében (is). Egy süllőhorgász minimum 15-20 modellt találhat a szortimentben, nem is nagyon tudok olyan márkát mondani, ami ilyen választékot tud felmutatni. Nagy örömömre végül lett magyar forgalmazó, így immáron idehaza is van disztribúció. 

A futurisztikus dizájn valóban naprakész technológiát rejt.

A legfontosabb, hogy egy telivér kínai márkáról beszélünk, mégpedig teljes egészében saját maga által tervezett, gyártott, épített botokat. Vagyis immáron felvállaltan kínai márkaként tör a világpiaci pozíciója felé, még a gyári honlap is .cn végződésű domain-en érhető el. Nem bérgyártott termékekről van tehát szó, hanem minden ízében saját fejlesztésekről, amely egyértelműen kiemeli saját mezőnyéből. Hozzáteszem, hogy a cég mögött komoly francia mérnökök szaktudása (és nyilván befektetése) áll, tehát van honnan szívni az európai horgászkultúrában gyökerező know-how-t. 

Klasszikus arányok, szolíd külcsín.

A „kínaiság” ma már korántsem szitokszó. Egyrészt ne legyenek illúziói senkinek, a „márkás” termékek 90%-a is ott készül, de legalábbis az alap-építőelemeik túlnyomó része egészen biztosan. Másrészt mára Kína rengeteg technológiában utolérte, sőt bizonyos dolgokban le is hagyta a világot. Maradjunk annyiban, hogy ha akarnak, bármit meg tudnak csinálni csúcsminőségben is, de akkor annak meg kell fizetni az árát. Így van ez a Hearty Rise esetében is: ezt a termékpalettát mocskosul megcsinálták, viszont senki ne várjon alis árakat… 

Nekem picit zavaros ez a sok betűtípus és szín, de még elmegy...

Mindig borzasztóan izgalmas egy olyan márka termékeivel foglalkozni, amit idehaza alig ismer valaki. Nincsenek előítéletek, mendemondák, prekoncepciók, csak a pőre tapasztalás. A Predator sorozat 15-50 grammos modelljét azért választottam, mert szerettem volna a 2019-es svédországi kajakos túrámra vinni egy csukás spinning botot és a dobósúly alapján ez tűnt megfelelőnek. A Magyarországon elérhető szortimentben ez a dobósúly már kuriózum a cég kínálatában, inkább a light-medium szegmensben van komoly választék. Ott viszont nagyon figyelemre méltó tapasztalatokat szereztem, amiket hamarosan olvashattok is! 

Rendesen próbára tettem a botot a dobósúly felső határán is túllépve. 

Tibi, a forgalmazó képviselője és egyben teszthorgásza sűrű kacsintgatás közepette nyomta a kezembe a pálcát, mondván, hogy ez egy igazi versenybot, higgyem el. Hittem, hisz éppen előző nap húzták be az IPCC egyik fordulójának 2. helyét, gondoltam, csak tudja mit beszél. Persze ő süllős, nagycsalis, nagyhalas botként írta le, ennek ellenére mi bajom lehet, ha csukákkal tesztelem? 

Nem a klasszikus spiccakció, viszont igen feszes. 

A bot – és nem csak ez, hanem az összes – rendkívül igényes neoprén tokba van helyezve. Sosem értettem, hogy komoly gyártók miért spórolnak sokszor ezen, hiszen egy féltett és többnyire drága bot biztonsága nagyon fontos. Nos, itt ebben nincs hiba, ennél igényesebb már csak egy kemény tok lehetne. Eddig hibátlan. 

Tökéletes építés, visszafogott díszítések.

A bot hossza 7 láb és kicsit több, mint 3 inch, azaz 223 cm. Ez egy elég univerzális méret, csónakból és partról egyaránt. Létezik belőle 266 centis verzió is, ez már egyértelműen parti bot. Önsúlya 126 gramm, ami a dobósúlyt figyelembe véve igen jónak mondható. Az önsúlynál lényegesen fontosabb az egyensúly, ebben a bot kimagaslóan teljesít, nemhogy nem fejnehéz, de majdhogynem „farnehéz”. A 266 centis modell végdugójában extra (és bővíthető) súlyozás is található. A rövidebbik modell az én 4000-es 330 grammos tengeri orsómmal egész jól elvolt, nem volt diszharmónia az összeállításban. 

A 266 centis verziónál a végdugó is súlyozható, az általam használt modellnél sajnos nem. 

Maga a bot egy kicsit szerényebb külcsínt kapott, ebben az árszegmensben ennél jóval díszesebbek szoktak lenni a botok. Sehol egy díszcsík, egy karbon elem, vagy egy logózott végdugó, egyszerűen csak egy funkcionálisan összerakott botot tartunk kézben. Egy 100 ezer forint (bizony!) körüli botnál szereti az ember érezni az exkluzív látványt is. Most nyilván sokan felhördülnek: ez szubjektív. Valóban! Felfoghatjuk úgy, hogy ez a bot a puszta funkcióról szól és nem vonja el a figyelmet erről semmi. Az építés egyébiránt hibátlan, tökéletes, nagyítóval sem lehet buborékos lakkozást, vagy bármilyen slendriánságot találni. Ez a tény sokszor a már nem olcsó felső-közép kategóriára sem igaz, nem egyszer elég drága botokon is találok csúnya megoldásokat. Itt nincs ilyen. 

Hasznos kis akasztó, ami szokatlan módon az osztott nyél alsó eleménél kapott helyet. Jó ötlet, mert nem a "munkás" blankrészt üti, karcolja a csali, ám ha be kell tűzni egy bottartóba a botot, akkor már nem praktikus.

A gyűrűzés természetesen Fuji, abból is az erősebb, nagyobb gyűrűméretű, alacsonyabb talpú, K szériás változatok, acél kerettel és SIC betéttel. Ráadásul ez egy új széria a Fujinál is (SIC-S), vékonyított gyűrűbetétekkel. Tény, hogy a nagy gyűrűk nem butítják, nem lustítják a botot. A spicc felé viszonylag kis gyűrűket szerelt a gyártó, így a spiccrész eléggé feszes, gyorsan csillapodó maradt. Látszik, hogy átgondolt koncepció. 

Masszív gyűrűzés

Külön kitérnék a nyélre: az orsótartó csavarja az orsó alá került. Érdekes, hogy rendszeresen felmerül a Facebook csoportokban, hogy ez így nem jó, fordítva kéne lennie, a csavarzár helye az orsó felett van. Hát kérem, ez téves: mindkét építési irányzat helyénvaló. Az határozza meg az orsótartó irányát, hogy kézbe véve a bot hogy van egyensúlyban. Itt jön ugyebár az értő bottervezés szerepe: nem csak összedobálják alkatrészeiből, hanem megtervezik a funkcióját, amiért itt nyilván a francia mérnökgárda felel. Ez a bot a fordított orsótartóval minden könnyedsége ellenére is fejnehéz lenne, nem beszélve a nagyobb csalik használata esetén az egyensúly hiányáról. 

Gubancolódás-mentes, ún. K-szériás keverőgyűrű. 

A bot ultra fastként van meghatározva, melyből a "fast" igaz, az „ultra” nem. Gyorsnak ugyan gyors (azaz spiccakciós), de a hajlásgörbe terhelés alatt kicsit mélyebb, ami, hogy őszinte legyek, a csukázásnál kimondottan jól jött. Az északi csukázás nálam egyértelműen a nagy csalikat jelenti, ezeknek a kényelmes dobásához jól jön, ha a botnak van egy jól tölthető, szíjas „mélysége”. Nagy csali nem igazán jó robbanékony mozdulattal dobni, egyrészt fárasztó, másrészt egy esetleges zsinórcsavarodás után a bot atomjaira robbanhat. Jó ez az akció! Nem takony, de nem is merev. Mindez úgy igaz, hogy egy kedves ismerősöm időközben egy igen szép dunai süllőt is kitermelt vele és ódákat zengett az átütő erőről. 

Reggeli készülődés

Ezt megerősíthetem, ugyanis a nagy csalis peca egyben azt is jelenti, hogy a bevágás is nagy, hiszen a csukaszájban meg kell mozdítani a gumit, be kell tudni akasztani a horgot. Én nem teketóriázom, olyanokat nyesek be a halaknak, hogy egy 2 kilós csuka már kipattog a víztetőre. A svéd lagunákban ez a méret annyira gyakori, hogy nem is fotózom, ellenben a derékhad már a 3-5 kilós méretből kerül ki, amit bizony már emberesen „pofon” kell vágni. Azt kell mondanom, hogy bár nem erre a nagygumis pecára lett tervezve, de derekasan helytállt. Érdekes lett volna klasszikus jigeléssel is tesztelni, de úgy sejtem, a fent említett, rutinos süllőhorgász cimbora nem beszélt mellé, ez egy kiváló süllős bot is egyben. 

Idén kijutott a szivárványokból rendesen. Megunhatatlan.

A cég felnőtt a nagy riválisok mellé a „varázsigék” terén is. Az összes létező karbon-rétegezési, keresztszálazási technológiát elnevezték valamilyen jól csengő marketing-névvel, így a horgász komoly technokrata életérzéssel is gazdagodik. Jó bornak is kell a cégér, mondja a közmondás, ez esetben is meg kell győzni a vevőt a termék minőségéről, ez a plecsnihalmozás pedig kétségkívül működik. A terepen ezek a plecsnik azonban mit sem érnek, csak a teljesítmény. A bottal végighorgászott 5 nap alatt ebből azt lehetett megállapítani, hogy sem a nagyobb csalikkal, sem az 5-6 kilós halakkal nem lehet ezt a botot túlerőltetni, könnyűsége és érzékenysége mellett valóban nagyhalas mércével mérve is komoly erő lakozik benne. 

Startolnak a versenyzők.

És hogy mitől lesz nyerő egy bot? Hát, hogy az ember versenyez vele! Svéd túránk aprópóját kis fanatikus baráti körömmel mindig az adja, hogy a Jackson Kayak európai divíziója megrendezi a Liska Kayak Open nevű találkozót, ami egyben verseny is. Nyilván elsősorban egy baráti összejövetel, a diehard kajakpecások európai találkozója svéd, német, dán, finn, lengyel, észt és természetesen magyar horgászok részvételével. Rutinos csukás pecások mindannyian. Idén 49 részvevő indult, ahol a szabály a 3 legnagyobb hal által kiadott összpontszám alapján hirdettek győztest. A minimum méret 80 (!) cm! 

Egykoron gleccserek formálták ezeket a tájakat.

Csapatunk szerencsére alaposan rá tudott készülni a versenyre, 3 napot edzettünk az éles bevetés előtt. Sikerült többé kevésbé megtalálni a haltartó helyeket, az megfelelő csalit, módszert, vezetési sebességet és mélységet. Általánosan elmondható, hogy az esetenként viharos erejű délnyugati szélben a hullámzásnak legkitettebb részeken tudtam a legtöbb kapást kicsikarni. Az öblök hagyományosan jól működtek, de most a sziklás spicceken, azok zátonyain is találtam halat. Kulcsmotívum volt a hínár jelenléte, néha az egészen sekély vízen is jelentkeztek kapások, de a gumik hasi horgai miatt ezzel a módszerrel meghorgászhatatlanok voltak ezek a régiók.

A túra első hala a legkisebbek egyike volt.

A kristálytiszta vízen az élénk színek nagyon gyengén muzsikálnak, a hagyományosan csukás, pl. firetiger szín itt felejtős. Bezzeg a sötét, motorolaj, vagy akár fekete színek taroltak, de figyelemre méltó, hogy az általam egyébként mind a mai napig eléggé szkeptikusan kezelt kék szín is adta a halat, főleg napsütésben. Ezt a tapasztalatot itthon is ki kell próbálnom. 

Ez a fény-csuka a koromfekete Keitech gumit kívánta meg. 

A verseny első napján természetesen semmi nem úgy működött, ahogy addig kitaláltam. A nagy malachal (Pig Shad) nem váltott ki hatást, a jól bevált csalik sorra mondtak csődöt. Aztán ahogy kisütött a nap és felerősödött a szél, előkerült a kék gumi és elkezdődött az aratás. Egy beállásból 4 halat szákoltam, mind 75 centi felett és ami az igazán lényeges, egy 85 centiset. Nagy volt az öröm és a bizakodás, lesz itt még jobb is. De végül nem lett, sőt, ahogy visszatértem a bázisra, kiderült, hogy enyém a mezőny legnagyobb hala és mindössze egyetlen horgász jött be 2 db 80+-ossal, vagyis a 2. helyen állok. Nem kis meglepetés! 

Vicces a kajakban így mérni, a legváratlanabb pillanatokban ugorhat el a győztes hal.

Másnap már természetesen ezzel a lendülettel vágtam neki a víznek. Csak a bevált helyeket vallattam, ám azok megint süketnek bizonyultak az előző napi csalikra. Most aztán tényleg megállt a tudomány, minden csődöt mondott, majd kínomban talán a legalapvetőbb csalihoz nyúltam, ami a csukapecában elképzelhető: feltettem egy 5-ös Mepps körforgót. És láss csudát, az első dobás első tekerésére az agyonszűrt vízből agresszív rávágás érkezett és magamhoz tereltem az előző napi 85-ösöm ikertestvérét egy ugyanakkora példányt. 

Ilyen halakból sokat fogtunk, de ez kevés lett volna a győzelemhez.

Iszonyú lendülettel dobáltam végig a nap hátralevő részét, ráadásul találtam egy olyan pályát, ahol a szélmentes oldalon hatalmas konglomerátumokban álltak a kövek és rajtuk a hínár. Egy bállásból 5 hal jött ki és számtalan rontott kapásom volt, de újabb és újabb pozíciókból összesen vagy 10 csuka kijött egy kézilabdapályányi területről. Sajnos nem nagyok, de elképesztő élmény volt az üvegtiszta vízben követni a kapásokat, végigmozizni a lekövetéseket. Volt olyan, hogy egy bevontatásból 3 különböző csuka követte le a csalimat, vagy csípett oda leheletfinoman. Mindig is tudtam, hogy a csuka ravasz jószág és tud úgy oda-odakóstolgatni, hogy szinte észre sem vesszük. Hát most nagyon komoly leckét kaptam belőle. 

2:11-től a Predator dolgozik.

Nem húzom, vonom, az összesen 170 pontnyi csuka bizony győzelmet ért. Mindössze 4 ember tudott 80 centis csukából 2 db fölé menni, ebből enyémek voltak a legnagyobbak, bár végül egy 91 centis példánnyal azért behúzták a legnagyobb halat. Kalauz Zoli kajakos mentorom a 3. helyet csípte meg, de ez tőle minimum elvárás is…;) 

Eredményhirdetés

Tanulságos tapasztalatokkal gazdagodtam, amelyből igyekeztem néhány használható információt neked is átadni, Kedves Olvasó. A tudás kincs, én is tanulok másoktól és ha valaki tőlem tanul, akkor az számomra öröm. Az pedig, hogy mindezt egy ilyen kitűnő felszereléssel horgászva tapasztalhattam meg, különösen örömteli.