Na ezt a cikket sem kapkodtam el…. A Shimano kiscsalis hengermultija már 2017-es kiadás, persze az ilyesmiket a bemutató után fél-egy évvel lehet reálisan megvásárolni…. Hiába szeretnék mindent frissen tesztelni, sajnos nem rendelkezem olyan gyártói támogatással, hogy ezt megtehessem, ha meg saját magam finanszíroznám, hatalmas összegeket kéne forgatnom az új cuccokban, ami egyben jelentős és folyamatos bukással is járna. Egy nonprofit blognál azért az ember kétszer is meggondolja, mennyit öl bele, így aztán megvártam, amíg eljut hozzám az orsó baráti vonalon. Ezúton is köszönöm Kovács Miklós barátomnak, akinek az önzetlensége már számos más, kiváló termék kipróbálásához is hozzásegített.
A partdobálós domizás az egyik legkedvesebb módszerem.
Nagyon örültem, amikor végre létrejött ezzel az orsóval a személyes ismerkedés, mivel az egyik személyes kedvenc orsóm a 101-es (sima, tehát nem Conquest) Calcutta, így fűz a kis hengerekhez egy szentimentális vonzódás. E vonzódás mellett azonban tudomásul kell venni, hogy vannak a hengermultiknak hátrányai is, márpedig éppen olyan hátrányai – súly, méret – amely az ultrakönnyű stílusnál még fel is erősödik. Bevallom, hogy magát a koncepciót tartom kissé értelmetlennek, bár jól láthatóan imádja a piac. És hát kit érdekel az okoskodás, ha a vevők is elégedettek és egyszer a gyár bucira keresi magát vele?
Ilyen arcéllel garantált a piaci siker.
De miért is lett belőle ekkora piaci siker? Vájtfülű pergetők bizonyára már találkoztak azzal a szubkultúrával, amelyik jórészt a régi, 60-as, 70-es, 80-as években készült Abu orsókat pimpeli ki a fizikai határaiig, majd ezekkel pár grammos wobblereket dobál spagetti lágyságú botokon. Szimpátiával fordulok ezen „őrület” felé, hiszen, a maga nemében a sokévtizedes viszonylatban is zseniális konstrukciójú és minőségű Abu orsók méltó hagyományőrzése ez, de használati szempontból nem feltétlenül a legpraktikusabb. Nagyok és nehezek, amiért cserébe utolérhetetlen életérzést, egy kis történelem-illatot és valljuk be, különutas vagányságot, extravaganciát kapunk cserébe. Na őket, meg a követőiket célozta a Conquest BFS, azaz tömegek számára tette elérhetővé az UL hengermultis életérzést. Természetesen egy komoly összeg leszurkolása után, amely azonban még mindig töredéke egy 2500-as Ambassadeur rendes felpimpelésének.
Klasszikus és modern vonalak harmóniája.
Hogy ez az összeg megéri-e, az egy remek kérdés. Aki fogékony a fenti életérzésre, annak igen, hiszen kap egy elképesztően kifinomult, technikailag tökéletesre csiszolt ékszert, ami nemhogy visszaadja, de messze új szintre is emeli a felújított hengermultik komfortját. Nyilván nincs meg a retro faktor, az egyediség is különutasság is kevesebb, de azért marad belőle.... Az orsó gyönyörű, letisztult, klasszikus, de egyes vonalait tekintve mégis modern, és mondanom sem kell, hogy a gyártó egyik zászlóshajó modelljeként tökéletes teljesítményt nyújt.
Kedvenc részem az orsón: a lekerekített élek között ez az éles felület vonzza a szemet.
Vállalva a rajongók dühét, én azonban úgy gondolom, hogy vérbeli UL multizásra a kikönnyített lapos orsók jobbak. Miért? A Conquest BFS bizony 200 gramm, míg egy Aldebaran BFS 135 gramm. A különbség 65 gramm, amitől természetesen nem a vállunk szakad le, hanem a sokszor csak 60-70 grammos BFS pálcákon egy nehéz orsó szerintem sokat ront. Hiába van a súlypont a kezünkben, az összhatás kevésbé finom, kevésbé légies. Értem, és elfogadom, ha valaki a masszívabb, férfiasabb fogást szereti, én azonban az életérzéshez képest előnyben részesítem a funkciót és abban számomra a könnyű orsó előbbre sorolódik.
Egy másik jellegzetes dizájnelem
Viszont ez az orsó a minicsalis maszatolásba is visz egy jól átélhető, markáns, de kifinomult maszkulin érzést. Egy kis tesztoszteront. Nem a „hópihe generációnak” készült, ez kérem egy macsó játékszer! Olyan ez, mint amikor egy G-Mercibe pakolnak egy 600 lóerős motort és lényegében versenyautónak használják a világ amúgy talán legjobb terepjáróját. Jobb-e, mint egy igazi sportkocsi? Nem tudom, de az biztos, hogy az utcán mindenki utána fordul egy ilyen gépnek. Munkába járni meg a Suzuki is tökéletes.
A hideg fémek natúr élménye.
Na hát én is így vagyok ezzel. Horgászunk, vagy a birtoklás örömében fürdőzünk? Szeretem én is a különleges tárgyakat, de a sors azért az átlagnál földhözragadtabb gyakorlatiassággal vert meg, így számomra a funkció élvez előnyt. Természetesen funkcionalitásában mindazt tudja, mint a kategória élvonala, amiben viszont más, az számomra inkább hátrány, mint előny. És most vessetek a mókusok elé! (Woody Allen).
Itt látszik, hogy milyen kicsi is tulajdonképpen. (Nem a reklám helye!)
Na, ennyit a szubjektivitásról, evezzünk gyakorlatiasabb vizekre!
A nyári napfelkelték köztis különleges volt ez a párás, ködös hajnal.
A fotósok ezt nevezik arany órának.
Mondanom sem kell, hogy az orsó lényegében tökéletes. Mi más is lehetne a cég egyik zászlóshajó-modellje? A Calcutta név kötelez, a Shimano nem engedheti meg magának, hogy fércmunkát adjon ki a kezei közül. Kotyogásnak, lötyögésnek nyoma sincs, minden a helyén van és minden leheletfinoman működik. A maga apróságában is brutális fém hengerben semmi fémes érzés nincs, a fogaskerekek vajpuhán kapcsolódnak, szinte észre sem lehet venni. Erről nem is kell többet beszélni, mivel pontosan azt kapjuk, amit várunk, a Shimano hozza a tudása legjavát.
Rezzenéstelen víztükör topwater élményeket ígér.
Azért annyit megemlítek, hogy a hajtás – ellentétben a kis bfs tojásmultikkal – bronz, ami egyértelműen kiemeli a szegmens orsói közül. Ez indokolja részben a súlyát is. A masszívság tehát nem csak érzésben, de az anyaghasználatban is jelentkezik, és úgy tűnik, a tartósságban is. Persze minden fém kopik, ha valamit sokat használnak, vagy nem vigyáznak rá, akkor gyorsabban, viszont egy megfelelő szervízelés és állagmegóvás mellett kiváló vétel lehet azoknak, akik nem cserélgetik a felszerelésüket puszta divathóbortból.
Nem csalódtam, igazi tűzijáték-peca kerekedett a fantasztikus időben.
De nem is kell, mert a csúcstermékek nem avulnak, sokkal inkább „patinásodna”, lásd a felemlegetett ABU őrületet is. Ebben az orsóban is benne van mindaz, ami csúcstermékké avatja:, mint pl. mikrofogaskerekes hajtás (Micromodular gearing), csapágyazott pinion (X-ship), valamint 12 csapágy, amiből 4 db mindjárt a hajtókargombokban, ami amúgy – bárki bármit mond – tök felesleges. A multiorsó kőegyszerű szerkezetében 3-4 csapágy látja el mindazon feladatokat, amelyekhez tényleg kell golyóscsapágy, az összes többi jobbára a vásárlók lenyűgözésére szolgál. Az én kedvenc 101-es Calcuttám 5 csapággyal is tökéletesen működik. A csapágyszám azonban megnyitja a pénztárcákat és ezt jól tudják a cégek marketingesei is.
Szebbnél szebb halakat szákoltam. Mert a domit mindig szákolom, az egyetlen hal, amitől szabályosan félek, ha kézbe kell fognom horoggal a szájában.
Az igazán fontos dolog azonban a 7,8 grammra kikönnyített sekély dob, ami a kiscsalis orsók lényege. Ez az súly ma már nem számít kiemelkedőnek, léteznek a piacon 5 gramm alatti (!!!) tuning dobok is, de gyári értéknek kiváló. A különbség igazából csak az igazán ínyenceknek számít, ezzel az orsóval tényleg kiválóan lehet horgászni akár már 2 grammtól is. A könnyű dob lényege egyebár az, hogy a dobás pillanatában egészen kicsi erő is elegendő a felpörgetéséhez, vagyis kis mozdulattal és kis csalikkal is szépen működik.
Hogy miért félek? Pl. mert így is kirázhatják a szájukból a horgot.
Az UL multizás a horgász-közgondolkodásban még mai is felvágós hülyegyerekek és agyament sznobok szórakozásának számít, de azért mégis gyorsan nő a tábora. Hogy miért? Mert bizonyos fajta pecához tényleg kétségbevonhatatlan előnyei vannak. Ez pedig a bokrok alá, part mellé dobálós wobblerezés, ahol egyrészt nincs szükség nagy dobásokra, másrészt a pontosság a sikeres peca záloga. A multi hatalmas előnye, hogy a dobás mozdulata egészen kicsi és gyors, a kioldóbillentyű lenyomása és a csuklóból való pöccintés a másodperc törtrésze alatt kivitelezhető. A repülő csali útja a hüvelyujj használatával remekül kontrollálható, így némi gyakorlattal a dobáspontosság nagy mértékben növelhető. Én magam is sokkal pontosabban horgászom multival, mint spinninggel és azt kell mondanom, hogy elég kevés olyan spinninges horgászt ismerek, aki pontosabban dob, mint egy közepes tudású multis. Senkit nem akarok rábeszélni, de aki az ilyen típusú pecát szereti, annak érdemes egy próbát tennie.
Egy ilyen testes jószág már hatalmas élvezet, még ha nem is az a "gyomorból hörgő őstelény" (by Steveolson.... :D)
Szerencsére a kínai piacos, aliexpresses forrásokból is remek tanuló orsókat lehet vásárolni a Calcutta BFS árának töredékéért, és ezek az orsók is használhatóak, alkalmasak a feladatra. Aki azonban beleszeret ebbe a módszerbe, az feljebb lép minőségben és megtanulja értékelni a simább futást, a stabilabb működést, a szilárdabb összeszerelést, a megbízhatóságot és az időtállóságot. Nincs mese, erre áldozni kell! A Conquest BFS ára ugyan heveny szívdobogásra késztet, de a használata is…. Aki hajlandó (és képes) kifizetni érte az árat, az szerintem nem fogja megbánni…
Az átlag halra sem lehet panasz....
És hogy mi indokolja a cikk címét? Nos, az orsó nálam az itt megénekelt kínai üvegboton debütált és az első benyomások hát, hogy is mondjam, vegyesek voltak, ugyanis pont úgy éreztem magam, mintha soha életemben nem multiztam volna. A rettenetesen lágy üvegbot ugyanis önálló életet élt a kezemben a dobásoknál, egyszerűen újra kellett tanulnom dobni. Ebben az orsó viszont nemhogy nem segített, inkább nehezítette a dolgomat, ugyanis a legapróbb rezdülésre is reagált. Az első dobásoknál rendesen káromkodtam, de aztán szépen elkezdett összeállni a fejemben a megfelelő beállítás és mozdulat.
A tavasz és a nyár sztárhala nekem a domi!
Az jelenség magyarázta a sajátos karakterű bot mellett az FTB mágneses fékrendszer elképesztő kifinomultságában, egyben érzékenységében keresendő. Na ez az, amit a kínai ipar nem tud, vagy nem éri meg tudnia azért az árért, amivel dömbingtermékekkel elárasztják a piacot. Fantasztikusan dob, de kiérlelt technikát és a felszereléssel való összeszokást igényel
Messze még a nyár, de a domik már most is aktívak.
Olyan, mint Andersen meséjében Borsószem Királykisasszony, aki annyira kényes, hogy 100 párna alatt is megérzi a popóját nyomó borsószemet. De nevezhetném akár Hiszti Krisztinek is. Őnagysága a legkisebb hibát is megtorolja, bizony, nem kevés gubanccal jutalmazva engem is. De ha kitartó udvarlással megszelídíted, akkor viszont simogat és becéz. A Calcutta BFS-sel az tervezzen, aki hosszú távú kapcsolatban gondolkodik, mert ehhez a jószághoz bizony fel kell nőni. Mint egy jó házassághoz.
Kedvenc domis vizem. már nem kis patak....
Érdekes egyébként, hogy ezt a hisztisséget a tojásforma kistestvérben, az Aldebaranban nem érzem. Az Aldi általam próbált összes verziója kevésbé érzékeny a rossz dobástechnikára, sokkal kezesebb, jobban kiszolgálja a kezdő horgászt. Az okát nem tudom, ha megfeszülök sem….
Búcsúzik Smaragdország
A nagy, erős, masszív orsóháznak azért előnye is van, mégpedig, hogy domizás közben is eshet be nagyobb, erősebb hal, süllő, csuka, harcsa, vagy akár márna is. Ezek a halak azért már komolyabb kihívást is tartogathatnak, ilyenkor jól esik a felszerelésben egy kis tartalék. Ez az az orsó, amelyben ez aggály nélkül megvan, így – ha a dobkapacitás nem lenne korlát – akár általános multis pecára is használhatnánk nagyobb csalikkal. Sekély dobbal szerelve azonban maradjon inkább csak egy vérbeli BFS szörnyeteg, amelyik a domispecialistákat sok sok évig gond nélkül kiszolgál. Ki tudja, talán évtizedekig is, hogy olyan klasszikus legyen belőlük, mint a régi Ambassadeurökből. Mert ehhez minden adottsága megvan, már csak néhány évtized kell, hogy megtudjuk....;)
