Van néhány márka, amit akaratlanul is mellőztem e blog hasábjain, igyekszem ezeket folyamatosan bepótolni. Nincs ebben semmi szándékos, a lehetőségeimhez képest törekszem a lehető legváltozatosabban meríteni. Ezek közül kitüntetett helyen áll a Savage Gear, amely a hazai pergetők egyik legnépszerűbb márkája, nem is véletlenül. 

Ez a vad (savage) süllő cseppet sem süllős csalira érkezett.

Bevallom, hogy a cég botszortimentje kissé kívül esett a látókörömön, korábban a Butch Light széria egyik nagyhalas modelljét és a Finezze sorozat több tagjával horgásztam, ezek kellemes emlékeket hagytak bennem. Kijött ugyanakkor a cég XLNT3 sorozata, amelyet érezhetően nagy csinnadrattával harangoztak be, így rögtön felkeltette a kíváncsiságomat. Azt előre bocsátom, hogy a korábbi szériát nem ismerem, így aki összehasonlító elemzésre vágyik, az csalódni fog. Ellenben nem vagyok elfogult sem ilyen, sem olyan irányban. Egyszerűen csak kézbe fogtam és használtam a botot, így a pőre benyomásaimat tudom írásba önteni. 

A mai kombóm

A tesztalany a 213 centis, kétrészes, 10-40 grammos modell volt. A modellválaszték egyébként meglehetősen széles, a 2-10 grammostól a 150 grammosig 10 féle modellből lehet válogatni. Mindenre van tehát XLNT3 :) 

A kora tavaszhoz képest rekkenő napsütésben gyönyörűen mutat a zöld alapon arany felirat.

Nos, kézbe véve a bot az elődhöz képest igencsak puritán. Elhagyták a parafa markolatot, lett helyette sima fekete műanyaghab, amit a gyártó TPE-nak nevez, de lényegében olyan mint az EVA, ezt a szót használva ma már mindenki egyre gondol. Mivel a tenyérben lévő nyélrész az előzőn is ilyesmi anyag volt, a váltásnak maximum esztétikai jelentősége van, meg gondolom, némileg olcsóbb lett a gyártás. Vagyis nincs sok jelentősége. A TPE markolat egyszerű és a szó jó értelmében igénytelen, sőt a gyártó kifejezetten azt ígéri, hogy memóriamentes. Ez gondolom azt jelenti, hogy hosszabb idejű használat után sem marad meg rajta az EVA-re jellemző kifényesedés. Az idő majd ítél, egy rövid próba ideje alatt ez nyilván nem megítélhető. A biztonság kedvéért orsótartó azért kapott egy kis trendi karbon tekertyűt, hogy a kortárs divatirányzat ki legyen pipálva. 

Egyszerű funkcionális nyél

A visszafogott dizájnban az egyetlen szembeötlő elem a nyélrészek közötti, illetve az orsótartó feletti mélyzöld, márványosan irizáló lakkozás, ami kifejezetten szép lett. A nyélnél a márkalogó kicsit tolakodó, ám az orsótartó feletti dombornyomott arany betűk igen tetszetősek. A szépészeti elemeknek ezzel nagyjából vége is, amit a magam részéről egy picit sajnálok, egy ilyen mainstreamnek szánt termékvonal esetében a szépség és a markánsabb karakter is fontos. De persze kinek a pap, kinek a papné, kinek meg a paplan: van, aki éppen ezt fogja szeretni és ez így van jól!  

Nekem kicsit tolakodó a felirat, de a marketingértéke kétségkívül fontos. 

Ami viszont kimondottan tetszik, az az orsótartó, ami az „Alien Lock Down” nevet viseli. Bevett divat a horgászcikk iparban, hogy minden frincfrancnak külön márkanevet adnak, pl. ha eggyel több tekerés kerül fel a gyűrűkötöző cérnából, máris elnevezik „Super Secure Pittbull Lightning Nevercrack Wrapping”-nek, hogy úgy tűnjék, évtizedes kutatómunka előzte meg ennek a hallatlan innovációnak a piacra dobását. Egy átlagos Shimano vagy Daiwa katalógusban 2 oldalnyi logó és márkanév magyarázat van, amin néha jókat derülök, hogy a triviális dolgokat is eladják csúcstechnikának. Úgy látszik, ebbe a sorba beállt a SG is. 

Ez egy nagyon eltalált dizájn.

Na de ennyi elég a szarkazmusból, mert ez az orsótartó egész elmés megoldásnak tűnik: a műanyag elemek teljesen elrejtik az orsótartó csavaros részét, azáltal igen kényelmes fogást biztosít. Ez kimondottan tetszik, nem csak az ergonómia miatt, hanem mert a SG tényleg veszi a fáradságot az innovációra, illetve kimondottan sok új, vagy jópofán újrahasznosított ötletet alkalmaznak a termékpalettájukon. Igaz ez a csalikra is, gondoljunk csak arra, hogy a komplett állatfauna megvásárolható 3D és Line Thru verzióban. Na jó, megint kicsit csipkelődöm, de tény, hogy kreatívak a srácok :)

Azért egy kis parafa akad. Nem karcolódik. 

Természetesen a gyűrű is kapott saját nevet, SIN Coil Control-nak nevezik. A Savage Gear és a Seaguide cég kooperációjának a terméke. A SIN a szilicium nitrid rövidítése, ezt az anyagot ritkán látjuk a hazai forgalmazású botoknál, inkább a tengeri botokon használják. Kicsit nehezebb, mint a többi anyag, ellenben rendkívül kopásálló, nem véletlenül használják olyan tengeri botoknál, ahol egy tonhal egyben lehúz 300m zsinórt 80 km/h sebességgel…. Ami a „Coil Control”-t illeti, ez arra utal, hogy a gyűrűtalpak viszonylag magasak, hogy az orsóról lepörgő zsinór ne csapódjon a bottesthez, ezáltal ne fékeződjön. Nos, ezt már feltalálta a Fuji is, na meg vannak erre sokkal előremutatóbb próbálkozások is (ld, a Lews botokról ismerős Microwave gyűrűket), de minden esetre jól hangzik, illetve a koncepció működik. 

Duplatalpú SIN Coil Control gyűrű

Egyébként az általam használt modellen szembeötlő a duplatalpú keverőgyűrű, amely láthatóan nagycsalis felhasználást és kemény csatákat sejtet. A bot erre alapvetően alkalmas is, próbaképpen feltettem 50g feletti swimbaitet, ami alatt ugyan hajlott, de kétségtelen, hogy tudja kezelni ezt a méretet is. Hogy mit kezdene egy rárontó méteres csukával, azt sajnos nem sikerült megtapasztalni, de erről majd később…. A kisebb dobósúlyú modellek a már hagyományosnak számító „tangle free”, vagyis gubancmentes kialakítású Seaguide gyűrűsorral vannak szerelve. Azért 5 éve még csodájára jártunk a gubancmentes (K szériás Fuji) gyűrűknek, ma meg már belépő szinten is ott van… 

Ott a Toray logó. 

Viszont talán a vájtfülűek számára leginkább varázslatos hangzású név a Toray, amely a blankanyag beszállítója! Atyaég, 5 éve még ezen is csodálkoztunk! A Toray a világ egyik legnagyobb (japán) karbongyártója, a horgásziparban pedig egyenesen a Szent Grállal egyenértékű a neve. Nyilván nem véletlenül. A Toray cég márkajelzése olyan, mint a borospalackokon az aranyérem… És ez csak részben markating, a Toray karbonok minősége kitűnő, persze hogy a végeredmény milyen lesz, abban nagy szerepe van a gyantának, az esetlegesen alkalmazott segédanyagoknak, illetve a gyártástechnológiának is. Erről tervezek egy egész cikket írni, de minél mélyebbre ások benne, annál sokszínűbb a téma… 

Horgásznapunk reggele bámulatos fényekkel kápráztatott el bennünket.  

Na de nézzük a használatot! A botot az Isten is csukázásra teremtette. Azért az alkarnyi gumikhoz nagyobb dobósúlyt választanék, de az átlagos méretű csukás wobblerhez, gumikhoz ez a méret ideális. A tesztre ennek megfelelően egy jó csukaállománnyal rendelkező dunántúli tavon került sor, amelyen az elmúlt években meglehetős biztonsággal fogogattam meg az első tavaszi csukáimat, néha egy-két szebb süllővel, csapósügérrel fűszerezve. Csukás vízen az első csali amit mindig felteszek, a spinnerbait, mert viszonylag gyorsan át lehet vele fésülni a vizet és meg is mutatja, hogy ott vannak-e a halak. 

 A reggelek még hűvösek, a vízfelszín párát lehel.

Jelen esetben is így tettem, először egy már korábban bevált 15 grammos kétlevelű spinnert raktam fel, aminek viszonylag tekintélyes az ellenállása. A csalikat a horgászok nagy része súly alapján osztályozza, holott a bot teherbírása szempontjából nagyobb jelentősége van az ellenállásnak. A nagy ellenállású csali nemcsak az orsót terheli jobban, de a botot is erősen meghajlítja. Nagyon behajló bot esetén számolhatunk több rontott kapással és gyenge bevágással. Azt hiszem, nem kell elmagyarázni, hogy nagy halra miért megyünk erősebb bottal…. 

A kelő nap sugarai aranyban fürdetik a nádast.

Szóval a bot terhelhetőségének felső határa kb. egy átlagos kétlevelű spinnerbait, egy nagyobbacska, mérsékelten mélyretörő crank, illetve egy közepesen nagy (15-18 centis) gumi. Ez a hazai csukás csalik túlnyomó részét lefedi. Olyan horgászoknak tudom tehát ajánlani, akik nem ijednek meg a darabosabb csaliktól és nem a 30 centis bicskanyeleket, hanem a termetesebb csukákat riogatják. Bevallom, gumit csak azért raktam fel, hogy ezt is kipróbáljam. Véleményem szerint van ennél „gumisabb” bot is a piacon, még a cég saját szortimentjében is (Finezze). Kíváncsi is vagyok, mit gurít a SG a lassan kifutó Finezze helyett. A gyártó gyorsnak (fast) mondja a botot, érzésem szerint a „moderate fast” jobban illene rá. A blank kellemesen feszes, nem egy túlfeszített, már-már butított „petrencésrúd”, hanem kellemesen rugalmas, ami dobásoknál kifejezetten előnyös. Az érzékenység rendben van, nyilván ez a kategóriáján belül értendő. 

Éles koppintással jelentkezett be az első süllőcske a nem éppen süllős csalira.

Na de milyen vele halat fogni? A sors úgy intézte, hogy a teszt napján rezzenéstelen tükörvíz és rekkenő hőség fogadott minket. Úgy látszik, nekem ez a karmám: egy éve az összes csukázásom alkalmával ilyen időt fogok ki. Márpedig a csukák ilyenkor tüntetőleg szájzárat szoktak kapni, bagóznak a legjobb csalira is. Így is lett: a nap során mindössze egy csukakapást sikerült kierőszakolnom, az is lemaradt. Pedig nem volt rossz darab, mert a bot rendesen „benne maradt” a bevágásban. 2 pumpálás után azonban a csukakoma lelépett, valószínűleg visszabújt a nádba az ívni készülő kárászokat riogatni. 

Alaposan dokumentáltam a "fúdegázabotharapás" attitűdű olvasóim kedvéért ;)

Ellenben a kitartó spinnerbeitezésemet két süllő is értékelte, lám a sikertelennek tűnő napok is szolgálhatnak meglepetésekkel. Ezzel a csalival még sosem fogtam ebből a halfajból. Nyilván nem is rájuk számítottam, ám az éles ütéseiket a bot olyan szépen közvetítette, hogy a kisebbik a bevágás energiájától már majdnem pattogva jött a víztetőn. A nagyobb azért locsogott kicsit, de a bot nem igazán jött tőle zavarba. 

Nem véletlen! Ez a példány is spinnerre éhezett meg. De hol vannak a csukák?

Jellemző módon a nap egyetlen csukáját Balázs cimborám mákolta be, aki kölcsönkérte egy méregrága Basiriskymet a felszínen napozó fekák meghorgászására, amit aztán a sűrű nádból egy szép csuka bombázott le. Sejtésem szerint az összes kroki bent csücsült a nádban és a szájába beúszó szerelmes kárászokat vámolta. Azért a békacsemegének ez a példány sem tudott ellenállni. Mondjuk amilyen mákos ez a Balázs, az alkarnyi csukás csaliját meg egy feka verte le. Kivagyok ettől a csávótól…:) 

Itt van a csuka! Nem az ő napjuk volt sajnos, de Balázs túljárt az eszén őkelmének. 

Plusz még ezt is bemákolta. Aznap az összes hal nem tipikus csalira érkezett, ő egy hatalmas rikító csukás swimbaitre.

András cimborám süllője pedig egy Effzett kanalat kívánt meg. 

A bot számos minőségi megoldás ellenére nekem nem állt össze egy emlékezetes egyéniséggé, ami nem feltétlenül baj, egyszerűen adottság. Ez egy megbízhatóan jó minőségű munkaeszköz. Nem egy csilivili dísztárgy, hanem egy szerszám, amivel halat fogunk. Aki a halfogás élményét és nem a parti felszerelésmustra büszkeségét raktározza el, annak teljesen rendjén való választás. 

Az alkony is bámulatos színekkel kényeztetett bennünket.

Nem tudom azt mondani, hogy ebben vagy abban erős a bot. Minden funkciója rendben van, de nincs kiugró egyénisége, specialitása sem. Amolyan mindenes. Tudjuk, hogy mindenes bot nincs, mégis valami ilyesmi egy mindenes pálca. Ha nincs pénz arra, hogy mindenféle halfajra és módszerre külön botot tartsunk, ez a bot jó választás, az árát bőven megéri. Puccoskodni, ínyenckedni vegyen az ember prémiumot, de a pőre funkcionalitást ez a bot kompromisszummentesen megadja. A címben feltett kérdésre a választ mindenki maga adja meg, de én így képzelek el egy sokoldalú botot.   

Ez most akkor ősz vagy tavasz?

A Tesztpeca blog történetének legolvasottabb cikke (eddig) a Daiwa Lexáról szóló, amely azoknak szólt, akik szűkös pénzecskéjükből szeretnének egy jó mindenes botot választani. Láthatóan van igény erre a szempontra. Az új XLNT3 pontosan erre jó, viszonylag olcsón jó minőséget és sokoldalú használati értéket kapunk. Nem kétlem, hogy sokan fogják eredményesen használni és szeretni az elkövetkezendő években.