Szemtelenség a köbön! Tsurinoya FS1000
2019. május 19. írta: Halfdane

Szemtelenség a köbön! Tsurinoya FS1000

A kínai horgászfelszerelések terepe mára már kikerülhetetlenné vált, a hazai forgalmazók legnagyobb bánatára. Én magam is nagy kíváncsisággal vetettem bele magam ebbe a világba, mivel rengeteg olyan dolgot is be lehet szerezni a kínai oldalakról, amit itthon nem, vagy alig. Rendszeres olvasóim bizonyára konstatálták már, hogy olthatatlan vonzalmat érzek a lágy, „taknyos” kiscsalis (casting) botok iránt, nos ezek legnagyobb választéka éppen az Aliexpressen érhető el. Lehet ezt a tényt nem szeretni, de attól még tény marad.

02_36.jpg

Egy jó UL cuccal nagy élvezet a peca

Tény az is, hogy ezeknek a felszereléseknek komoly rajongótábora alakult ki. Úgy vélem, hogy a rajongás elsősorban az olcsóságnak szól, hiszen a kispénzű horgász valóra tudja váltani sok vágyát, amit egy horgászboltba betérve nem. A minőség ilyenkor sokszor háttérbe szorul, mert ha 5000 Ft-ért tudunk venni egy orsót, akkor bizony a vágy sokszor felülírja a racionalitást.

A jelenség megosztó. Van, akik élből lefitymálnak mindent, ami kínai, ugyanakkor létezik egy fanatikus rajongótábor. A két véglet között jó magyar szokás szerint acsarkodó ellentét feszül. Én azonban áldozatosan a lövészárkok közé vetem testemet és az objektív tájékoztatás vértanújaként ontom véremet a közszolgálat oltárán. Remélem, ezzel a borzalmas szóvirággal megadom az alaphangot a nyitott gondolkodáshoz.

 Az elmúlt időszakban 3 db kínai orsót teszteltem, minimálisan 1 évig! Tehát mindhárom kurbliban van legalább 20 peca különböző körülmények között, némelyikben ennél jóval több is. A kiválasztás szempontja minden esetben az volt, hogy minőségi darabokat kerestem, ugyanis a 10-20 dolláros kategória valóban annyira gagyi, hogy nem érdemes vele foglalkozni. Nem mondom, hogy használhatatlanok, de könnyen belátható, hogy ezek nem a minőség igényével készülnek. Megfigyelésem szerint kb. 35 dollárnál kezdődnek a minőségi(bb) cuccok, de ez nem szentírás. Van olcsóbban is elfogadható és drágábban is silány. Nálam ez az összeg állt be „lélektani határként” ha valamit venni szeretnék. 

05_39.jpg

A kínai kompánia

Érzésem szerint 50 dollár körül van egy újabb minőségi ugrás, ami felett már tényleg meglepő minőségérzetű cuccok kaphatók. Na de milyen a minőségük valójában? Ennek eldöntésére döntöttem úgy, hogy igazi tartóstesztet csinálok, megadom ezeknek az eszközöknek, ami jár nekik, kapnak hideget, meleget, majd a végén szakemberrel mondatom ki az ítéletet. A szakember jelen esetben Debreczeni Miklós lett, akit a vájtfülű horgászok jól ismernek. Miklós a hazai orsószervízesek egyik doyenje, megkérdőjelezhetetlen szaktekintélye, aki nem hobbistaként, hanem kb. 30 éve professzionális szervízesként dolgozik. Amit ő nem látott ebben a szakmában, az nincs is. Ráadásul kifejezetten jó ismerője a Daiwa orsóknak, ennek különös jelentősége lesz…

Miklós szemléletben ráadásul azt szeretem, hogy azt nem homályosítja az egyes eszközökhöz fűződő horgászélmények rózsaszín felhője, vagyis számára nem az a jó orsó, amivel jót pecázik. Ellenben pontosan képben van az egyes műszaki megoldások hasznossága, élettartama, szervízigénye kérdésében, nekünk pedig éppen erre van szükségünk. Vágjunk is bele! 

12_37.jpg

Tagadhatatlanul jól néz ki ez az orsó.

Első áldozatunk a Tsurinoya cég FS szériája, ami az utóbbi időben kisebbfajta underground sztár lett. Nem csak pergetők, de feederesek is vásárolják, a közvetlen környezetemben is legalább 10-ről tudok. Én az 1000-es változatot vásároltam meg, ultralight pergetés szerepkörébe szánva. Szerepelt már e blog hasábjain a nagyobb (illetve inkább csak csicsásabb) testvére, a Jaguar (link), ami műszaki tartalmában alig, ellenben dizájban alaposan különbözik. Ezt a Jaguart azóta apósom gyűri, gondja eddig nem volt vele, majd pár év múlva belenézünk, hogy mennyire viselte meg a használat.

 A Jaguartól eltérően a kis FS egy viszonylag puritán külsejű darab, a matt ezüst ház és a fém dob azonban kellemes a szemnek, minőséget sejtet. Ebben nyilván nagy szerepe van az igényes aluminium-dobnak, amely kísértetiesen hasonlít egyes Shimano Vanquish modellek dizájnjához. Ezt a dobdizájnt a Shimano nem igazán használta sokat, így a vizuális élmény nincs elcsépelve. Valljuk be ügyes húzás, az Alin szörfölve bizony megakad rajta a szem, a kéz pedig nyúl a „kosárba rak” gombhoz. Nem szép dolog a koppintás, ám felettébb jövedelmező!  

11_40.jpg

Megállja a helyét egy prémium boton is. Tudom, most sokan felhördültek...;)

Nos, a koppintás – nem meglepő módon – szinte minden ponton tetten érhető. Arra gondosan vigyáznak a kínai dizájnerek, hogy semmit se másoljanak le direktben. Bizonyos megoldások a Shimanotól, mások a Daiwától erednek, sőt sok Ryobi-s elem is van bennük. Valószínűleg ezek a gyárak már feladták a küzdelmet azért, hogy koppintó cégeket a jog eszközével tiltsák el a másolástól, nem beszélve arról, hogy saját gyártásuk is túlnyomórészt kínai gyárakban folyik, esetleg beszállítóktól érkeznek bizonyos alkatrészek. Ők is jól járnak az olcsó beszállítással, ellenben a nappal valamely nagy márkát gyártó gépsorokon éjjel a kínai másolat készül. Kicsit másképp, kicsit más tartalommal, néha más anyagokból, de ugyanazt a technológiát és dizájnt alkalmazva. 

15_33.jpg

Tagadhatatlanul szép.

A gyengébb idegzetűek akkor most a szívükhöz kapnak, hogy a drága, neves orsó helyett akár vehetek kínait is? Nos, a képlet azért nem ilyen egyszerű.

Az általam eddig megismert kínai pergetőorsók belseje szinte egy az egyben Daiwa klón. Ugyanaz a kulisszás dobemelési rendszer, mint a Daiwák túlnyomó többségében. Éppen ezért volt szükségem Miklós szakértelmére, mert ő már több ezer Daiwát bontott szét és fejből s pontosan tudja, hogy mi az, ami másként van. Nos Miklós több ponton is felhívta a figyelmemet arra, hogy az alkatrészek toleranciája, illesztése bizony hagy kívánnivaló maga után, az egyes elemek bizony lötyögnek, a tengelynek van némi holtjátéka. Érdekes módon, a végeredményen mindez nem érződik, szépen összeállnak az elemek, ugyanakkor, ha elkezdenek kopni a fogaskerekek, az állagromlás valószínűleg gyors és drámai lesz. De kit érdekel ez, ha 2 év múlva kukába hajítja a pecás és vesz egy újat fillérekért?

Azért azt tudni kell, hogy a kínaiak nem bénák és nem hülyék. Nem azért ilyenek az orsók, mert nem tudnak jobbat gyártani. Tudnak, hiszen éppen a Daiwának is le tudják gyártani hibátlan toleranciával. De nem akarnak. Hogy miért? Azért, hogy te, kedves olvasó, 36 dollárért megvehess egy ilyen orsót, és még mindig hülyére keresse magát rajta kínai barátunk. Ezt pedig csak úgy lehet elérni, hogy a gyártási folyamatot a végletekig butítják, az összes mellőzhető alkatrészt kiveszik, ahol lehet, leegyszerűsítik. Erről a leegyszerűsítési folyamatról ezek az orsók híven tanúskodnak.  

07_41.jpg

Közvetlenül a megbontás után az orsóbelső. Másfél év van benne és nem koszos a zsír. 

Ilyen megoldás pl. a kulissza rögzítőcsavarja, ami hajlamos kimozdulni a helyéről. A gond az, hogy a csavar éppen a tányérkerék fogaskerekei alatt van, így, ha kimozdul, előbb-utóbb eléri a tányérkerék fogaskerekeit és ledarálja azokat. Nyilván egy pötty ragasztóval a dolog orvosolható, de gyárilag nincs megoldva, a csavar nincs rögzítve. Lám, máris spóroltak egy munkafázist. Vagy hogy bizonyos pontokon önvágó csavarokat alkalmaztak a ház összeállításánál, amelyek utána már nem mozgathatók roncsolás nélkül. Hiába csak centeket spórolnak ezzel, de spórolnak, ahol csak lehet. Azzal viszont nyilván sokat megtakarítottak, hogy a visszaforgásgátló (ami amúgy a legprimitívebb Ryobis megoldás) nem kikapcsolható. 

08_41.jpg

És tényleg nincs benne kopás! Zsír csak mérsékelten, de még mindig több, mint sok nagy márkánál. 

Ellentmondásos a fék. Jómagam kifejezetten meg vagyok elégedve vele, soha cserben nem hagyott, pedig volt, hogy 0,06-os nanofillel süllőztem, köveseztem a Tiszán, meglehetősen alulról súrolva ennek a pecának a felszerelés-igényét. Soha nem volt gondom a fékkel, sőt ezt a részt kimondottan az orsó erősségének éreztem. A megbontáskor azonban Miklós arcán valami olyasfajta árnyék suhant át, mint amikor valaki epére harap: a kibányászott egyrétegű filclamellától láthatóan rosszul volt. Ráadásul a lamella messze nem azonos méretű az azt takaró fémlemezzel, így a felületi súrlódás is csak részben érvényesül. Lehet, hogy gagyi a megoldás, de a gyakorlatban kiválóan működött, szépen adagol és azonnal indul szükség esetén. Most akkor jó ez, vagy rossz? 

06_39.jpg

A féklamella. Látható, hogy a filc kisebb, mint a fémkorong.

01_36.jpg

És egy tiszai köves, nem éppen UL csalira.

Miklós nem volt rest kiemelni a pozitívumokat sem. Elismeréssel adózott a zsinórvezető görgő megoldásának, ami a legigényesebb volt az összes vizsgált orsó közül. 2 db zárt(!) csapágy van a görgő alatt, köztük távtartó. A másik két orsóban csak 1 db csapágy volt, ráadásul volt, ahol hatalmas holtjátéka is volt az illesztésnek. Itt azonban minden hibátlan volt. 

09_39.jpg

Igényes csapágyazás

Egyébként magában a házban is mindenhol zárt csapágyak voltak, ez is pirospont.

14_34.jpg

A hajtókar csatlakozása

Nem vagyok ugyanakkor kibékülve a hajtókar rögzítéssel, nagyon sokszor kínlódtam azzal, hogy a bedugós tengely menetét nem kapta el a házban lévő menet, vagy rosszul kaptak össze a menetek. Nyilván ha erőltetném, hamar ledarálnám a hornyokat, ezért ilyenkor, kiteker-beteker játékot játszottam sokszor percekig. Ilyenkor néha két Xanax is kellett ahhoz, hogy bele ne hajítsam a vízbe, de győzött a józan ész, illetve az, hogy tulajdonképpen nagyon megszerettem ezt a kis orsót. Ráadásul a menetet fedő „szoknya” alatt van egy ki-be csavarható elem, ami, ha ki talál csavarodni, akkor végképp megoldhatatlan feladat a hajtókar-betekerés. Mire erre rájöttem, elhagyta a számat egy-két ízes jókívánság és haszonállat név a fejlesztőmérnökök irányába. 

03_38.jpg

Életem csapósügere ehhez az orsóhoz kötődik. Az orsóra próbaképpen tettem egy kitámasztót, amely jól látható. Japánban ez nagy divat, itthon annyira nem ismert...

Ahogy már fent is említettem, a féke kifogástalanul működött, a mechanikájával sem volt gond, sem kellemetlen érzés. Az elmúlt másfél év alatt a fogaskerekeken számottevő kopás nem volt érzékelhető, hiába nem tartozik a minőségi megoldások közé a sok spiáter alkatrész. A benne lévő mérsékelt, de elegendő mennyiségű zsír nem színeződött el, vagyis voltaképpen nem is volt számottevő kopás. 

04_39.jpg

Sajnos nem volt nálam centi.

Sajnos mindenképpen fejcsóválást, sőt akár indulatokat is generál, ha azt mondom, hogy ez az orsó bizony szemtelenül megéri. Árfolyam/akció függvényében 10-12 ezer forintért megvásárolható és minimális odafigyelés, szervízelés esetén nagy valószínűséggel elmegy annyit, amennyit egy horgász elvár. Egy prémium orsó azért persze szebben fut, de sokszor ez inkább csak ínyenckedés, az átlaghorgászt ez nem érdekli. Annyi hátránya van, hogy ha gond van vele, akkor bizony kuka, mert garancia értelemszerűen nincs, alkatrész dettó… Esetleg pár hétnyi Google fordítós levelezés a kínai eladóval, aki talán tud küldeni alkatrészt. Ha éppen akar… Lehet persze sufnituningolni, hézagolgatni, vagy csereszabatos alkatrészeket rendelgetni, de komoly erőforrást nem érdemes értük megmozgatni… 

13_35.jpg

A pisztrángok nagyon vadul védekeznek, nagy szükség van a precíz fékre.

A szekták közti harcban nem kívánok állást foglalni, a hitvilágokkal nem akarok szembeszállni. Amit leírtam, az objektív tényeken alapszik, tartós használat van e cikk mögött és Miklós jóvoltából megfelelő szakértelem is. Köszönöm neki a rengeteg segítséget, amit önzetlenül nyújtott nekem, ti pedig nyugodtan kísérletezzetek, mert a tapasztalat azt mutatja, hogy némi odafigyeléssel olyan nagyon nem is lehet mellényúlni… 

10_40.jpg

Folytatása következik, tartsatok velem!

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://tesztpeca.blog.hu/api/trackback/id/tr8414829538

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása