Bár a koronavírus csúnyán borította a tavaszi menetrendet és a nyárral kapcsolatban sem vagyok túl optimista, úgy gondolom mindez nem akadályozza meg, hogy a bolondok napjának apropóján egy kis humorral gyógyítsuk megtépázott idegrendszerünket. Írásom egy karikatúra, a közös hobbink iránti szeretettel és a sporttársak iránti tisztelettel átitatva, de azért egy kicsit csipkelődve is… Bár a valósággal való egyezés pusztán a véletlen műve lehet, aki megsértődik, annak üzenem, hogy az irónia egy ország, ahol az irónok élnek…:)

A bojlis nézéstől a hal is kapitálisabb

Az elit:

Hajnalban az asztali Rolex csörömpölésére pattan ki az ágyból. Szigorúan Simms alsógatyát és zoknit húz, rá az új-zélandi merinó juhok gyapjából készült aláöltözet, majd a 1 millió milliméteres vízoszlop nyomását is kiálló 7 rétegű membrános nadrág és kabát. A bakancs beépített fűtőszálas és a nap végére már az integrált lábszagűző illatkapszula is elkél… Még szerencse, hogy lehet kapni! Emberünk fitten pattan csónakjába, amelyben természetesen büszkén virít a legújabb 112 collos, hologramos okosradar, amely műholdas kapcsolatban áll a NASA-val. Már ha a trógerül fordított magyar menüben nem vész el a spori. Szattyánbőr tokból előkerül a legújabb japán manufaktúrális csodabot, szupertuningolt, az összes létező ponton kerámia csapágyazott orsóval, monogramos fogantyúval. A kapocsba természetesen valódi 24 karátos aranyflitterekkel bolondított csillámos gumihal kerül, a 99 szálas zsinór pedig szinte hangtalanul surran a gyűrűkben. A csodabottal természetesen számolni lehet a kavicsokat, sőt még a süllők gondolatait is közvetíti a karbon-platina-titán kompozit bottest. A süllők sajnos ma másra gondoltak, így emberünk 245.681 kavics megszámolása után örömmel nyugtázza, hogy ilyen fain cuccal még betlizni is jó. Mire hazaér, a lábszagűző kapszula persze bedöglik, így kénytelen tudomásul venni, hogy az ő lába is pont olyan büdös, mint akárki másé. 

Nem megyünk a szomszédba egy kis hülyeségért :)

A retrós:

Gyerekkorában mogyorófavesszőbe szúrt szögekre tekerte a kenderkóc zsinórt, erre ma is roppant büszke. Sajnálatos módon azóta kénytelen volt beadni magát a technikai haladás fénysebességű rohanásának és 1972-ben vásárolt egy Hokév üvegbotot, valamint a 80-es években az asszonytól kapott karácsonyra egy sárga spiccű teleszkóposat. Ez ugyan vagy 10 évig csak a sarokban porosodott, de amikor részegen ráesett a Hokévra, az egérrágta parafa sajnos letört a nyélről, így kénytelen volt munkára fogni. Persze csak titokban, nehogy a haverok megszólják az urizálást. A bot a mai napig jól szolgál, mi sem bizonyítja jobban, hogy csúcsminőség, minek ide japán cumó, a hal nem nézi a címkét. A Rileh Rex orsó is nagy luxus volt egy időben. Mai is az, csak másképp. Természetesen a dicsőséglistája végtelen, ahogy nyúl vissza múltba, egyre nagyobbak a hőstettek. Különösen, amikor még gombostűből hajtotta a horgot is. A Facebookon rendkívül aktív és mindenkit válogatás nélkül, ám robbant önérzetesen „divathorgászoz” le. Talán még kupán is vágná őket a Magyar Horgász 1965-70 közt megjelent, műbőrbe kötött évfolyamaival… 

A felszerelés körültekintő megválasztása a siker kulcsa!

A tudományos:

A horgászat előtti este már táblázatba rögzíti a légnyomásváltozás trendjét, a pecát is vízhőfok- és szélirány méréssel kezdi. A kapott adatok fényében választja ki a zsinór színét és a bot nyelének hosszát. Mindezt alaposan dokumentálja a későbbi grafikonok készítése céljából, hogy aztán 2042 környékén PhD dolgozat keretei között vonja le a következtetést a legfontosabb szabályról: hogy nincs szabály. A dokumentáció hosszú óráit követően következik az első dobás, majd a második. Ha ennyiből nem jön hal, azonnal indul az agyalás a színek, mozgás, méret, vibráció mátrixában. A tudományos horgász ilyenkor idegesen pakolgatja a csalikat, perceken belül térdig jár a gumihalak tengerében, mégis szitkozódva konstatálja, hogy a mézeskalácsos pióca ízesítésű mályvarózsaszín-hupikék színváltozat otthon maradt. Máris megvan a betli ontológiai és episztemológiai levezetése, az egyetlen megoldás, hogy legközelebb újabb szatyor csali megvásárlása lesz a siker kulcsa. A közösségi médiában szintén aktív, roppant segítőkész, tudását leereszkedő kedvességgel teszi közkinccsé, ám a vitatkozók dilettáns arcátlanságát éktelen sértődéssel veszi tudomásul. Vagyis nem veszi, a csoportból tüntetőleg kilép, mintha ez bárkit érdekelne… Sebaj, nélkülük tudatlanok maradnánk. 

A tudományos horgászkonferenciákból mindig sokat lehet tanulni!

A kínai-hívő:

A csávó valamikor 2015 környékén feltévedt az Aliexpressre, de akkor azonnal annyira rákattant, hogy azóta sem lépett ki. Percenként remegő kézzel számolgatja ki a kuponok és kedvezmények valós értékét, a forint-jüan árfolyamgörbe tanulmányozásával előre belövi a megrendelésre kattintás pontos időpontját. Az összes csaliból teljes méret- és színsort rendel. Kétszer! Mert „ócó”. Horgászni, halat fogni még senki sem látta, amelyre az egyetlen logikus magyarázat, hogy a csaliszortimentje annyira fogós, hogy a közutálat elkerülése érdekében titkolni kénytelen kapitális zsákmányait. Ezt magas szintű közszolgálati attitűdje ellensúlyozza, mivel kétségkívül lenyűgöző tárgyi tudása birtokában mindenkit át akar csábítani a sötét oldalról a keleti fénybe. Kérdezz tőle bármit, ő cikkszám szerint fújja a választ, már ha nem a csoportkeresőt ajánlja. Mindeközben a honi horgászcikk kereskedők vudu babákat szurkálnak és fekete misét celebrálnak az elveszejtésére, olyan rést üt az üzletvitelükön. A vásárlás számára igazi élmény, mindeközben az összevásárolt szirszarok árából már egy Andrássy úti palota kis kijönne. Sebaj, a fogyasztás endorfinja részegítőbb, mint maga a peca. 

Rajtakaptak! Ez bizony kínaira jött!

A UL-es:

Amikor megjelenik a legújabb 0,071-0,12 gramm dobósúlyú „úell” ivadékbuzeráló fogpiszkáló, felteszi rá a gyűszűnyi dobbal rendelkező, de a hatalmas terhelés miatt 22 csapággyal kitámasztott titániumzaioncéinégy házas orsót, melyre a sellőlányok szőke hajából font, pókháló vékonyságú zsinórt csévél. Kell az óvatosság, mivel a híres sólyomszemű kele már ezt is észreveszi és amikor fáradságos munkával becserkészi a csapatot, a 0,00001 mm-nél vékonyabb zsinórnak már az árnyéka is elriasztja a zsákmányt. A jigeket otthon önti, illetve nanotechnológiával viszi fel a 36-os méretű babasneci-fogó versenyhorog szárára a 0,071 gramm ólmot, mivel a dobósúly alsó határát nem szívesen lépi túl. A megfelelő gumiról zsilettpengével nyesi le a felesleges részeket, hogy a frissen kikelt pinki ijedt vergődését is megfelelő módon tudja prezentálni vele. Amikor végre megakasztja a kiszemelt – mintegy 4 dekás – zsákmányát, hosszas fárasztást követően elégedetten pózol a kamera előtt: teljesítménye kétségkívül egyedi, mivel e módszert ő űzi egyedül az országban. 

Nagy büszkeséggel tölt el ez a fogás. De mi is ez, tűpárna?

Az UL multis:

Na ez egy igazi szekta! Az ABEC 99-es minőségű kerámia csapágyakkal, űrsiklók hőálló csempéjéből hidegen kovácsolt 1 grammos könnyített dobjával felszerelt multiorsójával a félgrammos csalit 54,31 méterre katapultálja, még akkor is, ha a kis patakon nem kell 10 méternél nagyobbat dobni. Fej feletti suhintásoknál persze néha csattan a zsinór, de sebaj, majd belejön. Ja, nem! Ha kell, ha nem, ezzel a módszerrel próbálkozik, kivételezettségének és az elit életérzésnek teljes birtokában. A vízparton a különcség borzongató izgalmával gyűjti be a maradi gondolkodású horgásztársak csodálkozó és értetlen pillantásait és kihúzott háttal, felszegett fejjel jelzi, hogy a zsebében bizony ott a bölcsek köve. Kettő is! Aki ezt nem látja, az a kőkorszakban ragadt. Botot persze úgy választ, mintha örökösen süllőzni indulna, legyen „gyorsfeszesgerinces”, mer’ az úgy jó. Pár év után azért belátja, hogy ez is csak egy hóbort a sok közül, de annak viszont igen szórakoztató… 

Margit! Nooooooooormális (avagy Besenyő Pista bácsi után szabadon...)

A teszthorgász:

A parton egy köteg botot és egy bőröndnyi orsót varázsol elő az autóból. Mindegyiket egyenként csomagolja ki, a tokokat és dobozokat biztonságba helyezi úgy, hogy véletlenül se keveredjenek össze. Persze összekeverednek, aztán meg a fejvakargatás, hogy mi mihez tartozik. A csónakba úgy pakol be, mint egy málhás szamár, a fülén is szatyor lóg. Az elindulás előtt a sárba csúszva-mászva örökíti meg az iszap szélére az éjjel kifagyott jégvirágokat, persze a nagy igyekezetben bele is térdel a kulimájszba ezáltal szügyig összesározva magát. A csónakban fél óra pakolást követően nagyobb a káosz, mint valaha. Természetesen mindez alaposan dokumentálva. Az első dobás előtt 60-70 tájfotó készül, a napfelkelte és a naplemente percenként megörökítésre kerül, közben pittyeg a telefon, hogy betelt a memória. Pánikszerű törlése a felesleges képeknek, majd végre jön az első dobás. Az első halat minden szögből alaposan dokumentálja, ki tudja, lesz-e még ilyen alkalom… Ha megvan a hal, jöhetnek a cuccról a képek, persze a memória újból pittyeg. Sebaj, szegény ember kézzel nőz….. ööö akarom mondani vízzel főz, abból kell kihozni a cikket, ami van. Hazaérve még félig sárosan fotót szerkeszt és cikket ír…. hogy aztán kivágja a fenébe, mert egy kalap sz*r az egész...