A Deps különleges állócsillaga a pergető felszereléseknek. Egyetlen márkának sincs olyan elkötelezett rajongótábora, mint ennek. A főnök Kazumasa Okumura, aki maga is – okos marketingstratégiának hála – a félisteni státuszban tanyázik, 1999-ben alkotta meg a Sidewinder botcsaládot, amely önmagában is kultikus státuszra tett szert, majd a 2011-ben hozta ki a GP családot, ami tulajdonképpen a korábbi modellek ráncfelvarrott, átdizájnolt verziója volt, minimális különbségekkel, de ugyanazokkal a modellekkel. 

Hello darkness, my old friend (avagy a csukázás mellékhala)

Nem tudok még egy olyan céget mondani, amely tulajdonképpen a 20 éves eredményeiből mai napig is fényesen megél, alig-alig hoz ki újdonságot, évenként csepegtet egy-egy új csaliszínt (!), szökőévenként meg kiad valami új botot erősen limitált szériában. A piac logikája szerint a Depsnek már rég el kellett volna vérezni a hihetetlenül éles versenyben, mégis itt van, él és virul. Okumura San néha feltesz az Instára valami benga feketesügeret, a rajongótábor pedig hangosan ovációzik hónapokig a fantasztikus teljesítményen. Ki érti ezt? 

20 éve alig változott a dizájn. De nincs is rá szükség....

Okumura San titka azonban leginkább az, hogy amit letett az asztalra, az mocskosul meg van csinálva. Nem túlzás azt mondani, hogy a Deps botok az örökkévalóságnak lettek tervezve. Kopott ugyan némileg a fényük a debüt óta, de mégis tartják prémium státuszukat, a harcore feketesügeres közegben elvitathatatlan kultuszuk van. Köszönhető ez részben a minőségnek, részben az időtlenül egyszerű, nemes külcsínnek, de az elképesztően eltalált, célszerűen megtervezett funkcionalitásnak is. Egyszerűen nem tudnak kimenni a divatból és hiába lépte már át őket a botgyártási technológia, mégis kirobbanthatatlan helyük van az élvonalban.

10-70 gramm. És tényleg!

Évek óta várom, hogy a Deps előrukkoljon valami modern, új technológiával, vagy koncepcióval, de ez sehogy sem akar sikerülni. A Tesztpecablog alapelve, hogy hátra sosem tekintünk, a múltba nem révedünk (nagyon ritka és indokolt kivételektől – pl. itt – eltekintve), mindig a friss dolgokat szemlézzük. Hogy mit keres mégis egy majd’ 10 éves modell most a blog hasábjain, annak különös oka van, mindjárt elmondom, olvassatok tovább.  

Kissé kólásüveg formájú a nyél, ami rendkívül kényelmes.

A „The Ferdelance” nem része a Deps klasszikus modellsorának, azon ritka darabok közé tartozik, amiket a cég – szerintem hirtelen ötletektől vezérelve – dobál a piacra kis szériában. A modell Oki San régi haverja, az ismert feketesügeres profi Kenta „KimKen” Kimura agyszüleménye, akinek mániája volt, hogy üveg-kompozit bot is kell a szortimentbe. Vagy legalábbis neki személyesen. Oki beadta a derekát és megszületett a Ferdelance modell. Meg kell dicsérjem Okit, jó döntés volt. 

A Deps GP széria ikonikus rubbercork végdugója. A Zenaq is ugyanezt használja.

De várjunk csak! Üveg? Ez a szó a legtöbb pecásnak nagyapáink Hokév botjait juttatja eszébe, pedig a valóság nem is lehetne másabb. Az üvegszál használata lassan, de biztosan hódít újra helyet a botgyártásban, mivel olyan előnyei vannak, amit a „hagyományos” karbon kompozit anyagok használatával nem lehet elérni. Az üvegszál rettenetesen strapabíró, nyúlós, elpusztíthatatlan botok készítését teszi lehetővé, ezzel együtt azonban a mai formájában nem olcsó technológia, és bizony nehéz is. Nem a tömör üvegbotokra kell itt gondolni, hanem a botgyártásnál a karbon paplanba kevert üvegszálra, vagy üvegszálas rétegre, amely megadja a botnak a kellő erőt és karaktert, mellette a karbon biztosítja az elengedhetetlen érzékenységet és könnyűséget. Mint mindig, ebben is a legyező sport jár elől: ma már egészen elképesztően széles körben elterjedt az üveg (akár a „teli” üveg) alkalmazása, ami például a legyezve pontyozók (igen, van ilyen szubkultúra!) körében bír hatalmas népszerűséggel. Azt hiszem, szavak nélkül is értjük mindannyian, hogy miért….. KimKen maga is úgy fogalmaz a blogján (https://ameblo.jp/kentakimura), hogy az inspirációt a pontyos botok adták, ezek tulajdonságait – a biztonságos, vad fejrázásokat, kitöréseket kivédő fárasztás – akarta átültetni egy jól kezelhető, kényelmes, könnyű pergetőbotba. 

Ritkán látható megoldás a csavart gyűrű, pedig a vízközt húzott nehéz csalikhoz nagyon okos találmány.

Nos, ennek megfelelően a Ferdelance az üveg-kompozit technológiának a legszebb arcát mutatja. A bot a relatív nagyobb hossza (7 láb) és dobósúlya (2 és fél uncia, azaz kb. 70 g) ellenére meglepően könnyű, mindössze 150 gramm, ezt is sikerült úgy kiegyensúlyozni, hogy ha nem is állandóan, de akár még egykezes dobásokkal is komfortos, vagy legalábbis nem szenvedős. Ne feledjük, üveg-kompozit botról van szó! Kifejezetten meglepett tehát a bot súlya és kiegyensúlyozottsága, erről nyilván nagy mértékben tehet a rajta dekkoló régebbi Shimano Calais 201 modell, ami tekintélyt parancsoló fém testével a tenyérbe csempészi a bot forgáspontját. 

Időtlen elegancia

A bot élményfaktorának fő forrása azonban az üvegszálas blank egészen különlegesen bársonyos, lágy karaktere. Bizonyos értelemben nekem is nagyon új élmény volt, pedig kifejezetten keresem az ilyen botokat, a nagy dobósúlyú de lágy modellek sokoldalúsága és élvezeti értéke számomra különleges és kiemelkedő. Kevés ilyen bot van sajnos, de még ebből is jócskán kiemelkedik a Ferdelance. A bot úgy lassú (heavy regular taper), hogy mindeközben nem lusta, teljesen hiányzik belőle a nyúlós botok butasága, érzéketlensége. Ez a pálca a maga lassúságában is érzékeny, az angol szaknyelv úgy mondja, hogy „resposive”, vagyis az ingereket remekül közvetíti. Valamiért ilyen szavak tolulnak az agyamba, ha le akarom írni az érzést: bársonyos, buja, kedves….. Ha értitek….;)

Valami ilyesmi... (forrás: Jing.fm)

Ennek okát mindenek előtt abban látom, hogy – bár nem fűrészeltem szét a botot – a blank fala igen vékony. Utal erre részben a súlya, részben az, hogy maga a blank döbbenetesen vastag. A nyél felett 15 mm, de a spicc is 3 mm. Ránézésre, kézbe véve otrombaságba hajlóan durungnak néz ki, de érzésre mégsem az. Nem bírtam a teszt alatt megszokni a látvány és az érzés között húzódó szakadékot, ez a bot egészen zavarba ejtő…. No persze aki kicsit is járatos a botgyártás technológiájának bugyraiban, hogy a blankátmérő vastagításával jelentősen lehet csökkenteni a blankfal vastagságát, azaz kikönnyíteni a botokat. Sajnos a szubjektum ennek ellene dolgozik: a vastag blankra épített bot szinte eladhatatlan, mondják mértékadó ipaági szereplők. Nos Oki és Kimi szerencsére ezzel nem foglalkozott, így jöhetett létre egy cseppet sem tömegigényekre szabott speciális pálca. 

Nem jön át, de brutál vastag a spicc. 

Már első dobás lehengerlő volt. A bot elképesztően jól dob. Megdöbbentően hajlik egy 15-20 grammos csalinál, de nem kell félni, a 2,5 oz dobósúly nem véletlenül került rá. Aki ismeri a Deps pálcákat, az tudja, hogy a ráírt értékeknek átlagosan a másfélszeresét is tudják ezek a botok, ezzel szemben a Ferdelance elég jól el lett találva, a megadott dobósúly felett már nem lenne komfortos. A bot szinte teljes hosszában jól feltölthető, és a viszonylag feszes, de nem túl feszes blank katapultként lövi a csalit. Tényleg, minden multisnak ajánlom a dobálást egy ilyen bottal, döbbenetes élmény lesz, hogy a szokásos dobástávuk kis túlzással megmásfélszereződik… Külön szót érdemel, hogy a spicc ennek ellenére kifejezetten feszes, regresszív, nem tekereg, nem szitál a dobásnál. A suhintás végén a bot áll, mint a cövek. Tökéletes! 

Ladies and Gentlemen! The world famous Hungarian Machinegun!

A dobási képességek szemléltetésére mi sem alkalmasabb, mint a tulajdonos Giczi Péter barátom videója, aki a hazai multis társadalom igazi fenegyereke, a Szigetköz #mindigvizen lévő Hany Istókja, vagy ahogy barátilag zrikálom: a magyar Toshinari „Machinegun” Namiki. Péter a skipping dobástechnika hazai apostolává fejlődött, boszorkányos ügyességgel küldi be bármilyen tereptárgy alá a vízfelszínen pattogtatott csalit. Ezt nem könnyű kivitelezni, de egy ilyen bot rengeteget segít. Gyertek, bámuljatok! 

Péter régi barátom, a vírus meg az élet az utóbbi időben kissé távolabbra sodort egymástól minket, de az igazi barátok évek után is ott tudják folytatni, ahol az előző találkozás abbamaradt. Így is tettünk és egy szigetközi csukázással ünnepeltük meg a reuniont, ahova Péter új szerzeményével, a Ferdelance-szal érkezett. Azonnal lecsaptam rá, hogy ezt kipróbáljam, régi vágyam volt ezzel a pácával dobni néhányat. A célhalra a bot több mint alkalmas, minden húzott csalival remekül működik, igazi wobbleres karakter, de az igazén jó kanalas botoknak is az ilyen akciót tartom ideálisnak. 

A bot számomra legszebb részlete az egyszerű, ám időtlen dizájnú orsótartó-csavar. 

Választásunk egy kis kubikgödörre esett, ahol korábban szép csukákat fogtunk, bár Péter sejteni vélte, hogy a „senki földje” tavacskából a halakat elhordták. Sebaj, dumálunk egy jót, aztán hazamegyünk egy betlivel…. A „lábon” álló hínárral ilyenkor is gazdagon tele lévő tó kevés szabad vízfelületén húztuk wobblereinket, ahol egyszer csak a vágyott éles koppanással jelentkezett valami a mélyből. Akasztottam, a bot pedig zavarbejtően perecbe hajlott. Ahhoz képest, hogy egy 70 grammos botról beszélünk, mindenképpen szokatlanul…. A fárasztás izgalmában fotó nem készült, de utólag demonstráltuk a bot hihetetlen görbületét, teljesen szokatlan akcióját. A lenti kép mindent elmond. 

Hihetetlen karakter

A sekély vízben egy koromfekete árny tűnt fel a sárga csalival a szájában és teljes döbbenettel vettük tudomásul, hogy a tettes egy süllő, méghozzá nem is rossz méret. Sosem gondoltuk, hogy egy Isten háta mögötti kis pocsolyában ilyen hal lakik, pláne, hogy ekkora. Láttam már nászruhás süllőt, de ennek a színe valami elképesztő volt, az amerikai Nagy Tavak walleye populációját idéző fekete-arany színben tündökölt. Ennek részben nyilván oka a tó hinaras, nővényi bomlástermékekben gazdag vize, ahol ez a szín a túlélés záloga. Nem könnyű egy méternyi mély pocsolyában megmenekülni a kormoránok elől. 

A természet csodája.

Halam az elhúzódó tavaszi hidegek miatt valószínűleg fészkét őrizte, a nyilvánvaló nász-szín erre utal. valamint a fészekőrzés gyötrelmei közepette tépett úszói is. Ennek megfelelően gyorsan hazaküldtem, megköszönve neki, hogy megajándékozott életem talán legkülönlegesebb süllőfogásának élményével. A csukás crankre tényleg nem lehet ráírni, hogy „süllőknek tilos”, ebben a vízben pedig a legkevésbé számítottam egy tekintélyes méretű fészekőrző fogasra. Bezzeg szezonban meg mit megyek egy-egy ilyen halért…. 

Gyorsan visszakerült, hogy őrizze tovább az ivadékokat!

A villámteszt tehát jól sikerült, tanulsága pedig az, hogy az igazi wobblerfanatikusokat nem győzöm eléggé a lágyabb botok irányába terelni. A magyar pergetők zöme lenézi az ilyen pálcákat, ezzel szemben az igazi profik fegyvertárában nagyonis helye van ezeknek. Az elit japán és amerikai cégek kínálatában mindig van „cranking” bot, a magyar piacon szinte biztos bukás ilyet árulni. Szerencsére lassacskán nyílnak a szemek és egyre többen fedezik fel, hogy érdemes a felszerelést a módszerhez igazítani. Nem könnyű igazán jó wobbleres botot találni, pláne az olcsóbb szegmensben, de azért nem lehetetlen. A fekete-fehér kinyilatkoztatások hívei kedvéért nem árt tisztázni: ez egy pocsék bot bottom jiggingelni…;) 

Legyetek ti is #mindigvizen!

A Ferdelance – amely nevét az andoki lándzsakígyóról (Bothrops Asper) kapta – tulajdonságait tekintve kiemelkedő képességű bot, méltó a Deps legendás hírnevéhez. Ezzel együtt ez a pálca – már az ára és ritkasága miatt is – igazi ínyenceknek való különlegesség, aligha lesz valaha is elérhető szélesebb körben. A Tesztpecablog célja, hogy gyakorlati tapasztalatokkal segítse a felszerelésvásárlás bugyraiban elvesző pecásokat. Biztosra vehető, hogy e cikk hatására kár is elindulni a boltba Ferdelance-t vásárolni, ellenben nagyonis érdemes beugrani kedvenc horgászboltunkba és kissé más szemmel végigrázogatni az oly sokszor lesajnált és „taknyosnak” titulált botokat. Felfedezésre fel!

A képekért köszönet Giczi Péternek!