Magyar horgászoknak tervezve – Reiva Fine Master
2021. október 24. írta: Halfdane

Magyar horgászoknak tervezve – Reiva Fine Master

A magyar pergető horgászok legalább annyira süllőcentrikusak, mint amennyire a békéshalasok pontyosok. Nyilván nem lehet általánosítani, de ha abból indulok ki, hogy egy süllős nyitóképpel beharangozott blogbejegyzés minimum másfélszer annyi kattintást vált ki, akkor nem járok messze az igazságtól. 

04_77.jpg

A süllők már ismerik a Reivát. Most ti jöttök!

A süllőhorgászat – elsősorban annak jiges módozata - a világ számos módszere közül aránylag egyedi paramétereket követel, a süllő csontos szájában meg kell mozdítani, be kell ütni a horgot, ami a botot nem kis próbatétel elé állítja. Ezért terjedt el a magyar pergetők gondolkodásában az a közhely, hogy a jó bot gyors és feszes. Ez a süllős gumizásra igaz is, másra már nem mindig, de erről már sokat írtam e blog hasábjain. Egy igazán jó jiges bot megtalálása sokszor nem kis feladat, legyen optimális az érzékenysége, az ereje, a feszessége, az átütő ereje. Sok bot alkalmas jigelésre, azonban optimális már jóval kevesebb van. 

17_56.jpg

Friss hús a magyar piacon.

Ezért született meg az ötlet egy magyar fejlesztő csapat fejében, hogy létre kéne hozni egy olyan márkát, amelynek a termékei a magyar pecások igényei szerint készülnek. Ez lett 2020 újdonsága, a Reiva, amelynek debütálása a Tesztpeca hasábjain 2021-re csúszott. Igen, a Reiva egy magyar fejlesztésű, idehaza megtervezett termékcsoport, ami bevallottan egy kicsit felül akar emelkedni a lélektelen szériatermékek sablonosságán és szívvel, lélekkel, lelkesedéssel akar a magyar horgászok kezébe adni egy jól összerakott felszerelést, beleértve a botokat, orsókat, kiegészítőket is. A cég első lépése egy igen jól sikerült és hamar népszerűvé vált táskaszett volt, amit követett egy egyszerűbb, belépő színtű, ám igen pozitív visszhangokat kiváltott sorozat a Stream, most azonban elérkezett egy magasabb minőségű bot piacra vitelének ideje: ez lett a Fine Master. És ezzel még nincs is vége…. 

15_71.jpg

A vörös-fekete színséma a márka minden termékére jellemző.

A széria egyik prototípusa megtisztelő módon az én kezemben landolt, így a piacra lépés előtt módomban állt tesztelni a sorozat egyik viszonylag finom, 2-12 grammos, 220 centis modelljét. Ezért tudom most téli süllős képekkel illusztrálni ezt a cikket, holott még csak most kezdődik a 2021/22-es gumihalas szezon.

A bot rendkívül puritán, de mégis szolidan elegáns külcsínt kapott. Nincsenek rajta parasztvakító karbonozások, felesleges fém díszítések, csak a pőre funkció. Láthatóan nem akar beszállni a dizájnversenybe, de ha belegondoltok, hogy a Zenaq (itt) is micsoda szuperpuritán botokat kínál horrorisztikus árakon, akkor ez nemcsakhogy érthető, hanem egyenesen szimpatikus is. Persze azért itt-ott van egy kis karbon, de szolidan, visszafogottan. És ennyi pont elég is. 

11_77.jpg

A matt felületen kifejezetten ízléses a tipográfia. 

Hogy kézbe vesszük a botot, azonnal érződik, hogy a fejlesztők melyik célcsoportot célozták meg: ez bizony egy ízig vérig jiges bot. A blank piszok feszes, ennél peckesebb bottesteket lehet ugyan találni a piacon, de ott már az árcédulán jóval komolyabb akkora összeg szerepel. Hiába no, az elmúlt évek fejlődése nem múlt el nyomtalanul a botépítésben, ma már elképesztően jó minőségű alapokra tud építkezni egy okos fejlesztő brigád. De nézzük, tényleg okos volt-e a fejlesztőcsapat?

A blank, ahogy mondtam, ultra feszes, ezt biztosan szeretni fogják a magyar pecások. A bottesten szerepel az „ultra fast”, azaz ultra gyors felírat, ami inkább úgy lenne igaz, hogy „ultra stiff”, azaz ultra feszes. A jó jiges akcióért elsősorban a feszesség felel, az pedig rendben van, sőt nem túlzás azt állítani, hogy árkategóriájának élvonalát képviseli. A gyorsaság, azaz spiccesség megvan, bár nem ultra, de a két tulajdonság együtt pont azt az akciót eredményezi, amit elvárunk.

Mindezek fényében különösen szembeötlő, hogy a bottest még a nyél felett is milyen vékony. Ez valószínűleg szintén sokak szívét fogja elnyerni, mivel a bot ettől kifejezetten elegáns külcsínt kap. Ennek ellenére a bot jóval több erőtartalékkal bír, mint azt elsőre gondolnánk. A megfejtés a blank vastagsága: ami a bot toldásánál jól látszik. Ez bizony a finomsága mellett egy kifejezetten erős bot, véleményem szerint a 2-12 grammos besorolás nem is feltétlenül igaz, inkább tenném az 5-15 grammos kategóriába. Ez ebben a kategóriában nagy különbség! Elég sokat teszteltem tavi és folyami körülmények között is, a 2 grammos fejjel (de nagy gumival) még értékelhető teljesítményt nyújt a bot, de igazán az 5-7 grammos fejekkel „él”. Ezért állítom, hogy az alsó határt inkább 5 grammra tenném, ezzel már jól viselkedik. Felül a 12 gramm helytálló, igazából bírna jóval többet is, de ahol 10 grammnál nagyobb jigfej kell, oda már egy kategóriával erősebb bot dukál. 

13_71.jpg

A "Reiva" a japán jelenkort jelenti, a márka üzenete pedig a modernséget, aktualitást sugallja.

Nem tudom eléggé hangsúlyozni a falvastagságot. Talán kicsit szokatlan manapság ez az irányvonal, a gyártók többsége inkább a kikönnyítés, vékonyítás irányába megy, a Reiva azonban egy masszívabb, erősebb, strapabíróbb blankot választott ehhez a termékcsaládhoz. Hátam közepébe sem kívánok egy kabátos busát, de ennél a tesztnél nem bántam volna egy ilyen kalandot, alkalmam lett volna extrém terhelés alatt is tesztelni a bot képességeit. Így hát csak annyi maradt, hogy a csónakot húztam vele az akadóhoz, ami simán ment ennek a kis 2-12 grammos fogpiszkálónak, ami valljuk be, nem rossz teljesítmény. A kikönnyített botoknál mindig az az érzésem, hogy csak a szerencse ment meg a bottest szétrobbanásától, itt azonban azt éreztem, hogy üthetem-vághatom a pálcát, nem lesz vele gond. Ezt senki ne vegye biztatásnak, a felszereléssel ésszel bánunk, minden esetre ez a bot elég strapabírónak tűnik.

Az erős blankon meglepően finom gyűrűk kaptak helyet, első blikkre kicsit túl vékonykának is tűnnek. Először fanyalogtam ezen, de aztán rájöttem, hogy pont egy ilyen gyűrűsor való ide. A kicsit vastagabb blankfal „kéri” a könnyítést, ezért az ebben az árkategóriában elérhető legkönnyebb gyűrűket kapta a bot. A kevés anyag/súly határozottan jót tesz az érzékenységnek. Tudjuk, hogy a drágább szegmensben lehet akár titánkeretes, torzite betétes gyűrűket is használni, de egy olyan gyűrűsor önmagában is 2x annyiba kerül, mint a komplett Fine Master. 

14_71.jpg

A minimális súly érdekében...

Az orsótartó a Fuji TWS-ére hajaz, ami talán az egyik legkényelmesebb a piacon. Alatta egy szolid karbonhálós alátét, a nyél puritán fekete EVA. Semmi extra, de minden korrektül megépítve. A gyűrűkötések teljesen szimplák, de hibamentesek és a gyűrűket is sikerült a tesztpéldányra egyenesen felkötni. Nem kis dolog ezt, láttam már 10x ennyit kóstáló boton is csálé gyűrűzést…. Az egész bot nincsen túlgondolva, túldizájnolva, talán az egyetlen szemet vonzó része a botvég dugója, amibe a Reiva szó japán írásjeleit hordozó logót tettek nagyon okosan: a botvég szélét EVA-ból kialakítva, hogy ne karcolódjon. A bot szinte minden elemében a puritán, de hatékony funkcionalitásról szól, sem a menő(ző)-manóknak, sem a divatpecásoknak nem javasolom, ez az a bot, ami „csak” horgászni jó, divatékszerként nem jön szóba… 

16_66.jpg

Kis karbon a mai igények szerint.

A horogbeakasztót hiányolom, ha már magyar piac…. Ilyen még a Hokév Pajtás botomon is volt, aki ezeket ismerte, nem bír leszokni erről a kis praktikus apróságról. Érdekes módon, amikor feldobtam ezt a fejlesztőknek, ők azt válaszolták, hogy sokan nem szeretik….. furcsa ez nekem, számomra evidencia, hogy nem a gyűrűket, vagy akár az orsót karcolgatom össze a csalival, hanem van erre egy külön kis bigyó. A japán botokon azonban soha nincs. Ha már japán nevet választott magának a márka, akkor ezt nevezhetjük japános vonásnak :)

A legszebb botot is agyon lehet vágni a ronda tipográfiával, szerencsére erről itt nincs szó. Alapvetően modern vonalú betűket használtak, szinte minden esetben jó ízléssel. Ez alól kivétel a nyélen írott betűkkel nyomtatott „Advanced Rod Technology” felirat, az szerintem nem oda való, ráadásul kicsit parasztvakítás ízű. Erre semmi szükség, a kevesebb néha több! Van erre jó példa a piacon, pl. a 13 Fishing botjaira oly jellemző spéci feliratozás, amely az alapvetően jellegtelen botokat elképesztően feldobja. kilométerekről felismerhetővé teszi. A Reiva felirat amúgy kellemes „eye candy” azaz könnyen megjegyezhető, felismerhető, pedig az is milyen egyszerű. 

12_74.jpg

Ez nem illik a képbe, de ennél nagyobb baj ne legyen!

De nézzük, milyen teljesítményt nyújtott a bot élesben. A fent leírtak alapján értelemszerűen adta magát, hogy süllőzni, kövesezni fogok vele. A téli szezon első fele nekem általában a kisebb fogasokat hozza, így elegendőnek éreztem, hogy tavi körülmények között, de az élő Tiszán is megpróbálkozzak vele. A botra az új Shimano Vanford került a maga 180 grammjával, de az az érzésem, hogy ez a bot nem kifejezetten érzékeny az orsó súlyára. Bőven elbír nehezebb orsót is annak ellenére, hogy nem nagy a dobósúlya. Ennek oka a már megénekelt erős, anyaggazdag blank. Szerencsére nyél elég hosszú, úgyhogy egy 220-230 grammos orsóval lesz igazán egyensúlyban a bot. 

00_4.jpg

A süllő azt az időt szereti, amikor a horgász legszívesebben otthon maradna...

A dobásoknál az ultra feszesség mindenképpen agresszívabb mozdulatokat igényel, a blank feltöltése meglepően nehéz, kicsit a multis botokra emlékeztet annyiban, hogy a szupergyorsan csillapító blanknál nagyon jó időzítéssel kell elengedni a csalit ahhoz, hogy a megfelelő dobástávot elérjük. Merev bottal nehezebb tehát dobni, ellenben a merevség jót tesz a dobáspontosságnak. Ezt szokni kell. Ha megtörténik az akasztás, akkor jön azonban az igazán izgalmas rész, ugyanis a kis 2-12-es botból előjön a vadállat, nemigen okoz gondot neki egy jobb hal sem. Nem is csak az erős alsó részre gondolok, hanem hogy a bot elképesztően hatékonyan fáraszt, megdöbbentően hamar őröli fel a halak erejét. Jó érzés olyan bottal horgászni, ahol az ember bízhat a botban meglévő erőtartalékban, ha beköszön valami brutális őslény. 

000_2.jpg

A kedvenc pecaidőszakom. 

Történt az egyik tesztnapon, hogy egy tavon horgászva süllőket hajkurásztam, amelyek számomra soha nem látott vehemenciával rohantak neki a gumiknak. Ismeri mindenki a ráúszós „szellemkapást”, amikor egy apró, határozatlan maszatolás után a hal felénk úszik a csalival, és nem fordul el vele. Itt a kapások minimum fele ilyen volt, néha csak az tűnt fel, hogy a gumi nem ült be, hanem a zsinór szokatlanul nagyot lazult. Hamar rájöttem, hogy ezek bizony kapások, és volt, hogy olyan sebességgel hozta felém a csalit a süllő, hogy nem is értem utol a bevágással, Volt, hogy rá kellett orsóznom a bevágáshoz és szinte már a csónak alatt ütöttem meg a fénysebességgel előre robogó süllőt. Ez még csak hagyján, de aztán a megakasztott halak nem egyszer szaltóztak (!) a levegőben, mint egy bohó csukaifjonc. Isten bizony, én ilyet még süllőtől nem láttam, teljesen bolondok voltak. 

06_77.jpg

Na a bohócsipkád figyeld, hanem a nagy jigfejet! Bírja a bot. 

A fenti sztori lényege, hogy szokatlanul vad, még ha nem is kapitális süllőkkel hozott össze a sors, amelyek meglepő vehemenciával igyekeztek szabadulni a szúrós falattól. Ezeket a sokszor erősen behúzott fék mellett kizárólag a bottal próbáltam kézhez idomítani. A bot a feszessége ellenére kifejezetten kellemesen „felpuhul”, helyesebben egy olyan mély, szíjas rugalmasságot mutat be, amit a szupervékony falú botok nem tudnak. Feszessége ellenére remek vele fárasztani és soha nem éreztem, hogy a 2-12-es bot határértéken dolgozna. Mondjuk egy 2 kilós süllő messze nem szabad, hogy a botot határértékre terhelje, de az akadóból ráncigálás során sem éreztem hátrányt…. 

01_73.jpg

Mérges kis jószág a Tisza Tóról. 

A feszes bot kifejezetten kéri a kétkezes dobást, mivel a dobósúlytartomány aljánál található csalikat csak így lehet normálisan eldobni. Az ultra feszesség kicsit a dobástáv rovására megy, illetve annyira gyorsan csillapít a spicc, hogy akármilyen lendítés után is töredék másodperc alatt áll be egyenesbe. Ezt sokan szeretik, szerintem dobásnál hátrány, ugyanakkor a mindenféle oldalirányú beszitálástól mentes blank rendkívül pontos iránytartású dobásokat tesz lehetővé. A bot kifejezetten érzékeny arra, hogy a zsinórt a mutató ujjunkkal jókor engedjük el, bizony míg meg nem szoktam, néha szép gyertyákat dobtam, vagy magam elé vágtam a csalit. Szigorú jószág, ami a mozdulatok pontatlanságát bünteti. 

08_80.jpg

Ez a süllőt egy egész napos kapástalanság után bogarásztam össze. 

A bottal meglehetősen sok halat fogtam, bár nem volt köztük kapitális, de néhány jobbacska már igen. Nem nagyhalas pályán, álló, vagy lassú folyású vizeken ez a bot már elegendő az eredményes süllőzéshez, bár mindig ott mocorog bennem a gondolat, hogy mi van, ha életem süllőjét akasztom meg egy ilyen pálcával? Ha jól akad, akkor kétség kívül ki lehetne vele venni, de mi van, ha nem akad jól? Ahogy öregszem, egyre inkább mozdulok el az erősebb süllőző botok irányába. Még szerencse, hogy a Fine Masterből 5-21-es és 7-28-as, sőt egy 10-30-as, 250 (!) centis változat is, amelyek már komoly halakhoz is egyre alkalmasabbak. A 2-12-est inkább oda ajánlom, ahol nem kell számítanunk kapitális példányokra. 

05_76.jpg

Azért jöttek jobbak is.

A kétméteres botokhoz szokott pergető közönség meglepődve fogja tapasztalni, hogy a Reiva legtöbb modellje a 220-240 centis tartományban mozog, azaz kifejezetten a hosszabb botokat preferálja. Ennek leginkább a parti pecások örülhetnek, mivel egy hosszabb botnak partról csak előnye van, de ahogy öregszem, én csónakból is egyre jobban szeretek hosszabb botot használni. Más a bevágás ereje, máshogy emeli egy ilyen bot a csalit. Nekem jobban kézre áll, így akár a 250 centitől sem kell megijedni. Még ha ez az elmúlt években nem is volt túl divatos....

02_71.jpg

A vékony blank különösen kényelmes a botharapós fotókhoz :D

Az a jó egy magyar márkában, hogy azonnali visszacsatolás van a fejlesztési munkára. Biztos vagyok benne, hogy a cég vezetői árgus szemmel figyelik a mi igényeinket és megpróbálnak minden olyan rétegigényt kielégíteni, amit mi, pergetőhorgászok kértek, jeleztek. Lám, Döme Gábor a feeder technikával és annak továbbfejlesztésével egy új iskolát, stílust teremtett Magyarországon, ki tudja, hogy a pergetésben is létrejöhet-e egy ilyen? Én a magam részéről szurkolok ezért, a szememet pedig rajtuk tartom. ;) 

03_75.jpg

 Remek pecáim voltak a Fine Masterrel. 

09_78.jpg

A téli Tisza színei 

10_80.jpg

 A Szőke Tisza zöldbe öltözött!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://tesztpeca.blog.hu/api/trackback/id/tr8016696008

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása