Kemény az élet, pláne a bloggeré, ha az élet összeesküszik ellene, hogy horgászni tudjon. A hűséges olvasók nyilván észrevették, hogy az elmúlt évben alig volt a blogon új anyag. Sajnos ennek oka, hogy az életben előbbre kellett sorolnom a megélhetés és az család szempontjait, aztán meg a minősíthetetlen téli süllőszezon tette lehetetlenné a pecát, így maradt az álmodozás, hogy egyszer csak jobb lesz…. No, azért mégis volt néhány jó élményem, így a tavasz megérkeztével – ami amúgy idén már februárban megérkezett – de leginkább a domiszezon kezdetével azért érdemes felidézni a tavalyi őszt, amikor eddigi horgász pályafutásom legszebb domolykós élményeivel gazdagodtam. 

Úton a horvát határ felé...

... nem egyszerű az M7-esen megállni ilyen képeket lőni. 

A helyszín Magyarország talán legkevésbé köztudatban lévő vize, a Mura, amely annyira távol esik mindentől, hogy megdöbbentően természetközeli állapotok uralkodnak. Határfolyó jellege tovább erősíti ezt, ugyanis a folyó nincs tekintettel a geopolitikára és szépen átrajzolja a medrét, így aztán kanyaronként váltakozik, hogy Magyarországon, vagy Horvátországban horgászunk. Ennek engedély-adminisztrációja szintén nem egyszerű, így aztán a pergetőhorgászat a környéken szinte ismeretlen műfaj. És ez meg is látszik a folyó halállományán. 

Hajnal az ország talán legismeretlenebb folyóján

Érdekes szerszámokba futhatunk a vízparton...

A természet visszaveszi az irányítást

A folyóra egy meghíváson keresztül jutottam el Nagy „Horgászakadémia” Mikihez, aki úttörőként kezdett a Murán horgásztúráztatással foglalkozni. Alapvetően nem szeretek „gájdoltatni”, mert jobban szeretem az utat személyesen, saját erőből bejárni, de teljesen megértem ennek a szolgáltatásnak az előnyeit: idő- és infrastruktúra hiányában kiváló opció egy ismeretlen víz meghorgászására és élmények, tapasztalatok gyűjtésére. A Murán nem is nagyon tudtok máshogy horgászni, mert annyira vad a vidék, hogy szinte semmilyen infrastruktúra nincs. Így hát Miki adja az infrastruktúrát, Te, kedves olvasóm, meg viszed a boszorkányos dobástechnikádat, mert arra szükséged lesz és azt még a gájd sem pótolja….;) 

A Mura teljes vadságában tárul fel előttünk.

Akadók mindenfelé

Nagy és gyors folyó a Mura

Helyenként szétterül és lelassul. 

Ez utóbbi nem győzöm eléggé hangsúlyozni, hiszen egy teljesen vad vízről van szó, amely partján csak úgy hemzsegnek a vízbe dőlt fák és akadók, ezért, ha valaki nem rendelkezik a kellő technikai tudással, az bizony számos csalivesztést és öblös káromkodásokat generál. Ez bizony technikás peca. Ehhez pedig nagyon határozottan úgy gondolom, hogy a lehető legjobb felszerelés a könnyű multi. 

A folyó a Mura-Dráva-Duna Bioszféra Rezervátum része ami olyan kincseket rejt, mint az őszi kikerics.

Évek óta szenvedtem a megfelelő könnyű multis kombó összeállításával. Pedig nincsenek nagy igényeim, nem kellenek sokszázezres felszerelések, a könnyű wobblerezés pont az a műfaj, ahol sem az érzékenység, sem a kifinomultság nem kiemelt szempont. Nem keverendő ez a műfaj össze az ultralight kategóriával, ami véleményem szerint nem domis műfaj, hacsaknem a 20 centis növendékek a célhalak 2 grammos csalikkal. Van ebből számos vita a horgász-közvéleményben, én azonban 100 apróságot elcserélek bármikor 1 jó halért, nem tartom helyesnek a célzott apróhalas pecát, még ha meg is van a minimum-méret. Úgyhogy a domizást is hangsúlyosan light-medium pecának gondolom, ehhez is választottam felszerelést. 

A természet idilljét néha megtöri az ember által teremtett brutális valóság: illegális határátkelést gátló szögesdrót

Szempont a pálya nehézsége, amely, mint mondottam, hemzseg az akadótól, így kizárhatjuk a vékony zsinórokat, én most már nem is megyek 0.10-es méret alá, de több ismerősöm ennél jóval vastagabbakkal is perget. A másik szempont a csaliméret, amivel bizony szép lassan eljutottam a 6-7 centis, 8-10 grammos vagy akár nagyobb wobblerekig is. Pláne, ha süllyedőkről van szó, mint pl. Miki mester saját gyártmányú Mammut crankje, ami a maga 14 grammjával már komolyabb botot kíván. Na és persze a halak, amiben a Mura brutálisan teljesít. Kis túlzással ott kezdődik a méret a Murán, mint ahol máshol véget ér. 

A Mammut crank és a mammut-domi esete.

De nézzük a felszerelést! Az elmúlt évek kínlódása a megfelelő bot kiválasztásában leginkább azt takarta, hogy általános trend lett a blankok túlfeszítése és túlkeményítése, vagy épp a másik véglet, a végdugóig „taknyos” karakter. Egyik sem jó. A jó domis pálca az én szememben finom spiccű, de inkább a felső fél-egyharmad legyen lazább, lötyögősebb, jól dobó, viszont az alsó részében legyen erő, de ne az a merev erőszakosság, hanem egy szíjjas, rugalmasság. A baj az, hogy manapság már senki sem tervezi meg igazán a botokat, ami jön a Kínából, azt felgyűrűzik, aztán eladják. Ha elég csicsa, meg is veszik. Ha nem jó, vesznek másikat, pörög a biznisz, mindenki boldog. 

Az utóbbi időben összeállt az a kombó, amivel végre maradéktalanul élvezem a domizást. Jól látszik, hogy ez bizony nem UL.

Végül a választásom a Hearty Rise Evolution SP 1,8-9 grammos pálcájára esett, a fenti vágyképnek nem igazán felel meg, de mégis megugorja a kívánt kritériumokat, csak máshogy. Sokszor regéltem már a HR botok kiemelkedő rugalmasságáról. A cég termékei többnyire nem a ma divatos szuperfeszes, szuperérzékeny vonalat viszik (bár van ilyen is, pl. itt), hanem jellemző rájuk egy nyúlósabb, telibb akció, de a legizmosabb fajtából. Az Evolution szériából nyúzok egy 7-28-as süllős botot is, az is ilyen: nem feltétlenül archetípusa a süllős botoknak, viszont iszonyatos erő van benne és maradéktalanul megbízom abban, hogy szinte korlátlanul terhelhető. A kis domis Evo SP is ilyen, terhelés alatt hihetetlen erőtartalékokat mutat, de a „telisége” nagyon támogatja a dobást. Ez a cikk most nem kifejezetten erről a botról szól, hiszen, mire ezt Te, Kedves Olvasó olvasod, a széria már elfogyott, de a tanulságok nagyon is használhatók. 

Komoly halakkal is megbirkózik a pálca, görgessetek tovább, mindjárt kiderül!

Sokkal inkább akarok beszélni az orsóról, mert az sokkal inkább tarthat számot közérdeklődésre. A fenti bot nem volt olcsó, ezért úgy döntöttem, hogy kínai orsó kerül rá. Miért is, ne, hiszen a legnagyobb kínai gyártók az utóbbi időben kinőtték a kezdeti gyermekbetegségeiket és elkezdtek komolyan vehető minőséget gyártani, sőt nagyobb márkáknak bérgyártani. Az viszont nem mindegy, hogy egy 160 ezres orsót tekerek szét a nagy ellenállású wobblerekkel, vagy egy 40 ezreset. És ez bizony számít! 

A Dark Wolf ultra kifejezetten szépre sikerült. 

Választásom a Tsurinoya Dark Wolf Ultrára esett, amit már „előtesztelt” nekem néhány cimbora és kifejezeten ajánlották. De mivel ők maximalisták, lelkemre kötötték, hogy csapágyat cseréljek benne mindenképpen, mert a gyári csapik bár jók, de miért ne lehetne még jobb is egy minimális invesztícióval. De erről majd később. 

Egy év használat után sincs egy lepattanó festék, vagy karc.

Az orsó gyorsan megérkezett és a dobozból kivéve az első benyomásom az volt, hogy végre egy kínai orsó, ahol tényleg összeállt a dizájn. Elmaradt a néha kényszeres és erőltetett feltűnési viszketegség, az indokolatlan és többnyire csúnya matricázás/feliratozás, a felesleges karbon-dizájn és kaptam egy letisztult, egységes, szép orsót. Kiemelendő a sötétszürke, bizonyos fényviszonyok mellett mély olajzöldnek tűnő matt festésű orsóház, a 80 mm-es karbon hajtókar. A keret és a ház természetesen karbonnak hazudott műanyag, viszont hibátlanul festve, összerakva. Esztétikai minőséget tekintve az orsó kifogástalan. 

Ezt a fajta fogantyút nem kedvelem, csak lusta voltam lecserélni.

A hajtás alumínium, mint a könnyű orsóknál ma már szinte minden esetben, első benyomásra gyönyörű, könnyed futással. Az alkatrészek nem lötyögnek, kotyognak. Kerreg viszont minden más: a fék, a fékcsillag és a tengelyfék csavarja is. Ezek a tulajdonságok sokáig a drága orsók minőségérzetet emelő plusz szolgáltatásai voltak, ma már itt vannak az olcsóbb kategóriákban is. A 10+1 csapágy is a drágább kategóriák sajátja volt, ezt is megkapjuk ebben az orsóban. Rettenetes érzés azok számára, akik szemrebbenés nélkül kiadnak 4-500 dollárt/eurót egy orsóért, de bizony itt egy 90 dolláros tekerő, ami mindazt tudja látszólag, amit a nagyok. De hogy tényleg tudja-e használat közben is, azt döntse el a terepi teszt! 

Mikiék az ősz arany-varázsában.

Manapság a nullkilométeres zsírozás már-már közhelyszerű és kötelező, hiszen a finom futás többnyire a homeopátiás mennyiségű kenőanyagnak köszönhető, amely aztán hamar kopáshoz és elégedetlenséghez vezet. Nincs az a szuper orsó, ami kenés nélkül tartós lenne, márpedig a domis wobblerezés nem éppen orsókímélő műfaj. Megoszlanak a vélemények a zsírzás mikéntjéről, én egy magasnyomású felületek kenésére kifejlesztett zsírspray-t használok, amely vékony, de tartós filmet képez a fogaskerekeken. Ezt a kezelést intenzív használat mellett évente többször is megismételem. Előnye, hogy nem képez ragacsos, viszkózus réteget a fogaskerekeken, így a futás megmarad olyan légiesnek, mint gyári állapotban, a használati komfort nem változik, de mégicsak megadtam az esélyt, hogy az eszköz tartósan szolgáljon. 

Bámulatosak a természet motívumai.

Az orsó egyik kiemelkedő adata a dobtömeg, ami mindössze 6,1 gramm. Ez kiemeli a konkurencia mezőnyéből, ritkán látok gyári állapotban 8 gramm alatti tömegű dobbal orsót, márpedig 2 gramm rengeteget számít. Annyira sokat, hogy a szokásaim szerint a zsinór feltekerését úgy kezdtem, hogy a dobra hurkolást követően egy parányi ragasztószalaggal akadályoztam meg a hurok és az egész zsinórmennyiség csúszását, körbeforgását. Ez gond nélkül működni szokott, lévén, hogy a körömnyi ragasztószalag súlya annyira csekély, hogy grammokban szinte kifejezhetetlen és a dobást nem befolyásolta. 

Egy szép októberi nap békessége

Eddig. Ugyanis az első próbán az orsó irgalmat berregést produkált dobásnál, amit nem tudtam mire vélni. Próbáltam a dobot ki-be rakni, a csapágyakat igazgatni, de nem oldódott meg a probléma. Végül a ragasztószalagra terelődött a gyanú, amit leszedtem és lám, az orsó hirtelen megjavult, eltűnt a zavaró hang és olyan selymes, kezes bárány lett belőle, hogy csak na! Lám, milyen sokat számít egy precízen kivitelezett, finom szerkezetnél egy apró kis egyensúlytalanság…. 

A nemzeti park arról is nevezetes, hogy az óvatlan horgász mögé odalopózik egy MEDVE! :)

A debütáló pecán amúgy alaposan meghajtottam az orsót, cseppet sem BFS szerepkörben, ugyanis hatalmas balinokra bukkantam a Dunán és sikerült is belőlük a 12 grammos, Flatt Shad XH-val egy közel 5 kilós példányt kivarázsolnom. Soha rosszabb évkezdést! 

A legjobb bizonyíték a kombó képességeire egy kapitális hal. 

A debüt-tesztet követően immáron a finomabb pecára fókuszálva dobcsapágyat cseréltem, mégpedig Dani barátom tanácsára a Roro cég mikro-kerámiagolyós BFS csapágyát, amely érezhetően javított a kisebb csalik dobásának könnyedségén. Ahogy az elején hangsúlyoztam, nem egy szupertuningolt ultra-BFS orsó létrehozatala volt a cél, hanem egy könnyű és közepes csalis szegmensben is jól teljesítő, 3-8 gramm közé optimalizált, megfizető orsó. Soha nem dobálok 3 gramm alatti csalikat multival, ezt a vonalat zsákutcának és értelmetlennek is tartom, de a 3 grammos wobblereket azért már néha előveszem, ha ezt igényli a hal. De ezt is inkább csak ha muszáj, alapvetően nem megyek 5-6 gramm alá. 

A piros csapágyak már a tuning verziók.

A multizás közismert „rákfenéje” a gubanc, vagy a horgász-szlengben madárfészek, esetleg kötött pulcsi. Ez egy túldimenzionált rémkép, amely kevés gyakorlással, megfelelő orsóbeállításokkal és persze a dobás fizikájának megértésével minimumra redukálható. Viszont kell hozzá egy stabil, kiszámíthatóan működő orsó, amelynek beállításai megbízhatóan működnek és minden körülmények között azt a teljesítményt nyújtják, amiért egyáltalán vannak: finoman, adaptívan fékezik a dob túlpörgését. 

Elképesztő élmény ekkora domikkal találkozni

Én ezzel az orsóval egyetlen gubancot sem dobtam. A 10-es skálán 3-as beállítással dolgozom, amit beállítottam az első pecán és azóta hozzá sem nyúltam. Működik kis csalival és naggyal is, szélben, hidegben, melegben. 10 év multizás után nyilván rutinos kézzel dobálok, aktívan használom a hüvelykujjamat a dob fékezéséhez, de így is előfordulnak néha kisebb gubancok, itt viszont akárhogy erőlködök, nem tudok ilyet felidézni. Az orsó rendkívül stabil teljesítményt nyújtott eddig minden körülmények között. Azt hiszem, minden szempontok közül ez a legfontosabb. 

Hogy klasszikust idézzek: igazi gyomorból hörgő őstelény. Mármint a hal :)

A tartósságot nem lehet egy év és 8-10 peca alapján megítélni, de azt azért jelzem, hogy minimum 2 napot a fent látott képen látható mélyretörő, brutális ellenállású crankbaittel pecáztam végig és a többi pecanapokon is bőven került a kapocsba nagy ellenállású wobbler. Az orsó meg sem érezte. Sem használatnál nem erőlködött, sem észlelhető kopást nem látok rajta. Rég gyepáltam meg így orsót tesztelésnél, és a Dark Wolf eddig úgy tűnik, megugrotta a lécet. 

Az őszi napsugár aranyszínbe vonja a parti fákat.

Az őszi fények csodája

Az elmúlt években sok kínai spinning orsót használtam megelégedéssel, de a casting orsókkal nem voltam megelégedve, egy sem maradt meg a repertoáromban. A Tsurinoya Dark Wolf Ultra az első olyan alis orsó, amire őszintén és maradéktalanul azt tudom mondani, hogy megtartom hosszabb távon is. Számomra egy reménysugár, hogy végre a multiban is produkál a horgászipar valóban jó, megfizethető minőséget. Azért az nem semmi, hogy csapágytuninggal együtt 50 ezer forintból kihozható egy kompromisszummentesen működő UL-L multiorsó. Akinek nem fontos a nagy márkák drága csúcsmodelljei által biztosított exkluzivitás-élmény, az bátran belevághat, nem fog csalódni. 

Véget ért a csoda.

(A tavasz során sok szerepet szánok neki, így találkozhattok majd a fotókon még vele és értesülhettek a további használat tapasztalatairól.)