Mi, de tényleg mi kell ahhoz, hogy valaki olyan összeget fizessen ki egy horgászbotért, amiből már autót is lehet venni? Ráadásul egy egyszerű, puritán, amolyan „semmilyennek” látszó pálcáért? A Zenaq botok árcédulái konkrétan felháborítóak és mégis elképesztően keresett, ritka darabok. De mi a titkuk? Mi a „Zenaqság” lényege? Ennek próbáltam utánajárni. 

Lelőve a slusszpoén

Bevallom, nálam a márka enyhe szubjektív hendikeppel indult, mert korábban nézegettem egy Glanz modellt, ami nem igazán tetszett, illetve tavaly a Spirado Blackart széria egyik casting modelljével horgásztam egy fél napot, de nem hagyott bennem mély nyomot. Ezért is izgatott különösen, hogy tegyek egy új próbát velük. A japán prémium márkák mindig hordoznak valami pluszt, a japán piac nem tűri az alibizést és az indokolatlan felárazást. Létezik a „Zenaqság”, vagy csak sznobság az egész? 

Ezzel a logóval nemigen találkozunk a horgászboltok polcain.

A Zenaq manufaktúrát az 1960-as években alapította Kazuya Sasakura Japánban, az első termékei bambusz botok voltak. Természetesen itt elképesztően magas iparművészeti színvonalú termékekre kell gondolni, nem olyanokra, mint amikkel öregapánk nádi pontyozott. A márkának a mai napig van a szortimentjében a régi idők szellemét a modern anyagok előnyeivel ötvöző bot „Bamboo work” néven. A 70-es években a gyár elkezdett üvegszálas, majd 1979-től kezdve karbonszálas botokat gyártani. A 70-es, 80-as években még elképzelhetetlen volt az a globális munkamegosztás, ami most van, a termékek tehát minden elemükben Japánban, aprólékos kézimunkával készültek. Jórészt így van ez azóta is, a Zenaq kézimunkával, maga gyártja a blankjait és nem beszállítóktól szerzi be! Ez lehetőséget ad, hogy a blankokat a tömegtermelést meghaladó műszaki színvonalon, az elérni kívánt funkcióhoz igazítva készítsék el, ezáltal még tökéletesebbre csiszolva a funkcionalitást. Sejthető, hogy japán munkások japán bérszínvonala mennyire drágítja meg a gyártást a kínai beszállítók termékeihez képest… 

A képen megtekinthető a bot majdnem összes díszítőeleme.

Oké, csakhogy ez ránézésre nem látszik a boton. Sőt a Zenaq kifejezetten puritán, sőt majdhogynem primitív dizájnú botokat készít. Nemhogy nem csicsás, csilivili csodákat, hanem zavarbaejtően egyszerű pálcákat. Sehol egy díszcsík a gyűrűkötésben, a feliratok minimalisták, a felületek semlegesek, a nyél egy olcsó EVA benyomását kelti. Kézbe veszed, és nem érted…. 

Szuperminimalista botok, de legalább a botzsák szép. 

Illetve mégis! Ahogy a bot kicsusszan a zsákjából, az anyag szálacskáinak dörzsölő hatásától is sziszegni, pattogni kezd. Olyan kis finom elektromosság, mint amikor a 80-as években iskolaköpenyben dörzsölődtünk a műanyag lambériához és az így összeszedett statikus elektromossággal csipkedtük a lányok fülét… (Komolyan! A mai fiatalok azt sem tudják, mi az az iskolaköpeny. Szerencsére :)) Na persze a bot nem ráz, nem valódi elektromosságról beszélek, csak érzékeltetni akartam, hogy van benne egy susogó, zizegő ropogósság, feszesség. Tényleg más, biztosan az általam használt botok közt kimagasló érzékenységű! Megrázva a bot elképesztően feszes, de mégis élettel teli. Ugyebár itt jönnek ki egy manufaktúrális termék előnyei egy tömegtermékkel szemben: egy manufaktúra olyan egyedi piacra dolgozik, ahol nem az ár számít, így megengedheti magának a legjobb karbonok és a legjobb kötőanyagok, gyanták használatát. Egyszerűen csak beárazza, mert az ő vevői megfizetik a tökéletesség felárát. Egy tömeggyártónak ez járhatatlan út…. 

Könnyű botokra könnyű orsók dukálnak: Shimano Vanford és Daiwa Caldia LT

A bot lelke egyértelműen ez a különleges blank, amelyet a gyártó kifejezetten jiges pecára tervezett annak ellenére is, hogy ez egy alapvetően feketesügeres modell. A Zenaq egyébként a tengeri horgászatban sokkal nagyobb, ismertebb márkanév, volumenben a magyar horgászok számára is izgalmas fekás vonal lényegesen szerényebb. A feketesügérben az a jó, hogy az összes létező pergető módszer eredményes lehet rá, így a fekás botok elképesztően sokfélék lehetnek, ezek közül azonban a klasszikus jiges peca pont kissé mostohagyermek. Legalábbis abban az értelemben, ahogy a magyar horgászok a jigelést képzelik. Márpedig ez a bot olyan, mintha kifejezetten süllőzésre tervezték volna. 

A tesztre egy november közepi ködös napon került sor.

A kövesek szépen ütögették a csalit.

A bot 6 láb is 1 inch hosszú, azaz mintegy 185 centi. Nyele feltűnően rövid, ami engem nem zavar, ilyen dobósúlyú/hosszú botoknál nincs szükség a nyélvég kiegyensúlyozó szerepére. Az egész bot egy kis egykezes „párbajtőr”. A látszat azonban csal, de szerencsére igen kellemesen! Ennek a botnak – hiába 10 grammos dobósúly – eszméletlenül erős az alsó része, de szinte valószínűtlenül. És ez nem csak egyszerűen véletlen, a hardcore tengeri pecák brutális harcainak a tapasztalataival felvértezve ez a cég bizony tudja mit csinált. Esetünkben csináltak egy light nagyhalas botot. 

Jött az aprajából és....

...a jobbacskákból is. De jobb süllő sehogy sem akart összejönni.

Bár minden teszt így sikerülne! Már novemberben elkezdtem a süllőszezont. Volt már rá példa, hogy szép halakat fogtam ebben az időszakban is, de általában ilyenkor még a kisebbekből lehet szemezgetni, igaz, a nagy halak hiányát némileg pótolja a kicsik gyakori kapása. Már ha minden klappol…. Az előző hetek tapasztalatai alapján nem számítottam komoly halra, ellenben stabilan fogható kövesekre és kisebb süllőkre igen. Így is lett, bár főként a kősüllők mutattak aktivitást, de egy-egy kis süllő is színesítette a palettát. Eleinte igen jó ütemben szedtük a halat, aztán a közeledő hidegfront fokozatosan elvette a halak kapókedvét és elcsendesedett a mély. Pedig a bot kiemelkedően hozza a legfinnyásabb odacsípéseket is, elképesztően „élő” az élmény, tényleg szinte harmadik szemünk nő a víz alatt. Minden akadó, minden kő érződik, tökéletesen megkülönböztethető egy „letestelt” hal által generált puha ingertől. Az akasztás könyörtelen és atombiztos. Az én ízlésem és testméreteim (188 cm vagyok) igényelnék a 2 méteres hosszt, de ne felejtsük, ez a bot japánban készült fele ekkora embereknek… 

És ekkor a köveseknek szánt apró csalira beköszöntött a nagy hal.

Edi barátom úgy gondolta, él a lehetőséggel, hogy kipróbáljon egy ilyen botot, ezért kiénekelte a kezemből egy rövid időre. Párat dobott a srác a part szélébe, ahol egyszer csak elemi erejű rávágással köszönt be valami fenevad. Komoly erő küzdött a mélyben, ennek ellenére a boton túl sok ebből nem látszott, inkább Edi arcán tudtam lemérni, hogy ennek fele se tréfa. A felszín alatt egyszer csak egy terepszínű test körvonalai sejlettek fel, egy gyönyörű csuka bombázta le a köveseknek szánt 2 collos Awarunát. Ilyenkor a Tisza-tó vízleeresztésekor nagy számban állnak be a partszélbe ezek a szép csukák, néha komoly meglepetést okozva az előke nélkül horgászóknak. 

Japán bottal csakis botrágós fotó készülhet :)

A képeken utólag próbáltuk reprodukálni egy hajlásgörbét, hogy lehessen látni, micsoda erő rejlik ezekben a botokban. Képen megmutatni azonban ezt igen nehéz, higgyétek el, hogy kézbe véve egészen más a benyomás, egyszerűen érzed, hogy egy tankot is vissza lehetne vele tartani. 

A Tisza csodás ajándéka.

Mindeközben én az S1 Modell nagytesójával, a 203 centi hosszú S2-68 Draggerrel próbáltam köveseket szedegetni, de akkorra már fityiszt mutattak nekünk. Minden esetre a nagytesó is roppant érdekes bot, lényegesen kevésbé gyors, inkább wobbleres karaktert mutat, de a blank feszessége miatt bőven alkalmas gumizni is. Nekem összességében kicsit túl feszes lenne wobbizni, de egy húzós vízben vezetett nagyobb csalinál már ez nem okozna gondot. A hossza és a nyélhossza számomra kényelmesebb, komfortosabb, de a kistesóval jobban élveztem a pecát, abban éreztem azt a magával ragadó célszerűséget, optimalizáltságot. A nagy tesó szerintem ideális dunai bot, nagyjából minden megoldható vele, ha egyetlen bottal kellene lekezelnem (majdnem) minden dunai szituációt, akkor ezzel a pálcával próbálnám… Már ha lenne egy ilyen botom….:)

A kistesó az 1/3 után olyan merev mint a cövek.

Az erősebb modell egy hangyányit később keményedik fel, ezáltal sokkal univerzálisabb akciót biztosítva. 

Furcsa, hogy egy ilyen minőségű, az árazással ennyire magasra pozícionált bot ennyire minimalista dizájnnal készüljön. Szó se róla, nem vagyok én magam se barátja a túl sok csicsának, de ez a bot tényleg nélkülöz minden hivalkodást. Ennek kétségkívül van tábora, az egyszerűséggel is lehet tüntetni és lehet azt sugallni, hogy ennek a terméknek nincs szüksége vizuális vonzerőre ahhoz, hogy „eladja magát”. Ilyen értelemben roppant hasonló a filozófiája az évek során igazi kultuszmárkává érett Depshez, amely szintén a funkció felsőbbrendűségét hirdette a külcsínnel szemben (Function is power!) De a Zenaq még a Depshez képest is puritán. Egyébként egy meg nem erősített, de kellően sok helyről visszahallott iparági pletyka alapján a Deps blankbeszállítója nem más, mint a Zenaq.... 

Nem vonja el a figyelmet a halról, az biztos :)

A nyélvég egyébként pont a Deps botokról lehet ismerős, a natúr hatású, gumírozott parafa végdugó és fémgyűrű ennek a márkának volt a védjegye. Nem hiszem, hogy itt koppintásról beszélhetünk bármelyik irányba, egyszerűen csak megosztozott a gyártási erőforrásokon két kis szériás, prémium gyártó. Az orsótartó Fuji, abból is az egyszerűbb fajta, a nyél EVA anyaga semmitmondó. Se jó, se rossz, se szép, se csúnya. Annak azért örülök, hogy a tervezőnek eszébe jutott elkúposítani az orsótartó feletti részt, így semmi nem zavarja a jigelésnél igen praktikus, mutatóujjat a nyélen tartó botfogást. Ezt az orsótartó szerelési irányt szokták egyébként sokan fordítottnak gondolni. Ez nem hiba, a bot balansza dönti el, hogy merre érdemes fordítani az orsótartót. 

Érdekes és egyedi, de szintén igen puritán megoldás az orsótartó szorítócsavarja. A fekete fém hosszabb távon nem tudom, mennyire fog karcolódni, így újonnan szép, letisztult. Szépen harmonizál a végdugó márkalogós fém gyűrűjével, a dizájnelemek pedig ezzel lényegében véget is érnek. Az osztott nyél karbonmintás matricája talán ki is lóg innen, tök felesleges volt, ha már egyszer a blank „munkás” részét nem matricázták be vele…. 

Szót érdemel a titánkeretes Torzite gyűrűsor, ami kifejezetten a prémium botok jellegzetessége, jelenleg a piacon elérhető legkönnyebb, legmagasabb minőségű gyűrűsor. Legalábbis ebben a méretben. A cégek folyamatosan feszegetik ennek a határait, mert ugyebár a kedves blogolvasó megismerkedhetett korábban a karbonkeretes gyűrűkkel (itt, itt és itt), illetve léteznek ennél könnyebb gyűrűk is azon egyszerű oknál fogva, hogy kisebbek. NA de egy titánkeret merevségével és erejével, egy Torzite betét keménységével és érzékenységével még mindig aligha tudja bármi felvenni a versenyt. Egy ilyen gyűrűsor bizony rang! 

Ott figyelne a Torzite logó, ha nem effekteztem volna szét a képet...

Itt már látszik. Figyeljük meg a gyűrűbetét vékonyságát!

Megéri-e tehát közel 300 ezer forintot fizetni egy horgászbotért? Nyilvánvalóan a horgászok 99%-ának nem. Egy nullával kevesebbért meg lehet vásárolni azokat a botokat, amelyekkel ugyanazt tudjuk végrehajtani, majdnem ugyanazt az élvezetet lehet elérni a halfogás során. Van azonban egy egyszázaléknyi vásárló, aki – túl azon, hogy megteheti – áldoz azokra az apróságokra, finomságokra, amelyek egy botot tökéletessé avatnak. Nem nagyon jóvá, hanem tökéletessé. Sznobság? Hát próbáljon meg sznobkodni valaki a piac legpuritánabb botjával. Értékarányos? Amennyire egy Rolls Royce-t annak nevezhetünk! Utóbbival mondjuk lehet fotózkodni, egy Zenaq bot még ehhez is túl puritán! De aki önmagában a kompromisszum-mentes minőségért tud és hajlandó is észvesztő pénzt áldozni, annak ez egy szenzációs bot, hihetetlen élvezeti értékkel.

És hogy legyen egy kis színfolt is.... (Papp György fotója)