Észak-Amerika spagettiwesternekből ismert romantikája talán az előző részben (itt) csillant meg igazán, azonban a klasszikus indiánregények világa északabbra kezdődik. Mint a korombéli fiúk többsége, én is J. F. Cooper Sólyomszem-történetein nőttem fel, így epedve vártuk, hogy megmerítkezzünk a klasszikus vadnyugatban. Salt Lake Cityt elhagyva áthaladtunk egy rövid szakaszon Idaho államon, majd átléptünk Wyoming államba. Wyoming talán a „legwesternebb” állam, bár e jelző oly szubjektíven osztogatható, de mégis itt található meg talán a legtöbb kulisszája a vadnyugatról alkotott sztereotípiáinknak. A klasszikus vadnyugat kultúrája a cowboyok kultúrája, és ehhez marhák és legelhető fű kell.
Isten hozott az indiánregények romantikájában.
Salt Lake City még kopár, félsivatagos, de ahogy a hajnali indulás után néhányszáz kilométert északra haladván a hajnal első sugarai buja zöld tájra vetültek, mindketten egy kicsit otthonosabban kezdtük érezni magunkat a sivatagi napok után. A Snake River völgyén át érkeztünk Jackson városába, amely a maga robusztus, jellegzetesen amerikai fatörzs-házaival is meglepően hasonlít egy svájci síparadicsomhoz. Nem csoda, hisz maga is síparadicsom. A hajnal első sugarainál megállapítottuk, hogy nagy hiba volt ezt a városkát nem betervezni a megnézendő látnivalók közé, de a kelő nap első fénypászmáit próbáltuk elcsípni a híres történelmi mormon falunál, ahol a környék legikonikusabb fotói szoktak készülni. Ahogy a Szenvedélyek viharában (Legend of the Fall) című film főtémájára aláereszkedtünk a völgybe, mindketten egy mesében éreztük magunkat.
Ha van ide illő zene, akkor ez az! Engedd, hogy elvarázsolódj, kedves Olvasó!
A Jackson Hole síkságából drámaian szökkennek elő a Grand Teton gerincének fűrészfogai.
Túránk tervezésének egyik szempontja volt, hogy a hegyvidéket őszi pompájában láthassuk, fotózhassuk. A Grand Teton Nemzeti Park ennek az egyik legjobb terepe, hiszen a drámaian magasba törő, a völgytalptól 2000 méter is emelkedő csúcsok sárga nyírfákkal övezett látványa poszterre kívánkozik. Köszönhető ez a környék rendkívül változatos geológiájának. A Teton-gerinc talapzata 2,5 milliárd (!) éves metamorfikus kőzetekből (gránit, gneisz) áll és még a csúcsok kőzetanyaga is 1,3 milliárd éves. A hegyek lábánál egy hatalmas vetődés található, a völgy kőzetlemeze lesüllyedt, míg a hegyeké a magasba emelkedett. Voltaképpen itt két kőzetlemez találkozását figyelhetjük meg, amely itt még nem jár vulkáni tevékenységgel, de innen 50 kilométerre északra már nagyonis, erről azonban majd később.
Az ősz színei felejthetetlenek ezen a vidéken.
A területet a XIX században a mormonok lakták be, akiknek a vallási fegyelmen alapuló kitartása és küzdeni akarása nagyban hozzájárult az amerikai Középnyugat meghódításához. A mormonizmus lényege ugyanis Isten üdvtervébe vetett hit, amely a keresztény fősodortól némileg eltérve azt hirdeti, hogy az ember Istenhez válhat hasonlatossá. Ezen elmélet forrása Joseph Smith, aki jó érzékkel hirdette ezen eszmét a spirituális kapaszkodókra éhes pioníroknak, mellyel hamar népszerűvé vált. E népszerűséget kimaxolva többnejűséget hirdetett és maga is 33 nővel kötött házasságot, már amennyi ebből dokumentálva van…. Ügyes 😊 Minden esetre a követői ennél jóval szigorúbb szabályok szerint élnek, puritán fegyelmezettségükről híresek és életmódjuk az amerikai történelem egyik legjellegzetesebb, legkézzelfoghatóbb öröksége. A bájos és romantikus Moulton Barn fa épületsora kicsit közelebb hozza ezt a letűnt, kemény világot.
A Moulton Barn szénapajtái a mormon telepesek szívós kitartásáról mesélnek.
Egykor virágzó közösség élt itt.
Az egész völgy (Jackson Hole) hemzseg a szebbnél szebb kilátópontoktól, a legjobbakat a Google is jelzi, így lényegében lehetetlen rossz képeket csinálni az égbe nyúló csúcsokról. Mi is önfeledten fotózgattunk és szinte alig hittük el, hogy itt lehetünk ebben a csodavilágban. Rövid túrát tettünk az egykori gleccserek által a völgyekbe hordott törmelék mögött kialakuló morénató, a Jenny Lake mentén, ahol egy hajótúrára is lehetőség lett volna, ha éppen működött volna…. Így aztán az igazán látványos túrára nem volt elég időnk, ellenben egy kiváló craft IPA-t elfogyaszthattam kényelmesen, világbajnok kilátás mellett.
A Jenny Lake-et a hegyek talapzatánál felgyűlt gleccserhordalék alakította ki.
"Illemszabályok", ha összefutunk egy medvével. Az utolsó két sor: Harcolj!
Ha a maci mégsem tisztelné az illemszabályokat, ezzel meggyőzhető. Ha van időd használni...;)
Nem tudtunk betelni a csodálatos színekkel.
Gyorsan be is pusszantottam egy kiváló helyi kézműves IPA-t ;)
Tamás ötletére egy igazi vadnyugati farmon szálltunk meg, ami kiváló döntésnek bizonyult. Ugyan a büfében életem egyik legrosszabb hamburgerét fogyasztottam el, de a látvány zárójelbe tett mindent. A lenyugvó nap utolsó sugarai varázslatos fényekkel ragyogták be a tájat és a sárgás-barnás színek olyan hangulatot teremtettek, mintha magunk is beléptünk volna egy megsárgul régi, vadnyugati fényképbe.
Szállásunkról ebben a kilátásban volt részünk. Minden centet megért!
A régi és az új jól megfér egymás mellett.
A farm, amin éltünk.
Kis cowboyok játszótere.
A helyi kocsma macsóenergiától túlfűtött dekorációja.
Alkonyodik a Heart Six Ranch-en.
Feledhetetlen percek....
Jó látható, hogy ez a túra nem a nyugodt, pihentető éjszakákról szólt. A hajnal ennek megfelelően úton talált minket. A távolban bölényeket pillantottunk meg, de a távolság és a halovány fény nem tette lehetővé értékelhető képek készítését, cserébe elképesztő időzítéssel pottyantunk be a Snake river egyik kanyarulatába, ahol a Teton-gerinc második legmagasabb csúcsa, a Mount Moran csúcsán kigyúló hajnalpír giccsbe hajlóan tükröződött a rezzenéstelen víztükrön (amelyet azért meg-megtörtek a szedő pisztrángok apró karikái). Ez a pont a Yellowstone Nemzeti park déli kapuja, ahonnan folyamatos kapaszkodás után lényegében egy vulkán kráterébe, ún. kalderájába jutunk.
A tökéletes pillanat.
Igen, vulkán! Egy szupervulkán! A Föld legnagyobb ismert felszínközeli magmakamrája van itt, amely lényegében bármelyik pillanatban kitörhet, az emberiség történetében eddig nem ismert globális katasztrófát okozva, de akár egy újabb kihalási hullámot is eredményezhet. A kaldera mintegy 50x70 km-es méretű, mintha négy Balatont tennénk egymás mellé a hossztengelye mentén. Felfoghatatlan, hogy egy ekkora méretű, a felszín alatt mindössze néhány kilométerrel fortyogó lávatenger van a lábunk alatt, amelynek kipárolgásai, kigőzölgései a(z) (utó)vulkáni működés páratlan gazdagságát vonultatják fel. A kutatók több, mint 10 ezer vulkáni jelenséget katalogizáltak, amelyből több, mint 500 a rendszeresen működő gejzírek száma, ez a világ ismert gejzírjeinek több, mint fele! Nagyon korán felismerték ennek a természeti csodának az értékét és 1872-ben – miközben néhány kilométerrel odébb Buffalo Bill még a bölényeket öldöste – megalapították a világ első nemzeti parkját.
Utunk folyamatos emelkedés után közel 2400 méterre vezet fel, ami a Yellowstone fennsík átlagos magassága. A Yellowstone tónál szippantottunk bele először az érezhetően kénes, záptojásszagú levegőbe, ahol a tóparti gejzírmező (Thumb geyser) egészen egyedi élményt jelentett és sajátos hangulatú fotókat eredményezett. Szerencsére aránylag kevesen voltak, így sikerült maradéktalanul élveznünk a természeti szépségeket.
Gejzírkúpocska a tóban.
A Yellowstone tó partján elhelyezkedő Thumb Geyser kiváló belépő ebbe a szürreális világba.
Tovább indulva áthaladtunk a kontinentális vízválasztón, amelytől keletre a Mississippi, nyugatra a Snake River és végső soron a Columbia folyó vízgyűjtő területe található. Innen ereszkedtünk le a kaldera mélyére, ahol a legaktívabb, legnagyobb gejzírmezők találhatók. Elképesztő volt, ahogy a fenyvesek felett felhőként lebegett a vízpára, mindenhol gőzoszlopok emelkedtek. Belegondolni is izzasztó, hogy mi lenne, ha éppen akkor törne ki a vulkán. Alighanem, mi is hamar gőzzé válnánk.
Vízválasztóhoz érkeztünk.
A világ leghíresebb gejzírje alighanem az Old Faithful, azaz az Öreg Hűséges, amely megbízható rendszerességgel, 40-70 percenként tör ki, 20-30 méter magasra lövellvén a forró vizet. Nem is volt ez másként aznap sem, rövid várakozás után felsustorgott a gejzír, amit a közelben legelésző (szerintem „beépített statiszta”) bölény teljes érdektelensége kísért. A messziről jött turista persze rácsodálkozik a „kivételes” szerencsére, hogy ilyen környezetben találkozhat egy ilyen állattal, de alighanem ez egy jól kitalált, de mégis kedves kis szemfényvesztés.
Az Old Faithful gejzír megbízhetó pontossággal ismétli kitöréseit.
Akinek egy kitörő gejzír a mindennapok része...
A Firehole folyó a gejzírek vizét gyűjti össze.
Ha az Old Faithful a leghíresebb gejzír, akkor a Grand Prismatic Spring alighanem a leglátványosabb. Ezt a képet mindenki ismerheti a természet szépségét bemutató albumokból, földrajzkönyvekből, falinaptárakról. A színek változatossága totális giccs, de a Természet soha nem alkot giccset! Egyszerűen csak semmihez nem foghatóan különleges. A parkolóból kiépített fapalló vezet a hatalmas, 110 méter széles medencéhez (amely a világon a 3. legnagyobb), ahol a 70 fokos víz 50 méter mély kráter aljáról tör fel. A gejzírmedencét a sárgás-vöröses színek teljes spektrumában pompázó baktériummezők veszik körül, ahol a szélsőséges körülményeket kedvelő mikroorganizmusok hatalmas telepeket hoznak létre. A pallókról lelépni szigorúan tilos, amit a látogatók szemmel láthatóan rendkívül fegyelmezetten be is tartanak, hiszen a szél által befújt és ott hagyott sapkák tucatjai tanúskodnak arról, hogy itt bizony a kihágásnak súlyos következményei vannak. Mind fizikailag, mind jogilag.
A hőforrások vize közvetlenül a folyóba ömlik, amely így nem meglepő módon langyos.
A gejzírmezőn fapallók vezetnek a legfőbb látványosságokhoz.
Semmihez sem foghatóan különleges világba cseppentünk.
A gejzír ásványi anyagokban gazdag vize kis gátakat hoz létre, amelyekben baktériumtelepek élnek.
A természet ujjlenyomata.
Nem evilági táj. Annyira, hogy itt tanulmányozzák a tudósok az extrém hőhatás mellett is viruló életformákat.
A hatalmas gejzírt mintha csak a showbusiness hollywoodi bugyraiban gyártották volna: nemcsak közelről, de egy félórás könnyű sétával elérhető hegytetőről is megcsodálhatjuk, a lehető legkényelmesebben átélve a természetközeliséget. Olyan ez, mint Dobogókőn a parkolóból „eltúrázni” a kilátópontig, majd beülni a menedékházba egy gulyáslevesre, a nap végén pedig elégedettséggel bezsebelni a fárasztó kirándulás endorfinját. Ehhez mérten a hely még ezen az októberi hétköznapon is elég zsúfolt volt, mégsem volt zavaró, vagy megterhelő. A gejzír szürreális élménye annyira erős, annyira különleges, hogy a fotózás közben rendszeresen lágyékon könyöklő gyerekcsapat sem tudta elrontani az élményt.
A Grand Prismatic Spring a teljes valójában.
A természet palettája.
A Yellowstone Nemzeti Park önmagában is hetekre (!) elegendő látnivalót nyújt, egyszer az életben szeretnék ide visszajönni és elmélyülni a látnivalókban, most azonban egymás után robogtunk el a látványosságok mellett. A Porcelain Basin 2024 nyarán felrobbant híres gejzírjére, a sárvulkánokra és sok másra nem volt időnk és a vadvilágáról híres Lamar völgyön is csak átrobogtunk, mert várt minket a világ rodeofővárosa: Cody, Buffalo Bill hazája, az igazi vadnyugat szívcsakrája. Cody az elmúlt 150 évben alig változott, főutcája egy az egyben olyan, mintha visszarepülnénk az időben. Persze lovaskocsik helyett 6000 köbcentis truckok közlekednek és megvannak a modern élet kellékei, de nem nehéz magunkat odaképzelni a pisztolypárbajok világába. Ebben nagy szerepe volt, hogy a Buffalo Bill múzeum megtekintése után Tamás kiváló ötletére egy autentikus western-kocsmában, a méltán legendás Irmában költöttünk el egy hatalmas sztéket. A képek magukért beszélnek, még most is a számban érzem a gigantikus hússzelet aromáit. Nem vegánnak való vidék….;)
Cody főutcájában könnyű meglátni a westernfilmekből ismerős deszkavárosokat.
Az Irma nevű kocsma még tanúja volt a pisztolypárbajoknak.
Belső tere maga a Vadnyugat.
Berendezése autentikus.
A két nagy marha. Na meg egy "hángérien kávboj".
Másnap kora hajnalban indultunk a túra legnagyobb napi etapját jelentő, közel 1300 kilométeres szakaszára, hiszen uticélunk 3 állammal odébb, az óceánhoz közel feküdt. Csak átrobogni terveztünk újfent a Yellowstone-on, de a reggel olyan kalanddal ajándékozott meg bennünket, amelyet kénytelen vagyok egy külön cikkben elmesélni, mert….. na majd meglátjátok! Minden esetre a zúzmarás, párás reggelen a Yellowstone folyó kanyonja páratlan szépségében tündökölt.
Grand Canyon of Yellowstone.
A Yellowstone folyó nagy vízesése hosszú záridővel fotózva.
Még a reggel narancsos fényeinél tudtunk megérkezni a Mammoth Hot Springs hévizeihez. A felszínre kiömlő, ásványi anyagokban rendkívül gazdag termálforrásokból mész válik ki és hoz létre különleges vizes teraszokat, változatos felszíni mésztufa(travertin)-képződményeket. Mivel az aszályos időszakban a források nagy része éppen kiapadt, kifejezetten kihívás volt igazán esztétikus fotókat készíteni, de a gőzfelhőkön átderengő narancsos napfény végülis szép kulisszákat biztosított néhány nem evilági hatású kép elkészítéséhez.
Az aranyóra gőzben feloldódó fényei varázslatos hatást keltenek.
Mammoth Hot Springs.
Készül az édesvizi mészkő (travertinit).
Cseppkőbarlangokból ismerős látvány. Nagyjából úgy is képződik.
A Pokol tornáca.
Innen már tényleg kénytelenek voltunk megállás nélkül vezetni, hogy teljes Montana-t, Idahot és fél Washington államot átszelve megérkezzünk a csendes-óceáni partvidék legjellegzetesebb geológiai formációjához, a Cascade-gerinc legmagasabb tagjához, a Mount Rainierhez. A Cascade-hegység a csendes óceáni tűzgyűrű része, itt bukik az észak-amerikai lemez alá a csendes óceáni kőzetlemez, a feláramló magma pedig itt-ott a felszínre tör, hatalmas aktív vulkánokat hozva létre. Talán mindenki hallott a Mount Saint Helensről, amely 1980. május 18-án elemi erejű kitörést produkált és egy hatalmas vulkáni hamu-árral, ún, piroklasztikus árral tarolva le a hegyoldalt, amelyet a megolvadó gleccserek sárlavinája követett. A katasztrófa azért nevezetes, mert arról részletes fotó-és videós dokumentáció maradt fenn, amely teljes valójában mutatja meg a természet ellenállhatatlan pusztító erejét. A Cascade-gerinc számos hasonló vulkánból áll, bármelyik bármikor kitörhet, közülük pedig legmagasabb a 4392 méter magas Mount Rainier.
A Mount Rainier hajnali pompában.
Jó szokásunk szerint már sötét hajnalban úton voltunk, hogy napkeltére felérjünk a hegyhez. A mély völgyekből nem látszott a csúcs, de ahogy a rózsaszín fényekben felérünk a Naches-hágóra, úgy teljes pompájában, drámaiságában bukkant elő a fenséges Rainier. Hósapkás fején felhőpaplan ült, mintha maga is most kászálódott volna elő a dunyha alól, a hajnali aranyóra ragyogása felejthetetlen fényjátékot játszott a sziklákon és a gleccserek jegén. Talán az egész túra legdrámaibb, legfenségesebb látványa volt.
A Mount Rainier egyben a Cascade-hegység legmagasabb csúcsa is.
A hágón egy rövid, de annál látványosabb túrát tettünk a Naches Loop Trail-en, ami teljes pompájában mutatta meg a Cascade-hegység őszi színeit. Nem is nagyon kell ezt magyarázni, beszéljenek helyettem a képek. Csak jelzem, hogy a fotókon szándékosan csak minimális utómunkát végeztem, hogy minél természetesebben adhassam vissza azt a színkavalkádot, ami körülvett minket. Ez tényleg ilyen volt. Az időjárás is a kegyeibe fogadott, mert a reggel rezzenéstelenségében tényleg rendkívüli szépséget élhettünk át. Később ugyan a csúcs már tartósan felhőbe burkolózott, így a következő állomásunkon, Paradise-ban már sokat fakult a színkavalkád, de nem bántuk, mert így is fantasztikus ajándékot kaptunk.
Utunk egy mesevilágba vezet.
Nem csalás, nem ámítás, ilyen az észak-amerikai ősz.
Kiváncsi szemek követik minden lépésünket.
Georges Seurat ecsetjére kívánkozik a táj.
A hajnal rezzenéstelen pompája és...
... a hatalmas vulkán fenségessége.
Ennyi csoda után már nehéz volt elképzelni, hogy mivel lehet feltenni az i-re a pontot, de ezt is megkaptuk! A hatalmas hegyről órákig csak gurultunk lefelé, majd az óceán közelében beértünk a part menti sűrű, hideg égövi esőerdők zónájába. A Csendes óceán felől folyamatosan érkező nedves légtömegek itt lecsapódnak, ami elképesztő mennyiségű, akár évi 3000 mm csapadékot is jelent, ami jó ötszöröse a magyar átlagnak. Nem csoda, hogy olyan áthatolhatatlan szitkafenyő-erdők mellett haladtunk el, amelynek az aljnövényzete is rendkívül sűrű volt. A környéken alig vannak települések, az út áthatolhatatlannak tűnő zöld növényfalak között halad és az egész helynek van valami furcsa téren és időn kívülisége, valami bensőséges intimitása. A terület a Quinault törzs területe, akiknek egészen furcsa nyelvük és latin beükre átültett írásbeliségük zavarba ejtően különlegesnek hatott. A fakéreg pl. így van quinault nyelven: qw~3m"aqt3n. A kiejtésben mondjuk nem vagyok biztos….:)
Útban a világ vége felé. Felirat: IGEN! A pumpa működik!
Az Élet Fája
Az óceán itt éppen bársonyosan simogatja a fövenyes partokat.
Az óceánparton már tényleg más világ várt bennünket. Az állandóan fújó viharos erejű szél tajtékosra korbácsolja a csendesnek mondott óceánt, amely minden, csak nem csendes. A part ugyan homokos, de az elemi erejű áramlatok miatt fürdésről, úszásról szó sem lehet, de azt hiszem, nem is sokakat csábít ez a vadság. A parton fenyőtörzsek ezreiből épült torlaszok emlékeztetnek arra, hogy vihar esetén micsoda erők szabadulhatnak itt el. Az itteni természet zord, barátságtalan, mégis fantasztikusan gazdag élővilágnak ad otthont, amit az emberi civilizáció a mai napig alig érintett…
Ruby Beachen már a vad óceán várt minket.
A szél- és tengermarta partvidék ízelítő, hogy milyen viszonyok is lehetnek itt kevésbé csendes napokon.
Fejünket végül autónk első ülésein hatottuk álomra Ruby Beachen, ahol a vastag felhőréteg alól egy utolsó sugárral kikacsintó nap fantasztikus fényeket produkált, majd rózsaszín és lila színekkel búcsúzott. Én is búcsúzom, kedves Olvasó. Folytatása következik és lassacskán már eljutunk a halakig is…..;)
A ritka békés pillanatok egyike.
Ahogy a nap nyugovóra tér, mi is álomra hajtottuk fejünket autón "kényelmében".
A korábbi részek alább érhetők el, ha még nem olvastad, kattints bele, érdemes!
New York-i kalandok: itt
A sivatag csodái itt