Közel egy év telt el az utolsó blogbejegyzésem óta, de ennek jó oka van, mivel az élet olyan akadályokat gördített elém, amelyek megoldása a pecánál és az írásnál előbbre sorolódott. Kiestem a horgászpiac fősodrából, képtelen voltam követni, pláne kipróbálni az újdonságokat és még élvezhető tartalmat is gyártani. Ezért aztán nem is erőlködtem, nem alibiztem, mivel végig ott lebegett a szemem előtt, hogy hamarosan kezdetét veszi életem nagy kalandja, ami kellő kárpótlást fog kínálni minden elmulasztott pecázásért. 

Történt ugyanis, hogy Tamás barátom felvetette, hogy élnek Kanadában rokonai, tervezi a meglátogatásukat, ezt pedig össze lehetne kötni egy pecatúrával. Több se kellett, beindult a fantáziánk és már láttuk lelki szemeink előtt a hatalmas halakat, amelyek közül első helyen szerepelt a legendás fehér tok megfogása, de pergetőhorgászként legalább ennyire izgatott a csendes óceáni térségben őshonos lazacfélék becserkészése is. Felvettük a kapcsolatot a 15 éve Kanadában élő legyező bajnokkal, File „Bogaras Pityu” Istvánnal, aki horgászvezetőként tevékenykedik, ő pedig végtelen türelemről tanúbizonyságot téve rakott képbe minket a lehetőségekről, amikre aztán felfűztük a túrát.

De ne rohanjunk előre! Úgy gondoltuk, hogy ha már egyszer átrepüljük a fél világot, akkor lássunk is egyebet belőle, mint a halakat. Jöttek sorban az ötletek, hogy mit nézzünk meg, majd egy egészen komoly túra körvonalai kezdtek kibontakozni, ami nem annyira a pecáról, mint inkább a csavargásról szólt, így lett a horgászat koktélcseresznye a meglehetősen tartalmas koktél tetején. A Tesztpecablog ezennel élménybeszámoló bloggá alakul, de megbocsátjátok talán ezt annak fényében, hogy milyen csattanókat tartogatok a végére. Lesz benne azért egy kis teszt is, és ígérem, hogy érdemes lesz az egész cikkfolyamon keresztül velem tartani, mert olyat láthattok, amit kevesen. A kaland minden várakozásunkat felülmúlta.

***

2024. szeptember 24-ére virradó éjjel a szemem sem tudtam lehunyni, szinte kidobott az ágy, ahogy a nagy kaland napja elérkezett. A kora hajnali időpont ellenére a reptéren hatalmas nyüzsgés volt, de szerencsére hamar átjutottunk a biztonsági ellenőrzésen és rövid időn belül a párizsi gépen találtuk magunkat. Itt rövid várakozás után majdnem elcsellóztuk a New York-i járat indulását, sikerült a járatszámot elnéznünk. Szerencsére Tamás észnél volt és pár perccel a beszállás lezárulta előtt füstölgő cipőtalppal érkeztünk a megfelelő kapuhoz. Akkor még nem tudtuk, hogy időnként mókás, időnként zavarba ejtő megpróbáltatásainknak ez még csak az első felvonása….;) 

Bő nyolcórás repülőutunk részben Grönland, részben Újfundland partjai felett vezetett. Meglepőnek tűnik, de aki a Mercator-féle térképvetületen húz egyenes vonalat kiindulási és célpontunk közé, az bizony jókora kerülőre kényszerülne, a legrövidebb út váratlan irányba vezet. Számomra az északi tájak rendkívül vonzóak, így az ablakra tapadva bámultam a gleccservájta partszélek csipkéit, a jégmezőket és a morénákat. lelki szemeim előtt lazacok, pisztrángok úsztak és még el sem kezdődött a kaland, de már a következőről fantáziáltam.

Újfundland felett repülünk új kalandok felé...

New Yorkban felhős idő fogadott minket, remény sem volt arra, hogy kiderüljön, sőt még nem kevés esőt is ígért az előrejelzés. A reptéren vonatra szálltunk, majd egy nyomasztóan szutykos és büdös metrómegállón keresztül Manhattan szívébe zakatoltunk, ahol egy még mocskosabb és büdösebb megállóból felbukkanva belénk fagyjon a szusz…. New Yorkra felkészülni nem lehet! Nézhetsz bármennyi fényképet, videót, filmet, de a Nagy Alma vibrálása, zakatolása, nyüzsgése letaglózó. Ahogy felfelé emeltük szemeinket, a felhőkarcolók tényleg az égig értek, néhány közülük a csúcsát a felhők sűrű dunyhájába rejtette. A fogyatkozó délutáni fényben a hömpölygő autótömeg lámpái, a mindenhol jelen lévő utcai hotdog-, saslik- és meghatározhatatlan fast food árusok karattyolása, az embertömeg áramlása még a budapesti létemhez képest is megterhelő volt…. ugyanakkor lenyűgöző is.

New York nyüzsgése semmihez sem fogható.

Csomagjainkat elhelyeztük Manhattan általunk talált legolcsóbb, de alighanem az egyik legprosztóbb szállásán (West Side YMCA), de alig vártuk, hogy a nyüzsibe vethessük magunkat, így aztán a 5th Avenue és a Broadway irányába vettük az irányt. Nehéz szavakba önteni az első benyomásokat, de New York finoman szólva sem egy steril, puccos hely. Egyáltalán nem csak fennhéjázó felhőkarcolók betondzsungele, az elmúlt évszázadok minden stíluseleme képviselteti magát, a drabálisan funkcionális kockaházaktól a szintén meglehetősen erőteljes, mégis gyönyörű art deco épületeken át a légies, elegáns, acél-üveg felhőkarcolókig. Mindezt átitatja az elmúlt 400 év (ami tényleg majdnem pont annyi, a várost 1626-ban alapították, akkor még Új-Amszterdam néven) reménye, munkája, izzadsága, mocska, bűze, csillogása, küzdelme, sikere és kudarca, nevetése és könnye. Minden robusztus, minden brutális, minden kő és fém, minden egy cél, az „Amerikai álom” szerint teremtődött. Egyszerre letaglózó és inspiráló, idegen és otthonos, ismeretlen és mégis ismerős. Aki a multikulturalizmustól hideglelést kap, az ide ne jöjjön, az utcán mindenféle színű, eredetű ember, és ha ez nem lenne elég, elképesztően sok „figura”, a legkülönbözőbb extravaganciával identitást magára öltő csodabogár szaladgál. Hiába, egy (agglomeráció nélkül) 8,5 milliós városban kitűnni nehéz, ezért minden eszköz elfogadott. Tamás persze az összes önmagát promotáló zenésszel, wannabe Broadway sztárral szóba állt, mi több lepacsizott, így némi szociológiai merítést is végeztünk az amerikai álom aljáról. Érdekes volt, tagadhatatlan… 

Felhőkarcolók az elmaradhatatlan food truckokkal.

Építészeti stílusok kakofóniája

Tamás barátkozik.

New York a város, ami soha nem alszik. „The City that never sleeps”, énekli híres számában Frank Sinatra is…. Ez a dal járt szinte minden pillanatban a fejemben, mert talán ez az, ami tényleg a lehető legjobban leírja a várost. Ahogy a Broadway nyüzsgésében a Times Square-re értünk, megértettem, mire gondolt a szerző: ilyen zsibongást, lüktetést talán még soha nem tapasztaltam. Ez nem egyszerűen a tömeg zsizsegése, hanem az életvidámságnak valami elképesztő kirobbanása – egy jó nagy adag marketinggel nyakonöntve. A Times Square-en ugyanis folyamatosan buli van, szól a zene, utcai artisták és művészek szórakoztatják némi apróért cserébe a turistákat, mindeközben fényreklámok villognak mindenhol. Csak hogy érzékeltethető legyen ennek gazdasági nagysága: a tér legmagasabb, központi helyen álló irodaháza töküres, mivel a homlokzatra helyezett ledfalakon futó reklámok több bevételt generálnak, mint a bérleti díjak New York szívében. Olyan töménységben van jelen itt az életösztön, hogy rendesen megsokalltuk, hamarosan visszamenekültünk a szállásunkra. 

A Times Square forgataga magával ragad

Non stop buli van.

Fényreklámok mindenütt

Elcsíptem egy szokatlanul békés pillanatot, varázslatos színekkel.

Ahol fény van, ott árnyék is van.

Mennyi sors, mennyi történet....

Talán a legkedvesebb new yorki képem.

Másnap – hála legyen a jetlag-nek – hajnalban a Staten Island-i komp első járatára vártunk, ahol elfogyasztottam egy tonhalas szendvicset. Ennek utóhatásairól később bővebben is értekezem, minden esetre akkor még optimistán vártam, hogy a Szabadságszobrot megtekinthessük az amúgy ingyenes komp fedélzetéről. Ez végülis teljesült a nagy köd ellenére, majd nyakunkba vettük Manhattan déli részét, a Downtown-t. Végigjártuk az amerikai impérium szívcsakráját, a Wall Streettől a 2011-ben lerombolt ikertornyok helyén épült Ground Zero-n keresztül Brooklinig. 

Manhattan Downtown a víz felől.

A világgazdaság szíve - New York Stock Exchange

Akkor még nem tudtuk, mekkorát fordul hamarosan a világ.

Az egykori ikertornyok méltóságteljes emlékműve

Emlékezés

Az ikonikus Brooklin Bridge

És a hangulatos Dumbo negyed Brooklynban.

Megtekintettük az alulbecsülhetetlen popkulturális jelentőségű Ghostbusters (Szellemirtók) főhadiszállást, majd a new yorki utcagasztronómia méltán híres fellegvárát, a Katz’s Deli-t látogattuk meg, amely világhírű pastrami szendvicséről nevezetes. A pastrami pácolt-párolt marhaszegy, amelyet boszorkányos ügyességű pincérek, ún. cutterek készítenek a látványkonyha-pultok mögött és rozskenyérben, savanyú- és friss uborkával tálalják. Az étterem erre van kihegyezve, hatalmas a tömeg, az utcán hosszan kígyózik a sor. Nekünk szerencsénk volt, egy jó félóra után bejutottunk és megkóstoltuk nemcsak a pastramit, de ennek az egyik önálló kulináris értékkel bíró alváltozatát, a Reuben szendvicset is. Az ötcentis húsréteggel tömött szendvics ki is fogott rajtam, ami nem ígérkezett jó jelnek…. a reggeli tonhalas szenyó megkezdte „áldásos” működését… 

A Szellemirtók főhadiszállása

Little Italy hangulatos utcácskái

Chinatown. New York páratlanul sokarcú.

A méltán híres Katz's Deli előtt az esőben is kígyózik a sor.

Nem véletlenül, hiszen a pastramijuk messze földön híres.

A nap zárásaként a Vanderbilt toronyház kilátóteraszát látogattuk meg, amely New York magaslati panorámáját sajátos vizuális élménnyel koronázza meg, már ha van panoráma. Hát nekünk nem volt. Néha egy-egy felhőfoszlány mögött feltűnt néhány fénypont, de alapvetően a lámpafény által vaníliapuding-szerűvé varázsolt tejködöt bámultuk. A helyzetet kihasználtam némi szürreális fotó elkészítésére, mást nem tehettünk. A tonhalas szendvics pedig egyre agresszívebben követelte, hogy bensőm börtönéből kitörhessen. 

A Vanderbilt toronyház szürreális kilátóterasza

Csak tudnám mit fotóznak a tejködben...

Alice Tükörországban

Harmadik napunk reggelét a tonhalas szendviccsel vívott ismételt birkózómeccs után a Central Parkban kezdtük, ahol biciklire pattantunk. Eleinte ez jó ötletnek tűnt, majd a csepergő eső folyamatos esésbe váltott, a sárhányó nélküli kerékpárok pedig határozottan diszkomfortosnak bizonyultak, mivel hátunkat híg sárral borították be. De kemények voltunk és becsülettel letoltuk a programot. Határozottan emelte a vérnyomásunkat az a tény, hogy Tamás az összes készpénzét tartalmazó táskáját egy padon hagyta, amit mintegy fél óra múltán vettünk észre. Azt hiszem, olyan biciklisprintet nem látott még a Big Apple, amit ott lenyomtunk. Tamás táskája meglett, mi pedig hálaimát rebegtünk minden természetfeletti entitásnak, aki eszünkbe jutott. Végülis az egész túra újjászületett. 

A Central Park nyugodt oázis a betondzsungel közepén

Hangulatos allée-k szelik keresztül-kasul.

Itt-ott néhány, a történelem illúzióját keltő Patyomkin-épület

Néhol giccsbe hajló, de tagadhatatlanul kellemes látványelem.

John Lennon halálának emlékhelye.

Bőrig ázva, de a megmentett túra bizsergető gondolatával tértünk vissza szállásra, ahol egy háromórás rekreációs programot abszolváltam a YMCA szutyok közös wc-jén. Volt olyan szakasza, amikor azt hittem, hogy egy tonhalas szendvics lesz a végzetem, de végül legyőztem a démont.  

A Hard Rock Café központi egysége minden rocker temploma...

Számtalan relikviával, mint pl. Jimi Hendrix eredeti gitárja.

Szenvedéseinkért azonban gazdagon kárpótolt minket a Város. Az Empire State Bulding lenyűgöző art deco csodájába még tejködben létünk be, majd a 86. emeleten már félig felszakadozott felhőzet fogadott. Ahogy a legfelső kilátóteraszra értünk, láss csodát, a köd eloszlott és feltárult előttünk a város lenyűgöző éjszakai panorámája. Annyit mondok, megérte minden szenvedés. A magasból a város lenyűgözően szép, a rengeteg fénypont kaleidoszkópja órákra rabul ejti a szemlélőt. Ameddig a szem ellát, fények, innen fentről látszik csak igazán, mekkora ez a város. Maga az Empire State Buildig is elképesztő mementója az emberi akaratnak: a 381 méter magas toronyház – mely sokáig a világ legmagasabb épülete volt – 1930-31-ben, mindössze egy év alatt készült el a nagy gazdasági világválság kellős közepén, a kor technikai színvonalának megfelelően jórészt kézi erővel. Az épületben minden acél és gránit, márvány és üveg, és egészen elképesztő tárháza az art deco minden látványelemének. Sajátos hangulata van, az embert átjárja valami legyőzhetetlenségnek, valami igazán rendkívüli emberi teljesítménynek a szelleme. Méltó jelképe az amerikai álomnak és az Empire State-nek, ahogy egész New York államot nevezik, sőt magának az amerikai világbirodalomnak. 

Az Empire State building békaperspektívából.

A lenyűgöző art deco aula

A kilátóterasz is hozza a hangulatot

Ezzel az ajándékkal búcsúzott tőlünk a Város, amely soha nem alszik.

Másnap hajnalban elhagytuk a várost és újra repülőgépre szálltunk, ami szintén olyan kalandot hozott, amin megint majdnem elúszott a túránk, de végül itt is elképesztő szerencsénk volt. De erről majd a következő részben mesélek.

Tarts velem kedves olvasó, lesz peca is, de addig még rengeteg kalandban volt részünk….