A minőség reneszánsza
2017. január 22. írta: Halfdane

A minőség reneszánsza

Van egy márka, amely érzésem szerint túl kevés figyelmet kap idehaza, ez pedig az Abu Garcia. Pedig legendás múltja van, a hengermultik között megkerülhetetlen és elismert gyártó, a 60-as 70-es években gyártott orsói elnyűhetetlen, örök darabok. Mégis valahogy a botok és az orsók terén sem tud a legelső vonalban megkapaszkodni, talán a honi horgásztársadalom gondolkozik túlságosan is a Shimano-Daiwa törésvonal mentén, talán a honi marketing nem elég átütő. Az elmúlt években azonban nagyon rákapcsolt a cég, orsókban a legnagyobbakhoz mérhető minőséget tudnak felmutatni, illetve a botok terén is meglepő a fejlődés.

Bevallom, korábban nem becsültem sokra az Abu botokat, egyes modellek fémgyűrűs orsótartójától kirázott a hideg. Pedig a Vendetta szériát sokan szeretik, én azonban nem tartoztam közéjük. Álláspontom felülvizsgálatára először a Veracity botcsalád késztetett, csupán pár percre kézbe véve is érezhető volt a figyelemre méltó minőség. Az ősz folyamán Red Fish cimborámmal kódorogtunk a Duna partján, aki a kezembe nyomta az akkor éppen frissiben érkezett Villain spinning pálcáját. Dobtam egyet-kettőt a bottal és ledöbbentem. Nem várt minőségérzetet nyújtott a pálca, bár a dunai gumizáshoz kicsit kevésnek éreztem az 5-20 grammot, a bot minősége, a csali érzete kimondottan megtetszett. Szerettem is volna alaposabban kipróbálni a pálcát, de Rednek időközben megérkezett a 10-30 grammos casting verzió is, mégpedig a 2017-es újdonságot jelentő Revo MGX2 orsóval, úgyhogy sajnos elcsábultam.6.jpg

A spinning verzió egy kifejezetten hegyes, peckes, de nem túlfeszítetten gyors bot. A 40 tonnás kompresszióval hengerelt grafitblank már felső kategóriásnak számít, a minőségi alapanyag nagyon érződik a bot érzékenységén. A külső réteg egy keresztcsavarású szálakból álló réteg, ami nyilván az erősítést és a csavarodási ellenállás növelését szolgálja. Nem mellesleg szép, elegáns, visszafogott, de erőt sugárzó. Minőségi gyűrűzést kapott a bot, titánkeretes, cirkóniumbetétes gyűrűket szereltek rá. Ha kötekedni akarok, akkor azt mondom, hogy ebben az ár- és minőségi kategóriában már igazán elfért volna egy KR Concept (döntött, zsinórcsavarodást gátló) gyűrűsor, de valamit tenni kell a csúcskategóriára is. Ennél nagyobb bajunk ne legyen. Nekem kimondottan tetszik és rendkívül kellemes fogású a Fuji TVS orsótartó, manapság nagyon divatos, nem véletlenül. A nagy felületen szabadon maradó blank nagyban javítja az érzékenységet, közvetlenül a bottesten érezhetjük a rezgéseket. 

A casting verzióból 10-30 grammos verziót próbáltam, ennek a blankja egy kicsit „lustábbnak” tűnt, én szívesebben wobblereznék mint gumiznék vele. A bot nem szupergyors, dobásnál is dolgozik az egész bottest, még ha csekély mértékben is. Nagyon jól „tölti” energiával dobásnál a csalit, szépen dolgozik együtt a horgásszal. Ennek ellenére kevésbé hagyott bennem mély nyomot mint a spinning verzió, kevésbé egyéniség, de ettől még egy kiemelkedően jó minőségű bot. A Fuji ACS orsótartót egy időben szerettem, de mostanában valahogy nem annyira. Kicsit túlságosan vezeti az ujjaimat, ami nekem azért nem jó, mert sokszor váltok fogást a boton. Aki azonban szereti az atombiztos fogást, annak ez a legjobb orsótartó. 7.jpg

Mindkét bot építésének minősége teljesen korrekt. A dizájn szép, bár nincs túlbonyolítva. A keresztszövésű blank önmagában is vonzza a szemet, olyan, mint egy szmokingos úr, a puszta megjelenésével tekintélyt parancsol. Ez a bot a puritán elegancia letéteményese. A nyél minőségi EVA, az orsótartó felett egy kis karbon gyűrű található, amely most nagyon divatos, de nem ok nélkül, mert szép. A dizájnból kicsit kilóg nekem a végdugó, a díszítő lyukak jelenléte nekem kicsit sok, de ez megint csak szubjektív. Sokaknak pont ez az egyedi, nem megszokott vonás fog tetszeni.2_1.jpg

4_1.jpg

3_1.jpg

Az orsóért azonban valósággal remegett a kezem. Kedves és megbecsült darabja volt a fegyvertáramnak a közelmúltig az előd MGX, amely egy igazán remekbe szabott orsó volt, sőt a megjelenésekor birtokolta a világ legkönnyebb orsójának kijáró megtisztelő címet. A 154 grammos súly a mai napig szuperkönnyűnek számít, pláne hogy nem kimondottan kiscsalis orsónak készült, általános horgászatra szánták a tervezők.

Az új modell azonban rengeteget változott. Megkapta az ALX házát, amelybe egy 9 grammos dob került, ezzel már igazi kiscsalis orsóvá avanzsált. A ház is egészen picike lett, ebben az Abu igazodik a mostanában divatos trendhez. Az IVCB fékrendszer maradt a régi, az úgy jó ahogy van. Én ezt a fékrendszert kevésbé szeretem, az én ízlésemnek kissé túl sokat kell babrálni, aki viszont szereti igazán precízen beállítgatni a féket minden csalihoz, az értékelni fogja az érzékenységét. Zseniális megoldás lett, hogy eltűnt az Abu orsókból jól ismert tengellyel párhuamos szilárdító, összetartó fémrúd, a régi MGX-nél agyvérzést bírtam kapni, mert a zsinórbefűzésnél útban volt. Vékony zsinórnál néha percekig bajlódtam, miközben a fogaim között olyan kifejezéseket szűrögettem kifelé, amelyeket édesanyám (ha hallja) bizonyára egy csattanós nyaklevessel díjaz.1_1.jpg

Ami számomra hihetetlen, az a gyárilag megadott 7.7 kilós fékerő. Annyira kicsi a fogaskerékház, hogy nem tudom elképzelni, hogy a féklamellák között ekkora erő ébredjen. De lehet, hogy ebben az Abu kitalált valami újat és tényleg tudja. Minden esetre a pehelykönnyű magnézium váz önmagában nem biztos hogy ilyen erőket elbír, de nincs is jelentősége, hiszen harcsázni is max. 3-4 kilós fékerőt célszerű használni, ez pedig attól azért igencsak messze van…

A dizájnt mindenki döntse el maga, hogy mennyire tetszik neki. Nekem nagyon. Agresszív, áramvonalas vonalvezetése komoly előrelépés, egyszerűen szép lett. A karbon hajtókar szupervagány, az EVA gombok nagyon kellemes fogást biztosítanak.

A kombó együtt azonban nem illik össze. Az orsó egyértelműen kis csalis, a bot azonban nem kis csalikra való. Egy finomabb bottal tudna az orsó valódi értéke megmutatkozni, illetve a bot is egy robusztusabb orsóval működne igazán jól. Remélem, hogy kipróbálhatom őket optimális párosítás mellett is. Halat sajnos nem fogtam vele, de sajnos az idei tél nem bővelkedik halfogásra optimális időszakokban. Talán majd legközelebb….5.jpg

Ausztráliában élő cimborámtól hallom, hogy a japán piacon az Abu olyan pálcákat forgalmaz, amelyek minőségben (és sajnos árban is) odaférnek a legnagyobb prémium gyártók termékei mellé. Nagyon várom azt a percet, amikor ezek a botok nálunk is elérhetők lesznek. Egyértelmű, hogy az ABU helyet követel magának a legnagyobbak között a horgászfelszerelések piacán, ha ugyan eddig is nem ott volt. Fogalmazzunk úgy, hogy minden adott ahhoz, hogy bebetonozza helyét a prémium szegmensben.

Értékelésre a feltörekvő horgászgeneráció leghangosabb és legkarizmatikusabb alakját kértem fel, aki mint „Mr. Abu Garcia Hungary", "Red Fish", vagy éppen mint a "Bajnokok Bajnoka" készül bevonulni a honi horgászközvéleménybe. Red a feladatot a tőle jól ismert komolytalansággal és lazasággal kezelte, így értékelése némileg információszegény, ám annál inkább dagad az önbizalomtól. De sebaj, így szeretjük, hahaha! Showtime!

„Oly nagy öröm és boldogság fogott el, mikor megtudtam, hogy végre minőségi botok is szerepelnek egy minőségi horgásztól azaz tőlem Mr Abu Garciatól. Most meg kellene köszönnöm, hogy ebben a blogban szerepelek, de mégse teszem, mert ez várható volt, hogy felkérsz, hisz így még színvonalasabb lesz ez az oldal. Üdv Red Fish”

A bot:

Kategória

Szempont

Max pont

I.

II.

III.

Blank jellemzői

Falvastagság (kompresszió)

10

8

8

10

Érzékenység

10

8

8

8

Súly

10

8

9

9

Szerelvények minősége

Gyűrű

10

9

8

9

Horogakasztó

2

2

2

2

Nyél anyaga

3

2

2

2

Nyél minősége (parafa)

3

2

2

2

Súlyozható végdugó

2

0

0

0

Kidolgozás minősége

Gyűrűkötések

5

5

5

5

Lakkozás

5

5

5

5

Szerelvények rögzítése

5

4

3

4

Díszítőelemek

5

3

4

3

Általános benyomás

Egyensúly

10

9

8

10

Ergonómia

10

9

8

10

Esztétikum

5

4

4

5

Ár-érték arány

5

5

8

5

Összesen:

 

100

83

82

89

Összpontszám: 84,66

 Az orsó:

Kategória

Szempont

Max pont

I.

II.

III.

Általános minőség

Festés

5

5

5

5

Összeszerelés

10

9

9

9

Holtjáték

10

9

8

9

Innováció

5

5

4

5

Szerelvények (hajtókar, fékcsillag)

5

5

4

5

Beállítások egyszerűsége

10

7

8

9

Használati minőség

Betekerés ereje

5

3

3

4

Futás simasága

10

9

8

10

Dobási tulajdonságok

10

9

8

10

Fék

10

8

8

9

Dizájn, ergonómia

Dizájn

10

10

9

10

Ergonómia

5

5

5

5

Ár-érték arány

5

4

4

4

Összesen:

 

100

88

83

94

Összpontszám: 88,33

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://tesztpeca.blog.hu/api/trackback/id/tr2112145551

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Jazon 2017.01.22. 16:30:01

Ismét egy informatív, olvasmányos kellemes kis írás. Köszi! :-D
A bottestről a Shimano Hyperloop SX széria villant be. Csak ott szimpla karbonszalag volt végigtekerve plusz erősítésként a blankon, nem dupla szalag egymást keresztezve ellentétes csavarodással. Olyan mint egy DNS kettős hélix szerkezet! :-D Merítve a természet okosságaiból :-D

Halfdane 2017.01.22. 21:15:50

@Jazon: Szia! Köszönöm a dicsérő szavakat! Rengeteg jó technológia van már, képtelenség mindet szem előtt tartani, de azért igyekszünk. A Shimano a botok terén szintén nem tudott az utóbbi időben igazán maradandót alkotni, de összebútoroztak a Jackall-lal és egész jó cuccok jöttek ki a kooperáció eredményeként. A Zodias széria izgat, remélem azt is ki tudom hamarosan próbálni.

Jazon 2017.01.23. 09:11:28

Most néztem,h. mellényomtam. Nem SX, hanem AX :-D

Jazon 2017.01.23. 09:12:47

@Halfdane: A Shiminek volt egy egészen jó szériája amit nagyjából ismertem, a Speed Master. Azon kívül én sem nagyon tudok olyan szériáról ami igazán jól sikerült volna. (az újabbakat nem igazán ismerem)

Halfdane 2017.01.23. 09:55:08

@Jazon: Ahogy írtam, az Abu elkezdett (főleg a japán piacra) igazán csúcskategóriás botokat gyártani. Pont ezt várom a Shimanotól is. A mai világban nem ördöngösség csúcsminőséget létrehozni, a gyűrűket, szerelvényeket megveheted a Fujitól, vagy más gyártóktól, a blankokat is szintén bérgyártják. A Megabass több modellje deklaráltan Mitsubishi karbonra épül, még csak nem is titkolják hogy vásárolt blank. A Toray nevet is sok botnál megtalálni. Végső soron ez nekünk jó, kicsit persze illúzióromboló is lehet ez a "szedettvedettség" de legalább egyre jobb minőségű cuccokat vehetünk elfogadható áron...
süti beállítások módosítása