Több oka is van, hogy a világhírű cseh író, Milan Kundera regénycímét kölcsönöztem mai cikkemnek. Az én írásomban persze nincs az a filozófiai mélység, mint ami Kundera regényében, így a bölcselet iránt kevésbé érdeklődő horgásztársak se riadjanak vissza, olvassák bátran! Benne van viszont a harmónia, a tökéletesség szinte felfoghatatlan, már-már elviselhetetlen csodája, a természet gyógyító ereje és békéje… Lássuk is, miért e szentimentális felütés! 

A kora reggel már vízen találta kis csapatunkat

A hajnal hasadása újabb és újabb színeket festett az égre.

Immáron második alkalommal vettem részt a Jackson Kayak európai divíziója által szervezett kajakos fesztiválon Németországban, a Balti tenger egy igen különleges helyszínén, a Rügen szigetét körülvevő lagúnákon, helyi nevén Boddenen. A hely különlegessége, hogy a tengeri és édesvízi halfauna ötvöződik, a lagúnánk domináns csúcsragadozói a csukák, ellenben a takarmányhal nagy részét a tengerről érkező heringek, makrélák teszik ki. A csukák ezen a táplálékon hihetetlenül gyorsan növekednek és a tengeri ragadozó halakhoz hasonlóan vadak, erősek. Persze a kerítés itt sincs kolbászból (csukából) a kerítés, egy hatalmas, több ezer hektáros, tagolt vízterületről beszélünk, ahol a halat megtalálni komoly tudást és helyismeretet, illetve nyilván szerencsét is igényel. Ellenben minden dobásban benne van a „Meterhecht” azaz a méteres csuka ígérete, ami messzi tájakról is vonzza a horgászokat. 

Az idei túrára a prémium kategória krémjét volt szerencsém magammal vinni.

A tavalyi túra fénypontja számomra a Bone nevezetű szingapúri botépítő manufaktúra Drago nevezetű modellje volt, amely finomságával, erejével, harmóniájával egészen elképesztő élményt adott. A bot abszolút prémium kategória, mind árát, mind teljesítményét tekintve, ráadásul elképesztően vagány is. Nem tagadott rajongással viseltetek e pálca iránt a mai napig, így sokat olvastam utána. Meg is akadt a szemem valamely külföldi fórumon egy bejegyzésen, mely szerint a Bone legfelsőbb kategóriája ugyanarra a blankra épül, mint az Evergreen International egyik modellje, a Super Stallion. Mivel ezt hiteles forrásból ellenőrizni nem tudtam, felkutattam egy példányt és kölcsönkértem egy teszt erejéig. 

A 27 centis Flatnose Dragon már feladja a leckét a pálcának.

Az Evergreen International minden kétséget kizáróan a szériagyártott horgászbotok egyik abszolút csúcsa. Ezt a minőséget csak a kis japán manufaktúrák tudják elérni, de egyik sem rendelkezik ilyen széles modellválasztékkal és ekkora volumennel. Természetesen az árak is az egekben vannak, hazai horgásznak elképzelhetetlen pénzt kell kifizetni egy-egy modellért. E cikk főhőse is 800 euro körüli áron kapható, ha egyáltalán kapható. Ezért a pénzért akár már egy risszrossz használt autót is lehet venni. Megéri? Hát nézzük meg! 

Megfogni a lehetetlent. Nagy szavak...

Sokszor találkozom a közösségi médiában azzal a vélekedéssel, hogy bezzeg gyerekkorunkban a Germinával/Silstarral/mogyoróvesszővel/zsebpecával is megfogtuk a halat, valamint, hogy a hal nem nézi az árcímkét, vagy a márkát. Ez önmagában igaz, ellenben csak a valóság egy szelete. A prémium bot célja nem csak az eredményes halfogás (mert ezzel bárkivel bele merek állni a vitába: igenis több halat lehet velük fogni), hanem a tárgyak szeretete, a luxus, a kivételesség élvezete. Ez egy legitim igény, amit egyes gyártók kiszolgálnak. Aki erre vágyik, az megveszi, ha kell, forintonként spórolja össze a rávalót, ha nem érzi értékarányosnak, akkor beéri a Germinával/Silstarral/mogyoróvesszővel/zsebpecával. Virágozzék száz virág! 

Inspiráló minőség

A bődületes ár persze azonnal érthető, amint a botot kézbe vesszük. A 216 centis, ¾-3 unciás, azaz kb. 20-90 grammos dobósúly mellett a bot mindössze 127 gramm, ebből a blank súlya 47 (!!!) gramm. Negyvenhét!!! Gyűrűvel, kötéssel, lakkozással! Ez egész egyszerűen a fizika megcsúfolása. A szkeptikusok fogják kézbe a Germinájukat/Silstarjukat és mérjék össze ezzel. Ilyen lehet átülni a Trabantból egy Koenigsegg Agera volánja mögé. Mindkettő elvisz A-ból B-be. Csak nem mindegy, hogy hogyan...

Katsutaka Imae-nek, a bot tervezőjének kézírása

Az északi stílusú csukapeca jellegzetessége, hogy többnyire nagy, a magyar horgászok számára csodaszámba menő csalikkal űzik. Ennek oka a fent már írt körülmény: a tipikus táplálékhal is nagy, így ez a kulcsinger vonzza leginkább a halat. (Kivételek persze vannak, de most hadd általánosítsak kissé...) Az ilyen csalik dobálásához bizony erős, szíjjas, jól tölthető, többnyire hosszú botok kellenek, amik nagy távolságokra katapultálják az olykor 100 grammot is meghaladó csalikat. 

A Flatnose gumik az átlagméretet képviselik.

A Hidehook innovatív megoldása lehetővé teszi a csalivezetést a legnagyobb hínárban is.

A Shark Shad a nagy csukák tápláléka. A cápaevéshez bizony fel kell nőni...;)

A Nettel Laken egészen realisztikus, cserébe igen bamba képe van :)

A Super Stallion nem csukás bot, még akkor sem, ha én ebbe a szerepkörbe erőszakoltam bele. Feketsügérre tervezte Katsutaka Imae, aki Japán egyik legismertebb versenyzője, „sztárhorgásza”. Ez a sztárság nem csak a külsőségekben nyilvánul meg, de elképesztő tudásban is, az Evergreen botjai egytől egyig funkcionális célszerszámok. A Super Stallion egy nagycsalis bot, amelyet akár swimbaitezni is nagy crankekhez használnak, érzésem szerint az igazi terepe a nagy gumikkal texas rigekkel való horgászat, ahol a csalit akadókban, hínárlyukakban lehet vezetni, a kapást követően pedig a halat ellentmondást nem tűrően, azonnal kitépni. Aki fogott már haza viszonyok közt kapitálisnak mondható feketesügeret, az tudja, hogy ez mit jelent! És a mi fekáink hol vannak a 6-8-10 kilós példányoktól? A bot ezt a robbanékony azonnaliságot, ellentmondást nem tűrő kényszerítőzést szolgálja ki a lehető legmodernebb, legfejlettebb technológiával megtámogatva. 

Itt érzékelhető igazán a csalik mérete.

Ennek megfelelően a bot megbirkózik akár a 100 grammos csalikkal is, igaz, a megfelelő dobást a megszokottnál hátrább célszerű indítani, pláne, hogy csukázásnál a csali minimum 50 centis (nagy halak esetén ennél rövidebb előke használata felelőtlenség) előkén lóg. A megfelelő feltöltéshez nagyobb lendítés, és vállsajdítóan robbanékony dobás szükséges, ez esetben elérhető vele akár az 50-60 méteres dobástáv is. Én kajakból horgászva sokszor nem tudtam ezt a dinamikát megadni a csalinak, így a dobástávom sokszor elmaradt a kívánatostól, ám mivel közel tudtam evezni a haltartó helyekhez, ennek hátrányai nem jelentettek gondot. Partról, csónakból pedig adott a tér a dinamikus dobásokhoz. Egy igazi swimbaites bot azért ennél lágyabb dobási dinamikánál is jól feltölt, na meg tipikusan hosszabb is. 

Mikrogyűrűk végig.

Az elképesztő, 47 grammos blank fala rendkívül vékony, mégsem érzem, hogy bármi kompromisszumot kötöttek volna a gyárban. Az érzékenység lenyűgöző, szavakkal leírhatatlan. Egy nagyhalas botnál ilyen ropogós, zizegős jelet soha nem tapasztaltam, ebben talán még a Bone Drago-t is megveri. Köszönhető ez annak, hogy míg a Super Stallion mikrogyűrűs, addig a Drago gyűrűi nagyobbak. Van is 3 gramm különbség a blankok között (a Dragoé 50 gramm), ami akármilyen hihetetlen is, de érződik. Cserébe a Drago egy hajszálnyival kevésbé feszes, jobban is viselkedik kis csalikkal. Ha igaz, hogy ugyanaz a blank, akkor ez kiválóan igazolja, hogy egy gondolatnyival nehezebb gyűrűsor már megváltoztatja a bottest tulajdonságait. 

Természetesen titánkeretes.

Kivéve a spiccgyűrűt, ami acél.

Ez az érzékenység nagycsalis pecánál egyébként nem igazán szükségszerűség, ugyanis a horogszűz tengeri csukák kapása vehemens, egyértelmű. A honi horgásztavakban agyonszurkált „sporthalak” óvatos, foghegyről odanyúlós, megtolós kapásainál azonban egész biztosan jól jön. Előnyeit én abban éreztem, hogy az időnként felakadó tengeri fű szálait minden esetben megéreztem és ilyenkor néhány erős rántással le tudtam rázni. Szűrreális egyébként, hogy 20 méterről egy fűszál felakadása egyértelmű koppanás a tenyérben. Tudja ezt a Germina vagy a Silstar? Na ugye? 

A záróelem szép, de láttam már szebbet is, jóval olcsóbb botoknál...

A mikrogyűrű vékonyabb zsinórnál optimális, én azonban 28-as Tufline 8 szálas „szárítókötéllel” horgásztam, ami, bár nagyon jó zsinór, de mostanra kissé felszöszösödött. A mikrogyűrűkön ez már számottevő ellenállást jelentett, ami minden bizonnyal a dobástávban is érződött. Viszont egy 14-16-os sima felületű fonott zsinór már tökéletesen viselkedik ezekben a gyűrűkben, Az érzékenységnek ez az ára, illetve a nyárfaszösz-szezonban sem biztos, hogy ezt a botot kell elővenni… ;)

Csukaszerelem

AZ igazsághoz hozzá tartozik, hogy a tulajdonos a nyelet átépítette parafáról EVA-ra. Így a bot kissé jellegtelenebb, ezzel együtt kevésbé kényes lett. Ízlés dolga. Az EVA koszosodása nem igazán érzékelhető, szemben a parafával, ami azonban jobban vezeti a jelet. Hogy kinek mi fontos, az már szubjektív ugyebár… A gyári díszítőelemek azért megmaradtak, amelyeknél szerintem van szebb is a piacon, számomra legalábbis a dizájn királya a Megabass. Funkcionalitásban és teljesítményben azonban elé helyezem az EG-t. 

A szuperérzékeny blankon áramütésszerű jelként jelentkezik egy ilyen fűszál felakadása.

A Bodden horgászata sosem könnyű. A hatalmas vízterületen néha igen nehéz megtalálni a halat és az időjárás is szélsőséges tud lenni. Szinte állandóan erős szél fúj a tenger felől és ha ez még egy fronttal is súlyosodik, bizony iszomszaggató evezésekre, hullámzásra és nehéz pecára kell készülni. Ezen a túrán minden kijutott kis csapatunknak! Az időnként viharos erejű szélben sok sok kilométert kellett evezni egy-egy kapásért, amelyek tipikusan a sekély, de nem parti, hanem nyílt vízi zónákban érkeztek. Különösen jól működtek a nyílt vízi zátonyok törései, amelyeken kapásaim túlnyomó többsége érkezett – de mindig csak a sekélyből a mély felé dobálva. Erőfeszítéseimet több kicsi, 30-50 centis csuka és pár sügér díjazta, aztán sikerült két szebbet is kamera elé terelnem egy 72 és egy 86 centis kroki „személyében”. A nagyobbik aránylag lusta volt, a kisebbik azonban olyat ment, mint egy kisebb motorcsónak. Méretét messze felülmúlóan erősen küzdött, a bot tartalékait meg sem közelítette persze, de igazán élvezetes fárasztást adott. 

Kisebbik áldozatom.

A japán botok talán legnagyobb mágiája egyébként a fárasztás közben mutatkozik meg. A rettenetesen ropogós merevség a sikeres akasztást követően bámulatosan felpuhul és a fárasztás során igen jól hajolva segíti a horgász munkáját. Talán semmire nem igaz ez annyira talán, mint a Super Stallionra. Egy 72 centis csuka messze nem kapitális, de ezt a halat is igen élvezetesen fárasztotta, a többször csónak alá rohamozó zsákmány kirohanásait sokkal jobban kezelte, mint egy „bután” merev bot. Hogy ezt milyen anyagválasztással és blanképítési technológiával érik el, az a tudás szigorúan őrzött ipari titok, de tény, hogy működik és megdöbbentően „átjön”. És talán pont ez adja meg ennek a botnak a különlegességét, hogy elképesztően sokféle pecát le lehet vele fedni. Hihetetlenül sokoldalú, csuka, süllő, harcsa, feka nem akadály, de akkor sem esnék kétségbe, ha balinoznom kellene vele. Persze tudjuk jól, hogy igazi univerzális bot nem létezik, de ez a pálca ijesztően közel jutott hozzá... 

Munkában is megfigyelhető 0:50-től.

A kecsesség, a kezesség, az erő olyan mátrixa ez a bot, ami valóban kiemeli az átlagból. Megkockáztatom, hogy még az Evergreen kínálatán belül is egy különösen jól sikerült modell. Annak ellenére, hogy nem a komfortzónájában használtam, mégis irgalmatlanul jó volt vele pecázni. Drága botot sok cég csinál, de igazán minőségit meglehetősen kevés. Az EG ebben a szegmensben nem véletlenül vált etalonná. 

Aznapi nagyobbik halam.

Végül kanyarodjunk vissza a címadó gondolathoz. Nem csak a szinte „elviselhetetlen” könnyűségű felszerelés miatt választottam ezt a címet, hanem a túra utolsó napján átélt élmény miatt. A két szép csuka megfogását követően elállt a szél, a víz tükörsimává csendesült. A természet teljesen megszelídült, sem a hullámoknak, sem a szélnek nem volt hangja. Ahogy kajakom ülésében hátra dőltem, arra lettem figyelmes, hogy hallom a fülemben a vér áramlását. Hihetetlen? Valóban! Ilyen csendet talán soha életemben nem hallottam. Alig van olyan hely a civilizált világban, talán csak a legmagasabb hegycsúcsok, ahova nem hallatszik oda a civilizáció valamilyen zajforrása, az autó, a települések, vagy a légi közlekedés hangjai. Itt azonban semmi, de semmi nem volt, csak a tapintható, „hangos” csend. 

Alkonypír

Ültem és szinte lebegtem, belesüppedtem egy csend-párnába, élveztem, ahogy átjár, ahogy belemarkolok. Egy kicsit a zsebembe is gyömöszöltem belőle és eltettem nehezebb napokra, amikor az élet viharai és zaja közepette jó lesz majd a lelket gyógyítani ezzel a békével. 

Nincsenek szavak.