Az ukrán fenegyerek, Andrey Veduta vagabund horgászmárkája, a Crazy Fish mindig is figyelemre méltó botokat dobott a piacra, de amikor pár éve kijöttek az Arion szériával, akkor úgy tűnt, valóban különlegeset alkottak. A pálca több dobósúlyban is megfordult a kezemben, rázogattam, próbálgattam, de horgászni nem tudtam egyikkel sem, így képzeletbeli bakancslistám egyik előkelő helyén tanyázott ez a széria. Annál is inkább, minthogy időközben a honi süllős társadalomban érezhetően respektre tett szert a bot, több ismerősöm is nagy megelégedéssel használja. Lássuk hát, miben is rejlik a népszerűsége?
2020 első halát köszönhetem az Arionnak!
Arion, vagy Arión a görög mitológiából lehet ismerős, Poszeidón tengeristen és Démétér, a földművelés istennő leánya, aki ló alakot öltött, de ilyen néven élt egy valós személy is, aki mitológiai magasságokba emelkedett: egy Arión nevű, VII. századi leszboszi költő, akit egy tengeri utazása alkalmával a kapzsi matrózok kiraboltak és a tengerbe akartak vetni, ám megengedték neki, hogy a hajó orrában egy utolsót énekeljen. A dal hatására delfinek tűntek fel és megmentették a tengerbe hajított költőt, aki aztán méltó elégtételt vehetett gyilkosain. Ötletes a névválasztás, számomra a mitológiai párhuzam ad egy kis misztikus bájt, egy finom kis utalást arra, hogy ez a bot valami isteni kreáció. Ügyes, ügyes, meg kell hagyni…:)
Hagyományosan elegáns dizájn, amihez kiválóan passzol a Trabucco Zero orsó arany-barnája és könnyű súlya.
Van is benne némi igazság, ugyanis a cég egy olyan blankot talált, amely a jelenlegi piacon kiemelkedő érzékenységgel rendelkezik. Lehet egy botot akárhogy csicsázni, de egy jó bottest a bot „jóságának” a lelke, eredője. Egy jó bottestet ugyan el lehet rontani egy rossz építéssel, de egy rossz blankból soha nem lesz jó bot. Szerencsére itt meg tudták őrizni a bottest kivételes érzékenységét, a titánkeretes, SiC betétes Fuji gyűrűsor nem tompítja el azt.
A Crazy Fish graffitire emlékeztető tipográfiája nagyon egyedi
Az Arion szériából hosszas vívódás után az 5-21 grammos, 229 centis modellt tettem magamává egy teszt erejéig, arra gondolván, hogy a lassú, letisztult téli Tiszán nagyon finoman fogok horgászni, amihez felesleges nagyobb dobósúly. Így is lett, a 0,08-as főzsinórral bizony a meder közepén is szépen letettem az 5 grammos cseburaskával szerelt 10-12 centis gumikat, amiket a bot igen szépen kezelt, nagyon gyorsan összeszoktam vele. Mondjuk nagyhalas pályán kicsit túlzás ez a finomítás, de idén annyira belassult és letisztult a víz januárban, hogy minden trükköt be kellett vetni az eredményesség érdekében, többek közt a finomítást is. Egy durungabb cájg mellett az Arion volt a finom bot-társam a csónakban.
EFF? What the f*ck?
A bot akciója a gyártó jelzése szerint EFF, azaz Extra Fucking Fast. Komolyan! Ugye mindenki érti? Nos, egy picit azért árnyalnám a dolgot, a Fast, azaz gyors jelző a spiccakciós hajlásgörbét jelenti, ami ugyebár a klasszikus jiges botok jellemzője. Minél gyorsabb egy bot, annál „spiccesebb”, ugyanakkor ezt a kifejezést sok esetben pontatlanul használják. Ez a jelző nekem azt sugallja, hogy a blank alsó és főleg a középső része nagyon erős, míg a spiccrész hirtelen finomodik el, ez is határozza meg a dobósúly-tartományt. Tipikusan ilyen a legtöbb tűspicces bot. Az Arion – ami csőspicces - ezzel szemben viszonylag egyenletesen keményedik fel, inkább egy klasszikus fast karakter, de nem extra, pláne nem fucking fast. Na jó, a csőspicces botok mezőnyében talán az „extra” sem túlzás…
Csiszolt "put over" illesztés És Fuji K-SIC gyűrűk
Értem én persze, hogy mit akartak, szerencsétlenségükre az angol nyelvben is van keveredés a kifejezések használatában, ezzel szemben nekünk, magyaroknak megvan az a luxusunk, hogy következetesen használható szavaink vannak az egyes botkarakterekre. Ami az angolban „fast action”, az nálunk „gyors” azaz a spiccakciós. A feszességre angol nyelven inkább a „stiff” jelzőt használják. Ez alapján én az EFS, azaz „Extra Fucking Stiff jelzőt alkalmaztam volna, mert ez az, ami maradéktalanul igaz. Nyilván az volt itt a lényeg, hogy a reklámszakemberek el tudják sütni a „fucking” szót, ami marketing szempontból egyébként zseniális húzás.
Gubancgátlós spiccgyűrű és "tört arany" díszcérna.
Folytassuk a nyelvleckét! Ez a jelző talán még inkább igaz az érzékenységre (sensitivity, has a good response). Ebben a bot tényleg elitligás. És pontosan ez az, ami egy jó süllőző botban a legfontosabb: érezni a legapróbb maszatolásokat, mederből érkező jeleket, az apró kis ingereket. Talán még a süllők suttogó sugallatait is… Pontosan meg lehet különböztetni a kapást, az akadót, a köveket, az oldalba koppintott külsős halat, vagy a felszúrt levelet, de akár még a gumihal veretésének finom rezgéseit is. A rendkívül könnyű, légiesen finom blank emellett irgalmatlanul gyorsan csillapít (stiffness), a kilengést dobásnál azonnal lecsendesíti (dampening). Emiatt a dobások pontosak, ám a kellő távolság eléréséhez alaposan meg kell suhintani a pálcát. A feszesség az átütő erőhöz is kell, erre nem lehet panasz. Minden adott tehát, hogy süllőt fogjunk vele.
A hajnal ecsetje még a sártengert is műalkotássá változtatja...
A remek akciójú botot azonban számomra kicsit elrontja a nyél. Egy picit elnagyolt, egy picit középszerű, ennél már az alsó középkategóriában is jobban megerőltetik magukat a dizájnerek. Persze nem kell mindent agyoncsicsázni, de itt alapvetően nem tököltek sokat a formatervezéssel. Az múltkor tesztelt Molix Fioretto olaszos eleganciája, átgondoltsága nyilván elkényeztetett, az Arion sokkal inkább a pőre funkcionalitásról szól, mintsem a prémium életérzésről. Pedig nincs is olyan nagy különbség az árban…
Ez a kis pöfögő törte meg a Tisza hajnali csendjét.
Szerencsére a parafa nyél azért elég szép anyagú és az orsótartó előtt elkúposodik, hogy a mutatóujj a blankra helyezhető legyen. Így kell ezt: egy jiges boton nincs helye foregripnek. Az orsótartó megérdemelt volna egy festett verziót, ez az alap-Fuji jellegű kicsit olcsó hatású, műanyagos érzés. A feladatát ellátja, na de ebben az árszegmensben nem lehet megúszni a dizájnt ennyivel. A végdugó csak egy egyszerű EVA pamacs, márkajelzés és egyebek nélkül. Van a Crazy Fishnek egy Splinter nevű, csak az ukrán/orosz piacra készített modellje, ami ugyanez a blank, de modern, dizájnos külcsínnel. Aki erre gerjed, némi felárért vehet egy modern kinézetű verziót is, ezen a néven...
Majd alkonypírtól övezve visszapöfögött a kikötőbe.
De maradjunk annál, ami igazán lényeges a teljesítménynél. Ha szentimentálisan akarok fogalmazni, akkor valami olyasmit mondhatok, hogy a bot mesél. Mesél a puhán beülő csaliról, a vízközt a zsinórra sodródó falevélről, a homokfodrokról, az akadókról, a zsinórt megrúgó halakról. Halkan, lágyan, de kristálytisztán mesél, mint egy bölcs nagymama, aki szeretettel átölel és az ölébe ültet. Minden szava krisztály tisztán érthető. Viszont, ha érkezik a kapás, Nagymama bizony felkiált: Vágj be, te mamlasz! Hát kb. ilyen érzés az, amikor pendül a könyörtelen süllőkapás és a bot konkrétan „beleordít” a tél puha csendjébe.
A kiskörei hallépcső meleg téli fényben.
És akkor jöjjön egy ilyen ordítás története! Januári tiszai kalandozásaim nem indultak könnyen. Az év elején volt egy pár nap, amikor nagyon evett a hal, de erről lecsúsztam sajnos. Mire ráértem pecázni, már annyira letisztult a víz, hogy nappal szinte teljesen inaktívvá váltak a süllők, nagyon nehezen lehetett összeegerészni néhány kapást, azt is jobbára fényváltáskor. A nehéz halfogás ellenére nagyon szeretem ezt a pecát, mert ugyan meg kell dolgozni a halért, de minden dobásban benne van a nagy süllő ígérete. Ráadásul „embertelenül” szép a táj, a hajnali és esti fények is ilyenkor a legmegkapóbbak.
Bámulatos a tél színpalettája. Bármilyen fura is, de a kedvenc évszakom.
Szerencsére január végén sikerült kifognom egy enyhe áradást, ami valószínűleg már elég volt ahhoz, hogy a part felé tolja kissé a halakat, mert egy egészen partszélbe dobott csaliba csak kettőt emeltem, amikor egy határozott, a fenti metaforával élve „csendbe ordítós” koppintás érkezett. A bevágás ült és végre a zsinór végéről egy olyan súly rúgott vissza, amire vártam. Halam a partszéli langóból a meder felé vette az irányt, ahol a gyorsuló sodrásba belefeküdt. A csónak orrában álltam, halam pedig megállíthatatlanul tört a motorcsiga felé, úgy látszik, képzett szabadulóművésszel akaszkodtam össze. Erőltettem ugyan a bottal, de nem igazán tudtam eltéríteni abbéli szándékától, hogy ott érjen véget a harc. Szerencsére csónaktársam észnél volt és kézzel eltolta a zsinórt, én meg fellélegeztem, hogy a veszély elhárult.
Ott a sárkány!
A csónak alatt a süllő hamar feladta a harcot, társam megmerítette és lőtt róla pár fotót. Jó, tudom, kicsit bele van tolva, de én erről nem tehetek, a fotót ő csinálta, nem szólt, hogy túlzás ez a „bojlis tartás” :D
Fúúúúúúj, botrágás! :D
Komolyra fordítva a szót, a bot minden tekintetben jól vizsgázott, megmutatta mit tud egy darabosabb hallal, ettől függetlenül ennek a modellnek egy komolyabb csatánál megmutatkoznak a korlátai. Talán ez ez egyetlen érdemi kritikám a bottal kapcsolatban, szerintem elférne még a középső részébe több erő, de ez nem feltétlenül a bot hibája, egy nagyhalas pályára nem ezt a modellt kell választani. Gond igazán csak akkor van vele, ha akadótól, motorcsigától kell elrángatni a halat, mert nyílt vízen bőven elég az ereje a botnak. Összehasonlítva a mindössze 15 grammos (1/2 oz-s) Fiorettoval, annak a botnak olyan brutális a gerince, hogy egy dupla ekkora süllőt is úgy terelnék, ahogy akarnék.
Köszönöm Arion!
A tesztelt modell egy kiválós könnyű süllős-gumis pálca, igazi terepe a lassú, akadómentes folyóvíz, vagy állóvíz, nehezebb terepre létezik egy 7-28 grammos verzió, ami már keményebb körülmények között is megállja a helyét. Az érzékenység azonban olyan szexepilje az egész botcsaládnak, ami messze kiemeli az átlagból és halálos fegyvert ad a finom kezű süllőhorgász kezébe. Száz szónak is egy a vége, Poszeidón áldja meg, aki ezt az egész szériát kitalálta!
