De rég találkoztunk, kedves Olvasó! Úgy alakult, hogy egy kis szünetet tartottam, de most újra itt vagyok. Egy rövid Facebook posztban megemlékeztem ennek okairól, aki akarja itt elolvashatja, ennek a cikknek a kereteit nem feszegetem sem lelkizéssel, sem más, ide nem tartozó dolgokkal. Csapjunk bele a közepébe, pecázzunk! 

Egy páratlan páros a mai vendégünk.

Mégpedig nem is akárhogy! Az újrakezdés örömére egy igazi csúcskategóriás pálcát – párost – hoztam nektek. Sokszor megkaptam már, hogy túl sok a blogon az egyszerű horgászoknak elérhetetlen árú felszerelés, de ezt azzal tudom megvédeni, hogy ami ma prémium, az pár év múlva a középkategóriába, sőt, akár még lejjebb is megérkezik. Fénysebességű a fejlődés és talán a kispénzű horgászt is érdekli, hogy mi felé megyünk. A Hearty Rise a Top Gun szériával elég erős jelzést küldött a piacnak arról, hogy hova is tartunk…. Már most elárulom, hogy a következő cikk egy hasonlóan nagy gurításról szól, érdemes lesz összevetni, hogy két gyártó mennyire másként gondolkozik a jövőről és mégis mennyire izgalmas mindkét irány….

Minőségi munka

A HR márka bődületes iramban hozza ki az új modelleket, szinte már frusztráló követni évről évre az új típusokat. Persze nem minden esetben kell forradalmi újdonságokra gondolni, mert alapvetően az új divatok és fogyasztói vágyak mozgatják ezt az iramot. Egy új festés, egy új nyelezés és máris kész az új modell. A Top Gun azonban érezhetően kiemelkedik a tömegből és egyfajta referenciát próbál beállítani. 

Csili-vili

Ezt persze már a névválasztás is az arcunkba tolja, csak úgy tobzódnak a high tech asszociációt ébresztő nevek, hogy véletlenül se kapjunk később szívinfarktust az árcédulától. Csak könyörgöm, alkalmazzon már a cégnél valaki egy jobb ízléssel megáldott grafikust, mert ismét sikerült ötféle tipográfiát tenni a botra, ami finoman szólva is keszekusza hatást kelt. Az ázsiai piacok szeretik ezt az összevisszaságot, én rosszul vagyok tőle. Mondjuk magasról tesznek arra, hogy én mitől vagyok rosszul, ezért aztán a kötelező fanyalgást engedjük is itt el… 

Azért ez elég friss a szemnek...

…merthogy amikor a rendkívül igényes, hálós betéttel kombinált zsákból előkerül a bot, akkor rögtön magára vonja a figyelmet a teljesen új koncepciójú nyél. Az alsó rész egy átlyuggatott, üreges elem, aminek aszimmetrikus kiképzése szintén figyelemre méltó. A gyári leírás az anyagát karbonnak mondja, nekem inkább valami karbonnal kevert, ki tudja milyen összetételű anyagnak tűnik, mint pl. a Daiwa Zaionja. Nem véletlen ez a kis csúsztatás: a „karbon” szó a high tech világ varázsszava, két kanállal kajál mindent a közönség, amiben karbon van. A pontos összetétel nyilván szigorúan őrzött titok. 

Ő a cég egy fontos embere, de él ilyen néven műkorcsolyázó olimpikon is.

Tulajdonképpen már vártam ezt a megoldást, mert az utóbbi években megjelentek ennél kevésbé formabontó, de ezen az úton járó formatervek, mint pl. a jól ismert Shimano Zodias botoknál, vagy különböző Jackall modelleknél. A koncepció nem hülyeség: ha okosan van építve, a merev, kemény műanyag nyél a finom ingereket felerősítheti és kezünkhöz közvetíteni. Persze divatos és formabontó is, tehát szubjektív minőségérzetet is létrehoz, de nem feltétlenül csak divatirányzat. 

A high tech mellé egy klasszikus dizájnt tettem.

Az biztos, hogy a HR ennél a modellnél szintet lépett és megtette a trendteremtés első lépését. Szinte biztos vagyok benne, hogy ezzel a megoldással az elkövetkezendő években sokszor fogunk találkozni. De vajon van-e gyakorlati jelentősége? 

Ez az összkép harmonikusabb.

Ennek eldöntéséhez egy casting és egy spinning modellt egyaránt kézbe vehettem. A 2-15 grammos, 196 centis spinningre egy ultrakönnyű 2500-as Trabucco Zero került (207 g) míg a szintén 196 centis, de 4-22 grammos castingon egy kicsit nehezebb, 101-es Shimano Calcutta (225 g). Mindkét botra a világ egyik legkönnyebb gyűrűi, a Fuji titánkeretes, Torzite betétes, KL sora került, ami ebben a minőségi szegmensben szinte már kötelező. Személyes véleményem szerint a gyűrűk minősége rendkívül sokat számít a bot érzékenységének „kimaxolásában”, nem csak a gyűrű könnyedsége, de a titán ridegsége is nagyban segít abban, hogy az ingerek lehető legkisebb hányada vesszen el és abból a lehető legtöbb érkezzen meg a kézhez. A bottest természetesen a cég legmagasabb kategóriájú, saját gyártmányú(!!!) blankja, Net V-III matrica (jelentsen ez bármit), SNCV (ami a karbonszálak közül extrán kipréselt gyantára utal), 4 irányú keresztszálazás és minden, mi szem-szájnak ingere. Ezek a szokásos vásárlócsalogató matricák, ám tény, hogy a HR mocskosul tud blankot építeni és valóban egy kiemelkedő, az árkategóriához méltó minőségű bottestet kapunk. Nézzük hát a két botot akcióban! 

Vékony Torzite betét titán kerettel. Ez önmagában egy nem rossz bot ára. 

Az első tesztnapon a casting modell rabolta el a szívem jobban, mivel egy kedves barátommal feketesügerezni készültünk, ami számomra multis műfaj, akár gumival, akár wobblerrel művelem. A casting modell 4-22 grammos dobósúlya swimbaitezés kivételével az összes fekás módszert lényegében tökéletesen kiszolgálja, így erre a célra ez egy tökéletes univerzális bot. Már aki ennyi pénzért Magyarországon fekás botot vesz….. Nem sokan. Viszont a bot tökéletesen eltalált egyensúlya, kezessége, könnyedsége rendkívül kezessé, sokoldalúvá teszi. Feszes, de nem rideg. Spicces, de nem túlságosan. A HR botokra általában jellemző, hogy az érzékeny spiccrész után felkeményedő bottest a fárasztásnál meglepően lágy és rugalmas tud lenni. A magyar piacon a „jó bot” szinonimája az extrém gyors akció, holott ezen azért már túllépett az iparág elitje…. 

Látszik, hogy európai (francia) dizájn...

A teszt tehát úgy zajlott, hogy egy eldugott, remek feketesügér-állománnyal rendelkező tóra kaptam meghívást, ahol kevesen pergetnek így a halak meglehetősen bátran viszonyulnak a műcsalihoz. Amíg a nap magasan járt, a fekuszok unottan kóvályogtak a vízben, szinte karnyújtásnyira és nem igazán érdekelte őket semmilyen csali. Végül egy elég szép példány érdeklődést mutatott a Wacky rigen felkínált férgem iránt és egy rövid, de a feketesügérre oly jellemző akciódús, izgalmas fárasztás végén kézbe vehettem ezt a derék jószágot. Mivel partról fárasztottam, nem volt lehetőségem vízbe nyomott spiccel tompítani az ugrásokat, pedig a fekusz mindent megtett a menekülésért, mégis a kezembe vehettem. A bot a feszessége ellenére remekül tolerálta ezt a szituációt. 

Csodaszép koranyári nap.

Ahogy a nap hanyatlani kezdett, megélénkült a felszín és a halak vacsora után eredtek, amit a felszíni rablások egyre nagyobb számából láttunk meg. A kevés magyar fekás vízen ez a látvány szinte elképzelhetetlen, a sokszorosan összeszurkált halak nem igazán mernek látványosan táplálkozni. Itt viszont egészen más volt a helyzet. Dobozainkból hamar előkerültek a vízfelszíni csalik, cimborám egy Megabass Siglettel, én egy Savage Gear Pop’n Walk-kal dobáltam. Elképesztő volt, hogy bármit dobtunk eléjük, őrjöngve rombolták le a csalit, ha elrontották, akkor addig üldözték, míg meg nem fogták. Nem mondom, hogy életem legnagyobb trófeaértékű pecája volt, de hogy az egyik legszórakoztatóbb, az egészen biztos. 

Az éhes fekuszok a felszínen mutatták jelenlétüket

A topwater csalikhoz alkalmas botokban két táborra szakad a pergetőtársadalom. Az egyik tábor a kemény, feszes botokat kedveli ehhez, a másik a lágyabbakat. Nem célom igazságot tenni ebben, de én az utóbbihoz sorolom magamat, elsősorban azért, mert a kapás pillanatában a vízfelszínen cikázó csali jó akadásához egy kis lágyság kell, nem szeretem kirántani a horgot a hal szájából. Úgy érzem, ezzel a bottal mindkét tábor elégedett lenne. Feszessége mellett a bottest középső szakasza meglehetősen rugalmas, amivel nagyon könnyű pl. egy walk the dog csalit szép, ritmikus mozgásra bírni. Nincs „túlütés”, nem esik ki a ritmusból és a könnyű bot nem terheli a csuklót. Viszont egy popper megszólaltatásához is megvan a kellő keménység, hogy megadjuk a hanghoz szükséges kezdősebességet. Egy jó kezű horgász könnyedén tudja mindkét stílust kicsalni belőle. 

A part wacky riges...

... egy szebbecske popperes....

...és a nap hala egy látott tolóhullámra dobva.

A spinning modellt méltatlanul mellőztem a fekás pecán, ezért muszáj volt még egy tesztnapot kisírnom, amire épp a minap került sora a Dunán. Szépen eszegetnek már a tüskés kedvencek, süllő, köves egyaránt. Egy 2-15 grammos bot a Dunán azért erősen korlátos felhasználású, hiszen sok helyen csak pingponglabdányi fejekkel lehet letenni a csalit, de vékony, minőségi zsinórral, kevésbé húzós vízen azért jól használható. A cél természetesen a csíkos útonállók elcsípése volt, ami egy melegfronttal érkező déli szél hatására erőteljes kínszenvedéssé vált, viszont az, hogy nem volt eredménytelen, azt nagyban a Top Gun számlájára írom. 

Egerészés

Cimborám ugyanis mellettem jórészt ugyanazzal a csalival horgászva bizony egyetlen kövesig jutott (bár az nagyobb volt, mint az összes kövesem), én azonban 6 kövest, 1 süllőt és egy pocakos vér-jászt penderítettem ki egy rövid idő alatt a vízből. A kapások nagy része nem a jól ismert pendítős ütés volt, hanem maszatolás, ránehezedés, apró sorozások. És ezeket bizony hibátlanul hozta a csúcsbot. A gumilehúzós kapások kivételével szinte minden apró kis inger halnak bizonyult, amikről egy érzéketlenebb bottal valószínűleg sosem szereztem volna tudomást. 

A nap egyetlen igazi pendülős kapása ez a süllőifjonc volt. 

A karbon nyél szerepe nem forradalmi, de hozzáértő botépítés mellett sokat hozzátesz egy bot könnyedségéhez. Nem csodaszer, de jó megoldás. Felértékelődik pl. a nyélhossz és az orsótartó elhelyezése, az orsó súlya, stb, de ha jól összerakjuk a kombót, akkor a végeredmény döbbenetes. Van ebben egy kis pszichológiai is, az ember hiszi, hogy ez most más. Nehezen tagadható, hogy a futurisztikus dizájn beszippantja az embert. De a két tesztnap nem varrta el bennem például azt a kínzó kérdést, hogy egy nagyobb dobósúlyú modell az ultrakönnyű nyéllel nem fejnehéz-e. Egy 2-15 és egy 4-22 grammos botnál az egyensúly nem kunszt, de egy 220 cm-s, 9-46-os nagyágyú vajon mennyire lesz kiegyensúlyozva? Intézem a tesztet, kinyomozzuk! 

Na meg ez a szép vérjász, ami bődületeset durrantott a kicsi jigbe. 

És hát végül szót kell ejtenem az árról, ami a jelenlegi viszonyok mellett tényleg bődületes, mert a legkisebb modellek is 500 euro körül indulnak és a nagyobbak még drágábbak. Egy csúcsmodellnek azonban nem kell ár-érték arányosnak lennie, mert nem ez a feladata. Egy Lamborghinin sem kéri számon senki, hogy miért nem veheti meg öreganyám a kisnyugdíjból. A prémium modell egyenlő az irracionális szenvedéllyel. A szerelemmel. És a Top Gun egy igazi bombázó, egy rafinált csábító.