A svéd Westin márka talán legszembeötlőbb jellegzetessége, hogy úgy készít az európai piacra horgászbotokat, hogy azokat a funkcióhoz igazítja. Nem különböző dobósúlyokat dob piacra ugyanabból a botból, hanem minden egyes felhasználási területhez elkészíti az ideális, vagy legalábbis általa annak vélt modellt. Japánban és Amerikában ez a gondolkodásmód természetes, Európában, ezen belül is kis hazánkban nem ennyire magától értetődő. Nem is nehéz így kiemelkedni a hazai kínálatból.
Az év eddigi legszebb süllőjét köszönhetem a botnak. Azért remélem, a téli szezon is tartogat szépeket.
A márkával való ismerkedésemet az olcsóbb szegmenssel (W3 és W4) kezdtem, de régóta adós vagyok a csúcskategóriával, hiszen egy márkáról éppen a legmagasabb és a legalacsonyabb árú modellek mondanak el a legtöbbet. Pláne kíváncsi voltam mivel a brand nem csak japán logikával készíti csúcsbotjait, de úgy is árazza. A W8 széria botjai a legmenőbb márkák csúcsbotjaival vannak egy szinten és akkor még nem is beszéltünk a vadiúj W10-es sorozatról, ami már tényleg brutálisan drága.
Álomkombó az FI Stellával. (A vízcseppes képekért elnézést kérek, a balatoni fényözönben nem vettem észre)
Elég csak belekukkantani egy Westin katalógusba, jól látható, hogy minden modell máshogy néz ki. A tervezők minden botot a funkcióhoz igazítanak, a nyelet, a gyűrűket és természetesen a blankot is speciális helyzetekre szabják. Tömegtermék, de mégis egyedi. Jól láthatóan nem is pörög a Westinnél olyan gyorsan a modellciklus, mint más márkáknál, egy adott kontingensnyi botot olyan darabszámban kell legyártani, hogy az meg is érje. Nem lehet fércmunkát végezni, pláne nem a csúcskategóriában. A Westin W8 széria minden darabjánál érzem ezt a nagyon alapos, átgondolt, nem pusztán marketingesek, de horgászok által végzett fejlesztőmunkát.
Nem kivétel ez alól a magyar horgászok szívéhez talán legközelebb álló módszert és halfajt célzó „Vertical Jigging” modell sem. Azazhogy maga a jigelés rendkívül népszerű, ezt idehaza túlnyomórészt dobálva űzzük, Nyugat-Európában azonban igen elterjedt ennek vertikális módozata is. A két módszer követelményrendszere nem áll távol egymástól, így mondhatjuk, hogy a Westin megpróbálta megalkotni a tökéletes jiges botot. Mármint vertikális jigest, hiszen ez az itthon kevésbé űzött módszer tőlünk nyugatabbra roppant népszerű. A két módszer követelményrendszere azonban meglehetősen közel áll egymáshoz, kell a könnyűség, az érzékenység és a brutális átütő erő a kapitális süllők megakasztásához is.
Az ismertetést azonban muszáj a formatervvel kezdenem, mert az nemcsak különleges, de kimagaslóan igényes is! Az orsótartó és a bottest alsó részének festése egyedi, nincs két ugyanolyan bot. A matt óarany felületen márványosan, vízcsepp-szerű mintázatban felvitt barna foltok nagyon szépek, látványosak, de mégis visszafogottak. Rendkívül ízléses a dizájn, külön öröm, hogy nem a manapság oly divatos csiszolt fémalkatrészekben tobzódik a bot, hanem egy egyedi látványelemet használtak az egyéniség megteremtéséhez. Mondjuk a Cormoran egy jó 10 éve a legendás és máig keresett (!!!) NanoCore sorozatnál valami hasonló dizájnt csinált, némileg szerényebb részletek mellett. Én abba a botszériába a mai napig szerelmes vagyok, így a Westin dizájnját akarva sem tudnám utálni….:)
A Westin rendhagyót alkotott.
A bot hemzseg a rendhagyó megoldásokban. A Fuji SKSS orsótartó közötti fém távtartó elem is egyedi, az orsótartó csavarja pedig tényleg egészen különleges, egy iránytűre, vagy műszer számlapjára emlékeztet. Mondhatni, tudományos-fantasztikus. :) Jól látható, hogy a Westin nem engedi lenyúlni a kínai gyáraknak ezeket a dizájnelemeket, nyilván ez is tükröződik az árképzésben. Minden esetre jól esik tényleg egyedi, ízléssel tervezett használati tárgyakat kézbe venni, birtokolni. Az ilyenek válnak örök darabbá, fényük nem kopik, nem fakul…
Gyönyörű részletek
A bot felsőkategóriás pozicionálásához méltó, hogy a bot egy elképesztően igényes, a piacon teljesen egyedülálló, ötszögletű, kemény bottartó csőben érkezik. A Westin ebben amúgy különösen erős, már a W4 széria is tisztességes botcsövet kap, de a csúcskategóriában ez még szuper dizájnos is. Ha belegondolok, hogy a Megabass az olcsóbb szériáit (pl Hyuga) mindössze nejlonzacsiban (!) adja, akkor a Westin tette ebben a lehető legmagasabbra a lécet.
Nézzük, mit tud a bot akcióban! A dobósúly 14-28 gramm. Ízlelgessük ezt a tényt! Nem kell hozzá agysebészet, hogy lássuk: ez a bot nem a finom, maszatolós pecákhoz való. Blankja ugyan hiperérzékeny, de betonkemény. A botban semmilyen játékosság nincs, az egész bot a csónak alatt, rövid pórázon megakasztandó kapitális süllőkhöz van hangolva, ahol bizony nincs helye benyakló spiccnek, csak a nyers erőnek. A 14 gramm helytálló, ez a bot nem is érzi jól magát ezalatt. A teteje is stimmel, nem mintha nem bírna el nagyobb csalikkal, de az akasztás pillanatában már kell a plusz erő. Ezért is létezik a modell 28-52 grammos változatban is.
Ha a blank érzékenységét akarom ecsetelni, akkor inkább az angol leíró nyelv egy kifejezését veszem kölcsön, amely jelen esetben jobban leírja a valóságot, mint egyébként csodálatos kifinomult magyar nyelvünk. Ez a szó pedig a „reszponzív”, „reszponzivitás". Az „érzékenység” kifejezést sokan félreértik, időnként a finom, rugalmas spiccű botokat illetik ezzel a kifejezéssel, ezért ki kell lépnem a megszokott fogalmi keretből. Ez a bot a fenti értelemben nem finoman érzékeny, hanem brutalitásával együtt elképesztően finoman hozza a víz alatti jeleket a kezünkhöz. Ez a bot is a „zizegősök” közé tartozik, Zoli barátom szavaival élve: kavicsszámláló. A Balatonon mondjuk kevés kavicsot sikerült megszámolnom, ellenben kajakban, radar nélkül is azonnal tudtam, hogy márgán, vagy kagylópadon állok, azaz megtaláltam-e a potenciális haltartó helyet.
Zseniális és sokat mondó kép a Balaton medréről. Ha kavicsot nem is, de kagylót és törést lehet számolgatni. (Forrás: boiliebalaton.hu)
Ez a reszponzivitás a bottestnek köszönhető, amely még acélkeretes és szilícium-karbid (SiC) betétes Fuji gyűrűkkel is rendkívülit teljesít. Úristen, mi lenne itt titánkeretes gyűrűkkel? Valamit az ultra-csúcs W10-ben is el kell lőni, ott titán-Torzite gyűrűsor van, ami önmagában is egy nem rossz bot ára….
Acél SIC gyűrű. Külön szót érdemel az átlátszó gyűrűkötés!
A bot összesen 185 centi hosszú, ami csónakos pecához ideális. Emlékezzünk: ez egy vertikális jiges bot, ahol az akasztás közvetlenségéhez ez kell. Mindez párosul egy 99 grammos (!) összsúllyal, ami hihetetlen robbanékony pecát tesz lehetővé. Lassú kezű horgászoknak füleinek ez zene, még a lekésett bevágást is jobb eséllyel lehet megfogni, mint egy lassabb pálcával. Géppuskakezű pecásoknak ez a bot egyenesen halálos fegyver, szinte azonnal közvetlen kapcsolatot lehet teremteni a hallal.
A hossz azonban dobálós pecánál némi hátrányt jelent. Rövidebb bottal a dobások is rövidebbek, a jig botspiccel emelgetésénél is van kompromisszum. Parti horgászoknak ez a bot nem igazán való, a 185 centis hossz ott már túl nagy hátrány. De kár ezt számon kérni, hiszen ez a bot egy csónakos specialista, csak azon parti horgászok kedvéért írtam, akikben felébredt a vágy egy ilyen pálcára. Nekik van a cég kínálatában más modell.
A rövid bothosszhoz rövid nyél is jár. Bár én szeretem a rövid nyelű botokat, de itt kicsit túl rövidnek érzem. Értem én, hogy ez kell a tökéletes egyensúlyhoz, ám komolyabb halnál, vagy akadó „fárasztásnál” már kényelmetlenül vág az alkarba. Már egy 5 centi is sokat dobna a komforton. Na jó, én elég nagy darab vagyok, 170 centis testmagasságnál talán elég is ez a nyélhossza, de azért a Westin őshazájában is szaladgálnak benga vikingek, akikre nem ártott volna gondolni…. Egyébként a jópár évvel ezelőtt tesztelt Konger Templar Single Warrior (itt) jut róla eszembe, amely szinte teljesen ugyanilyen paraméterekkel rendelkezik, ugyanez a stílus.
Jól látható, meddig ér a nyél.
Ez a bot könyörög egy „nagy testvérért”. Van ugyan egy izmosabb, 28-52 grammos verziója, de az is csak 190 centi, én azonban nagyon szívesen látnék egy ugyanilyen tulajdonságokkal rendelkező 210-220 cm közötti modellt. Na az lenne a hazai dobálós jigesek álombotja. Nyugat-Európában a dobálós jigelést 270-300 centis botokkal művelik (sőt a Westin kínálatában van egy szédületes, 338 cm-s pergetőbot is), de pont a Magyarországon oly népszerű méret nem igazán keresett. A köztes szegmens kicsit hiányos, legalábbis a felső kategóriában.
Csónakos pecához nem kell hosszú bot.
Nehéz a teszthorgászok élete, mert van, hogy az igazán vágyott jó hal, jó tesztalany nehezen jön össze. Ez esetben azonban nagy szerencsém volt, mivel a teszt párórás időtartama alatt beköszönt az a hal, amire igazán vágytam. A májusi Balaton idén elkényeztette a horgászokat, a hideg tavasznak köszönhetően elképesztő bőségben lehetett halat fogni az akadókon. A halak egy része még jól láthatóan fészkét őrizte, bár minden rendelkezésemre álló információ szerint a süllők már május 1 előtt jóval korábban leívtak, de a hidegnek köszönhetően az ívóhelyeken tartózkodtak és szuper-agresszívak voltak. Igyekeztem a nagyokat szelektálni, 15 centis gumihallal sikerült csak az aprónépet némileg elkerülni, de így is a derékhad az 1-2 kiló közti példányokból állt.
Átlagsüllő
Nehéz volt szelektálni a nagyobbakat
Hiába tettem fel 13-15 centis gumikat.
A balatoni peca nálam többnyire 5-7, maximum 10 grammos fejeket jelent vízmélység, csali, zsinórvastagság és előke függvényében. A nagyobb gumik teste már jelentős súly, így a dobósúly 14 grammos alsó határa bőven teljesült. Folyamatosan jöttem-mentem az elképesztően komfortos Hobie Passport 12 kajakkal, amit Dani barátom adott kölcsön egy pecára, kerestem a nagyobb halakat tartó markánsabb töréseket, mederalakulatokat. Az egyik bevágásba azonban nem úgy ült bele a bot, mint a kisebbeknél és a hal azonnal le is kérte a spiccet a víz alá. A fárasztás szinte tökéletesen a bot eredeti funkciójának megfelelően a csónak alatt zajlott, gyakorlatilag arra kellett figyelnem, hogy a kajakot meg ne billentsem. Kajakból jó halat meríteni mindig izgalmas, egyedül kell elég összeszedettnek lenni ahhoz, hogy közben mondjuk ne essen bele a fele cucc a vízbe. Szerencsére sikerrel jártam és egy gyönyörű süllőt tarthattam a kezemben pár fotó erejéig.
Azért csak beköszönt az álomhal!
A rövid, de rendkívül halas teszt igazolta, hogy a botban minden megvan, aminek meg kell lennie a leghardcore-abb süllőhorgászok igényeinek megfelelően. Rendkívül érzékeny, brutálisan feszes, erős, könnyű és kezes. A nyél minimális kompromisszumától eltekintve tökéletes csónakos süllős bot. Tulajdonságainak, a kivitelezés minőségének hála, tartós, optikailag is időtálló darab, bár tetemes anyagi befektetést igényel, valószínűleg nagyon sokáig örömöt okoz a tulajdonosának.
Kajakból süllőzni frenetikus élmény
Köszönöm Ladvánszky Tominak a felszerelést, Budai Tibinek pedig a halas képeket!