A horgászblogolás legjobb része az élmények újraélése és átadása. De még ennél is jobb a halfogás. Megszokhatta már a kedves Olvasó, hogy a száraz termékismertetőket próbálom valódi élményanyaggal feldobni, de klasszikus élménybeszámolót még nem írtam, pedig mindig is szerettem volna. Na, most ez is eljött. 

Messze nem a legnagyobb, de legszebben fotózott halam.

2022-es nyári lappföldi túrámra ugyanis mindössze egyetlen tesztelendő botot vittem ki, amiről (és néhány izgalmas csukás technikáról) legutóbb itt meg is írtam a megírhatót, de a képanyag – a szép csukákat leszámítva - igencsak szegényes maradt. Úgy döntöttem hát, hogy készítek egy olyan „élménycikket” ami a fotók látványorgiájával kísérve bepillantást enged Észak-Svédország természeti csodájába. A vezérfonál azonban a sügér, amelyből Svédország horgászszívet megdobogtató állománnyal rendelkezik. Ez az igazi hazájuk, genetikai potenciáljuk itt éri el a maximumát. Csodálatosak ezek a halak, úgyhogy tartsatok velem egy kis sügér-szemináriumra! 

Strandidő! Hihetetlen, de nem messze a sarkkör...

Másodszor jártam Lappföldön, és nem utoljára! Vonzódom Északhoz. Nincs az a fehér homokos, pálmafás Édenkert, amit elcserélnék a fenyvesek látványával, a puha mohaszőnyeg süppedésével, a vadon zordon fenségével. Szép az is, de én itt vagyok lélekben otthon, itt tudom azt a felszabadult örömöt átélni, amit a Természetben való feloldódás jelent. És Lappföld most a keblére ölelt, szeretetemet szeretettel, állhatatosságomat fantasztikus élményekkel jutalmazta. 

Mit nekem, te zordon Lappföldnek fenyvesekkel vadregényes tája....

Sok nagy tervvel érkeztem, hónapokig gondolkodtam a stratégiákon, terveztem az optimális csaliszortimentet, hogy minden tervem megvalósuljon és mindez beleférjen a reptethető poggyászba. Mondhatom, nem egyszerű, hiszen szinte minden módszernek megvan a terepe. Kis gumi, nagy gumi, wobbler, villantó egyaránt „játszik”, ezért hamar elszalad a ló velünk a pakolásánál. Mit csinál ilyenkor a horgász: spórol a ruhán, meg mindenen, amin tud. Alsógatyát lehet mosni, a többiből meg elég egy szett, ha büdi lesz, hát ez van, majd itthon kimossuk. Nem csajozni megyünk…. ;) 

A cimbi így spórol a csalival....:)

Természetesen a fő csapásirány (csukára) a nagy gumi swimbaitek húzgálása, amellyel tényleg sikeresen lehet szelektálni a nagyobb csukákat, ezekkel a csalikkal tényleg nemigen szoktam 2 kiló alatti példányokat fogni. Ezt a pecát az utóbbi években nagyon eredményesen űztem, de minden túrán volt valami meglepetés valamelyik nem várt csalitípus hozott látványos sikert. Így szerettem bele a nagy tail spinnerekbe, amelyek elképesztő hatékonysággal képesek nagy szélben, zajban „kihúzni” a csukát a hínárból, vagy a topwaterekbe, amelyekkel az itthoni agyonhorgászott vizeken soha nem tudtam korábban sikereket elérni. Rendkívül tanulságos ezeken a vizeken horgászni, mert a halak természetesen viselkednek és a természetes ösztöneikre kell hatni, ami segít megérteni kedves „játszópajtásaink” működését, viselkedését, ösztöneit. 

A nagy csali sem garancia a nagy halra....

A csukázás mellett azonban hatalmas élmény a sügérfogás, tulajdonképpen ez is szerepelt bakancslistám első helyén. Tavaly ugyanitt sikerült egy 45 centi feletti példányt megfognom különösebb tudás és tapasztalat nélkül, azt azonban nem mértem le, hiszen azt gondoltam, hogy ennyire kolbászból van a kerítés…. Nos, az lett a túrám legnagyobb hala és 6 nap után nyilvánvalóvá vált, hogy az igazán nagy példányokat itt sem könnyű megfogni. Hazai mércével mérve itt az átlagsügér is kapitális, hiszen itthon már a 30 centi feletti példányokat is megsüvegeljük, ott azonban ez az apraja. A nagyok 45 centi felett (teljes hosszban mérve) kezdődnek és az 50 centis álomhatár sem elérhetetlen. Én ezt tűztem ki magam elé. 

Ez egy kisebb folyó....

Észak-Svédország meglehetősen csapadékos, a hegyek csúcsát a Golf-áramlat által a norvég partokhoz sodort nedves, meleg légtömegek öntözik gazdagon. Ugyan a Skandináv-félsziget középső hegyvonulata víz- és éghajlatválasztóként működik, a tél zord és hosszú, a nyár azonban csapadékos. A folyók rövidségük ellenére hatalmasak, a gleccserek által vájd medrük pedig gyakorta igen mély. Hatalmas víztestek vannak tehát, ahol a hal megtalálása nem könnyű. A hideg, az év jelentős részében fagyott felszínű vizekben a közhiedelemmel ellentétben nincs nagy halsűrűség, ellenben többnyire elég jól kikövetkeztethetők a haltartó helyek. Senki nem fog meglepődni, ha ezek közül mindenek felett a töréseket, púpokat, gödröket, akadókat emelem ki. Ezek szinte mindig stabilan tartanak halat a nyílt vízen, legyen szó akár táplálékhalról, akár ragadozókról. Ahogy a múltkori csukás cikkben kiemeltem, minden esetben az optimális oxigén/táplálék/búvóhely mátrixot kell megtalálni. A csukáknál ezt kielemeztem, azonban ugyanez a logika működik a sügérféléknél, csak máshogy. És pont ez az igazán izgalmas, hogy más élettérben is működik a fenti logika. Lássuk, miért…. 

Törés a javából....

Egyik kedvenc sügeres pályámra egy folyó külső kanyarulatában találtam rá, ahol az amúgy lassan hömpölygő víztömeg egy mély, 8-9 méteres gödröt vájva nagy erővel nyomul neki egy partra merőleges kereszttörésnek, ahol a vízmélység 9 méterről nagyon gyorsan emelkedik mindössze 2 méterre, majd megint lezuhan 9 méterre. Nem is nagyon értem, hogy mit keres ott ez a mederalakulat, de talán pont ez tette rendkívüli haltartó hellyé…. Már a radaron látszott, hogy a törés mögött lassuló víztömeg hatalmas táplálékhal-rajokat tart, így nem volt kétséges, hogy a környéken megleljük az őket vámoló ragadozókat. Lám, a hármas mátrix két eleme – oxigén és táplálék – teljesült. A búvóhely itt nem volt egyértelmű, de a táplálékbőség úgy vélem, ezt lényegtelenné is tette. Terített asztal volt a víz alatt, amit hamarosan igazoltak a horgunkra akadó sügerek és csukák egyaránt. Jómagam számos sügeret és némileg meglepő módon szép csukákat is fogtam, lám, a hazai ösztönök azt mondanák, hogy 9 méteres mélységben nem valószínű a csukafogás, aztán mégis itt a példa. És azért erre hazai példákat is tudok, a mély vermelőhelyek szélét bizony itthon is van esély csukát találni…. 

Idén ez volt a legnagyobb erről a pályáról, pedig ott van az öregapja is....

Oké, mindebben nem sok újdonság volt…. de volt egy meglepő felfedezésem is. Mégpedig, hogy az előbb említett törés folyóvízzel szembe néző oldalán volt az igazi tüzijáték! Itt nem mutatott a radar táplálékhalat, így a sügereket is jóval koncentráltabban lehetett megtalálni, vagyis a mátrix három eleméből felértékelődött a búvóhely. Az itt tanyázó halak minden bizonnyal a szemből sodródó táplálékot szedegették össze, így a törés legalján, egy egészen keskeny sávban álltak össze. A helyet megdobni csak úgy lehetett, ha a púp tetejére horgonyoztam és sodrásnak szembe dobva, úgy emelgettem be a jiget a jó részbe, hogy pont a törés alján lebbenjen fel. Pontos, kontrollált pecát igényelt, de ha megvolt a ritmus, akkor garantált volt a kapás, méghozzá igen vehemensen. Tudjuk milyen fifikásan tud kapni a sügér: megcsíp, megráz, soroz, de nem akad. Nos, itt kloákára szívták a csalit, hiszen gyorsan kell reagálni a sodródó táplálékra, hogy a konkurencia el ne orozza…. A kapások minden jiges horgász szívét megdobogtatták volna…. 

Ez is jiges hal, csak a wobblert a méret miatt tettem mellé.

Egy másik vízen komoly kihívást jelentettek az időnkén 20 métert is meghaladó vízmélységek, így itt is töréseket keresgéltem. Ez a folyó egy duzzasztott víztest, ami ennek ellenére helyenként erősen folyik, jellemző mélysége 10-14 méter, a legmélyebb pontján 35 méteres vizet találtam. Ez még fontos lesz később…. A 10-14 méter közötti tartomány tartott felhőszerűen összeálló táplálékhalat, ezeket kellett radarral megkeresni és a környékükön mindig volt sügér, csuka. Az erős szél miatt nehéz volt eltalálni a behorgonyzásra igazán jó helyeket, így inkább sodródva próbáltam vertikális módszerrel emelgetve halat fogni. Az eredmény felemás volt. Arra hamar rájöttem, hogy a halak nem teljesen a fenékhez vannak simulva, hanem felette, mintegy 30-50 centivel állnak, így a fenékre ejtegetett jig alattuk marad. A szórványos kapások ritkák és bátortalanok voltak, és töménytelen leharapott gumifarkat eredményeztek. Még hogy nyugodt sport a horgászat! Amikor zsinórban a hatodik félbeharapott csalit húzod ki hal nélkül, akkor azért le bír főni a kávé agyilag….:) 

Fél óra termése...

Na megálljatok, kis csíkos banditák! Egy nyílt vízi, kb. 5 méterre felmagasodó púp tetején és oldalsó törésein találtam olyan tömegben halat, ami miatt megérte behorgonyozni. Szerencsére a szél is csitult, így lassú sodródással is szépen tudtam a helyet meghorgászni. Próbálgattam megtalálni az optimális csalivezetési mintázatot, a sebességet, az emelési magasságot, az aláhullás intenzitását, több kevesebb sikerrel. Rendkívül mókás volt, hogy a magasra emelt gumiért le-lenyúltak a halak a talajra, sőt kifejezetten a már egy ideje a talajon pihenő csalit nyammogták meg. Vicces, ám idegőrlő peca volt tonnányi szétrágott csalival és kevés megfogott hallal, bár Döme Gábor itt biztosan forgathatott volna egy jó féderes filmet :)  A megoldást a vertikális csalira váltás hozta meg, amelyet sodródás közben magam alá engedtem és – láss csodát – meg sem mozdítottam. Az idegbajosan rángatott csalit le se bagózták, ellenben a megtartott csalira egyértelmű érdeklődés mutatkozott. Végül az 50 centis sügér itt sem jött össze, ellenben a nap során mintegy 80 db-ot fogtam, melyek között elenyésző mennyiség volt 30 centi alatt. A fél karomat odaadnám ínséges időkben egy ilyen pecáért…. 

Ez a kínai plasztik vertik volt a legfogósabb.

Csodahalak!

Említettem a mély gödröket. Ezekben soha nem sikerült halat találnunk, bár egy 30 méteres gödröt meghorgászni a hazai tudásunkkal már elég komoly kihívás. Ami azonban szembeötlő volt, hogy ilyen mélységekben is komoly halakat mutatott a radar vízközt, illetve trollingozva is sikerült csukát fogni, Nem egyet, nem kettőt…. Ezen morfondírozván említette meg helyi emberünk, hogy bizony létezik a nyílt vízi, vízközt élő csukapopuláció. Ezek szinte egész életüket nyílt vízen lebegve töltik, „specializálódva” az ilyen víztömegekben szintén vízközt tartózkodó táplálékhalakra. A mély vizeken a trolling szinte „kötelező” módszer, hiszen a dobálásnál nehéz folyamatosan a megfelelő mélységben tartani a csalit, így jelentősen csökken a halkeresés hatékonysága. Ellenben a trollingnál – mely idehaza tiltott – végig a kívánt mélységben tartható a csali, így a meglehetősen ritkán elhelyezkedő nyílt vízi csukák is megfoghatók. Néha a frászt hozták rám, hogy fél óra eseménytelen, monoton pedálozás után csattanva vertek oda a csalinak (az erre a pecára optimális, 6 méteres mélységben stabilan lent tartható 23 centis Westin Jatte volt 90%-ban) a 20 méteres vízoszlop felett. Meggyőződésem, hogy az ilyen hal messziről is rástartol a zsákmányra, hiszen oly ritka a táplálékhal, hogy minden potenciális zsákmány kincset ér. Jók is az ilyen meglepetések, amikor az álmos pedálozás közben a frászt hozza rám egy-egy éles rántás… 

A trolling és fegyverzete

És az eredmény.

Túráink egyik legjobb része, hogy rendkívül sokféle vízen horgászunk, így sokféle módszert lehet kipróbálni. Ezek közül az egyik kedvencem a jerkelés, amely nem is annyira az itthon népszerű gliderekkel (Salmo Slider, Cruelbait Godfather, stb,) hanem inkább ún pencil jerkekkel történik. Ezek közül is kiemelkedően eredményesnek tartom a suspending, azaz lebegő verziókat, amelyek akár hosszabb ideig megállíthatók vízközt. Ennek feltétele egy jól eltalált előke, amely lehetőleg nem húzza le a csalit, vagy éppen ez teszi lebegővé az amúgy felúszó csalit. A lényeg, hogy a vízközt megállított csali messziről kínál vizuális élményt a ragadozóknak, majd a gyors rántásokkal mozgásba hozott csali kiváltja a támadást. Elképesztő kapások szoktak érkezni ilyenkor, sőt a hang – melyek közül nekem itt is az egygolyós kotyogás vált be – még a passzív halakat is „behúzza”. Csukára, de süggérre is feltűnően eredményes a módszer, volt olyan víz, ahol egész nap ezzel szórakoztam, mert ha megtaláltam a sügércsapatot, akkor frenetikus élményeket adott. Na persze a nagyobb példányok már nem olyan felhőben járnak, mit az apróságok, de azért egy-egy hely jópár halat tud adni. Ezek tipikusan kövekkel, mederakadályokkal gazdagon teleszórt pályák voltak, a kapások pedig furcsa módon inkább a köztük lévő üres területekről érkeztek. Ezek minden esetben agresszívan táplálkozó, vehemensen kapó halak voltak, amelyek a megállított, majd meg-megütött csalit nagyon jó kapásokkal verték le. Hazai viszonyok közt is ajánlom ezt a módszert, nem kevés halat adott már „döglöttnek” tűnő, vagy agyonhorgászott vizeken. Bár az utóbbiakat, pláne az intenzíven telepített pergetőtavakat kerülöm…. 

Álomvíz

Az egyik legeredményesebb sügeres rész ezen a tavon.

A jerkelés sokkal kényelmesebb állva, mint ülve, pláne egy hosszabb bottal.

És lőn...

Lenyűgöző színek és fények 

Végül túránk slusszpoénját egy olyan szituáció adta, amelyben lényegében minden módszer működött. Az ok roppant prózai: olyan koncentrációját találtam a három kulcsmomentumnak, ami teljesen igazolta elméletemet. Ez egy nagy folyóba befolyó kis folyócska volt, melynek deltatorkolatában hatalmas hínármező keletkezett. Oké, tudom, horgász közhely, hogy a befolyók mindig tartanak halat, de itt tényleg kiemelkedő volt a halsűrűség, minden optimális volt. A táplálék, a búvóhely és az oxigén egyaránt.

Utolsó napi jolly joker pályám.

Korábban a svéd vizeken sehol nem láttam ilyen kishal-aktivitás, így én is egy kisebb wobblerrel, mégpedig a Rico Riddim 7 centis, firetiger verziójával kezdtem a pálya vallatását, amit gyakorlatilag minden dobásnál kapás jutalmazott. Olyan szinten volt sűrűn a hal, hogy rontott kapások után is szinte azonnal érkezett a következő, szinte egymás szájából szedték ki a csalit. A Riddim ideális táplálékhal-méret, 7 centije kicsi ugyan, de vastagsága miatt húsos falat képzetét kelti. Ki lehet dobni a világból, kottyanó golyója (a mániám…) pedig rendkívül fogóssá teszi. Meggyőződésem, hogy ez utóbbi adja kimagasló hatékonyságát. Kidobigáltam magam egy könnyű bottal, majd szelektálni kezdtem a nagyobb Rico Boss-szal, amit a már itt megénekelt Ironman The Throne botommal szórtam. Látható, hogy semmilyen szinten nem tudtam vele szelektálni, alig nagyobb csukácskák is leverték, nagyobbak meg nem voltak a pályán. Nagy sügér azonban igen, ezek kifejezetten díjazták a nagyobb falatot. 

Töménytelen halat adott a kis Rico

A csukák is ették, csak nem a nagyja...

Viszont a nagy Boss már szépen szelektált.

Száz szónak is egy a vége, a külföldön szerzett tapasztalatok korántsem elhanyagolhatóak itthon sem. A hazai agyonhorgászott, agyonzavart vizeken elképesztően nehéz néha halat fogni, a halak vagy már agyon vannak szurkálva, vagy ismerik annyira az emberi jelenlétet, hogy tudják, közelsége veszélyt jelent. Az évmilliók törzsfejlődése alapján kódolt ösztön azonban működik és a természetes vizeken szerzett tapasztalat remekül hasznosítható minden helyzetben. Észak pedig csodaszép, aki nem hiszi, járjon maga utána!