Nyilván az egész horgász-közvélemény arra vár, hogy mikor teszem fel a tajmenes képeket. Nos, gyorsan le is lövöm a poént, nem fogtunk tajment. Hogy miért, azt ebben a cikkben elmesélem, még akkor is, ha hátra van a túránk azon része, ami viszont elképesztő horgászélményeket tartogatott. Ha tajmenben mérjük tehát a túránk sikerét, akkor nem volt sikeres, ha más horgászélményekben, akkor viszont nagyonis, hisz temérdek halat fogtunk. Remélem, ezzel nem veszítem el az olvasótábort, mert lesznek azért emlékezetes történetek….
Taimen-time az Uur folyón
A tajmen (Hucho Taimen) a legnagyobbra növő lazacfaj a világon, dokumentáltan 50 kiló fölé nőhet 160 centinél is nagyobb testhossz mellett. Életmódja, ritkasága talán a legbecsesebb zsákmánnyá, legnagyobb édesvízi trófeává teszi. Hiszem, hogy minden pergetőhorgász álmodik egy ilyen halról, de csak nagyon keveseknek adatik meg a lehetőség, hogy ilyet fogjon. Ennek sok oka van. A tajmen élőhelye még a mai világban is nehezen megközelíthető, Mongólia még relatíve könnyű eset, de az orosz Távol-Kelet már nem annyira. Előző cikkemből is látható, hogy pusztán a helyszínre jutás két napnyi utazást igényelt. Élelmes utazási irodák ma már akár helikopteres transzfert is biztosítanak a horgászhelyre, sőt az igazán nagy cégek egész folyószakaszokat bérelnek, ahol kizárólag saját vendégeik horgászhatnak, természetesen a magyar pénztárcához képest obszcén összeget, 8-10 ezer dollárt leszurkolva. A fogás nem garantált, de ez az exkluzivitás azért nagyban növeli az esélyeket. Nekünk viszont nem volt erre pénzünk, így bíztunk a jó szerencsénkben és saját kitartásunkban, no meg vezetőink tudásában.
Fagyos reggelekre ébredtünk.
A mongol nyár rövid, a vizeket hónapokig jég borítja, és a farkasordító hideg lehetetlenné teszi a horgászatot. A tajmen táplálkozása is különleges, mivel hatalmas szája és nagyon tág torka van, így egészen nagy zsákmányt is el tud nyelni. Amikor egy ilyen hal megéhezik, percek alatt elkap 2-3 helyi pisztrángot vagy pért és már vissza is feküdt a helyére emészteni. Ha ilyenkor a horgász jó helyen van és pont a vadászó tajmen elé dobja a csalit, akkor fog halat, ha nem, akkor nem fog. Olyan, mint a lottó ötös, vagy ahogy a szerbek mondják a tajmen európai rokonáról, a nagyon hasonló életmódot folytató galócáról (igen, tényleg ez a neve, latinul Hucho Hucho): a tízezer dobás hala.
A hajnali pára és a lombok színkavalkádja páratlanul szép tájképeket eredményezett.
A helyiek már felkészültek a télre a széna begyűjtésével.
Igen ám, de van egy titok, amit mi is megpróbáltunk kamatoztatni a magunk javára. A folyókat övező mezőkön tömegével élnek az ürgék, amelyek néha valamilyen okból kifolyólag nekiállnak átúszni a folyókat. Ismerős ez a jelenség itthon is, egyes folyóinkon nyár végén, ősz elején „egérúszás” van, amikoris tömegesen indulnak neki a folyóknak a mezei pockok, egerek, a halak pedig minden óvatosságot félretéve habzsolják őket. Mongóliában aligha tömeges ez a jelenség, azonban valamiért bele van írva a halak ösztönébe, hogy ha úszó egeret/ürgét észlelnek, akkor az egy kihagyhatatlan jutalomfalat. Állítólag ilyenkor a mégoly jóllakott tajmenek is felkelnek a pihenőjükből és elkapják a szájukba úszó kisemlősöket.
Hajnalra a felszerelést vastagon belepte a dér.
Jégkorszak
Rá is készültünk az egeres halfogásra, amihez Tamás barátom házilag barkácsolt parafadugóból ijesztő kinézetű szörnyszülötteket, én viszont Győrffy „Borisfly” Zsolttól vásároltam jutányos áron egércsalikat, amelyek az ausztriai és balkáni galócás folyókon már bizonyítottak. Zsolt művészi kötésű csalijai hatalmas sikert arattak a mongol horgászok körében, az egyiket el is cseréltem egy helyi egérre, ami később igen jó döntésnek bizonyult, mivel nagyobbat tudtam dobni vele minden másnál, ami halakban kamatozott. A horgásztechnika a létező legegyszerűbb, dobni, húzni, dobni húzni, időnként bele-belepöccinteni a csaliba, mint az úszó ürge fuldokolna. Batbold szerint az osztott testű csalik is rendkívül fogósak, meg is mutatta arzenálját, amiben finoman szólva is rusztikus kinézetű jószágok sorakoztak. Nem kell ide csili-vili festés, a sötétben úgysem látszik, ennek ellenére is megmosolyogtuk a rendkívül leegyszerűsített, de minden jel szerint eredményes csalikat. Mosolygásunk hamar az arcunkra fagyott, amikor Batbold kipenderítette az első nagytestű lenokot egy ilyen csaliszörnnyel. Tudja az öreg, hogy mit csinál….
Egérarzenálunk és a helyi barkácsolt csodák.
A "barkács" szó új értelmet nyer.
Egyébként az történelem előtti horgászcuccok versenyében Batbold volt a király! Tesztpecás múltam szempontjából egészen izgalmas volt a mindössze 140 centis (!) tömör, szovjet üvegbot, rajta pedig egy kistányér-méretű tárolóorsó. Batbold ezzel rácáfolt nagyjából mindenre, amit tesztpecás karrierem során tapasztaltam és leírtam. Alig dobott kisebbet, mint bármelyikünk és amikor halat fogott, azt igen hatékonyan tette. Minek ide méregdrága cucc, bármivel lehet halat fogni, ha tudod, hogy használd! Ezt a következtetést egyébként már én is sokszor levontam, de számunkra a horgászfelszerelés „élvezeti cikk”, náluk a cél pusztán a halfogás.
Batbold mester és a tajmenölő fegyvere
Minden, amit tudni érdemes a tejmenfogás technológiai hátteréről :)
És a Mester nem viccelt....
Első horgásznapunk jobbára terepfelderítéssel zajlott, a hely, ahol megálltunk horgászni, gázlócsizma nélkül nem volt megdobálható, így kopaszon maradtunk, de az éj leszálltával egy új helyen immáron felkészülten vártuk a bevetést. A nagytestű lenokok (mandzsúriai pisztrángok) és természetesen a kapitális tajmenek is ilyenkor a legaktívabbak, a fényváltásban pedig az egércsalik kiemelkedően hatékonyak. A nagyobb víztesteken egyértelműen elkülönül az egyes halfajok tartózkodási helye: a szélében és a gyorsabb vizekben a pérek, a medencékben (poolokban) a lenokok és az igazán mély, kavargó részeken a tajmenek tanyáznak. A tajmen számára minden táplálék, így Batbold szerint már a kapás pillanatában is lehet tudni, milyen hal van a horgon: lenok óvatosan szívja le a prédát a felszínről, nehogy magára vonja a tajmenek figyelmét, a csúcsragadozók azonban a státuszukhoz illő dominanciával, hangosan cuppantják le a felszínről a csalit. A lenokok osztályrésze az örök félelem, nem csoda, hiszen a legnagyobb lenokok is elférnek a tajmenszájban, így még a védekezésük közben is fél szemmel a hátuk mögé kell figyelniük. Micsoda élet….
Egy tipikus tajmenes pálya mély, kavargó, nehezen meghorgászható szakasz. Kálmán küzd az árral.
Az első komoly bevetés rögtön ígéretes sikereket hozott. Először Batbold volt eredményes a csodacsalijával, majd nekem köszönt be egy igen szép lenok a helyiekkel cserélt fehéregérre. Érdekesség, hogy az egér szeme fluoreszkáló anyagból készült, ezért egy kis lámpával megvilágítva enyhén világítani kezdett. Hogy ez mennyiben befolyásolta a fogósságot, azt sosem fogjuk megtudni, de a helyi „őrangyalunk” igencsak erőltette, hogy időnként ismételjem meg ezt a rituálét.
A szakadt part alatt is sejtettünk halat, végül nem ez lett a kedvenc helyünk.
Batbold Kálmánnak magyarázza a tutit.
Apropó „őrangyal”. Megismerkedtünk a helyi halőrrel, avagy ahogy Chinggis fordította, természetőrrel, aki igen jól ismerte a környék vizeit. Egy öreg birkapásztor volt, aki „másodállásban” látta el ezt a feladatot is, és az első naptól kezdve folyamatosan csapatunkkal tartott. Barázdált arcán ott volt a kemény élet minden lenyomata, szemében pedig a természettel együtt létező ember időtlen bölcsessége. Időnként elővette ezeréves szovjet horgászbotját, a zsinór végére pedig se szó, se beszéd, a mi dobozainkból kezdett csalikat válogatni. Ami nem is lett volna baj, ha ezek a csalik visszakerültek volna a dobozba és történetesen nem a legjobbakat tette volna már magáévá mindjárt az első napon. Amikor a (később elképesztő eredményeket produkáló) Duo Ryuki Spearheademet megláttam nála, komolyan be is pöccentem, majd egy óvatlan pillanatban letámasztott botjáról vissza is szereztem. A természetőr úgy pattant fel, mintha darázs csípte volna meg, szemmel láthatóan nehezményezte, hogy újra birtokomba vettem jogos tulajdonomat. Őszintén szólva boldogan adtam volna neki csalikat, ha kéri, akár még a legjobbakat is, a túra végén, hiszen ezek nekünk pótolhatók, nekik ott a tajgában biztosan nagy kincset jelentenek, csak hát ez az apróság – kérni – elmaradt. Tamás nem volt ilyen szemfüles, neki egy marék csaliját sajátította el az öreg. 😊 Üsse kavics, kívánom, hogy használja egészséggel, pláne, hogy Tamásét nyúlta le… hahaha! :D
A természetőr és másik sofőrünk, Ogna.
Én már az első este fogtam két komoly, 50 centi feletti lenokot, mindkettőt a mongol egérrel. Érdekes, hogy a lenokok szája viszonylag kicsi, de mégis feljönnek a nagy falatért. A lenokok biológiájáról és horgászatukról majd a következő részben mesélek, rengeteg módszerrel, rengeteg szituációban voltunk eredményesek, de a kapitális példányok kivétel nélkül éjszaka, felszíni csalikra jöttek. Pontosabban volt egy egészen rendkívüli kivétel, de arra a sztorira meg még két részt kell várni, mert a túra slusszpoénjának bizonyult.
Legeredményesebb felszíni csalimnak bizonyult a helyben cserélt műegér.
Ez a szép lenok volt a túra első komolyabb hala számomra. Aztán számos társa követte...
A soron következő éjszakákat a tajmenek üldözésére fordítottuk, sajnos azonban az addig magasan stagnáló folyó apadásba fordult, ami köztudottan megöli a halak kapókedvét. Második esténken pedig minden optimálisnak tűnt, mindössze 3-an vágtunk bele az éjszakába Tamással és Batbolddal, végre olyan nesztelenül, zavarás nélkül tudtunk horgászni, ahogy szeretünk és szoktunk. Nem volt parton toporgás, lámpázás, beszéd, minden adott volt a csúcsragadozók megfogásához. Sajnos azonban az apadás betett, ráadásul Batbold kormoránkakát (azóta tudjuk, hogy oroszul: csornij gusz) talált a parton, így berekesztette a további erőlködést. Minden esetre én kiválóan elszórakoztattam magam a csillagok fotózásával, illetve Tamásról lőve egy olyan képet, ami az éjszakai peca hangulatát a lehető legjobban visszaadja. Csodálatos este volt, még haltalanul is.
Még egyszer ellövöm ezt a képet, de annyira visszaadja az éjszakai peca sajátos hangulatát....
Másnap Kálmán kora reggel Ognával, a másik sofőrrel kocsiba pattant, és kiugrott kicsit tajmenezni a reggeli fényváltásban. Kálmán nem igazán rajongott a nehéz felszerelésekért, így egy 30 gramm körüli botra bízta a szerencséjét, amire egy Lurefans CC60-at biggyesztett. Úgy tűnik, az öreg beletenyerelt élete halába, mivel a hírek szerint beköszönt neki valami szörny-szalmonida vagyis egy közel egyórás fárasztás után faképnél hagyta valami giga-tajmen, kihajlított horgokat és remegő térdeket hagyva maga után. Kálmán szavahihetőségében nem kételkedem, de se fotó, se videó nem készült az esetről, így kénytelen társam szavára hagyatkozni. Amúgy Kálmán amikor elmesélte az esetet, még utána csak úgy odabökte, hogy egy kis tajment még fogott, de hát olyan kicsi volt, hogy le se fotózta. Így aztán a tajmen olyan lett, mint Schrödinger macskája, van is meg nincs is, ekként lett egy szuperpozícióban lévő tajmenünk. Vagyis mindjárt kettő. (A szuperpozíció teóriája az elméleti fizika egyik legcukibb sztorija, mindenképpen megér egy guglizást…😉)
Ez a "legtajmenesebb" kép, itt történt Kálmán akciója.
Sajnos az Uur folyó apadása tovább folytatódott és bár a „kishalas” nappali lenokos és péres pecában eredményesek voltunk, az esti tajmenes szituációk nem működtek. Utolsó Uur-on töltött esténken Batbold kitett bennünket egy folyószakaszon, amit mi Tamással próbáltunk a magunk csendes éjszakai üzemmódjában végigpecázni: szellemként suhanva a parton, még a megcsikorduló kavicsokra is vigyázva… Bold azonban valamilyen ismeretlen oknál fogva 10 percenként felhívott telefonon, mongolul magyarázva valamit nagyon kitartóan, de egy szavát sem értettem. Próbáltam egy „Fishing fishing” szókapcsolattal érzékeltetni, hogy horgásznánk kitartóan, de nem ment át. Ekkor Batbold stratégiát váltott és a Land Cruiserrel leállt a partra és villogtatni kezdett a reflektorral, sőt még dudált is. Végül feladtuk a reménytelen küzdelmet annak reményében, hogy hátha átmegyünk egy jobb helyre, a kocsihoz érve közölte, hogy akkor most csicsika. Hát ott és akkor egy picit elgurult a gyógyszer és fellázadtunk, hogy szeretnénk a saját kezünkbe venni a pecát, mert napi 1-2 óra tajmenezésből nem lesz eredmény. Hogy aztán ez hova vezetett, arról a következő részben mesélek, és bár a poént már lelőttem (nem lett tajmen), de az egész út talán legszebb helyén fogtunk tömérdek halat. Izgalmas lesz. Azért az Uur folyó sem maradt szűkmarkú, sőt megismerkedtem legyezéssel is, amiről majd máskor mesélek, álljon most itt néhány kép a folyóról, annak hangulatáról és lakóiról.
Nap közben időnként legyezéssel múlattuk az időt.
Kezdek rákattanni erre a sportra
Tamás hozzám képest már profi, a padawanjává fogadott.
Ez a szép lenok Tamás fogása, de megmutatta, mennyire eredményes is ez a peca.
Pérek is nagy számban élnek a folyóban, ez egy átlagos méret, viszont teljesen bolondok, mennek mint egy motorcsónak.
Közben megjelentek mellettünk a helyi erők.
Nem gondoltam, hogy itt futok össze Charles Bronsonnal :)
Végül néhány szó a felszerelésről. Nagyhalas felszerelésem a lehető legkomolyabb kihívásnak is megfelelt. Tulajdonképpen az északi csukázáshoz vásároltam korábban az Ironman The Throne TT76XXH-6, azaz 11-140 grammos verzióját, ami egy eszméletlenül sokoldalú bot. A teszt itt található. A nagyon széles dobósúlytartományt azért fenntartásokkal kell kezelni, de az biztos, hogy az amazóniai pecákra és a délkelelet-ázsiai snakehead-csatákra fejlesztett bot alkalmasnak tűnt egy kapitális tajmen megfogásához is. Az éles teszt sajnos elmaradt, ellenben a nagy csalikat olyan erővel tudtam dobni, így hatalmas távolságra reptetni, amely kompromisszummentessé tette a használatát. Orsóként egy Megabass IP68-as került rá, amely tulajdonképpen a legtöbbet használt multiorsóm. Nem vitrintárgyként kezelem, hanem aktívan használom, hiszen az alapja az a Daiwa TD Zillion, amit a világtörténelem valaha volt egyik legjobb orsójának tartok. Nos erre tett rá még egy lapáttal a Megabass, ami nehezen überelhetővé teszi ezt a szerkentyűt. A közel 10 éve tartó intenzív nagyhalas, nagycsalis használat pedig bebizonyította, hogy nem tévedek, hiszen a futása még így is párját ritkítóan finom, érdemi kopás, állagromlás nemigen érzékelhető rajta. Persze nyilván már nem újszerű, de darálás- és hangmentes futása etalon – kéne, hogy legyen minden orsógyártónak. Csak akkor meg miből élnek meg, ha sose veszel újat? Értitek….;) A kombó együtt tökéletesen helyt állt minden helyzetben, ámbár a tajment nem tudtam felvésni rá, de tökéletesen kiszolgálta a legextrémebb helyzetet is.
Az úton időnként erős a szembeforgalom.
Bulgan városa egészen idillisztikus helyen fekszik.
A színes tető a mongol városok jellegzetessége, nekem nagyon tetszett.
Városi reflexiók
A bulgani supermarket
Egy sámán-szentély, azaz ovoo
Ez hát a meg nem fogott tajmeneink története, a túra többi részében ugyan még próbálkoztunk rájuk horgászni, de a hely és az idő nem bizonyult megfelelőnek. Partról, csónak nélkül, a sofőrjeinkre hagyatkozva ez bizony nem egy könnyű feladat, ellenben amit meg tudtunk oldani, az rendkívül eredményesnek és élvezetesnek bizonyult. Tartsatok velem a továbbiakban is, mivel a tarsolyomban még tartogatok számos természeti csodát, sztorit és kultúrélményt is.
Mongóliában több ló él, mint ember.
Tökéletes modellt állt ez a három jószág
Poszterre kívánkozó jelenet volt
E kép sokat mesél a mongol mindennapokról...
