Sziasztok!
Blogunk egyedülálló kezdeményezésként azt tűzte ki céljául, hogy a pergető közönség számára iránytűként szolgáljon a felszerelések özönében. Mindannyian kissé megszállott felszerelés-fetisiszták vagyunk, az elérhető legjobb, minőséget illetve az elérhető legtökéletesebb alkalmazkodást keressük az adott módszerhez. Ennek megfelelően sok minőségi felszerelés fordul meg a kezeink között, rendelkezünk némi rálátással a horgászcikkek piacára. Természetesen nem állítjuk, hogy mindent ismerünk, kipróbáltunk, de amit igen, arról szívesen osztjuk meg a tapasztalatainkat. Fogadjátok szeretettel és olvassátok haszonnal!
A blogot ketten szerkesztjük, Attila és András. Mindketten szenvedélyes pergető horgászok vagyunk, sajnos rendkívül kevés szabadidővel, ám annál nagyobb lelkesedéssel. Attila inkább a könnyű- és középnehéz felszereléseket részesíti előnyben, András a közepestől a nehéz harcsapergetésig űz különböző módszereket. Mindkettőnk „otthona” a Duna, de szívesen pecázunk más vizeken is, legyen az természetes vadvíz, vagy akár néha telepített tó.
Természetesen minden értékelés szubjektív. Ezt vállaljuk! Ugyanakkor igyekszünk egy pontozásos rendszerrel némi objektivitást is tesztjeink részévé tenni. Minden cikk egy táblázattal végződik, amely súlyozottan tartalmazza az értékelési szempontokat. A pontozás persze egyértelműen a horgász benyomásán alapszik, ezért minden felszerelést hárman pontozunk. A Blog két állandó szerzője, Attila és András mellett mindig van egy meghívott, külső vendégszerző, aki az adott felszerelést rendszeresen használja, jól ismeri. A vendég mindig ad pár mondatos saját értékelést is és ajánlja a felszerelést a megfelelő célcsoportnak. Természetesen a kommentelés lehetősége nyitott: várjuk észrevételeiket, kommentjeiteket, kérdéseiteket. Segítő szándékú javaslatokat is értő füllel várunk, a rosszindulatú megjegyzéseket azonban kérjük mellőzni, hisz mi sem rosszindulattal hoztuk létre ezt a blogot.
Szöveges bejegyzéseink ugyanakkor nem feltétlenül a hideg, racionális szakmaiságot tűzik zászlajukra. Célunk a szórakoztatás is, ezért igyekszünk olvasmányos, fordulatos, akár vicces cikkeket publikálni. Ebbe sok minden belefér, olvassátok írásainkat ti is nyitottan, jókedvűen!
Sokaknak szemet fog szúrni, hogy a blogon némileg felülreprezentáltak lesznek a prémiumkategóriás felszerelések. Ennek oka mindössze az, hogy az évek során megismertük és megszerettük ezeket a motyókat, személyes érdeklődésünk is ezirányban erős. Ugyanakkor egyre inkább célunk lesz a „közszolgálatiság”, igyekszünk a horgászok mind nagyobb része számára elérhető, érdeklődésükre számot tartó felszereléseket, újdonságokat bevonni a tesztjeinkbe a különlegességek mellett. Az indulást követő anyag nagy része a már meglévő tapasztalatainkból táplálkozik, de ahogy haladunk és a mi lehetőségeink is bővülnek, érzékelni fogjátok a változást. Bízunk benne, hogy jó szívvel is fogadjátok.
Végül a legfontosabb! Nem vagyunk és soha nem leszünk valamely márka szószólói. Soha nem fogunk semmit elvtelenül leszólni. Vannak ugyan preferenciáink, hisz mi is emberből vagyunk, de ezeket soha nem fogjuk a tesztekbe átvinni. Tevékenységünk teljesen független mindentől, sem anyagi, sem más érdekeltség nincs benne. Szabadidőnkben, saját forrásainkból csináljuk. Tevékenységünk jutalma a bizalom, a közösen megszerzett tudás és tapasztalat, illetve az a tudat, hogy talán néhány horgász hallgat a szavunkra és ezáltal könnyebben eligazodik a felszerelések óceánjában.
Attila és András