Nem férünk a bőrünkbe. Nem csak azért mert a karácsonyi habzsidőzsi szépen megvastagította derekunk körül az úszógumit, hanem mert újabb fontos témát veszünk elő és megpróbálunk rendet tenni a rengeteg ellentmondásos információ között. A két legnagyobb gyártó – Shimano és Daiwa – kétféle, más-más elveken alapuló rendszert használ: röpsúlyos, illetőleg mágnesféket. Mi, magyarok, imádunk veszekedni, nincs ez máshogy ebben a kérdésben sem. A multis fékrendszerek kérdésköre szinte hitvitává érett az elmúlt évek során, Daiwások és Shimanosok között szinte betemethetetlen árkok húzódnak. A vicc az, ahogy az árkok betemetéséről maguk a gyártók gondoskodnak, fricskát mutatva mindannak, aki a kérdést hitvitaként kezeli. A Shimano kínálatában megjelent a mágnesfék, főleg a kiscsalis szegmensben, míg a Daiwa tengeri jiges orsóinál röpsúlyos rendszert alkalmaz. Ennyit a fék-vallásról, hahaha.

Multifetisiszták bizonyára ismerik a Japantackle.com témába vágó remek összefoglaló cikkét, viszont nyilván sokan nem. Aki kíváncsi rá, a következő linken éri el: http://japantackle.com/tackle_topics/brake_system.htm Különösen ajánlom a grafikonok értelmezését, nagyon hasznosak! Nem tagadom, jelen írás is nagyban merít az idézett cikkből, de nem a teljességre, hanem a sokakat érintő, leggyakoribb megoldásokra koncentrál.

Előre bocsátom: nem ítélkezünk. A japán mérnökök hozzáértését nem vonjuk kétségbe. Mindegyik műszaki megoldás a maga módján használható, abban azonban nem lehet állást foglalni, hogy kinek mi a kézre álló. Én magam szigorúan a magánvéleményemet írom le, de fenntartom a tévedés és a továbbfejlődés lehetőségét.

De mit is nevezünk féknek egy multiorsónál? Erre legalább háromféle válasz adható. Először is, van a fárasztást segítő fék, amelynek célját nem szükséges elmagyarázni senkinek, aki valaha fogott 30 cm-nél nagyobb halat. Tudjátok, ez az a csillag. Másodszor van az ún. dobfék, ami tulajdonképpen a tengelyt rögzítő csavargatható gomb. Ez lényegében a dobot és a dobtengelyt fékezi, akár állóra. Ehhez adják azt a „használati utasítást”, hogy addig kell szorítani, amíg a dobandó csali szép lassan „csorog” lefelé. És végül a „lényeg”: az a fékrendszer, amely a dob túlpörgését hivatott megakadályozni, illetőleg a csali vízbeérésekor kellően lelassítja a dobot, megakadályozza annak túlfutását. Mivel ez az a fék, amely az egyes gyártók kínálatában gyökeresen eltér, a cikk is erre fókuszál. Az egyszerűség kedvéért innentől „fék” alatt ezt a féket, fékrendszert értjük.

Miért van szükség fékre? Az orsótechnológia már régen eljutott arra a szintre, hogy a multiorsó dobja tovább pörög(ne), mint ahogy azt a csali röpte szükségessé teszi. A csalinak és a maga után húzott zsinórnak légellenállása van, amely csökkenti az ideális dobástávolságot. Ha a csali húzza maga után a zsinórt, akkor nem száll túl messzire. Egy jó minőségű orsó azonban szinte „küldi” a csali után a zsinórt, a dob saját tehetetlenségénél fogva tolja azt. De mi van ha „túltolja”? Minden kezdő multis ismeri a madárfészket. Ahogy a csali röpte lassul, a dob tovább pörög a kezdeti szögsebességgel, így a dobon fekvő menetek elkezdenek fellazulni. A laza zsinórmenetek lefékezik a lefutó zsinórt, majd a dob tovább forogva létrehozza minden káoszok öreganyját. Ha nem lenne a fék, akkor bizony a multiorsó csak egy epizód lenne a technika fejlődésében, senki sem használná. Szerencsére kreatív mérnökök számos megoldást találtak arra, hogy a problémát megoldják. Nézzük ezeket szép sorjában.

A Centrifugális rendszerű fékek családjának közös jellemzője, hogy egy vagy több kis műanyag súly súrlódása által fékeződik a dob. A súrlódás mértéke a dob sebességével exponenciálisan nő, vagyis nagy dobsebesség mellett nagy, míg a dob lassulásával gyorsan zuhan és egy idő után gyakorlatilag nulla. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy bizonyos, nem nagy távolságot igénylő dobástechnikákhoz (pitching, flipping) kiváló, míg a távdobások esetén a befektetett energiávcal fordítottan arányos a dobástáv növekedése. A csali vízbe érését megelőzően célszerű hüvelykujjal fékezni a dobot, mert amikor a csali megáll, a menetek hajlamosak azonnal fellazulni, a kialakuló gombolyagból pedig az egész családnak kijön egy kötött pulcsi. A Shimano kínálatában általános ez a megoldás, bár a 2016-os kiadású Aldebaran BFS mágnesfékkel jött ki. Rettenetesen várom, hogy kipróbálhassam

• VBS (variable break system): A shimanosok nagy része ezt a féket ismeri. Faék egyszerűségű megoldás, de pont ezért jó. Az orsó oldalfalát levéve állítható, egy kis keréken kell általában 6 (esetleg 8) kis féktuskót ki- és bepattintani. Ha külső állásba állítjuk a súlyt akkor tud egy fémgyűrűhöz súrlódni. Minél több van kipattintva, annál nagyobb a súrlódási erő, így a fékhatás, a különböző súlyú féktuskókkal pedig egészen szépen lehet a rendszert finomhangolni. Ahogy említettem, az egyszerűségében rejlik a használati előnye. 2 kipattintott súly mellett gyakorlatilag soha nem kell hozzányúlni, a dob szorító csavarral „játszva” minden szituáció megoldható. Több ilyen orsóm is van, sötétben, fáradtan sem okoz gondot a dobálás, teljesen meg tudok feledkezni minden zavaró körülményről és csak a halfogásra koncentrálok. Ha mégis állítgatni kell, akkor bizony az orsóházat meg kell bontani, kicsit babrálni kell, amit nyilván dobásonként nem lehet megtenni, vagy legalábbis kényelmetlen.
• 
• SVS (super versatile system): A Shimano válasza a Daiwa mágnesfékére. Nagy innovációja a külső állíthatóság, nem kell már babrálni az orsóházzal. Azaz ez így ebben a formában nem teljesen igaz, mert a megvásárlást követően el kell dönteni mennyi féktuskó legyen aktív (kipattintva), majd az orsóház fedelét visszazárva finomhangolással biztosíthatjuk a tökéletes optimalizációt. Bevallom, az elején nekem furcsa volt a rendkívüli érzékenység, viszonylag sokat kellett kísérleteznem vele, mire megtaláltam a számomra legmegfelelőbb beállításokat. Rendkívül finoman szabályozható, én azonban nem igazán szeretek peca közben folyton matatni az orsóval, ezért aztán megkerestem a többé kevésbé működő beállítást és azóta hozzá sem nyúltam. Vagyis számomra a külső állítás lehetősége csak elméleti előny, a gyakorlatban csak azt használom ki, hogy a VBS-hez hasonlóan nagyon megbízható.

• Pitch Brake System: A fentiekből már látható, hogy a röpsúlyos fékrendszerek lassú dobsebesség mellett minimális fékezőhatást produkálnak. Vagyis a közeli, pitching vagy flipping technikához kimondottan alkalmasak. Erre a tulajdonságra tett rá egy lapáttal az Abu Garcia, amikor megalkotta a nevezett fékrendszert, aminek mindössze annyi a lényege, hogy a röpsúlyokat még egy gyenge spirálrugó is visszatartja, így tényleg csak igen nagy dobsebesség mellett ad le fékező erőt. Jómagam egy Abu Garcia Revo Toro NaCl 51-es orsót használok, ami ilyennel van szerelve. Partdobálós harcsapergetéshez használom, amelynek lényege, hogy csónakból kb. 8-10 méterről szórom a parti sávba a wobblert. Aki a normál röpsúlyt megszokta, annak kissé tréfás tud lenni a nulla fékerő, az éjszaka sötétjében nem nagy élvezet gubancot bogozgatni. Én emelt intenzitású hüvelykujj használattal és az átlagnál szorosabb dobfékkel oldom meg a túlpörgés kérdését. Magyar viszonyok között nem látom túl nagy gyakorlati szerepét ennek a megoldásnak, kevesen horgásznak kifejezetten flipping technikával, azonban Amerikában a flipping szabályosan külön műfaj, specializált botokkal, így számukra megéri külön fékrendszert fejleszteni. 

• IVCB (infinitely variable centrifugal break): Az Abu megoldása a külső állíthatóságra. Az elve nagyon hasonló az SVS-hez, csak a féktuskók és a súrlódó felület elrendezése más. Tapasztalatom szerint rendkívül érzékeny rendszer, a dobás első harmadában már minimálisra csökken a fékhatás, így kissé jobban oda kell figyelni a dobtengely megszorítására. Nekem egy kicsit babrás, ugyanakkor nagyon kis finom, nem nagy suhogtatásokhoz való, hanem kiscsalis alkalmazásoknál hozza az elvárás szerinti megbízhatóságot. 

A mágnesfékek alkalmazásával a Daiwa egy teljesen más utat jár. A mágnesfék lényege, hogy egy dobra rögzített mágnesezhető és egy orsóházba integrált mágneses gyűrű egymás mellett forog, ezáltal örvényáramokat kelt. Az örvényáram erőssége határozza meg a fékező erőt, a beállításokkal pedig a mágnesek helyzetét lehet befolyásolni. A rendszer lényege a lehető legfinomabb fokozatmentes állítás, amely azonban egyben hátránya is. Mármint szerintem. Ha ilyen orsóval dobálok, szinte folyamatosan állítgatnom kell, de ez nyilván azért van, mert ritkán használok ilyen rendszerű orsót, nem szoktam hozzá. Minden esetre elég sok modellt kipróbáltam, de mindegyikkel sokat kellett matatnom. Úgy vettem észre ugyanakkor, hogy mágnesfékes orsókkal egy kicsit nagyobbakat dobok, ugyanakkor nagyon kell vigyázni a dobás első szakaszában a túlpörgéssel. A röpös fékek a dobás első harmadában sokkal erősebben lassítják a dobot, majd egyszer csak majdnem teljesen megszűnik a fékhatás (és ilyenkor kell a hüvelykujj). Mágnesfékes orsóknál az elején nem olyan drasztikus a fékező hatás, így a dob hajlamos az elején túlpörögni. Ennek a hatása nem madárfészek, hanem zsinórszakadás, ugyanis a dob az ellenkező irányba kezdi el tekerni a zsinórt magára, ami rövid úton szakadáshoz vezet, mi meg nézhetjük, hogy lám, 70 métert is lehet dobni ezzel a csalival. Csak utána úszni kell érte.

Rendkívül érdekes koncepcióval rukkolt elő a Daiwa az utóbbi években, ez pedig az SV dob, ami a „stress free versatile” (stresszmentesen sokoldalú) rövidítése. Lám, a Daiwa pszichológusi szolgáltatásokat is nyújt. Ez a rendszer a madárfészek effektust hivatott megakadályozni, vagyis a hülyelykujj szerepét iktatja ki a rendszerből. Hogy őszinte legyek, a pontos működési elvet nem sikerült megértenem, de talán nem is ez a lényeg. Viszont úgy tűnik, hogy megoldották a Daiwa mérnökök, hogy a csali lassulásával pontosan megegyező módon lassuljon a dob, hüvelykujj pedig egyáltalán ne, vagy csak a vízbeérés pillanatában kelljen. Működik. Az utóbbi idők egyik legérdekesebb fejlesztése!

Ha volt szó a mágnesfékes Shimanoról, akkor illik szót ejteni a röpfékes Daiwáról is. A Ryoga Bay Jigging tengeri „ipari csörlő” pl. röpfékkel van szerelve. Hisz vertikális jigeléshez minek a drága technológia, ha a pofonegyszerű is működik?

Léteznek orsók kettős fékrendszerrel. Ennek oka nyilván az a törekvés, hogy a két rendszer hátrányai kiegyenlítődjenek. Őszintén szólva nem horgásztam még kettős fékrendszerű orsóval, de mindenképpen fenn van a bakancslistámon, hogy milyen előnyökkel és hátrányokkal jár. Aki használt ilyet, bátran kommentelje ide. Minden esetre az a véleményem, hogy akár a mágneses, akár a röpsúlyos fékrendszert választjuk, egyik esetben sem egy ördöngösség megtanulni a használatát.

Végül ide kívánkozik még a Shimano innovációja, a DC azaz Digital Control fékrendszerű orsó. Sajnos ilyet sem volt alkalmam még kipróbálni, viszont szintén rajta van a listámon, ha megtörténik, arról mindenképpen hosszabb expozét szeretnék írni. Ennek elve, hogy egy kis mikrocsip érzékeli a zsinór lefutásának sebességét, lassulását, erejét, ehhez állítja a dob sebességét azáltal, hogy egy szenzor érzékeli a dob sebességét és annak lassulását, amelyhez állítja a rendszer a fékezőhatást. Hátránya, hogy dobás közben olyan vinnyogást produkál, ami valahol az ijesztő és a vicces közt van félúton. Azt azért megjegyzem, hogy Hajime Murata, a Shimano tesztelője 110 méter felett dob DC-s orsóval, ami tudomásom szerint világrekord ebben a műfajban.

Foglaljuk össze! De mit is? Nincs konklúzió, legalábbis én nem vállalkozom, hogy azt levonjam. A fejlődés folyamatos, a mérnökök kreativitása pedig lenyűgöző. Számomra sokkal izgalmasabb új dolgokat kipróbálni, mint hitvitákat folytatni arról, hogy mi jó és mi kevésbé az. Van aki szereti a töltött káposztát és van aki nem. Érdemes rajta vitatkozni? Nem. Nos akkor azt javasolom, horgásszunk, próbáljuk ki egymás felszerelését és ne beszéljünk marhaságokat ;)

Pontozás most nincs, de nincs is mit. A jövő héten viszont visszatérünk a megszokott kerékvágásba.