A Daiwa Prorex almárkájának AGS gyűrűvel ellátott jiges botja kimerítő ismertetőt kapott a blog hasábjain. Aki még nem olvasta, itt elolvashatja. Ugyanannak a szériának azonban egy másik, teljesen más karakterű modelljét is tollhegyre tűztem, aminek okát mindjárt elmagyarázom.
A Balaton fényei semmihez sem foghatók
Percről percre változnak a kulisszák
A kelő nap alulról világítja meg a felhőket, egészen különleges látvánnyal örvendeztetve meg a koránkelő horgászt, és a későn fekvő bulihuligánt. Bár utóbbiak általában nem ezt csodálják...:)
Az itt tárgyalt modell nem csak hosszabb (240 cm) és nagyobb dobósúlyú (10-30g), mint a jiges modell, de nélkülözi a tűspiccet is. A blank így viszonylag egyenletes íven görbül, így a gyár által megadott extra fast besorolás nem állja meg a helyét, nem is értem, ki sugallta ezt a marhaságot. Ellenben ez a karakter kiváló adottság a wobblerezéshez, én pedig roppant kíváncsi voltam, hogy a szuperkönnyű AGS gyűrű mennyiben támogatja ezt a felhasználási módot.
Aki nem olvasta az előző, témába vágó cikket, azok kedvéért pár szó az AGS gyűrűkről. Jelenleg (tudomásom szerint) ez a piacon elérhető legkönnyebb gyűrűsor, amelynek előnye, hogy rendkívül érzékeny tud maradni a bottest, a blankon érkező jeleknek csak csekély része vész el. Jiges pecánál ez hatalmas előny, de vajon számít-e a wobblerezésnél?
Karbon-orgia
Egyedül a spiccgyűrű fém, azért ide illett volna egy széles talpú, horkolódást gátló verziót tenni.
A könnyű gyűrűsor másik előnye, hogy a bot egy suhintás vagy bevágás után igen gyorsan áll egyenesbe, vagyis gyorsan csillapít. Ebben a Daiwa SVF karbonja önmagában is elég jól teljesít, de a karbon gyűrű ezen egy nagyságrendet emel. A 10-30 grammos dobósúly teljesen korrekt, ám ettől a gyors csillapítástól a megszokottnál kissé merevebbnek hat a bot. Érdekes módon mégsem butul el, nem lesz tehát érzéketlen tuskó, ellenben a megszokottnál keményebben oda kell suhintani neki, ha el akarjuk dobni a csalinkat. 24 grammig dobtam a bottal csalikat, ez a súlytartomány persze már jól meghajlítja, viszont, ha eltaláljuk a megfelelő dobásdinamikát, a csali is iszonyú messze repül.
A száraz tények és a cirádás típusjelzések.
Az idei nyár slágere nálam a japán OSP (Osprey Spiritual Performer) cég Durga nevű wobblere, amely 7,3 centis hosszával eszményi nyári csali, ezt a méretet ilyenkor minden ragadozó hal előszeretettel fogyasztja. A csali azonban mindössze 4,7 gramm, ami bizony elvileg elég nehezen dobható. Toshinari Namiki, az OSP agya azonban egy kis mágneses golyót tervezett a wobbler hasába, ami dobáskor nagy csattanással curikkol a csali fenekébe, majd vízbe éréskor visszaáll és egyenesbe billenti a csalit. A tökéletes kiegyensúlyozásnak köszönhetően utolérhetetlenül élethűen mozog ami csak nemcsak nekem tetszik, de szemmel láthatóan a halaknak is.
Kis Durga-családom
A nagy testvér, a 9 centis Asura évek óta – holtversenyben a Zipbaits Khamsin SP-vel – évek óta a kedvenc wobblerem. Nem túlzás, hogy a Durga már most felzárkózott hozzájuk. Sajnos ez a csali ennek a botnak túl könnyű, így dobástechnikával kellett pótolnom a bot segítő rugalmasságát, azonban egészen jól tudtam akár egy kézzel is kezelni az amúgy nem éppen egykezes botot, köszönhetően a kombó optimális súlyelosztásának. Nyilván kompromisszum egy ilyen bottal ilyen kicsi csalit dobálni, de hála az egyébként elég jó dobó karakternek, ez nem volt vérverítékes kínlódás.
Nekem a Balaton a riviéra!
Nem csak hajnalban lehet grandiózus fényeket és színeket fotózni...
A nyár talán legkézenfekvőbb wobbleres célhala a balin, amelyeket a Balatonon vettem üldözőbe. Nincs még egy ilyen ezerarcú, grandiózus díszlet a magyar horgászvizek között, ráadásul – bár állománya az utóbbi időben megcsappant – a balin többnyire stabilan fogható. Gondoltam legalábbis én nagy naívan, mert idén valahogy semmi sem úgy működött, ahogy korábban. A szokatlanul hideg május miatt a küszívás megkésett és a váltakozó kánikulák és lehűlések miatt szakaszosan is indult be. Többnyire foltokban ívtak, ahova néhány ragadozó kiáll ugyan, de nem volt az ilyenkor rablásoktól forró víz…
Ez a mennyiségű kishal kizárólag egy foltban volt jellemző, azt ütötték, vágták is a balinok.
Első alkalommal hoppon is maradtam, mert bár találtam egy helyet, ahol hemzsegett a sneci, amit 10-15 jó balin is vámolgatott, mégsem sikerült megetetnem a Durgát a rafinált rablókkal. Bezzeg Andris barátom évtizedes balatoni rutinjával egyet azért behúzott, én pedig egy teljesen valószínűtlenül, a nyílt vízről érkező szép sügérrel vigasztalódtam. Második próbálkozásra már kegyes volt a Balaton és gyönyörű balinokkal hálálta meg kitartásomat.
Druszám kitartásának gyümölcse
És az enyém.
A part mellett kevés ragadozó volt, konkrétan talán 5 aktív halat számoltam meg egy jó 2 kilométeres partszakaszon. ezek közül 3-at sikerült is megfognom oly módon, hogy pontosan a rablásokra dobáltam. Mindenki ismeri azt, amikor a balinok a kishalak közé vágódva szinte szétszórják őket, majd a visszaeső, elbóduló kishalakat szedegetik össze. Ha ilyen „kishalfocit” találtam, gyorsan odaszaladtam és rádobtam. Mindegyik esetben az első dobás sikeresnek bizonyult és azonnal horgomon vergődtek a fenekeszegek.
A Durga lecsapott.
Máskor is láttam már, de minden alkalommal elképesztő élmény megfigyelni, ahogy sirályok megkeresik a táplálkozó balinokat és kishalfocitól elbóduló sneciket szedegeti össze. Több halat is úgy találtam meg, hogy a parti köveken ülő sirályokat kerestem meg és ha megtaláltam őket, szinte biztosan pár percen belül dobástávon belül robbant a rablástól a víz. Nem volt más dolgom, mint rádobni, majd fárasztani. Fantasztikus peca volt fantasztikus kulisszák között.
Ez a jószág majdnem megtréfált a korláttal...
...de végül az enyém lett egy fotóra. (Köszi Vass Endre a képeket!)
Visszatérve a bevezetőben feltett kérdésre, a wobbleres horgászatnál nem éreztem olyan forradalminak az AGS gyűrűt. A bot persze elképesztően érzékeny, ugyanakkor wobblerezésnél ennek kicsi a jelentősége, inkább csak élvezeti értéke van. Jiges botokon komoly előny, de ezen a wobbis pálcán nem éreztem különösebb előremutatónak. Persze, aki szereti érezni a boton a wobbler minden apró billenését, a felszedett hínárszálakat, az jó helyen jár, illetve ott lehet még gyakorlati jelentősége, amikor egy hal ráfutós kapással érkezik a wobblerre és „megtolja” azt. Az ilyen kapások többnyire nem vehemensek, így az érzékelésüknél jól jöhet az extra érzékenység. Jelen esetben minden kapásom brutális volt, amit egy petrencésrúdon sem lehetett volna eltéveszteni.
Ez a kis süci olyat vert oda, hogy szinte fájt
A mattfehér színt előszeretettel használom éjjel.
Ami viszont nagyon tetszett, az a boton csücsülő 4000-es Prorex LT orsó. Nagyon óvatos vagyok azzal, hogy pár peca alapján véleményt mondjak egy orsóról, mert számos tulajdonsága nem mutatkozik meg ennyi idő alatt. Gyorsan elpuffantom a szokásos sablonokat: az orsó szép, elegáns, gyönyörűen fut, puha, mint a vaj, satöbbi, satöbbi.
Kifekszem az ilyen dumáktól.
Egyvalami azonban kiemelkedik, ez pedig a fék! Pár éve dobta piacra a Daiwa az ATD fékrendszert, ami arról nevezetes, hogy egészen kicsi statikus terhelésre is finoman adagol, ám a gyors, dinamikus terhelés hatására felkeményedik a fék és lényegesen kevesebb zsinórt enged, mint a hagyományos fékek. Amikor ezt valamelyik kiállításon mutogatták, nem tulajdonítottam neki jelentőséget, mert egy újabb parasztvakításnak gondoltam, de a „terepen” sokkal markánsabban mutatkozott meg, mint azt előzetesen vártam.
A nagy dob jól jött a kis csali dobásánál, a jiger verzióval ellentétben pedig itt egyáltalán nem zavar a hosszú nyél-előtag.
Gondoljunk arra, mi van, ha picit laza a fék és kapásunk van? A bevágás pillanatában a fék megmozdul, az ellenerő hatására enged, így a bevágás nem ül, a halat elveszítjük. A csutkára tekert féknél megakasztjuk a halat, de ha nagy hal esetén nem tudunk idejében engedni, annak zsinórszakadás, rosszabb esetben bottörés a vége. (Halkan megjegyzem, hogy ez a multi egyik előnye, hogy sokkal gyorsabban lehet a harci fékkel korrigálni egy váratlan helyzetben, mint peremfutónál, ahol "bele kell nyúlni" az orsó elejébe. Nem is értem, miért koptak ki a hátsó fékes orsók, én szerettem őket...)
A vehemens balinok kirohanásainak kezeléséhez atombiztos fék kell.
A Daiwa új fékrendszere ezt a megszokott működési dinamikát állította a feje tetejére. Bevágásnál a dob lényegesen kisebbet mozdul, mint azt megszokhattuk, vagy akár teljesen statikus is marad, ellenben a hal első, legvehemensebb menekülési kísérleteinél már "felpuhul" és leheletfinoman adagol. Akkor is, amikor a hagyományos fék megáll. Mindez akkor nyer értelmet, amikor egy félig fárasztott, megugró hal újra működésre kényszeríti a féket, esetünkben már egy mozgó dobot indít meg, így sokkal puhább az adagolás. Kölcsönvettem a Youtube-ról egy elég látványos videót, ez alapján a legkönnyebb megérteni.
A dolog titka egy speciális zsír, amit a Daiwa vegykonyhájában kotyvasztottak ki. Az én nagy dilemmám ezzel kapcsolatban, hogy ez a zsír vajon meddig "életképes", illetőleg egy generálszervíz után mennyire pótolható. Úgy gondolom, hogy egy átlag felhasználót valószínűleg kiszolgál addig, amíg egy orsó élettartamát amúgy is tervezik, hiszen tudjuk, hogy a gyárak érdeke, hogy a horgász párévenként lecserélje mindenét, valószínűleg ezt sem a magyar horgászok évtizedes elvárásaihoz igazították. Mondjuk azt gondolom, hogy ha nem is pótolható, a legrosszabb, ami történhet, hogy az orsó egy átlagos zsírral átlagos fékteljesítményt is produkál.
Mindennel együtt, én ezt az újítást érdemi előrelépésnek tartom, nem csak marketingbullshit, amivel a nagy cégek gazdagon szórják a közvéleményt. Éppen ezért nehéz kiválogatni azt, ami tényleg számít is a használat során. Ezt most ilyennek érzem, nem is értem, miért nem tolja jobban a Daiwa a köztudatba. De ez legyen az ő problémájuk, a felhasználók meg élvezzék az előnyeit.
Nem vagyok egy nagy balinmágus, de lenyűgöznek ezek az ezüst nyilak.
És végezetül ki kell emelnem a zsinórt is, a Prorex Braid 0,10-es vastagságban tökéletes volt mind a jigezéshez, mind a wobblerezéshez. A 8 szálas zsinór ugyan elég gyorsan elveszítette sárga színét, ellenben nem szőrösödött és soha nem produkált váratlan szakadást, ami a fent kitárgyalt, bevágásnál felkeményedő féknél különösen fontos! Meglehetősen sokat használtam kagylós akadón, ahol folyamatosan fluorocarbon előke volt az utolsó 50-70 centi, de ilyen körülmények között az előke feletti rész is fokozott sérülésveszélynek van kitéve. Sem ezzel, sem a csomóval nem volt gond, remekül vizsgázott. Voltak a Daiwának mellényúlásai korábban zsinórilag, de mostanában érezhetően rágyúrtak a fiaskó kijavítására és nem is eredménytelenül. Az új szériás Tournament és ez a cérna is jól sikerült.
Szépek a színei.
Ahogy olvashattátok, a 2019. év során szerencsére végig tudtam menni a Daiwa, mint az egyik legnagyobb világcég aktuális fejlesztéseinek nagy részén, ami igen érdekes és hasznos tapasztalatokat adott. Köszönöm Hernyák Aurél segítségét! Azt kell mondjam, hogy a Daiwa most nagyot lépett a szememben, számos olyan fejlesztést tudott felmutatni, ami érdemben befolyásolja a horgászcikk-ipart és a felszerelések használati értékét. Ugyebár ismert mindenki előtt a Shimano-Daiwa szekértáborharc, ami újra és újra feldúlja a horgász-közösségek békéjét. Nos, ebbe biztosan nem fogok beállni és nem is fogok állást foglalni, mindössze elmondom, ami a tapasztalataim alapján elmondható. Azt viszont nagy örömmel veszem, ha a kedves olvasó is elmeséli a saját tapasztalatát, mert minden nézhető sok-sok nézőpontból, melyek akár mind igazak is lehetnek.
A csali- és a fénypornó találkozása.
