Aki követi e blogot, már szembesülhetett a ténnyel, hogy rendkívüli vonzódást érzek a lágy, „taknyos” castingbotok iránt, amelyeket főképp tavaszi és nyári domolykózáshoz, ritkábban pisztrángozáshoz, jászozáshoz használok. Remek pecák ezek, ahol a vehemensen kapó és védekező halak megfogásához szükség van több-kevesebb lágyságra. Ezek a botok az avatatlanok számára csak lefitymálásra méltók, azonban aki gyakran horgászik ezekre a halfajokra, az nagyonis tud értékelni egy jó karakterisztikájú botot. 

A nyár csodái

Ilyen tulajdonságú pálcákból nincs túl nagy választék a piacon, én is nehezen szedegetem össze a tesztelnivalót. Vagy egy-egy vájtfülű, avatott kezű ismerősömtől sikerül elcsaklizni valami japán piacos csodát, vagy az Aliexpressről rendelek jónak tűnő modelleket. Hiába kísérletezek azonban, csak nem sikerült eddig megtalálni az optimális domolykós botot. 

Nem csak a halak nyűgöznek le, hanem a természet egyéb szépségei is.

Mik is az optimális bot ismérvei számomra? Legyen lágy, de ne túlságosan! A csillapítása is legyen közepesen gyors, ne lengjen úgy, mint egy kifőtt spagetti, de ne is legyen túl feszes. Legyen parabolás akciója, de az alsó részben legyen emelőerő. A spicc legyen játékos, de legyen benne némi átütő erő is. Tehát az ideális bot egy alsó tagban erős, de felül jól dolgozó, viszonylag gyorsan csillapító, de az egészen kis csalikat is jól kilövő pálca. Egyszerűen hangzik, de a gyakorlatban annál nehezebb feladatnak bizonyult ilyet találni. 

Az optimális domis pálca megtalálása bizony nem könnyű feladat.

Ismeretségi körből hívták fel a figyelmemet a most tárgyalt botmodellre, amit úgy tűnt, pont az én igényeim szerint való. Meg is rendeltem a botot, ami egy kicsit hajmeresztő módon, egy egyszerű papírcsomagban, egy bambuszrúdhoz celluxozva érkezett. Ez mondjuk kissé meglepett, mivel a vám sajnos megfogta a botot, így kellően bosszantó összeget fizettem rá a rendelési összegen felül. Jópofa lett volna, ha a törött botra fizetek ki egy nem elhanyagolható összeget. Ennél azért sokkal igényesebben szoktak csomagolni Kínában. Szerencsére nem volt gond, a bot épségben érkezett meg. 

High tech a javából!

A botzsák is szokatlanul primitív, de legalább van. A célnak megfelel. Maga a bot azonban kimondottan tetszetős. Első pillantásra feltűnik a karbon nyél, ami vizuálisan nagyon feldobja a látványt és a minőség érzetét kelti. Hasonlóképpen az ezüstre fújt orsótartó. Kicsit bazári, de mégis összességében egy kifejezetten pofás, jól kinéző, egyedi dizájnú botot kapunk. Sajnos a karbon nyélbe nyomott márkalogó elég igénytelen, illetve a lezárások, összedolgozások is helyenként slendriánok. Mindezt persze csak a magamfajta kötekedő veszi észre, messziről ezek nem látszanak, a használati értéket pedig nem befolyásolják. 

Tetszetős karbon nyél, amit egyértelműen a Megabassról koppintottak. A lezáró elemek is ugyanolyanok.

A bot 185 centi, ami pont elegendő. Az ennél rövidebb botokat már kevésnek érzem, a hosszabbak 2 méterig még használhatók, felette már inkább a parti pecásoknak valók. A 2-10 grammos dobósúly meg úgy marhaság ahogy van, 1-5 körülire saccolnám. Vicces, hogy vele egyidőben volt nálam a szintén 2-10 grammra taksált Major Craft Troutino is, ami kategóriákkal erősebb bot, inkább mondanám 5-15 grammosnak. Látható, hogy a dobósúly-besorolás mennyire ötletszerűen működik… 

Csalivihar? Hogy miiiii???

Ami viszont egészen megdöbbentő, az a gyűrűzés. Hatalmas, szinte bojlisbot-érzetet keltő, kéttalpas gyűrűket sikerült az első három helyre felkötni, de az ezt követők is meglehetősen ormótlanok. Ránézésre egészen szürreális a látvány, az egészen vékony bottesten teljesen test-idegenek a hatalmas, vastag betétes gyűrűk. Megeszem a sapkám, ha ezt komolyan gondolták, az eredmény azonban zavarba ejtő.... A bot két része olyan, mintha összecserélték volna. az alsó rész viszonylag merev, a spicctag azonban igazi "főtt spagetti". Egyáltalán nem illik össze a két tag. És valahogy ennyi bénaság valahogy rendszerbe szerveződik és a végeredmény nagyjából az lett, amit a domis botoknál kerestem. Szinte biztos vagyok abban, hogy ez az akció nem tudatos botépítési stratégia eredménye, egyszerűen csak összedobáltak valami trendinek látszó dolgot, mégis sikerült eltalálni a finnyás ízlésemet.

A kép nem igazán adja vissza, de ez a gyűrű hatalmas.

Hozzáteszem, hogy a domolykós specializálódáson belül is többféle stílus létezik, attól függően, hogy ki milyen vízen, milyen körülmények között horgászik. Lelkendezésem is így értendő: én azt a botot találtam meg, ami az én általam űzött kajakos, csónakos csorgó pecához kiváló. Ez a karakter teszi ugyanis lehetővé azt, hogy csuklómozdulatokkal, erőlködés nélkül, ráadásul nagyon pontosan tudjak dobálni akár egy egész napot. Ez a bot például teljesen alkalmatlan a fej fölötti távdobásra, ellenben zseniálisan lehet vele a belógó ágak alá pöcögtetni a mágikus 2 grammos csaliméretet is. De pl gázolni is kicsit más kell, ott ugyanis a test is könnyebben tud erőt vinni a dobásokba, bőven jól használhatók a kissé merevebb, feszesebb modellek is. Ez a bot azonban egy igazi csorgós játékszer.

Ilyen gyűrűből van az UL(!!!) boton 3 db! Noooormális?

A botra a kiscsalis pecára kihegyezett Shimano Aldebaran BFS-emet tettem. Az orsót évek óta használom, hozzám van nőve, ismerem a tulajdonságait, így semmi sem zavart a bot kiismerésében. Az éles tesztre egy olyan folyón került sor, ami sok és termetes domolykójáról ismert. Reméltem, hogy összeakasztom a bajszom egy termetesebb példánnyal, amelyeket ugyan a nagyobb, a bot dobósúlyát meghaladó csalikkal lehet szelektálni, mégis egy újonnan felfedezett, kifejezetten olcsó márka, a Bonito 4 centis, mélyretörő, süllyedő Okon modelljének szavaztam bizalmat. A kristálytiszta vízben egy természetes színű modellt tettem fel, lássuk, mit szóltak hozzá a domik.

Összességében elég szépen sikerült ezt a nyelet összerakni. 

Ez a fém elem egészen igényes.

A csali 3,5 gramm, nagyon lassan süllyed, ellenben igen agresszíven tör mélyre, ami a sekélyebb részeken inkább hátrány, azonban a nagyobb halakat tartó mélyedésekben, meredek partoldalakon előny. A bot, hála a rettenetesen lityilötyi felső tagjának olyan szinten lövi ki a kis súlyú, nagy felületű, tehát alapvetően rosszul repülő csalit, ami a fizika határait súrolja. Gyakorlatilag castingban kihoz mindent, ami a kis csaliból kihozható. Mindezt úgy, hogy a „tenyeres” alsó dobások – mely a kajakos és csónakos csorgós domizás alapmozdulata a belógó fák miatt – szinte csak csuklóból, minimális erőátvitellel kivitelezhetők. Köszönhető ez annak, hogy a spicc úgy játékos, hogy ezzel egyidejűleg nem lifeg ide-oda másodpercekig, hanem aránylag gyorsan a helyére visszaáll. Szerencsére ez a feszesség nem túlzott, pl. a tavaly tesztelt Kuying Teton FUL botnál éppen ez volt a problémám. Hiába UL, ha túl feszes! Ami a süllőzésnél áldás, az itt átok, mert a túl kemény bot – pláne fonott zsinórral – rengeteg rontott kapást eredményez. 

A hadrend

Gyorsan megszerettem ezt a csalit. Nem csak a domi, de a jász is eszegeti.

A lötyi spiccnek van azért hátránya is, hiszen húzósabb vízen egy nagyobb ellenállású wobblertől szinte derékszögben hajlik. Azonban mindjárt a túra első hala cáfolta azt, hogy ne tudna ezzel megbirkózni a bot. Van egy pont a folyón, ahol egy hatalmas, burványló visszaforgó szélén van pár remek elvágó vizes hely, amit mindig érdemes megdobni. A kis Bonitot a szemközti partról is tűpontosan tudtam a visszaforgóba dobni, ami agresszív letörésének köszönhetően már meglehetősen mélyen érkezett a folyásba. A botspicc bizony jócskán meg is nyaklott a csaliba kapaszkodó víztömeg miatt és ekkor érkezett meg egy igazi vállsajdítósan durva rávágás. A hal a folyás legerősebb részén a mélyben tanyázott és a megakasztását követően cseppet sem akarózott kifelé jönnie. Hálistennek a botban így is volt annyi tartalék, hogy bár nem könnyen, de meglehetősen magabiztosan tudtam végül lábhoz terelni. 

A bukó után nagy halakat tartó, mély szakasz jön.

A bot lágyságának hála a termetes domolykó csak a part mellett kezdett megvadulni, ide-oda cikázva a lábam között, amely által az Állami Népi Együttes szólótáncosait megszégyenítő serénységgel kapkodtam a lábaimat, hogy elkerüljem bokáim összecsomózását. Ebből nagyjából leszűrhető, hogy a bottal a hal viszonylag nehezen irányítható, bár volt már a kezemben olyan pálca, ami még ennél is sokkal kevésbé volt erre alkalmas. Az a kis gerinc jó szolgálatot tett, még ha nagyjából meg is mutatkoztak a korlátai. 

Ő lakott a fortyogó katlanban.

Tovább csorogva Marcel barátom serényen szedegette a domikat, nekem azonban egy márgapad letörése alól szinte a csónak mellett járó wobbleremet egy hatalmas test sodorta el. A kristálytiszta vízben végigmoziztam, hogy egy termetes süllő ragadja el a csalimat. Akasztanom sem kellett, a hal lendületből tört a csónak alá, én pedig a fejem felett átnyúlva próbáltam elkerülni, hogy a motorcsigába akadjon a zsinór. Szerencsére a veszély elhárult és a parti langóból a sodrásba törő süllőt nyugalomban tudtam fárasztani. Megint csak érdekes élmény volt, hogy a hal a puha boton nem vadult meg, elmaradtak a jellegzetesen süllős fejrázások, halam komótosan járkált a csónak alatt fel és alá, majd egy rövid idő után engedelmesen felfeküdt. Valahogy sem én, sem Marcell barátom nem gondolkodott a pillanat hevében, így társam a domis méretű szákkal nyúlt a 60-70 centi közti süllő alá, ami természetesen elől-hátul kilógott. Hopp, egy ugrás és halam már vissza is esett, természetesen a horog kiakadt, a hal pedig a mederbe menekült. Sajnos, fotó így nem készülhetett, ám az élmény az enyém. Ahogy régi cimborám szokta volt mondani minden halvesztésnél: „Csend, én így engedem vissza a halat”.  

Marcell sem tétlenkedett.

Megjegyzem, a folyó később kárpótolt és a Major Craft Troutinoval horgászva beadta az alig kisebb testvérét is, amelynek történetét itt olvashatjátok. 

A kárpótlás azonban ezzel a bottal is megérkezett a túra végén. Kicsit már megfáradva, elpilledve csorogtunk a folyó legalsó szakaszán, én már elég lustán dobáltam, csak úgy tessék-lássék módon. Jó ideje nem volt már kapásunk, a belassult vízen valahogy nem is éreztem a halat. Marcell jó horgászhoz méltón szorgalmasan szórta a vizet, aminek meg is lett az eredménye: szép domit szákoltunk, a nap számára talán legnagyobb halát. Ennek hatására én is felébredtem és wobbleremet a kövezés mellé ejtettem, ahol az első orsótekerés után elemi erő bombázta le. Bevágás után a bot karikában maradt és éreztem, hogy ez a hal bizony már egy más kategória. 

A savanyú ábrázat ne tévesszen meg senkit, Marcell éppen örül :)

Első gondolatom az volt, hogy az este közeledtével vadászni induló bajszival sodort össze a szerencse, erősen törtem is a fejem, hogy mihez kezdek a 0,06-os fonottal és a takonylágy bottal. De a várt zsinórütések elmaradtak, így erősen törtem a fejem, mi is tombolhat a zsinór végén. Halam többszöri emelési kísérlet után is a fenék közelében cikázott, több alkalommal is a csónak alá tört és megmutatni sem akarta magát. Végül egyszer csak egy sárgás, olajzöldes hát villant fel a mélyben, egy egyszerre kiáltottunk fel, hogy ez bizony domi! De mekkora! Te jó ég, ez bizony rekordgyanús, legalábbis nekem. Szerencsére a horog jól ült, sőt a szákolás is sikerült, hiába lógott ki ez a hal is mindkét végén a „lepkehálóból”. Mostanában nem hordok magamnál mérőszalagot, így a pontos hosszát nem tudom, de szinte biztosan életem eddigi legnagyobb domolykóját tartottam a kezemben. Hibátlan, sárgásbarnás pikkelyein megcsillant a nyugvó nap fénye és bearanyozta az estét és az egész napot.  

Az én arcom sem az örömöt tükrözi elsőre.

De aztán csak mosolyt csalt az orcámra az öreg mohoshátú!

Bár minden teszt így sikerülne! Bizony, nem alibiztem, hanem igazán kivételes halakkal tudtam tesztelni ezt a botot. Tagadhatatlan, hogy a szívembe is belopta magát, hiszen kiválóan teljesített. Valahol belül mindig elmosolyodok, hogy egy ennyire nyilvánvalóan ötletszerűen, véletlen paraméterekkel megtervezett bot mennyire telitalálat lett egy bizonyos, speciális helyezetben. Ha változtatnék rajta, az egyedül annyi lenne, hogy egy nagyon picit több erő kéne az alsó részébe, hogy még több emelőerőt lehessen kifejteni, esetleg a gerinc felkeményedése is indulhatna egy 10 centivel feljebb. De ezek annyira apróságok, hogy kár is említeni, mert ez a bot így is az utóbbi idők legjobb kiswobbis/domis botja.

 Viszlát!