De hisz ez nem is domolykó! :o

A Major Craft márka méltatlanul elhanyagolt Magyarországon, ezért az átlaghorgász keveset is tud róla. 2001-ben alapították a céget Japánban és a kezdetektől az volt a cél, hogy kiemelkedő minőségű termékeket tudjanak biztosítani megfizethető áron. A cég valóban ki is nőtte magát az egyik legkomolyabb félprémium gyártóvá, itthon a vájtfülűek elsősorban a Truzer szériáról ismerhetik, amely a süllőhorgászok egyik álma. Éppen ezért nagy örömmel kaparintottam a kezembe a Troutino széria light besorolású, 2-10 grammos, 5 láb hosszú, azaz 152 centis modelljét. A bot rövidsége a manapság Japánban igen divatos vonalat követi: vízben állva, leheletfinom felszerelésekkel kergetik a pisztrángokat, ehhez a módszerhez és dobástechnikákhoz az egészen rövid botok valók. Számomra azért vált érdekessé, mert a csorgós domipeca igényeit is kiszolgálja ez a méret, ráadásul végre nem egy UL pálcát kellett erre használnom, hanem módom nyílt nagyobb csalikkal is horgászni.  

Színorgia

A bot karaktere „fast”-ként van megadva, amit egész egyszerűen nem is értek, mert a bot íve cseppet sem spiccakciós, inkább mérsékelten parabolásnak mondható. Én moderate-fast-nak vagy medium fastnak mondanám. Ellenben a bot csillapítása – vagyis hogy mennyire feszes, merev – szélvészgyors, a pisztrángpecához már egyenesen túl gyors. Bár kézbe véve minden szempontból minőségi az első benyomás, mégis kissé aggódva rázogattam, hogy biztosan ez lesz-e az, amire én vágytam. 

Prémium minőség minden elemében.

Aggodalmaimat hatékonyan oldotta fel a botot egy pecára kölcsönadó Miklós barátom, aki mellé tette a monofil zsinórral feltöltött Megabass IS71 Hyper Lariat orsóját. A rutinos domis, pisztrángos pecások most nyilván megmosolyognak, de nekem a monofilos peca az utóbbi idők „nagy felfedezése”. A legutóbbi időkig éltem abban a szemellenzős tévképzetben, hogy pergetni kizárólag fonottal, esetleg fluorokarbonnal érdemes, a monofil zsinórt hagyjuk meg a békés halas horgászoknak. Nos, nem is tévedhettem volna nagyobbat, bizonyos esetekben nagyonis hasznunkra fordítható a monofil zsinórok nyúlékonysága. Idén már nagyon tudatosan kísérletezem a különböző monofil zsinórokkal, ezeknek a megfelelő botokkal történő párosításával és rendkívül izgalmas tapasztalatokat szereztem. 

Nem éppen fast akció. Szerencsére!

A nagyobb halak szelektálását – minő meglepetés – nagyobb csalik használatával lehet megoldani, így elő kell venni a dobozban lapuló csukás crankbaiteket, amelyeket az 50-60 centis, kapitális domolykók nagy előszeretettel fogyasztanának el, ha nem lenne kellemetlenül szúrós a falat. Én is titkon ebben reménykedtem, hogy egy igazán komoly domolykóval tehetem próbára ezt a csodálatos kombót. De mielőtt vízre szállnánk, még essen szó a felszerelés külső jegyeiről, technikai paramétereiről. 

Nyár 

A bot 152 centis hosszából kb. 130 centi a hasznos hossz, a nyél meglehetősen rövid. Nincs is szükség kétkezes nyélre, hiszen egy ennyire rövid pálcát nem is lehet úgy meglendíteni, hogy ahhoz szükséges legyen. A nyél kicsit szögben döntött, ami nagyon hasonlít a tavaly tesztelt Kuying Teton TTC50 FUL botra. Amúgyis, szinte minden paraméterében erre a botra emlékeztetett azzal a különbséggel, hogy a Major Craft lényegesen erősebb (nagyobb dobósúlyú) és sokkal szebb kivitelű, mint a kínai testvér. Egyebekben a két bot karaktere, használati módja szinte azonos. 

Gyönyörű fa betét és "gunmetal" színű fém elemek

A nyél kiképzése rendkívül igényes, követi az ebben a szegmensben jellemző klasszikusan elegáns, retrós vonalat. Nem meglepő módon eszembe jutott a Tailwalk Troutia 55 L/C modellje is (teszt itt található), amely szintén ezen a vonalon mozog, már a Tailwalk bot szépészeti jegyei sok botmodellen visszaköszönnek (pl. Rapture SX Area) a Major Craft pálca külcsínje lényegesen egyedibb. Mondjuk az parafával összeöntött EVA pont gagyi, ellenben az orsótartóba egyenesen beleszerettem. Érdekes módon, egyáltalán nem fix az orsótalpat tartó gyűrű, hanem teljesen szabadon mozog, szinte lötyög, ám ha a leszorító csavart ráhúzzuk, akkor tökéletesen rögzíti az orsót. A leszorító csavar kettős: két kis gyűrű mozog egymás felett, az egyik fixálja a másikat, atombiztosan rögzíti az orsót. Ezt a megoldást az igényesebb gyártók is elsajátíthatnák, a felsőkategóriás botokon sokszor zavar az amúgy kiváló minőségű, ám tucattermék Fuji leszorítók használata, egy ilyen megoldással pedig rettentően feldobható egy bot minőségérzete. 

Duplacsavaros orsórögzítő

A „gunmetal” azaz fegyverezüst színű fém elemek amúgyis gyönyörűek, az egész nyelezés kiemelkedően szép. Érdekes módon a blank egy gyönyörű meleg barna lakkozást kapott, amire zöld cérnával díszített gyűrűkötések kerültek. Szép, ám kissé eklektikus dizájn, amin a lila elemekkel kombinált orsó némileg idegenül hatott. Persze az átlaghorgászt aligha érdeklik a színek, de ismerek olyan fanatikusokat, akik még erre is odafigyelnek. 

Aranyfényben csillan a bottest és sokat látott wobblerem.

Az orsó még kevésbé tucatdarab. A Megabassnak nincs saját orsógyára, hanem a Daiwával működik együtt a saját márkás orsói alapjainak elkészítésében. (A cég amúgyis részben Daiwa tulajdonban van). A Megabass általában Speciális dobokkal, emelt szintű csapágyazással és kozmetikai kiegészítőkkel dobja fel a Daiwa modelleket és természetesen az árcímkén is másfélszeres szorzó van. Nem szeretnék belemenni abba, hogy ez indokolt-e vagy nem, az így összeszerelt orsóknak kétségkívül van piaca és a Megabass soha nem adta a nevét gagyihoz. Ennek megfelelően a Daiwa amúgy legendává nemesült, felső kategóriás, 2006-os (még nem T-winges és SV dobos) Steez modelljét pimpelték fel, elsősorban karbon hajtókarral és egyéb kozmetikai elemekkel. Az orsó nem kimondottan ultralight pecára van hangolva, de viszonylag finom alkalmazásokat is lehetővé tesz. Jól bánik a kisebb wobblerekkel is, de elbírja a felcsévélt 0,25-ös monofil zsinórt is a dobja. Az orsó természetesen úgy fut, mint az álom, úgy dob, mint az álom, szinte észrevehetetlen légiességgel szolgálja ki a gazdáját. Minden szempontból felső kategóriás, limitált példányszámú különlegesség. 

A klasszikus és a modern találkozása

Már a tavalyi Kuying teszten is megfogalmazódott bennem, hogy a feszes botokhoz monofil zsinórt kell párosítani, de azóta sem volt olyan kombó a kezemben, ami ennyire igényelte volna ezt. A bot ugyanis finoman szólva sem dob könnyen, annyira feszes! 6-7 grammnál kezd igazán éledni és bőven bírja a 15 grammot is, ezért aztán amikor a nagy crankeket sehogy sem ették meg a domik, le kellett mennem az 5-6 grammos csaliméretre. Itt már szenvedtem a dobással, a bot alig töltődik, így vállból indítottam a komolyabb távra induló dobásokat. Ehhez nagy segítség volt, hogy már egy rövid zászlóra hagyott zsinórba is volt annyi rugalmasság, ami rásegített a dobástávra. Ráadásul a monofil zsinórnak szinte nincs a gyűrűkön súrlódása, így bizony sokat segít a dobásoknál. Van ellenben légellenállása, ami meg csökkenti a dobástávot, de egy 150 centis botnál amúgy sem beszélhetünk hatalmas távokról, ellenben a csorgós pecánál maximálisan szükséges 15-20 métert magabiztosan tudja. 

A zöld kötés kicsit oda nem illő, de egyébként szép munka.

A dobásnál itt is érvényes a Teton FUL-né megfigyelt érdekesség, hogy a megtört nyél a kezet a „fonák” dobásnál lefelé kényszeríti, vagyis kézfejünket teljesen megfordítjuk. Nem hátrány vagy előny ez, csupán érdekesség. A fonák dobás amúgy kényelmesebb, mint a „tenyeres”, ellenben a belevitt erő miatt meglepően terheli a könyököt, amit tanúsít a tavalyi szezon óta el nem múlt teniszkönyököm. A megoldás, hogy edzeni kell: minél többet horgászni! ;) 

Marcell cimborám a partszélből kapkodja az apraját serényen.

Mint már mondottam, a nagycsalis koncepció nem igazán vált be, a kutya sem érdeklődött a termetesebb crankek iránt, így a már jól bevált Lurefans E39 Excavatort dobtam fel. Ez a kis crank az elmúlt évek sikercsalija nálam, embertelen mennyiségű halat fogtam vele, nem csak domikat, de jászokat, süllőket is. Ráadásul szépen kidolgozott csalik és nem is drágák. Az aranyszínű verzió különösen nagy kedvencem, a letisztult vízben még a déli napsugárzásban is kellően diszkréten csillog. Nem csak az én elméletem tetszetős, de a halak is értékelik, mert rendszeresen húz ki a csávából. Elunva tehát a nagycsalis dobálózást, a jól bevált csalit tettem fel. Sajnos ez a csaliméret kicsi a botnak, rendesen bele kell vállazni, csuklózni a botba a dobásnál, hogy kellő dinamikát kapjon a csali. Tornának is beillik! 

Nem is eredménytelen a srác!

Tornamutaványaim szerencsére nem voltak öncélúak. Egy lapos részen álltam meg csónakommal, ahol paducokat és márnákat láttam villogni a gyors folyású vízben. Néha lehet ezekből is csipegetni egy két ragadozó hajlamú példányt, előszeretettel eszik meg a sodortatott wobblert. Elméletem helyesnek bizonyult, mivel a zátonyon túldobva mélyebb vízből indítottam a csalimat, amikor a töréshez érve a monofil zsinór a tőle várt módon nem éles pendüléssel, de határozott ránehezedéssel tudatta, hogy valami érdeklődik a csalim iránt. A bevágás szerencsére jól ült, a hal pedig komótosan belefeküdt a zátony sodró vizébe. Kihasználva a hely adottságait, jócskán megdolgoztatott, bár nem produkálta a márnákra jellemző felfelé rohanásokat. Komótosan úszkált ide-oda, amikoris a csónak mellé érve megpillantottam őkelmét. 

A zátony királya. Úgy értem, a hal! 

Legnagyobb csodálatomra – és nem kis örömömre – az általam horgászott víz mércével mérve igen szép méretű süllő sziluettje törte át a tükröződő fényeket, amelyet gyorsan szákba tereltem. Az erős sodrásban a monofil zsinór terjesen felőrölte az erejét, így a visszaengedést követően percekig pihent a csónak mellett a 40 centis vízben, majd komótosan elúszott. Hatalmas élmény volt ezen a kis folyón ilyen szép süllővel találkozni. Talán meg is bocsátjátok, hogy a kezdő képre is ez került, a domis cím ellenére...

A fegyver és áldozata

Szerencsére az idei év bővelkedik nagy domolykókban számomra, így nem múlt el a nap szép domi nélkül. Több csalival is eredményes voltam, de sajnos az apróbbakat ették csak, így tovább voltam kénytelen tornászni a dobásoknál egy-két szép hal reményében. Jött kisebb és nagyobb is, olyan, ami azért már csavarta a pálcát rendesen. Persze a viszonylag erős boton esélyük sem volt, a parabolás íven hajló pálca mindnek felőrölte az erejét. 

És a végére egy szép domolykó

A peca legfontosabb tanulsága, hogy a feszesebb botoknál nagyon komoly létjogosultsága van a monofil zsinóroknak. Egy ilyen ropogós botnál a fonott zsinór már olyan merev, toleranciamentes kombináció, hogy bár minden rezdülést közvetít a bot, de a kapások nagyon nagy része nem akad meg. A nap folyamán alig volt rontott kapásom ezzel a kombóval, ami volt, az valószínűleg kisebb domik tétova bökdösése volt. Ami jó hal jött, az minden esetben jól akadt és biztosan kijött. A 0,25-ös méret talán kicsit vastag, de a nagy csalik és az akadóból való szabadítások érdekében nem túlzás. Víztiszta verzióban nem is gondolom, hogy zavaró lenne, hiszen a víz sok helyen rohan, fodrozódik, így elrejti zsinórunkat. 

Limány Zindával búcsúzom :D

A bot erejének köszönhetően ésszerű keretek között minden hallal megbirkózik. Már nem rizikózunk vele, mint egy UL pálcával, hanem akár beugró nagyobb csuka, kisebb harcsa is megfogható vele. Nyilván itt nem a trófea méretűekre gondolok, de egy partszélben egerésző 6-8 kilós harival szemben bőven eséllyel indulnánk ezzel a bottal. Na persze nem partról, ez egy minden szempontból gázlós, csónakos bot. Ha arra használjuk, amire való, akkor egy minőségi és nem utolsó sorban szép célszerszámot kapunk a pénzünkért. Trófeavadász domisoknak, pisztrángosoknak erősen ajánlott portéka.