Talán még a legfiatalabb pergető generáció is látott már életében üvegszálas horgászbotot, az idősebbek pedig biztosan sok szép emléket őriznek a régi Germina, vagy Hokév egykori legendás pálcáiról. Ezek nehezek, lusták, hajlékonyak, de iszonyatosan erősek voltak, a mai napig hűen szolgál pár matuzsálem az öreg harcsások fegyvertárában. Mai szemmel ezek a botok pergetésre azonban már teljesen alkalmatlanok, éppen súlyuk és lustaságuk okán…
Az Ipoly-völgy szelíd lankáinak dűlőútjain....
Az üveg technológia a szénszálas anyagok térhódításával háttérbe szorult, de nem halt ki. Kellően elborult botépítők keze alatt főleg a legyezésben élt túl, ahol a blankokat érő hatalmas igénybevételnek való ellenállás és a rugalmasság nagy előny. A gyártási technológiák fejlődése pedig óhatatlanul hozta magával, hogy az üveg blankok könnyebbek lettek, illetve a szén- és üvegszálak kombinálása megteremtette a lehetőséget a két anyag kedvező tulajdonságainak ötvözésére. A vájtfülű pergetőhorgászok korábban is találkozhattak üvegszálat is tartalmazó kompozit bottestekkel, tiszta üveg pergetőbottal azonban aligha.
...smaragd búzamezőkön...
Régóta próbáltam hozzájutni egy olyan bothoz, amit először japán pisztrángpecásoknál láttam. Ezek a botok nagyon rövidek, mindössze 140-150 centisek, hihetetlenül lágyak, ezáltal alkalmasak egészen kicsi csalik multiorsóval történő kezelésére is. Sőt mi több, boszorkánysággal felérő dobástechnikákat tesznek lehetővé. Aki még nem látta Saito San elképesztő bűvészmutatványait az Enjoy Fishing csatornán, az sürgősen nézzen bele, csodát fog látni!
...piros pipacstengeren...
Szerencsére megint a segítségemre sietett az Aliexpress, amelyen megjelent egy olyan bot, amit muszáj volt kipróbálnom. A reklámvideóban is látszott, hogy elképesztően lágy pálcáról van szó, erre tényleg ráillik a „főtt spagetti” jelző. A valóság azonban még a várakozást is felülmúlta, egy olyan bot érkezett, amely egy átlag magyar pecás számára értelmezhetetlen karakter. Ezeket a botokat Délkelet-Ázsiában kis patakokon használják, ahol a pisztrángok ritkán nőnek 20-25 centi fölé, ám az erős sodrásban nagyon vadul védekeznek, ezért a kemény botok ilyen helyekhez és módszerekhez nem valók.
... a folyó hűs habjainak ölelésében.
E stílus másik ikonikus jellemzője, hogy többnyire a végletekig tuningolt hengermultikkal űzik. Ez a téma önmagában is megér egy külön cikket, most nem is merülnék bele, de tény, hogy jól láthatóvá vált egy olyan pergető szubkultúra, ahol ezek az orsók – időnként 40-50 éves antik darabok – hihetetlen népszerűségnek örvendenek. Ráadásul az üveg blankok retrós életérzésével ezek kitűnően harmonizálnak, az összhatás egészen különleges. Egy igazán elborult pergetőnek ezek a tárgyak már nem csupán használati tárgyak, hanem lélekkel bíró „társak”, amelyek a szabadidő puszta eltöltését spirituális élménnyé nemesítik.
Az Ipoly felső szakaszán még csak egészen kicsi kis folyócska.
Kis kínai üvegbotunk ettől a magasztosságtól azért messze van, ugyanakkor ránézésre elég szép munka. Természetesen a legszembeötlőbb a fehér, üvegszál négyrészes blank, amelynek illesztéseinél jól látható, hogy üreges. Nem tömör tehát, mint a nagypapa Germinája. A súlya ennélfogva cseppet sem zavaró, bár érezhetően nehezebb, mint egy karbon bottest.
A kis kínai üvegbotra...
... a japán ipar high tech gyöngyszeme, a Shimano Calcutta BFS került.
Aki karbon botok kapcsán „taknyosságot” emleget, annak fogalmas sincs, miről beszél. Ez a bot új szintre emeli ezt a fogalmat. Talán az eddigi leglágyabb karbon pergetőbot a Rapture Iride TRX Master IRS 702 L modellje volt (itt), de az - karbon bot lévén - nagyságrendekkel keményebb ennél. Ez a bot nem egy a sok közül, hanem kizárólag egy módszerre alkalmas. Ez pedig a kiscsalis, kis patakos/folyós wobblerezés. Minden másra tökéletesen alkalmatlan.
Ez a bot az autó kesztyűtartójában is elfér.
Márkaneve nincs, ne is így keressétek!
Megmunkálása elfogadható, a dizájn véleményes, de létezik kék cérnás változatban is.
Itt-ott meglepően fantáziadús részletekkel is találkozhatunk.
Üres üveg.
Teszthelyszínnek az Ipolyt választottam, ahol Demus Péter, a honi legyező társadalom egyik doyenje invitált már régóta egy kis gázlós cserkelésre. Péter a folyónak olyan szerelmese, aminőt alig ismerek még egyet, fanatizmusa egyfajta módosult tudatállapotként írható le, ahogy extázisban rohangál a parton, szedi a szemetet és közben ilyen mondatok hagyják el a száját: „Ott lejjebb a három fekete kavics mögött vagy egy 3 centis gödör, abban 12 éve fogtam egy 27 centis domolykót, azóta pedig építettem oda egy kis fenékküszöböt, ahol ilyenkor néha megáll a vaskos csabak”. Na jó kicsit túlzok, de alig. Péter egy őrangyal, akit az Úristen rendelt ennek a csodaszép tájnak az őrzésére.
Péter, a Felső-Ipoly polihisztora.
A folyó itt többnyire ritkán mélyebb a térdig érőnél, persze vannak komolyabb gödrök is. Alapvetően gázolható, a tipikus halfaunája pedig domolykó, keszegfélék, paduc, márna, néha pisztráng, esetleg csuka. 8 kilósról szóló történetet is őriz Péter emlékezete. Domiból az átlagméret messze nem az a combnyi, jellemzőbb a 20-25 centis kategória. Ideális helyszín a bot kipróbálására, ideális halfaunával. Csak fogjunk!
Nem, nem tudod elképzelni ezt a karaktert!
A visszacsapódás íve talán sejteti a valóságot: így viselkedik egy ruhaszárító kötél :)
Pétert komolyan noszogatnom kellett az indulásra, mert belemerült a környék geológiai, botanikai, kultúrtörténeti, néprajzi és ki tudja milyen titkainak sztorizásába, de azért szerencsére pecára is maradt idő. Meg arra is, hogy alaposan lefitymálja a felszerelésemet, pláne amikor úgy kezdtem vele szórni a gubancokat, mintha most először lenne multis bot a kezemben. Tény, ami tény, eltartott egy darabig, amíg összeszoktam a bottal, meg az amúgy elképesztően kifinomult Shimano Calcutta Conquest BFS-sel, utóbbi egy másik történet lesz…. Ami a botot illeti egészen egyedi dobási dinamikával rendelkezik.
A retro és a high end találkozása. Most kivételesen jobban nézett volna ki az arany Calcutta....
Ízlések és pofonok, mondják... de ez az aranyfux rém csúnya!
Mi is ez? Nos, a bot tényleg nyélből hajlik a dobásnál is, ami nem lenne baj, az azonban igen, hogy a bottest középső része túl gyenge a felső rész súlyához. Annyira, hogy a bot tulajdonosa, az azt nekem kölcsönző Miki barátom egy 10 centis darabot ki is vágott belőle, ami javított rajta valamennyit, de nem eleget. A gyenge középrész eredménye, hogy a spicc nem is nagyon dolgozik, szinte túl merevnek tűnik. Eleinte az idilli tájban csicsergő madaraknak ijedten forrt a torkára a csivit, ahogy éktelen káromkodások közepette küzdöttem egy jó dobásért, aztán összeállt a kép. Ha a spicc ennél lágyabb lenne, akkor valószínűleg annyira tekeredne, ami tényleg meggátolna minden dobást, de legalábbis nagyot rontana a pontosságon, ami ennél a pecánál kritikus. A spicc vagy 30 centi hosszban szinte teljesen mereven leng ide oda, az alatta lévő rész az aktív. Mondhatjuk, hogy a bot akciója ultra-szuper regresszív. Nyilvánvalóan nyomában sem vagyok Saito San mágiájának, de pár óra peca után már meg mertem próbálkozni néhány kezdetleges varázstrükkel, amelyek közül néha még sikerült is egy-egy. Kellő türelemmel nyilván el lehet jutni egészen komoly szintre. Ezt a botot meg kell érteni és egészen máshogy kell vele pecázni, mint bármi mással.
Nyár közepén egy PVC mellesben csak a vízben lehet kibírni.
Kapáskor azonban akad némi probléma. Az első domikapásom rendesen meglepett, az ütésen túl arra lettem figyelmes, hogy a spicc vagy 40 centit bólint be. A tettes egy kb. 15 centis "szörnyeteg" volt, ami ifjonti vehemenciával olyat rántott a csaliba, hogy a nagyobb fajtársai is megirigyelték volna. A bevágáskor a bot minden ellenállás nélkül nyúlt bele ebbe az „őstelénybe”, melynek eredményeként a lábamnál le is fordult az amúgy tűhegyes horogról. Hamarosan követte egy kicsit nagyobb fajtársa, amely szerencsére kézbe került, ámbár a fotón látható, hogy ezzel sem kerülnék be a Horgászhősök Csarnokába.
Aprócska, de annál nagyobb örömet szerzett.
Az Ipoly sajnos több hallal nem kényeztetett, helyette feltárta szépségének rejtett ékköveit is. A teszt következő fázisára pár nappal később a Garamon került sor, ahol a már szokásosnak mondható kajakos pecán űztem a domikat. A Garam azért komoly halakat is tartogat, így reménykedtem, hogy a bot egy testesebb zsákmánnyal is találkozik. Nem volt sok halam, de ami jött, az szinte mind jó volt, a lenti példány pedig a túra hala lett.
Egy jó domi így dolgoztatja meg a botot.
Eddigre már meglehetősen összeszoktam a bottal, amely az egészen kicsi, 2-3 grammos wobblereket is jól kezelte, a legkisebb, 35 mm-es, 3 grammos Sebile cransterre elég sok érdeklődés volt. Egy különösen jól sikerült dobással küldtem a csalit egy zsombék tövébe, ahol azonnal leszedte komoly hal. Az akasztás ült, a fárasztás azonban egészen komikus volt, mert konkrétan semmit sem tudtam kezdeni a hallal, csak arra ügyeltem, hogy a zsinórt többé kevésbé feszesen tartsam. Szerencsére a meglett és az otthon maradt szákom ellenére nem rántotta a kezembe a horgot, így néhány fotó után útjára engedtem.
Alaposan letesztelte a pálcát az öreg mohoshátú.
Ez a bot nem könnyű eset. Soha nem éreztem még ennyire, hogy egy bothoz mennyire hozzá kell szokni, ki kell fejleszteni a megfelelő technikákat hozzá. Ez a bot rendkívül szűk szegmensben használható, de abban igazán vicces. Biztos, hogy nem lesz belőle, vagy a hozzá hasonlókból tömegtermék, de egy fanatikus domis, pisztrángos tábor számára abszolút izgalmas. Az újkeletű áfa és vámszabályok mellett is 20 ezer forint körül megvalósítható, ennél nagyobb hülyeségekre is el lehet költeni a pénzt. Kísérletező kedvű és bátor pecásoknak messzemenőkig ajánlott darab, de ne engem szidjatok, ha az lesz a tapasztalás, hogy ezzel pecázni egy alternatív valóság….
...mert botrágós szelfi nélkül nem élet az élet :D
