Szubjektív helyzetkép a Vadászati Világkiállításról.
2021. október 02. írta: Halfdane

Szubjektív helyzetkép a Vadászati Világkiállításról.

Hetek, hónapok óta hangos a sajtó a Vadászati Világkiállítástól, amely szegről-végről egy kicsit a horgászathoz is kapcsolódik, ezért hivatali kötelességemnek éreztem, hogy ellátogassak a nagy csinn-bummal beharangozott rendezvényre. Ha hinni lehet a statisztikáknak – és hát miért ne hinnénk Kovács Zoltán kormánybiztosnak, kormányzati fővadásznak – akkor ma Magyarországon van mintegy 70 ezer vadász és 700 ezer horgász. A rendezvény célja a vadászat és a természetvédelem népszerűsítése itthon és határainkon kívül, ennek fényében csak azt nem értem, hogy miért nem horgászati világkiállítást rendeztünk, ha már minimum 10x akkor a tábora? És ha már a köztársasági elnök szenvedélyes horgász…. (Fogd meg a söröm!)

A rendezvény egyben soron kívüli FEHOVA is, ami a Covid miatt már jó ideje nincs. Mondjuk a hiányát sem éreztem nagyon…. A vadászat farvizén azért egy kicsit a horgászat is odafért a seregszemlére, még ha nem is túl bő terjedelemben. Ez mondjuk nem lep meg, a vadászat sokkal nagyobb pénzeket mozgat meg, a mai napig arisztokratikus szórakozásnak számít (itt azért elnézést kérek a hivatásos és családi hagyományt ápoló vadászoktól), űzéséhez nem árt a vastagon kitömött pénztárca, a peca meg marad amolyan lenézett, plebejus hobbi. Ez a korábbi évek Fehováin is jól érzékelhető volt, mert amíg a kisebb bázist kiszolgáló vadászati kiállítók hatalmas csarnokban kapnak helyet és hemzsegett a nép, a horgász kiállítók környéke rendszerint elég szellős volt…. Hja kérem, pénz beszél…

Így van ez most is azzal a különbséggel, hogy most a vadászati kiállítók standjain sincs akkora tumultus. Ez persze jó, mivel nem kell könyökölni azért, hogy lefotózzak valami érdekeset, másrészt így talán a koronavírus is szemérmesen távol marad a „tömegrendezvénytől”. Pedig azért az eseményen azért látszik a ráköltött pénz, a megvalósítás összességében igényes, még ha vannak látható hiányosságok is. Ezeken kár lovagolni, számomra igazából egy nagy fájó koncepcionális hibája van az egésznek, mégpedig, hogy ha nem a vadászatra, hanem a természetvédelemre, túrizmusra, azaz valóban tömegeket megmozgató témákra fűzték volna fel a rendezvényt, akkor talán tényleg többek számára menne át valami üzenet és a hemzsegő iskoláscsoportok is többet profitálnának belőle.

De járjuk inkább be a kiállítást!

A belépés pillanat önmagában is szimbólumértékű, hiszen átkelhetünk Szőke Gábor Miklós szobrászművész 20 méter is meghaladó dimenziókkal rendelkező, gigantikus, hullajtott szarvasagancsból készült szobrán, ami számomra egy térkő-tengerben úszó, utolsó erejével levegőért kapkodó, menekülő állatot idéz. Az alkotás monumentális és lenyűgöző, azonban minimum többes asszociációra ad lehetőséget. Ez egyébként nem baj, a művészetben éppen ez a jó, a szemlélő alkotótárssá válik. A vadászok ezrei által gyűjtött hullajtott agancsok a vadásztársadalom, ezen túlmenően a nemzet összetartozását hivatottak szimbolizálni az alkotó szándéka szerint. Számomra egyébként van „ereje” a műnek, van benne valami ősi pogányság, valami történelem előtti időkből felderengő barbárság, ami a XXI. században kellemesen borzolja meg az erre fogékony látogató hátgerincét. 

01_74.jpg

Fuldokló csodaszarvas, amit épp elnyel a térkő-óceán. 

03_76.jpg

Méretei egészen megdöbbentőek.

Ennek kontrasztja a központi beléptető épület csilivili modernsége, amely egyből visszaránt a mába. Ez egyébként kifejezetten jól sikerült építmény, a sok dobozszerű pavilonhoz képest lendületes, kellemesen lekerekített formái vannak. A rendezési költségek nagy részét (55 mrd Ft.) egyébként a felújításra fordították, magára a rendezvényre csak szerény 17 milliárdocska jutott. Nem tudom megítélni, hogy a látottakkal arányos-e ez az összeg, ezt manapság mindenki a saját véleménybuborékja szerint ítéli ezt meg, az azonban tagadhatatlan, hogy a végeredmény látványos és aki csak egy kicsit is tud széles látókörrel és nyitottan viszonyulni a rendezvényhez, annak érdekes látnivalót kínál. Ha más nem, szociokultúrális merítésnek mindenképpen kiváló. 

02_72.jpg

A főbejárat épülete kimondottan szép lett.

A rendezvény egyébként inkább kiállítás, mintsem vásár, pontosabban 4 napig Fehova Pluszként is üzemel. Ebbéli funkciója azonban még egy átlagos Fehovának is csak töredéke, tulajdonképpen kevés „vásározó” van, ezen belül is mindössze öt (!!!) horgászati témájú standdal. Természetesen ott van a mindig mindenhol megjelenő Energo Team, de csak negyedakkora egységgel, mint szokott. Biztos ezért szomorkodott Béla bácsi a sarokban… Ott van Móri Pisti Webfishing Centere, valamint Bíró Jani és a Fishing Republic. A békéshalas szekció egyetlen Nash pultra, meg egy etetőhajós csapatra korlátozódik (bár pergető horgászként a szemem itt már szelektíven működik, elnézést, ha valakit kihagytam volna…). Ha ide erőltetjük még a Hírös Yachtot, akkor ki is végeztük a horgászati témát. 

006_7.jpg

Papdi Gyurkával már évek óta hagyomány a hülye kiállítási szelfi

007_6.jpg

Még jó, hogy a standjukon egészen komoly cuccok is találhatók.

008_6.jpg

Ezen azért meglepődtem. Tényleg van tömegigény erre a készletre? Ezek szerint....

009_6.jpg

Viszont megtaláltam az álomautómat, amire gyűjthetek a következő 30 évben...

Szerencsére a vízi élőhelyeket bemutató csarnok ennél jobban sikerült, a fő attrakció egy rekordernek mondott akvárium, ami azonban jóval kevésbé látványos, mint mondjuk a korábbi évek Fehováinak fél falat elfoglaló és magasra, jól látható helyre helyezett akváriuma. Itt derékmagasságban úszkálnak a halak, amelyekhez csak néhány ablakon keresztül lehet hozzáférni, itt pedig áthatolhatatlan falat alkotnak a visító iskoláscsoportok, így, ha valaki nem akar testi erőszakkal érvényt szerezni a kíváncsiságának, akkor esélye sincs elmélyülni a látványban. De csalódásra semmi ok, vigasztalódhatunk purhabból fújt óriásharcsák és vizák látványával. Érdekes egyébként, hogy mennyire felülreprezentált a tokfélék megjelenítése, a műanyag halak fele valamilyen páncélos jószág és az akváriumba is jócskán pakoltak az élő változatból. Bár ennyi lenne természetes vizeinkben! 

015_8.jpg

Itt legalább tényleg tömeg volt

016_6.jpg

Aki vállalja a könyöklést, ebben a látványban (is) részesülhet.

010_8.jpg

Akinek nem, annak marad a purhab-harcsa

011_9.jpg

Valamint az új Alien film forgatásáról kölcsönvett szörnyetegek (viza).

013_9.jpg

Sokat megtudhatunk arról, hogy is halásztak őseink bombatölcsérekben.

014_8.jpg

Valamint rég betiltott módszereket is elsajátíthatunk.

019_5.jpg

Ha öregapám sufniját állítják ki, ott is több relikviát tudtak volna összeszedni...

039_1.jpg

A marcona arcélű Móri Pisti a pergető medencénél oktatja a jövő megszeppent ifjú horgászait.

Mivel a halas téma egy óra alatt „kivégezhető”, áttértem a vadászati tematikájú részekre, ami azért annak, akit ez (is) érdekel, meglehetősen gazdag és élvezetes látnivalót kínál. Számomra is rezgetett meg a lelkemben régóta meg nem szólaló húrokat, ugyanis gyermekkoromban faltam Gróf Széchenyi Zsigmond és Kittenberger Kálmán vadászkalandjait, amelyekből ténylegesen átsütött a vadászember természetszeretete. Ők ugyan klasszikus trófeavadászok voltak és még a kanyarban sem volt a fenntarthatóság gondolata, mégis megkapó az az érzékenység, szenvedély és szeretet, ahogy írni tudtak a természet harmóniájáról, nem(csak) az ölés szenvedélyéről. Ebben valóban sok tanítható és tanítandó van és a szervezők – nagyon helyesen és szimpatikusan – egy egész csarnokot szenteltek a vadászat kultúrtörténeti bemutatásának. 

020_6.jpg

Nem, ő nem Kojak felügyelő, hanem gyermekkorom hőse, Kittenberger Kálmán...

022_5.jpg

...és számos lenyűgöző vadászkaland írója, Gróf Széchenyi Zsigmond.

Mondhatni, a Tesztpecablog előfutárai...;)

Számomra egyébként talán ez volt a kiállítás csúcspontja, pláne, hogy megtekinthető a minden általános iskolai történelemkönyvben ott lévő nagyszentmiklósi aranykincs valamint a Seuso kincs két hatalmas darabja is. Ezek egy meglepően egyszerű kis vitrinben, szinte kézzelfoghatóan láthatók. Kifejezetten „erős” élmény ezeket a kultúrtörténetileg kiemelkedő jelentőségű műtárgyakat ilyen közelről csodálni, számomra már önmagában ezért is megérte ellátogatni. Pláne, hogy a csarnokban játékos kedvű művészek által készített, időnként szürreális szoboralkotásokkal is találkozunk, pl. megtekinthetjük Zrínyi vadkan általi lemészároltatásának jelenetét (szerencsére kitömött Zrínyi nélkül), valamint egy óriás Trans Formers vasmedve tombolását. Ez a csarnok összességében talán a legjobban eltalált a „kevesebb több” rendezési elve alapján. 

023_5.jpg

Zrinyi zubbonyán fakan áll :o

024_5.jpg

Az óriásszalonka és a Transformers medve apokaliptikus párharca

025_4.jpg

A méltán híres nagyszentmiklósi avar leletegyüttes

026_3.jpg

Ez a kép minden általános iskolai törikönyvben benne van. Aki nem hiszi, járjon utána!

027_1.jpg

Pannonia római patríciusainak hagyatéka

028_2.jpg

Vadászjelenet a Seuso kincs egyik ezüstkorsóján. 

Nem úgy a trófeacsarnok, ahol a gigantománia szabad kezet kapott. A falon – egyébként a szemnek kellemesen elrendezve – trófeák ezrei sorakoznak, a csarnok közepén diaporámák (élőképek) tömkelege. Az egész így ahogy van, túl erős, túl zsúfolt inger. A földszinten elhelyezett agancserdő már tök felesleges, diaporámából is elég lett volna kevesebb. Mindegy, érdekes egyébként és gyerekkel itt lehet jól nézegetni a természetes (haha) közegükbe helyezett kitömött állatokat. 

029_2.jpg

Kedvencek temetője

030_2.jpg

Ez több a soknál...

04_78.jpg

Sormintának nem gyenge!

031_1.jpg

Lencsevégre került egy műhód.

A csarnok további részében high tech „fegyverpornó”, valamint a kiállítás messze legbizarrabb része, a taxidermia, avagy a kitömő bajnokság alkotásai láthatók. Érted, KITÖMŐ BAJNOKSÁG!!! Hát, ha van ezen a világon bizarr versengés, abban ez a koncepció biztosan eséllyel indulna. Az hagyján, hogy egyébként vannak tényleg gyönyörűen elkészített és elethűnek látszó állati maradványok, de ezek közül meglehetősen sok, kifejezetten hajmeresztő alkotás is található. Érzésem szerint ez cseppet sem gyerekkompatibilis program, hiszen megcsonkított és egymással összevarrt testű Bambiból pl. éppenséggel elég sok van. Hacsaknem cél a poronty lelkének kifejezett kérgesítése…. 

032_2.jpg

A kiállítás mottója: Egy a természettel. :D

035_1.jpg

Azért ezen jól látszik, hogy profi munka.

033_1.jpg

Ezt viszont nehezen tudnám elmagyarázni a hároméves lányomnak.

034_1.jpg

Úgy látszik, vannak más széplelkek is. Avagy ki mer ujjat húzni a kínaiakkal? 

Végül szót érdemel a rendezvény azon része, amely miatt „világ” kiállításnak nevezik: egy csarnokban néhány standon néhány ország próbálja népszerűsíteni saját vadászturizmusát. Nos, ez talán a legkevésbé izgalmas rész, bár néhány ország – pl. Románia, Bulgária – azért elég szépen odatette magát. Az emberek itt tényleg csak lézengenek, ez még az iskoláscsoportoknak is dögunalom. Rejtély számomra, hogy pl. a Takarékbank miért vette fel a vadászimidzset, bár a pénz és a vadászat közti összefüggés nem teljesen érthetetlen, mégis furcsa volt ez az kép egy tökidegen tevékenységhez párosítva…. 

036_1.jpg

A cuki nyugdíjas pár sem értette ezt a képzettársítást...

037_1.jpg

Ez az agancs még nekem, vadászatilag laikusnak is brutális volt. 

038_1.jpg

Na, ez volt az a csarnok, ahova még az iskoláscsoportokat sem ette be a fene.

Ha mindezt megtekintettük, nem marad más hátra, mint arcunkba tolni egy szarvasburgert vagy vaddisznókolbászt, esetleg a hagyományos magyar lacikonyha kultúra valamelyik gyöngyszemét. Az illatok ínycsiklandóak, az ételek kevés kivételtől eltekintve elég guszták is, da amikor az árlapra nézünk, „szó bennszakad, hang fennakad, lehelet megszegik”. Az árak egy erős középkategóriás étterem szintjén vannak, ami a műanyagtálcás kiadásban azért már elég durvának mondható. Hallottam pletykákat a pavilonok bérleti díjáról és rezsiköltségéről, így tulajdonképpen minden érthető, de amikor 2 főre itallal, körettel együtt közel egy 10-est kell leszurkolni, akkor azért kevésbé esik jól az étel…. 

20210930_104535.jpg

Lacikonyhai klasszikusok némi tuninggal

20210930_104458.jpg

Ez mondjuk tényleg istenien nézett ki.

A jó hír, hogy végre értelmet nyer a horgászkártya, amivel 50%-os kedvezményre vagyunk jogosultak. Így már elviselhető a belépés költsége, már csak parkolóra, buszjegyre kell költeni, mivel a Hungexpo környéki út teljes hosszában le van zárva a parkolás előtt. Hogy miért, azt nem tudom, állítólag a kiállítás öko jellegét akarják erősíteni, hogy aztán ezzel a „greenwashinggal” próbáljon valamit jóvátenni a rendezőség a több tízezer állattetem szórakozásra való felkínálásából. „Egy a természettel” mondja a szlogen, én azonban fogom a családot a hétvégén és kivonulunk a csodaszép őszi erdőbe, ahol kis szerencsével talán élőben is gyönyörködhetünk őzekben, szarvasokban. Meg amúgy általánosságban a természetben, amelyet -mielőtt elfelejtenénk - az unokáinktól kaptunk kölcsön. 

03_77.jpg

Mi inkább ennél maradunk... 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://tesztpeca.blog.hu/api/trackback/id/tr5416706924

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Studiosus 2021.10.04. 17:22:55

pusztuljon el az összes állatbasztató, most.

2021.10.04. 17:49:12

Semjáén (v. a másik hülye?) megmondta, ők csak jót tesznek az őzikékkel, velük is tegyen már valaki jót!

2021.10.04. 17:59:56

persze a meghasonlás Semjénnél nem ritka, ő az, akinek őszintén kell imádkoznia istenéhez, hogy az NE létezzen, mert ha úgy létezik, ahogy prédikálja, kurvára rábasz a végén :)

gigabursch 2021.10.04. 18:24:10

Személy szerint voltam kint.
Érdekes, látványos.
A hagyományos vadászcati módszerek és a halas/nemzeti parkos csarnok nagyon jó.
Amúgy a tömeg eloszlatása jól átgondolt.
A csehók ára borzalmas.

antiindex 2021.10.04. 18:49:26

@gigabursch: Orbánék már megint csak elloptak 70 milliárdot, a mongolFidióta ennek tapsol.

Quadanium 2021.10.04. 18:59:45

Valahol az indexen épp most volt hiszti, hogy bejárnak az őzek a temetőbe és lelegelik a friss sírokra rakott nagyon drága koszorúkat.

Ezt gondolom nem a vadászok, hanem a libsi repperek, celebek és kommunikáció/médiaszakos "értelmiségiek" fogják megoldani...

efi 2021.10.04. 19:03:01

Mikor is van vége? Jó tudni a dátumot, mert onnantól emelkednek majd csodálatosan módon a járványügyi esetszámok.

2021.10.04. 19:09:44

@Quadanium: oldák + a halottak, vannak elegen :)

matyas.kiraly 2021.10.04. 19:30:33

@Quadanium: hú, bazdmeg, hogy a faszomban lehet egy mongolFidióta akkora selejt, hogy maga idézi be azt a hírt, amelyik rámutat arra, hogy mennyire nincs igaza?

bazdmeg, pont abból látszik, hogy mekkora idióta faszság ez a vadászati kiállítás, hogy közben az őzeg lelegelik a temetőkről a koszorúkat. merthogy, ha eddig nem fogtad voilna fel, akkor ebből igazán felfoghatnád, hogy attól, hogy Semjénék már megint elloptak 70 milliárdot, attól a vadászoknak igazából nem lesz jó, meg az országnak sem lesz jó, még vadászati szempontból sem.

ez kb. olyan, mintha stadionokat építenénk halomra, miközben kikapunk Albániától meg Andorrától is. ja, bazdmeg, télnyleg ez a helyzet, Orbánék mindent csak elbaszni tudnak.

bazdmeg, abból a 70 milliárdból 7000 évig őzmentesíteni lehetett volna az ország temetőit.

azt a 70 milliárdot, ha csak szétosztották volna a vadászok között, ahelyett, hogy ellopják, akkor is jobban jártak volna a vadászok is, meg az ország is.

ti, mongolFidióták olyan sötétek vagytok, mint a bányató. ti vagytok a magyar geentikai selejt. a pszichopata elmebetegek. a gumiszobából szabadultak.

matyas.kiraly 2021.10.04. 19:33:07

@Quadanium: @Quadanium: hú, bazdmeg, hogy a faszomban lehet egy mongolFidióta akkora selejt, hogy maga idézi be azt a hírt, amelyik rámutat arra, hogy mennyire nincs igaza?

bazdmeg, pont abból látszik, hogy mekkora idióta faszság ez a vadászati kiállítás, hogy közben az őzeg lelegelik a temetőkről a koszorúkat. merthogy, ha eddig nem fogtad voilna fel, akkor ebből igazán felfoghatnád, hogy attól, hogy Semjénék már megint elloptak 70 milliárdot, attól a vadászoknak igazából nem lesz jó, meg az országnak sem lesz jó, még vadászati szempontból sem.

ez kb. olyan, mintha stadionokat építenénk halomra, miközben kikapunk Albániától meg Andorrától is. ja, bazdmeg, télnyleg ez a helyzet, Orbánék mindent csak elbaszni tudnak.

bazdmeg, abból a 70 milliárdból 7000 évig őzmentesíteni lehetett volna az ország temetőit. hogy a faszomban tudod te ennyire pofán szarni magad, te kis húgyagyú kretén?!

azt a 70 milliárdot, ha csak szétosztották volna a vadászok között, ahelyett, hogy ellopják, akkor is jobban jártak volna a vadászok is, meg az ország is.

ti, mongolFidióták olyan sötétek vagytok, mint a bányató. ti vagytok a magyar geentikai selejt. a pszichopata elmebetegek. a gumiszobából szabadultak.

frikazojd · http://kocs.ma 2021.10.04. 19:38:01

és kényszerítettek gyerekeket megnézni ezt az okádékot. legalább olyan súlyosan kéne büntetni mint a pedofíliát. tulajdonképpen az is.

efi 2021.10.04. 19:38:33

@matyas.kiraly:
Hát még lélegeztetőgépet mennyit lehetett volna venni...
Ja, várjunk csak, azt is elqrták, ezer, sőt tízezerszámra porosodnak az alasorokban, mert a sokból lehetett sok pénzt leakasztani.

fofilozofus · http://megmondomhogymihulyeseg.blog.hu/ 2021.10.04. 19:39:23

@Studiosus: "pusztuljon el az összes állatbasztató, most. "

Szerintem meg az állatvédők azok, akik igazából nem az állatokat szeretik, hanem az embereket utálják. Terrorizálnak minket, hogy el kelljen viselnünk minden veszélyes vadállatot a környezetünkben. Ne ámítsuk magunkat, a medvék már bejárnak Egerbe a szőlőhegyre, addig fognak szaporodni, amíg már ki sem merünk menni a természetbe. És az állatvédők meg erre fognak rejszolni, hogy ez milyen jó, ez a természet. Az ember azért él a Földön, mert az első lépésben kiirtotta azokat az állatokat, akik veszélyesek voltak rá nézve.

Nem kívánom seni halálát veled ellentétben, de ha választani kellene, akkor inkább az állatok pusztuljanak, ne az emberek, de tudom, hogy az ilyen sötét lelkűek, mint te, ennek az ellenkezőjét kívánjátok. (Ja, és általában a cukimuki állatokat védők 90%-ban gyerek nélküli nők, akik a gondoskodási ösztönüket ilyen beteges módon élik ki. EZ perdig nagyon szomorú.)

matyas.kiraly 2021.10.04. 19:42:02

@fofilozofus: kard.blog.hu/2021/04/11/ne_osszatok_orbankepet/full_commentlist/1#c40130264

Azon vinnyogsz itt, te kis mongolFidióta, hogy az ellenség szerinted "szétbaszta" az országot. teszed ezt akkor, amikor Orbán kiirtott vagy 20 ezer magyart. Ezentúl persze még szétlopta az országot, egekbe vitte a költségvetési hiányt, az oligarchákon kívül senkit nem mentett ki a válságból. Tehát gazdaságilag is tönkretette az országot, nemcsak az egészségügy terén. Szánalmas, hogy ti, mongolFidióták milyen sötét, pszichopata elmebetegek vagytok. Ti egy másik univerzumban éltek. Ha Orbán a szátokba szarik, akkor ti megköszönitek, és kértek még.

matyas.kiraly 2021.10.04. 19:47:47

@fofilozofus: megmondanád, te főidióta, hogy mi a faszomat rejszolsz te azon, hogy Semjénék már megint elloptak 70 milliárdot?

ha már ilyen medvefóbiád van, akkor abból a 70 milliárból 70 évig medvementesíteni lehetne az egész országot, de még akár rezerváétumot is lehetne nekik építeni, úgy, hogy az állatévdők is örüljenek, meg te, a medvefóbiás barom se rettegj.

de nem, bazdmeg, az Orbánqrmány már megint nem tudott semmi mást csinálni, csak lopni, lopni és lopni.

akkora idióta selejtek vagytok ti, hogy még, ti vagytok az ország elmebeteg, pszichopata genetikai selejtjei.

matyas.kiraly 2021.10.04. 19:54:19

@Quadanium: tesztpeca.blog.hu/2021/10/02/szubjektiv_helyzetkep_a_vadaszati_vilagkiallitasrol?full_commentlist=1#c40952252

hú, bazdmeg, hogy a faszomban lehet egy mongolFidióta akkora selejt, hogy maga idézi be azt a hírt, amelyik rámutat arra, hogy mennyire nincs igaza?

bazdmeg, pont abból látszik, hogy mekkora idióta faszság ez a vadászati kiállítás, hogy közben az őzeg lelegelik a temetőkről a koszorúkat. merthogy, ha eddig nem fogtad voilna fel, akkor ebből igazán felfoghatnád, hogy attól, hogy Semjénék már megint elloptak 70 milliárdot, attól a vadászoknak igazából nem lesz jó, meg az országnak sem lesz jó, még vadászati szempontból sem.

ez kb. olyan, mintha stadionokat építenénk halomra, miközben kikapunk Albániától meg Andorrától is. ja, bazdmeg, télnyleg ez a helyzet, Orbánék mindent csak elbaszni tudnak. Hát még lélegeztetőgépet mennyit lehetett volna venni... Ja, várjunk csak, azt is elqrták, ezer, sőt tízezerszámra porosodnak az alasorokban, mert a sokból lehetett sok pénzt leakasztani.

bazdmeg, abból a 70 milliárdból 7000 évig őzmentesíteni lehetett volna az ország temetőit. hogy a faszomban tudod te ennyire pofán szarni magad, te kis húgyagyú kretén?!

azt a 70 milliárdot, ha csak szétosztották volna a vadászok között, ahelyett, hogy ellopják, akkor is jobban jártak volna a vadászok is, meg az ország is.

ti, mongolFidióták olyan sötétek vagytok, mint a bányató. ti vagytok a magyar geentikai selejt. a pszichopata elmebetegek. a gumiszobából szabadultak.

gigabursch 2021.10.04. 19:56:19

Látom a barom Brendel ismét elszabadult hajóágyú üzemmódban, több nicken ismét blogot rombol.
No, amíg a bloggazda ki nem hajítja innen ezt a szellemi toprongyot (@antiindex: @matyas.kiraly: , máj még jőn a többivel is, mint @birkamenet, @józsef..., @károly...), addig kilépek innen.
A bloggazda figyelmébe ajánlom a matyimentes.blog.hu oldalt.

gigabursch 2021.10.04. 19:56:51

@gigabursch:
Máj még jőn => majd még jön

Quadanium 2021.10.04. 20:02:47

@matyas.kiraly: már ezért megérte a komment. :)
Főjjél csak, mint a disznópörkölt.

eßemfaßom meg áll 2021.10.04. 20:09:53

@antiindex: A kiállítás végén orbánék lebontják a Hungexpot meg a Kongresszusi Központot és hazaviszik a kert végébe felállítani a budi mellett?

eßemfaßom meg áll 2021.10.04. 20:11:52

@Studiosus: Vigyél fel a házadba pár túlszaporodott vadkant, nehogy a geci vadászok kilőjék

matyas.kiraly 2021.10.04. 20:15:22

@eßemfaßom meg áll:

szeka.blog.hu/2021/06/16/orban_viktor_az_eddigieknel_is_melyebb_arkokat_igyekszik_asni_a_magyar_tarsadalom_csoportjai_koze?full_commentlist=1#c40723956
a támogatásért szült harmadik gyerek a Fideszre jellemző, Orbán CSOK néven reklámozza a dolgot. nála reklamálj, te kis mongolFidióta fasz!

antiindex 2021.10.04. 20:16:01

@gigabursch: Orbánék már megint csak elloptak 70 milliárdot, a mongolFidióta ennek tapsol.

matyas.kiraly 2021.10.04. 20:26:23

@gigabursch:
szeka.blog.hu/2021/09/03/kinossa_valt_a_fidesz_szamara_a_fudan_egyetem_ugye_de_nehez_lesz_szabadulnia_tole?full_commentlist=1#c40889898

"végképp leszoktat mindenkit arról, hogy ilyen baromságokkal töltse az idejét."

amikor a mongolFidióta selejt arról értekezik, hogy értelmetlen időtöltés a népszavazás, közben meg egész nap itt veri a nyálát, olyan baromságokkal tölti az idét, hogy a blog.hu-t telehányja, telefingja, teleböfögi a baromságaival.

nekem jó, ha nem mész el népszavazni, csak arról ne ugassál már, hogy mi az időpocséklás, amikor az egész életed az. egy genetikai selejt kínlódása az életed.

okoskodóknak: ezt a kommentet egy script küldte, nem én basztam el az időmet azzal, hogy ennek az idióta nácinak verjem a fejébe, hogy milyen idióta.

CSOKKI MÁLNA 2021.10.04. 20:52:54

@Studiosus:

Az is, aki a te hambidhoz való marhát basztatja szeme közé csapva a taglóval a vágóhídon?
Tudod a hús nem a Spar hűtőtárolóiban terem 3D nyomtatással, hanem a vágóhidakon vérben és szenvedésben pusztul el az élő szövet, amit majd megeszel. Bocs, ha elrontottam az estédet.

matyas.kiraly 2021.10.04. 21:09:12

@CSOKKI MÁLNA: elegemvan.blog.hu/2021/09/26/elegem_van_szegeny_viktorbol?full_commentlist=1#c40940154

Nem, a felmérésből egyetlen dolog látszik világosan: minél kisebb segglyukban él valaki, minél tudatlanabb idióta, mint például te is, annál inkább Fidesz szavazó.

Ti vagytok a magyar genetikai, tanyasi selejt.

matyas.kiraly 2021.10.04. 21:31:38

@CSOKKI MÁLNA:

gnlszinfolt.blog.hu/2021/06/11/a_cancel_kultura_a_tuneteket_kezeli_nem_a_betegsegeket?full_commentlist=1#c40709758

és amilyen náci köcsög vagy, te nyivákolsz, ha megkérdőjelezik a jogodat ahhoz, hogy náci köcsög legyél. szánalmas véglény vagy.

matyas.kiraly 2021.10.04. 21:40:54

@CSOKKI MÁLNA: szegény mongolFidióta halott valamit a 3D nyomtatásról, de az igazi hírek nem jutnak el hozzá, és beletenyerelt a közepébe:

merthogy de, 3D nyomtatással már készül hús, és vegán hús is.

hirado.hu/tudomany-high-tech/minden-mas/cikk/2019/11/11/vagohid-lett-a-nyomtatobol

és ha már vegánoknál vagyunk, Studiosus simán lehet vegetáriánus, vagy vegán.

de a gumiszobátok nagyon légmentesen lehet zárva, hogy erről még nem hallottatok.

ezért vagytok mongolFidióták. ti vagytok a magyar selejt.

CSOKKI MÁLNA 2021.10.04. 21:54:01

@matyas.kiraly:

Igen, és szted te mesterségesen előállított húst eszel, te idióta?
Nem te barom, valaki-akit megfizetsz- kinyírja neked néhány nappal korábban. Te is hozzájárulsz a fizetéséhez.

CSOKKI MÁLNA 2021.10.04. 21:55:39

@matyas.kiraly:

Te élsz egy segglyuknyi méretű szoba-konyhában magányosan, panelprolikám. Tipikus DK szavazó vagy. Legalább macskád lenne, mint Homonnay bitang embernek.:)

matyas.kiraly 2021.10.04. 22:07:43

@CSOKKI MÁLNA:

gnlszinfolt.blog.hu/2021/06/11/a_cancel_kultura_a_tuneteket_kezeli_nem_a_betegsegeket?full_commentlist=1#c40709772

söprögethetsz nyugodtan az iszlám államban, de te ahhoz egy gyáva kis selejtes kretén vagy. a határig nem jutnál el. a múltkor is kimentél a buszmegállóba, hogy akkor te most elmész nyugatra, de nyugatra nem ment busz.

úgyhogy ahelyett, hogy ilyenekről "okoskodnál", maradjunk inkább annál, hogy ott, ahol laksz, Hajdúbazdmegen, ott a legtöbb szexista, náci és homofób olyan mint te: 4 elemis, fehér, valószínűleg keresztény, alkoholista, a kisegítőiskolából kiesett magyar selejt.

ti vagytok a magyar selejt, és szét akarjátok baszni az országot. ti nácik, ti mongolFidióták, ti Orbánfélék. szákfalusi, zsellérnek is selejtes hulladék vagytok.

CM2131 2021.10.04. 23:11:07

@matyas.kiraly: hú, de szánalmas, buta kis emberke vagy te, azért vigyázz nehogy agyvérzést kapj itt a gyűlölködésben ! :DDD

matyas.kiraly 2021.10.04. 23:22:23

@CSOKKI MÁLNA: tesztpeca.blog.hu/2021/10/02/szubjektiv_helyzetkep_a_vadaszati_vilagkiallitasrol?full_commentlist=1#c40952470:

szegény mongolFidióta halott valamit a 3D nyomtatásról, de az igazi hírek nem jutnak el hozzá, és beletenyerelt a közepébe:

merthogy de, 3D nyomtatással már készül hús, és vegán hús is.

hirado.hu/tudomany-high-tech/minden-mas/cikk/2019/11/11/vagohid-lett-a-nyomtatobol

és ha már vegánoknál vagyunk, Studiosus simán lehet vegetáriánus, vagy vegán.

de a gumiszobátok nagyon légmentesen lehet zárva, hogy erről még nem hallottatok.

ezért vagytok mongolFidióták. ti vagytok a magyar selejt.

matyas.kiraly 2021.10.04. 23:33:12

@CSOKKI MÁLNA: miután felvillantottam a sötét kis agyad előtt azt az információt, hogy vannak vegetáriuánusok, te jó kis Fideszes agyhalotthoz méltóan ezt fel se fogod, hanem továbbra is abból indulsz ki, hogy nem vagyok vegetáriánus.

és egyébként több és nagyobb lakásom és házam van, mint neked, mivel te egy kis gumiszobában laksz, de az se a tied, hanem csak bezártak oda.

komolyan, bazdmeg, te nemcsak pofán szarod magad, hanem még törölgeted és nyalod is, olyan pszichopata, elmebeteg genetikai selejt vagy.

na, ilyenek vagytok, ti mongolFidióták.

matyas.kiraly 2021.10.05. 00:53:30

@CSOKKI MÁLNA:

gnlszinfolt.blog.hu/2021/06/11/a_cancel_kultura_a_tuneteket_kezeli_nem_a_betegsegeket?full_commentlist=1#c40709758

és amilyen náci köcsög vagy, te nyivákolsz, ha megkérdőjelezik a jogodat ahhoz, hogy náci köcsög legyél. szánalmas véglény vagy.

matyas.kiraly 2021.10.05. 01:00:31

@CSOKKI MÁLNA: tesztpeca.blog.hu/2021/10/02/szubjektiv_helyzetkep_a_vadaszati_vilagkiallitasrol?full_commentlist=1#c40952632

miután felvillantottam a sötét kis agyad előtt azt az információt, hogy vannak vegetáriuánusok, te jó kis Fideszes agyhalotthoz méltóan ezt fel se fogod, hanem továbbra is abból indulsz ki, hogy nem vagyok vegetáriánus.

és egyébként több és nagyobb lakásom és házam van, mint neked, mivel te egy kis gumiszobában laksz, de az se a tied, hanem csak bezártak oda.

komolyan, bazdmeg, te nemcsak pofán szarod magad, hanem még törölgeted és nyalod is, olyan pszichopata, elmebeteg genetikai selejt vagy.

na, ilyenek vagytok, ti mongolFidióták.

Örömhernyó 2021.10.05. 01:02:58

Magyarországon a fidesznyikek bármit megtehetnek, mert a magyar ember leszarja, hogy hogy lopják szét az országot alóla, a gyerekei alól. Miután Orbánék ellopták a magyarok magánnyugdíj-megtakarításait, nyilvánvalóvá vált, hogy BÁRMIT le lehet nyomni a magyar emberek torkán. Azóta meg is csinálnak minden idiótaságot, ami eszükbe jut. Nem gyújtják rájuk a parlamentet, nem húzzák lámpavasra a pedóbajuszos ex-MSZMP-s Kövért. Következmények nélküli ország.

Ez a kiállítás egy dologra jó, hogy a magyarok arcába tolja, hogy bármit megtehetnek a fideszkdnp-s gecik, bármire elbaszhatnak tízmilliárdokat, purhab halakra, fröccsöntött giccsre. Olyan ez, mint a börtönben a seggbedugás, nem csak a szex a célja, hanem a dominancia kifejezése. A zárkamenő demonstrálni akarja, hogy ő a főnök, az van, amit ő eldönt. A fideszkdnp is folyton azt demonstrálja, hogy ők akkor térdeltetik le a magyar társadalmat, amikor akarják. Most épp 55 milliárdot dobtak ki az ablakon a haveroknak, mert megtehetik. A magyar nép a csicskájuk, ez az üzenet.

funfun 2021.10.05. 05:16:49

Milyen igényes a panda alatti tájékoztató, a celluxszal felragasztott A/4-es, frissen, melegen a nyomtatóból. Már értem, miért került milliárdokba az egész, a minőségnek ára van.

matyas.kiraly 2021.10.05. 06:08:04

@CSOKKI MÁLNA:

gnlszinfolt.blog.hu/2021/06/11/a_cancel_kultura_a_tuneteket_kezeli_nem_a_betegsegeket?full_commentlist=1#c40709762

általában a homoszexualitást az olyan homofóbok szokták támadni, akik látens homokosok. illetve interneten, noname az olyanok is, akik tényleg buzik, mint te.

matyas.kiraly 2021.10.05. 06:47:08

@Örömhernyó:

aztirjaa.blog.hu/2021/08/19/allister_heath_a_romlas_es_az_onhittseg_vegul_megdontotte_az_amerikai_birodalmat?full_commentlist=1#c40860332

azt én értem, hogy vannak elbaszott emberek. azt is, hogy te egy elbaszott "ember" vagy. a megrakott feleségeddel és bukkake partyddal együtt. de a gyerekeknek mondjuk tényleg nem a te elfajzott fajtádat kellene reklámozni! EZt már csak az is mutatja, hogy képes vagy egész nap egy scripttel vitatkozni.

matyas.kiraly 2021.10.05. 07:09:10

@eßemfaßom meg áll: tesztpeca.blog.hu/2021/10/02/szubjektiv_helyzetkep_a_vadaszati_vilagkiallitasrol/full_commentlist/1#c40952386

attól, hogy Semjénék már megint elloptak 70 milliárdot, attól a vadászoknak igazából nem lesz jó, meg az országnak sem lesz jó, még vadászati szempontból sem.

ez kb. olyan, mintha stadionokat építenénk halomra, miközben kikapunk Albániától meg Andorrától is. ja, bazdmeg, télnyleg ez a helyzet, Orbánék mindent csak elbaszni tudnak. Hát még lélegeztetőgépet mennyit lehetett volna venni... Ja, várjunk csak, azt is elqrták, ezer, sőt tízezerszámra porosodnak az alasorokban, mert a sokból lehetett sok pénzt leakasztani.

bazdmeg, abból a 70 milliárdból 7000 évig vadkamnetesíteni lehetett volna az országot. hogy a faszomban tudod te ennyire pofán szarni magad, te kis húgyagyú kretén?!

azt a 70 milliárdot, ha csak szétosztották volna a vadászok között, ahelyett, hogy ellopják, akkor is jobban jártak volna a vadászok is, meg az ország is.

ti, mongolFidióták olyan sötétek vagytok, mint a bányató. ti vagytok a magyar geentikai selejt. a pszichopata elmebetegek. a gumiszobából szabadultak.

eßemfaßom meg áll 2021.10.05. 07:15:58

@Örömhernyó: "Most épp 55 milliárdot dobtak ki az ablakon a haveroknak, mert megtehetik" Mármint a Hungexpo felújítása meg az új Kongresszusi Központ az pénzkidobás? A tájékozottság nem szégyen bármennyire is úgy tünik a facebook világában.

matyas.kiraly 2021.10.05. 07:31:03

@Örömhernyó:

aztirjaa.blog.hu/2021/08/19/allister_heath_a_romlas_es_az_onhittseg_vegul_megdontotte_az_amerikai_birodalmat?full_commentlist=1#c40860332

azt én értem, hogy vannak elbaszott emberek. azt is, hogy te egy elbaszott "ember" vagy. a megrakott feleségeddel és bukkake partyddal együtt. de a gyerekeknek mondjuk tényleg nem a te elfajzott fajtádat kellene reklámozni! EZt már csak az is mutatja, hogy képes vagy egész nap egy scripttel vitatkozni.

matyas.kiraly 2021.10.05. 07:52:51

@eßemfaßom meg áll:

korbely.blog.hu/2021/07/24/lenge_17_eves_lanyok_a_kesma_portaljain?full_commentlist=1#c40811946

na, kiderült, mi a kedvenced, te kis mongolFidióta fasz, csak éppen a főoldalon egy leszbikus meg egy transzvesztita műfilm van. ezek szerint ezt szereted, meg a férfiak többsége ezt szereti nézegetni. lebuktatok, momgolFidióta, beteg barmok!

matyas.kiraly 2021.10.05. 08:55:36

@eßemfaßom meg áll:

szeka.blog.hu/2021/06/16/orban_viktor_az_eddigieknel_is_melyebb_arkokat_igyekszik_asni_a_magyar_tarsadalom_csoportjai_koze?full_commentlist=1#c40723956
a támogatásért szült harmadik gyerek a Fideszre jellemző, Orbán CSOK néven reklámozza a dolgot. nála reklamálj, te kis mongolFidióta fasz!

CSOKKI MÁLNA 2021.10.05. 20:39:59

@matyas.kiraly:

Ha valóban vegetáriánus vagy, akkor egy legitim álláspont a részedről a vadászat kritizálása.
Viszont ez esetben is figyelmedbe ajánlanám, hogyha az ember nem vadássza le a kártékony túlszaporulatot-pl. a vaddisznók esetében-azt bizony más állatfajok, és az egész környezet megsínyli, mivel ma már sok helyütt az ember látja el a csúcsragadozó szerepkörét.
süti beállítások módosítása