Rodbuilder Máté UL botjaival már találkozhatott a rendszeres Olvasó e blog hasábjain. Ahogy akkor már kitárgyaltuk, botot építtetni, annak érdemes, aki vagy valami piacon nem elérhető funkciójú botot keres, de nem talál, vagy aki áldoz az egyediségre, különlegességre, személyre szabottságra. Máté munkái között hangsúlyos helyet foglalnak el azok a hosszú, távdobó jellegű casting botok. Ez a szegmens kis hazánkban alig beszerezhető szériatermékként, de legalábbis komoly utánajárást igényel, ezért aki multiorsóval szeretné élvezni a hosszú botok előnyeit, az eléggé bajban van. Máté termékpalettája kiválóan tölti be ezt a piaci űrt. Nézzük meg, milyen eredménnyel.
A Balaton csúcsragadozója. Mármint a hal. ;)
Máté a Gary „Botépítő Isten” Loomis nevével fémjelzett NFC, azaz North Fork Composites blankokra dolgozik, amelynek kompromisszummentes minőségét itt már kitárgyaltam. Az NFC ízig vérig amerikai gyártó, bottestei pedig hamisíthatatlanul amerikai stílusúak. Míg a honi horgászok inkább a vékony falú, ropogós, könnyű, vagyis japán stílusú botokat kedvelik, Amerikában a vastagabb falú, kissé nehezebb, igazi „erőmű” botok divatosak, ezek egészen más érzetet adnak. Nem az a kérdés, hogy melyik jobb, hanem az, hogy kinek mi megy a stílusához, esetleg az alkalmazott módszerhez.
Ez a bot minden mérce szerint brutális
Nos, a nagycsalis csukázás az a műfaj, amihez szerintem nem igazán passzolnak a japán stílusú botok, bár tény, hogy ma már elképesztően erős bottestek is készülnek könnyű, vékony anyagból, lásd pl. a tavaly tesztelt Bone Drago pálcát (itt). Mégis úgy gondolom, hogy ehhez a stílushoz sokkal célszerűbbek a nehezebb, „szíjasabb”, férfiasabb botok. Máté az NFC MB809IM 1/2-2oz blankjára épített botja pont ilyen. Már „szárazon” kézbe véve is erős sugároz, érezhetően van benne anyag, ennek ellenére nem otromba és nem durva, köszönhetően Gary Loomis zsenijének.
Van ahol az ekkora csalit inkább már megsütik.
A bottest a markolat felett szokatlanul vastagnak (14 mm) tűnik. Egyrészt Amerikában ez a divat, másrészt egy 240 centis, egyrészes (!!!) botról beszélünk, ami nyilvánvalóan jobban megvastagszik, mint egy 2 méteres. Bár a spicc is 2,5 mm vastag, ami mutatja, hogy nem fogpiszkálóról van szó… A bottest végigfut a nyélen, a Fuji ACS orsótartó kivágásában pedig maga a blank jelenik meg, nem egy maszkoló alátét. Ha klasszikus gumis botról beszélnénk, akkor lelkendeznék, egy „mozgó csalis” botnál nincs túl nagy jelentősége. A vastag, erős blank tekintélyes súllyal is párosul, azonban Máté elég minimalista nyelezésének köszönhetően a bot nem megy 200 gramm fölé, egészen pontosan 198 gramm a súlya. Ez jóval több, mint amihez az átlaghorgász szokva van, mégis csekély a 240 centis hosszhoz viszonyítva. Pláne, ha rákerül egy nagycsalis csukázáshoz megfelelő méretű multiorsó, amiből a legkönnyebbek is 300 gramm körül mozognak. Összességében ebben a szegmensben a fél kilós súly nem drámai…
Klasszikus, de áramvonalasított "teli" nyél. Nagyhalas pecához a létező legjobb!
A minimalista, ezzel együtt igen tetszetős nyelezésnek köszönhetően a botnak van némi fejnehézsége, amit a végdugó súlyozásával ki lehetne egyenlíteni, ám az az összsúly növekedésével járna. Aki ilyen botot szeretne, az számoljon ezzel és úgy rendelje meg, ahogy neki kényelmesebb. Én nem éreztem ezt zavarónak, mivel a nyél pont olyan hosszú, hogy végig fekszik az alkaromon és nem a csuklót terheli az előre billenő balansz. Összességében Máté jól eltalálta az arányokat, ez számomra sokkal fontosabb szempont, mint hogy milyen cérnával van megkötve a gyűrű…
Máté céglogója.
A gyűrűk jelen esetben egyébként zöld cérnával vannak bandázsolva, ami ugyebár opcionális. Kiemelést érdemel a nemzeti színű díszkötés, ami sok honi horgász szívét megdobogtatja. A gyűrűk természetesen Fujik, abból is masszív, Alconite betétes darabok. Érdekes módon festett szürke színűek, ami nem egy gyakori megoldás. Mennyire vagány lenne valami neonszínű gyűrűsor, haha :) A spiccgyűrű hál’ Istennek egy megfelelően nagy, széles merevítő talpú, gubancolódásmentes darab, ennek az alkalmazását a legtöbb botépítő számára kötelezővé tenném.
Ezen egy tank is átmehetne.
Nagy erők ébrednek a nagycsalis csukázásnál, kell az anyag...
A bot fantázianeve HLC, amit Máté a Daiwától kölcsönzött, jelentése: Hiper Long Cast, vagyis hiperhosszú dobásra alkalmas bot. A név találó abban az esetben, ha a használója átlagot meghaladó fizikai erővel rendelkezik, mert ha egy tekintélyesebb súlyú swimbaittel az ember igazán nagyot akar suhintani, akkor bizony bele kell állni rendesen. Konkrétan komoly izomerőt igényel a bot. Egyébként a gyári ajánlás szerint ez egy nagy crankes bot fast akcióval. Ez nagy vonalakban stimmel is, bár én az akciót moderate fast-nak mondanám. Ezért van az, hogy ha igazán nagyot akarunk dobni, akkor a bot középső traktusának feltöltéséhez már kell az izom. Ha ez megvan, akkor tényleg hatalmasat lehet vele dobni. Hát… nem vénnek való vidék…
Az ilyen csalik hajigálásának sportértéke nem csekély.
A gyári dobósúly adat egyébként 2 uncia (56 gramm), ami látszólag nagyon alul van lőve. Én szemrebbenés nélkül dobáltam vele a legnagyobb, 27 centis, 115 grammos Westin Shadteezt, ami horgokkal és ólommal 130-140 gramm között volt. Ez legalább 5 uncia és a bot messze volt a felső határától. Nem tudom, hol a vége, de az átlaghorgász fegyvertárában aligha van olyan csali, ami ennek a botnak sok lenne. Egyértelműen nagyhalas, nagy csalis bot, bőven el tudnám képzelni akár harcsás pálcának is. Stílusában sok rokonságot érzek a mára kissé oldschoollá érett Deps botokkal, azok voltak ilyen brutális, szíjas, erős pálcák, ki is lógtak mindig is a megszokott japán stílusból.
A hazai csukapecában még nem elterjedtek ezek a méretek, pedig az itthoni halak sem vetik meg a termetes falatokat.
A balatoni csukázás nekem mindig nagy kihívás volt részben, mert ritkán adódik rá alkalom, részben mert még nem fejtettem meg a nagy halak titkát. Minden víznek megvan a maga törvényszerűsége, a Balcsi azonban különösen rapszodikus tud lenni, a megszokott taktikák és elképzelések különösen gyakran dőlnek meg.
A nyárhoz kevesen kötik a csukázást. Pedig érdemes...
Az egy dolog, hogy Svédországban a csukák alkarnyi csalikat esznek, ám a hazai horgászközönség még elég szkeptikus ezekkel kapcsolatba. A legutóbbi időkig így voltam én is, ám be kellett látnom, hogy a magyar csukák genetikájában is ott van a nagy zsákmány szeretete. Bizony van, hogy a küszük helyett inkább a nagy zsákmányt csipegeti. Egyre többször nyúlok a 20 centi feletti csalikhoz és úgy tűnik, az eredmények is igazolják ennek helyességét.
A víz rezzenéstelen tükre alatt hatalmas ragadozók lapulnak.
E módszerrel vallattam tehát a Balaton nádöbleit, ám egy nádtorzsás részen kénytelen voltam olyan csalihoz nyúlni, ami áthúzható az akadós részeken. Ilyenkor az elsők között választom a spinnerbaiteket, amik a legdzsuvásabb helyeken is minimális elakadás-veszéllyel áthúzhatók. Döntésem helyesnek is bizonyult, a torzsák között egyértelmű rávágás jelezte, hogy érdekődik valaki a csalim iránt.
A csuka nappali ragadozó, az este már inkább a süllőké.
A bot erejét mutatja, hogy a kapás pont abban a pillanatban érkezett, amikor a csónaktársam a botspicchez képest kb. 10 óránál állt. Nem volt tehát sok terem bevágni, maximum egy méter. A spinnerbait a legrosszabbul akadó csalik közé tartozik, ezért sosem teketóriázok, a lehető legnagyobb mozdulattal vágok be, bízva az egyeshorog akadásában. Itt erre nem volt nagyon terem, ám a bot erejét mutatja, hogy ez a kb. 1 méter is elég volt a stabil akasztáshoz. Hajlik ugyan a spicc, de már az erejétől olyan erő van benne, hogy nem lehet kétséges a bevágás stabilitása.
A Balaton megunhatatlan fényei
Ahogy beleemeltem a halba, éreztem, hogy nem a bugyli kategória lesz. Az első másodpercekben nem is igen tudtam megemelni, aztán néhány vadabb kirohanás után már felszínközelbe húztam, ahol egy gyönyörű csuka körvonalai sejlettek fel. Balatoni halként esélyes, hogy még soha nem volt horgon, ehhez képest nagyon gyorsan kikészült, talán fél perc sem kellett, hogy kézbe vegyem. Csinált pár kört ugyan a csónak alatt, de a szíjas, erős blank pillanatok alatt felőrölte az erejét. Igaz, én sem hagytam nagyon forgolódni, nehogy az egyeshorog kipattanjon a krokodilpofából. Egy ekkora hal gyors fárasztásához már jócskán kell a masszív bot…
Régi álmom teljesült ezzel a csukával, ráadásul igazán csodaszép a homogén mintájával, vöröslő uszonyaival.
A gyártói ajánlás szerint ez egy nagy crankbaitekre tervezett bottest. Amerikában ez a módszer népszerű, idehaza azonban kevesen horgásznak célzottan így, ezért le kell fordítani a honi horgászok igényeire. Ennek fényében érthető a 2 oz-s csalisúly megadása, egy ekkora crankbaitet nem csak eldobni kell, de behúzni is, sőt akasztani is. Az 56 gramm tehát csak így értelmezhető helyesen, azonban az itthon berögzült megszokások közepette ennél a botnál nem túlzás 150 grammos dobósúlyban gondolkodni. Egy gumihal, vagy swimbait nem fejt ki drámai húzási ellenállást, így bátran lehet a legnagyobb csalikhoz is nyúlni. Szóba jöhet még a jiges és vertikális peca. A klasszikus gumihalas botok ennél sokkal spiccakciósabbak, ám a bot ereje miatt egészen biztosan nincs az akasztásnál gond. Ha ennél keményebb lenne a blank, szerintem az már élvezhetetlenül merev lenne. Vertikhez jó a bot akciója, viszont ebben a formában nagyon hosszú, a nagy nyomaték miatt fél óra alatt besavasodna a legkeményebb harcsahorgász bicepsze is… Aki ilyet akar, az majd építtet egy rövidebbet.
Viszontlátásra!
Ehhez a bothoz ember kell! Ezért is különleges, hogy egy hölgyhorgásztól, Hajagos Katalintól kaptam kölcsön tesztelni, aki hölgy létére bizony igazi hardcore pecás. Köszönet neki! Kívánom, hogy nála is szép halakat „teremjen” ez az ízig vérig izombot.
