„Azzal a nehéz fát könnyedén forgatja,
Mint csekély botocskát, véginél ragadja;
Hosszan, egyenesen tartja félkezével,
Mutatván az utat, hol Budára tér el,
S mintha vassá volna karja, maga válva,
Még csak meg se rezzen a kinyujtott szálfa.”
Hamarosan indul a csukapeca!
Arany János Toldijából idéztem a fenti sorokat. A Swartzonker Black Series Pro családjának második legnagyobb, 30-130 grammos, 254 centis „nagyágyúja” tesztelésekor ez járt a fejemben, újkori Toldiként érezvén magamat, ahogy a hatalmas szálfát forgatom. Na, nem én vagyok Toldi Miklós erejével megáldott hős, sokkal inkább azt éreztem, hogy egy petrencésrúddal küzdök, pedig létezik egy ennél durvább (40—150 grammos, 274 centis) modell is. Első kézbevételre ez a bot nem is nagyon értelmezhető, hatalmas, kemény, brutális szálfa, óriási csalikhoz és óriási halakhoz. Ez a bot az északi vizekben lakó hatalmas csukák elejtéséhez készült, ahol bizony nem snecit esznek a krokik, hanem pisztrángot, pért, vagy péklapát-méretű sügereket és időnként a méretesebb saját fajtársaikat is. Az igazán nagy csuka ott már nem kapkod apróhalak után, hanem csak a termetes zsákmányért mozdul meg, így a trófeavadászok az itthoni horgászok számára a „sütnivaló” mérethez tartozó, alkarnyi méretű gumihalakkal dobálnak, vagy éppen sleppelnek.
Hegyek közt búvik meg ez a gyönyörű tavacska.
A Svartzoker márkát egy Claes Claesson nevű svéd fickó alkotta meg, aki a nagy csukák fanatikusaként hatalmas csalikat faragott magának, amit később üzletté fejlesztett. De micsoda üzletté! Claes neve mára egyet jelent a kapitális csukák horgászatával, ikonikus figurája ennek a műfajnak, TV showkban szerepel, termékei pedig megkerülhetetlenek. Hogy egy remek analógiával érzékeltessem: ő a csukapergetés Döme Gábora…:) Nem is kisebb cég igazolta le végül, mint a Abu Garcia, amelynek csalikat, botokat tervez. Ezek sok esetben Abu Svartzonker név alatt kerülnek a boltokba. Végső soron mindben ott van Claes zsenije, fanatizmusa és sok évtizedes tapasztalata.
Ő Claes. Látható, hogy nem "bicskanyelekhez" van szokva.... (Forrás: Batliv.se)
Itthon nincs igazán hagyománya a nagycsalis csukázásnak, bár néha igen eredményes, ha a helyet és az időt jól választjuk meg. Ezért talán nem is sokak számára csengnek ismerősen olyan csalinevek, mint a klasszikus jerk Ticsaren, a kemény testű és twisterfarkú McHibrid vagy a McTail, illetve a nagygumis műfaj ikonikus csalija a McRubber. Ezek a nevek Észak-Európában, sőt a hatalmas muskie-k hazájában, Észak-Amerikában is megdobogtatják a trófeahorgászok szívét, és bizony itthon is van létjogosultságuk. Nemcsak tepsi méretek léteznek belőlük, hanem a hazai horgászok számára elfogadható darabok is.
Szinte eltörpül a 301-es multiorsó a boton.
Nos, a most tárgyalt botot Kovács Dani barátom adta kölcsön egy tesztre, a tervem az volt vele, hogy az őszi vízleeresztés időszakában próbálom ki a Tisza tavon, amikor reményeim szerint a darabosabb csukák már téli üzemmódba állván és küszök hiányában szívesebben vetik magukat a darabosabb táplálék után. Sajnos a terv nem vált valóra, a bot egészen kora-nyárig a sarokban porosodott, hiszen gyakorlatilag semmi másra nem lehet használni. Azonban nyár elején egyéb dolgaimat összekötve meglátogattam egy termetes csukákban bővelkedő tavat, ahol alkalom nyílt darabosabb jószágokkal is tesztelni a pálcát. Szinte soha nem horgászom telepített tavakon, a helyzet specialitására való tekintettel azonban engedélyeztem magamnak ezt a kis „kilengést” ;)
Brutálisan vastag a blank
A sors iróniája, hogy ezen a tavon igen szigorúan veszik a halak kíméletét, így a hármashorgokkal teletűzdelt alkarnyi gumikat félre kellett tennem, ellenben kapocsba akasztottam a legnagyobb Booyah spinnerbaitemet, ami súlyával ugyan bőven alatta marad az ajánlott csalitartománynak, ellenállásával azonban már combosabb botot kíván. A spinnerbait számomra az elsőszámú csukacsali, elképesztően fogós, viszonylag gyorsan átfésülhető vele a víz, bármilyen vízrétegben mozgatható és akadós pályán is gond nélkül húzható. Egyeshorga azonban rossz arányban akad, sok vele a rontott kapás, a bevágásoknál észnél kell lenni, nem akasztja olyan könnyen fel magát a hal.
A spinnerbait a kedvenc csukacsalim, ám tény, hogy ezt a botot nem erre tervezték.
A botra a már sokszor bizonyított Shimano TranX 301 multiorsómat tettem, amely masszív szerkezetével bármekkora csalik dobálására alkalmas. A bot önsúlya 220 gramm, ami tulajdonképpen nem sok, pláne ahhoz képest, hogy itt aztán nyoma sincs mindenféle divatos kikönnyítésnek. A 274 centis hossz multis botban elég ritka, így aztán mellbevágó is a blank vastagsága, még a gyakorlott multisok szeme sem gyakran lát ilyet. A 380 grammos orsóval a szett súlya már 600 gramm, ehhez kell hozzávenni, hogy adott esetben 100-150 grammos csalit is dobálhatunk vele. Önmagában ez a 6-700 gramm még nem lenne dráma, de a hossz és a dobáskor fellépő erők miatt ez a bot bizony komoly erőt kíván. Jómagam a 188 centimmel és 105 kilómmal is néha azt éreztem, hogy kicsi vagyok a bothoz, pláne, ha kicsit robbanékonyabban próbáltam dobni. Bizony széles terpesz és komoly izomerű szükséges ennek a szettnek a kezeléséhez, cingárabb horgászok ezt a botot el is felejthetik. Jó hír azonban, hogy létezik kisebb dobósúlyú verzióban (30-100g) is….
Az orsótartó a létező legegyszerűbb, de számomra a legkényelmesebb Fuji TCS-re hajazó modell, ami jó fogást, stabil kéztartást eredményez. A nyél korrekt, de nem prémium minőségű parafa, ami kissé csúnyán tud koszosodni, cserébe a csukanyálkás kézzel elég csúszásmentes. Az osztott nyél alsó fogantyúja is ilyen, érdemes megfigyelni a számomra kissé „leszarom” érzetű végdugózást. Viszont erre a brutális, minden hivalkodástól mentes célszerszámra pont ennyi elegendő és nem több. Bárhova letámasztható, nem karcolódik, nem sérül, egyszerűen csak célszerű és kész.
Nincs túlgondolva.... de tudja amit tudnia kell.
Megjegyzem, hogy a Black Series sorozatnak elérhető az EVA nyeles verziója is, ami legalább kevésbé koszosodik, már akinek ez számít, ráadásul jóval olcsóbb, mint a Pro sorozat.
Itt sem dizájn hókusz-pókuszra megy el a pénz...
A nyél szokatlanul, már-már „oldalbaverősen” hosszú, viszont tudomásul kell venni, hogy ennél a bothossznál ez már elengedhetetlenül szükséges. A dobások csak két kézzel, stabilan beleállva kivitelezhetők, ezzel a bottal nem lehet egy kézzel flegmázni, vagy csukóból pöcögtetni. Nem beszélve arról, hogy maga a csali bevontatásakor is a hosszú nyél szinte „bekéredszkedik” a hónalj alá, pláne ha jerkeljük, rángatjuk is azt a csalit. Fárasztani meg nem is nagyon lehet másként, egy jobb hal ereje és a bot súlya együtt már nemhogy csuklóból, de alkarból sem kivitelezhető. Tudomásul kell venni, hogy ez egy más stílus, a tinglitanglizást el kell felejteni…. Inkább olyan, mint egy sumó birkózóval keringőzni.
Szeretem ezt a logót. Az egész bot olyan ösztönösen zsigeri, mint ez az odavetett szignó. Telitalálat.
A gyűrűk is meglehetősen szokatlanok, részben a dőlésszögük, részben a méretük. Hiába, ez a műfaj vastag zsinórokat igényel, így nehéz is lenne elképzelni mikrogyűrűkkel. Ennek ellenére láttam ebben a műfajban apró gyűrűvel szerelt botot is (lásd itt), ahol nemigen érzékeltem semmilyen kompromisszumot. Most legyen okos a teszthorgász, melyik mellett tegye le a voksot? Maradjunk annyiban, hogy ennek a botnak jól áll ez a gyűrűméret, az egész pálca brutalitásához illenek a hatalmas, vastag, erős gyűrűk. Az biztos, hogy nyárfaszösz idején sincs mitől aggódni. Bár szerintem Svédországban nem él nyárfa….:)
Brutális gyűrű
A spinnerbaites tesztelés első másodpercében leszűrhető következtetés, hogy a bot könyörög a nagyobb csalikért, egy 20 gramm körüli fémcsalival teljesen „buta”. Próbaképpen dobtam a pálcával horogmentesített óriásgumit, itt mutatja meg igazán a képességeit. Gyakorlatilag bármilyen elképzelhető csukás monstre gumit izomból meg lehet vele küldeni, a bot meg sem nyikkan, fel sem merülhet a törésnek még a gondolata sem. A 30 grammos alsó dobósúly-határ is erős túlzás, ez a súly még alig húzza fel a blankot, inkább 50-60 g környékén kezd éledni a bot. A teteje is szerintem bőven 130 g felett van, csak nincs ekkora csalim, hogy kipróbálhassam. Léteznek egészen elképesztő méretű a szó legszorosabb értelmében fél kilós gumik, amiket már nemigen dobálnak, inkább vontatnak, simán el tudom képzelni, hogy egy ilyet is elkezelgetne a bot.
Kb. az egyetlen dizájnelem ez a hordósra esztergált kis parafa
A tesztnap számos gyönyörű, 70-90 cm közötti csukát eredményezett és még több rontott kapást. Utóbbit részben a spinnerbait rossz akadási arányának tulajdonítom, részben annak, hogy a jó akasztáshoz kellett volna, hogy egy nagy csali tehetetlensége kicsit nyúlósabbá tegye az amúgy brutálisan durva karaktert. Régi közhely a pergetésben, hogy a húzott csalikhoz (tipikusan wobbler) lágyabb, „telibb” karakterű bot illik, a robbanékony reakciót igénylő jigeléshez gyorsabb, feszesebb. Nos, ez itt is jól látszik, a bot önmagában túlságosan is kemény, a megfelelő karaktert csak nagy csalival veszi fel, ami lomhábbá teszi az egész bottestet. A túl feszes bottest sok kapást inkább „lerúgott”, az amúgy igen derekas rávágások sokszor nem akadtak. A következtetés: ez tényleg kizárólag nagy csalihoz való. Illetve számításba kell venni az itthon nemigen űzött sleppelő csukázást, ahol szintén indokolt egy ilyen nagyágyú….
Felsőtárkányi átlagcsuka
Szerencsére beköszönt az a hal is, amire gyártották a pálcát. Egy felszínről is jól látható akadóban vezettem a spinnerbaitet, amikor finom, nem túl agresszív, amolyan igazi nagycsukás koppanás érkezett. Be is nyestem egy igazi embereset, ahogy kell: izomszaggató félfordulat teljes felsőtesttel. Máshogy ezt nem lehet, alkarból, vállból teljesen esélytelen a tisztességes akasztás. Hiába a bevágás ereje, csalim megállt vízközt, mintha bebetonozták volna. Na, mondom, sikerült megtalálnom az akadót…. de ekkor az akadó megmozdult és úszni kezdett. Azonnal rátartottam és pumpálni kezdtem, a villanypózna-erősségű bot (32-es fonottal) hamar a felszínre kényszerítette a fatörzs-vastagságú csukát. A bot hajlott ugyan, de nem vitte túlzásba. Én persze a zsebemben kotorásztam a telefonomért, hogy mindezt megörökítsem, ám a felkényszerítőzött, rendesen ki nem fárasztott csukamatuzsálem egy korrekt fejrázással kiköpte az egyeshorgot a szájából és elköszönt. A fotót kicsit sajnálom, az élmény azonban az enyém.
Levesestál méretű teknősök kísérik figyelemmel a horgászt.
Az egy nagyságrenddel kisebb méretből viszont jópárat szákba tereltem, ami a botnak meg sem kottyant, szinte alig hajlott, alig dolgozott. Hiába no, nem erre való, ez egy trófeahorgász-célszerszám. El tudom képzelni, hogy egy vad, soha meg nem szúrt kapitális kanadai muskellunge (minden csukafajok legnagyobbika) micsoda ramazurit tud rendezni rajta, pláne, ha a youtube videókból ismert muskie-nyolcas technikára gondolunk, ahol botspiccről akasztgatnak 10 kiló feletti halakat. Na, ide való ez a bot, hazai vizekre csak a legfanatikusabb nagycsali-mániákusoknak ajánlom.
Egy szebbecske.Szegényt kissé megviselte a telepítés.
Szerencsére, mint már mondottam, létezik belőle kisebb dobósúlyú modell is, ami már itthon is jól használható. A Pro sorozat 45-50 ezer forintos árával elviselhető, a sima, vagyis nem Pro sorozat a maga 30 ezer forint körüli árával már kifejezetten vállalható összeg. Persze egy megbízható nagyhalas multi azért illik rá, jól működik a pálca az Abu Garcia édesvízi felhasználásra szánt hengermultijaival is. Sőt igazából ezzel lenne igazán stílusos, igazán brutális. Pláne, hogy létezik az Ambassadeur szériában Svartzonker orsó, ami méltóságteljes ezüst-fekete dizájnjával ennek a botnak méltó párja.
Aki pedig Toldi Miklós erejét érzi az izmaiban, bátran próbálkozhat vele, mert ilyennel dobálni olyan életérzés, mint egy grizzly medvével verekedni. Not for everybody….
