A szuperhős – Ironman The Throne TT76XXH-6
2023. április 02. írta: Halfdane

A szuperhős – Ironman The Throne TT76XXH-6

014_15.jpg

Van egy bolondériám, amit kevesen értenek. Mégpedig a nagy dobósúlyú lágy botok szeretete. Rengeteg előnyük van, többek közt a kapitális halak fárasztásának biztonsága, a dobástáv és a sokoldalúság. Kedvenc csukás botom egy 45-110 grammos Jackson Pro Jerk multis pálca, amit Aurél barátomtól vettem meg még vagy 10 éve. Aurél hatalmas hibát követett el az eladással, nekem meg hatalmas szerencsém volt a vásárlással, mert azóta sem volt a kezemben hasonló bot. A zsenialitása abban áll, hogy a bottest teljes hosszában dolgozik mind dobásnál, mind fárasztásnál, elképesztően kezes és megállja a helyét a 100 grammos gumikkal, de a 6 centis, 10 grammos crankbaitekkel is. Ha egy botot kéne vinnem bárhová csukázni, ez lenne az, nem kell másik. Nehéz elképzelni, de higgyétek el, ez mindent egyben tud.

A hazai piac azonban elutasítja az ilyen botokat, konkrétan eladhatatlanok. Idehaza nem dívik a swimbaitezés, márpedig a rosszul repülő, ide-oda szitáló műhalak dobálásának a rugalmas, teljes hosszban energiával töltődő bottest a titka. Tudják ezt Amerikában, Japánban egyaránt, így ezeken a piacokon megtalálhatók a lágyabb, de „nagyágyú” botok. A túlfeszített, rideg, feszes botok előnye kétségtelen az ún. „bottom jigging” süllőzésnél, de szinte minden más módszernél hátrányba kerülnek. 

2022-es nyári svédországi túrámra nem akartam horror összegekért botokat reptetni, így inkább egy travel bot vásárlása mellett döntöttem. A választásnál a fenti szempont volt a döntő: legyen minél rugalmasabb, sokoldalúbb, fedje le a nagyhalas csukázás lehetőleg teljes vertikumát a wobblerezéstől, spinnerbaitezéstől a nagygumizásig. Rengeteget agyaltam a választáson, végül VéPéZé barátom ajánlása alapján a délkelet ázsiai piacon kapható botok felé fordultam. 

021_9.jpg

Gyári fotó a hatrészes (!) botról. (Forrás cudakilla.com)

Ez a régió az utóbbi években elég jól láthatóan felkerült a horgászcikkek térképére. A hűséges blogolvasók már találkozhattak a Bone branddel (itt és itt), ami a hazai „vájtfülűek” körében mára kiválóan csengő márkanévvé vált. Nem alaptalanul! A délkelet-ázsiai piac azonban bővelkedik hasonló minőséget kínáló cégekben, ezek közül egy az Ironman. Termékei nyilván a regionális piac igényeire vannak szabva, ami azt jelenti, hogy célzottan csukás botot nem fejlesztenek, ellenben náluk a hírhedt kígyófejű hal, a snakehead horgászata körül forog minden. 

002_13.jpg

Saját botom, a parafa itt már lekezelve U40 Cork Seallel

A snakehead egy rendkívül agresszív hal, tipikusan felszínről táplálkozik és előnyben részesíti a növénnyel sűrűn benőtt vizeket. Sejthető, hogy egy kapitális példány micsoda brutális kihívást jelent a felszerelésnek. Amkor elszabadul az őserő, akkor nem lehet hibázni, hanem minden körülmények között 20 kiló vízinövénnyel súlyosítva is meg kell fogni a halat. ha ilyen körülményekre fejleszt az Ironman, mi baj lehet egy kis északi csukázásnál? A bot végül Amerikából érkezett, ahol a helyi horgászok többnyire az Amazonas túráikhoz és az ott fogható gigászokhoz vásárolják ezeket a pálcákat. Azt hiszem, most már Te is látod, kedves Olvasó, hogy kétséget kizáróan maximalista célszerszámokkal van dolgunk. 

001_14.jpg

Visszafogott, de erőteljes tipográfia 

Háromszáz dollár, amibe a bot került – pláne postával, vámmal, áfával – nem kis pénz, de elmondom, miért nem bántam meg egyetlen cent elköltését sem. A bot ugyanis tényleg rendkívül sokoldalú és ugyan az Asura dobálása azért kicsit erőltetett, a komfortzónája valóban aránylag alacsonyan, számomra olyan 20 gramm környékén kezdődik és aligha tudtam megközelíteni a tetejét. Vagyis mindent tud, ami egy nagyhalas pecához kell. 

003_13.jpg

Egy hatrészes botnál már lényeges, hogy ne össze-vissza dugdossuk a tagokat, ezért segít a jelölés.

A bot mindenek feletti vonzerejét számomra az jelentette, hogy tulajdonképpen két botot kapunk egy áráért, ugyanis van a csomagan egy alternatív toldó, amivel 6’10-es (208 cm) és 7’6-os (228 cm) hosszban is használhatjuk. A különbség egy toldó tag, amit vagy beteszünk, vagy nem. Nyilván sejthető, hogy a rövidebb verzióban a bot szigorúbb, hosszabb verzióban picit lágyabb karaktert ad, ami által különböző helyzetekre optimalizálhatjuk. Nekem, aki elsősorban kajakos horgászatra vásároltam a botot, a rövidebbik verzió volt a vonzóbb, túlnyomórészt így is használtam a túra során, de természetesen nem mulasztottam el kipróbálni teljes hosszban sem. A teljes hosszúságban használt bot valóban közel áll ahhoz, hogy szinte mindent dobjunk vele. Természetesen ez az a helyzet, amikor a mindenképpen kompromisszumot kell kötni, hiszen egy nehéz, brutális szerszámmal nem lehet finomkodni, de meg lehet vele oldani. Márpedig nekem a túrán mindössze két bot állt rendelkezésre, a Throne és a tavaly már itt bemutatott 10-30 grammos Reiva Seahawk. Előbbivel csukáztam, utóbbival sügereztem.

006_15.jpg

Hatalmas, gubancgátlós spiccgyűrű a vastag zsinórok kezelésére, valamint vastagon, szépen bandázsolt gyűrűtalpak. 

A bot minden részletében puritán és minden tekintetben funkcionális. A jó minőségű parafa nyél csúszásmentes, a hatalmas, tengeri botokról ismert végdugó sejteti, hogy itt bizony csípőbe támasztott fárasztásokra is készülhetünk. A hosszú, egész tenyérnyi foregrip, vagyis az orsótartó feletti nyélrész szintén erről árulkodik. A parafa elemek füstszürke (gunsmoke) színű, vékony fém elemekkel történő lezárása sem a díszítésről szól, ezek jól láthatóan funkcionális elemek. Ez a bot nem akar tetszeni….. de talán éppen ezért tetszik. 

004_14.jpg

Semmi extra, csak szépen lezárt parafa végződések.

Szót érdemel a műanyag, de brutális vastagságú anyagból készült orsótartó, amin egy dupla csavar hivatott az orsó stabil megtartásáért. Semmi lakkozás meg céglogó, meg flitter, csak matt, festetlen, de vastag anyag. Egyedül a csavar feletti kis fém gyűrű és a márkanév árulkodik arról, hogy talán formatervező munkatárs is dolgozik a cégnél, igaz, a munkája ennyiben ki is merült. Esetleg a tipográfia lehet még az ő műve, amiból a „The Throne” felirat érdemel említést, ami kissé a katonai lőszeres ládákra emlékeztető dizájnja jól illeszkedik a bot nyers brutalitásához. Jó választás, szép munka. 

005_15.jpg

Brutális Fuji orsótartó és az egyetlen szembeötlő dizájnelem a boton.

A gyűrűsor acélkeretes, krómozott Fuji. Teljesen felesleges lenne vékonyított vagy könnyített gyűrűket használni, a cél, hogy megbízhatóan szolgálja ki a legextrémebb igénybevételt is. A teljes bot egyébként 224 gramm, de a rövidített verzió is 199 gramm, egyik sem könnyű. Semmi sem indokolja a finomkodást. Egy 300-as méretű multiorsóval a súly fél kiló fölé ugrik, ami már egy egész napos pácánál bizony fárasztó, de vígasztalhat bennünket az a tény, hogy életünk halának megfogása nem a boton fog múlni. 

A dobósúly tényleg széles, de azért itt szükséges némi korrekció. A 11 grammos alsó határ még a hosszított verziónál is erős szépítés, még egy kisebb, vékonyabb zsinórral töltött orsóval is kínlódás ekkora csalit dobni. Megoldja, de jól láthatóan nem erre tervezték. 20 gramm környékén kezd a bot életjeleket mutatni. A túrán kifejezetten sokat horgásztam a Rico Boss nevű kétrészes wobblerrel, ami a maga 22 grammjával már komfortosan dobható volt. Sőt mi több, Endre a cég tulajdonosa két egyedi színt is festett a kedvemért, egy „Arctic char” színű szajbling-imitációt, valamint egy natúrabb „Whitefish” színűt. Ez utóbbi (magyarul: maréna) a lappföldi csukák egyik fő tápláléka, de hazai körülmények között is univerzális szín. 

009_13.jpg

Észak színei

A túrán szinte minden vágyam teljesült, mind csukában, mind más halakat tekintve, de utóbbiakról majd külön cikkben olvashattok. Most koncentráljunk a nagy csukákra! 

018_12.jpg

Univerzális szín bármely vízre

Már az első nap megmutatta a pálca a képességeit. Az Umealven folyó gáttal duzzasztott szakaszán kezdtük a túrát, amely rendkívül változatos a csukák előfordulási helyeit tekintve. Akár a rendkívül mély víz törésein vontatva, akár a szélvizeket dobálva rájuk akadhatunk, de már az elején feltűnt, hogy a korábbinál hínárosabb a víz. Ezért elkezdtem kifejezetten a nagy hínármezők széleit horgászni, a döntés helyességét pedig hamarosan igazolták az ottani viszonylatban átlagosnak számító 2-3 kilós halak. Mintegy 2 méteres vízmélységnél szűnt meg a hínármező, én pedig ezzel párhuzamosan próbáltam a nyílt víz felé figyelő, reményeim szerint domináns, nagy méretű halakat kiszelektálni. Meggyőződésem, hogy a kapitális hal mindig a legoptimálisabb táplálkozási pozíciót foglalja el. Ehhez mindig három szempontot teszek mérlegre: az oxigén, a búvóhely és a táplálék meglétét. 

007_14.jpg

Észak fényei

Tankönyvi példája volt a fentieknek Tamás cimborám helyválasztása, aki egy sekély vizű átjáró szélén található hínármezőben horgonyzott le és a nyílt, mély víz felé dobta csaliját. Már az első dobást lebombázta neki egy 90 centi körüli példány, majd a második dobásra követte egy alig kisebb társa. Én már csak az átjáróban tudtam megállni, ahol fogtam is, többet is, de sokkal kisebbeket. A nagy hal egyértelműen a legjobb zsákmányszerző pozícióban volt, ahol rendelkezésre állt a búvóhely (hínármező széle), oxigén (átjáróban mozgó víz) és a táplálék. A nyílt víz felől az átjáróban haladó halak közül az a hal tud legjobban csemegézni, amelyiknek először kerülnek az orra elé. A kicsit meg örülhetnek a „lepattanónak”. 

008_13.jpg

A nyerő pozíció

Egy hínármező szélén nekem is volt szinte ugyanilyen szituációban nagy halam, de sajnos a spinnerbait drótját törvén meglépett. Pedig az is verte a 90 centit, így rendkívül bosszús voltam, hogy egy ilyen banális véletlen miatt veszítettem el. Végül egy nagy hínármezőben lévő kisebb tisztást vettem célba. Ugyan a felszínen nem volt hínár, de kb. fél méter mélyen már egybefüggő salátamező volt, így a maximum 40 centire merülő Rico Bossnak szavaztam bizalmat. A wobbler ráadásul kotyog is, amit szerintem rendkívüli módon szeretnek a csukák, és az eleredő esőben kifejezetten jó ötletnek is tűnt ez az extra inger.

 010_1.png

Elszabadul az őserő. 

Az első dobás után alig tekertem pár métert a csalit, bődületes burvány és hatalmas rántás jelezte, hogy valakinek megtetszett a wobbler. A bevágás után pokoli erők szabadultak el, közben bekapcsoltam a kamerát, a felvételen jól látható, hogy a hal egy-egy kirohanásával 180 fokot fordít a kajakon. Szép nagy, ereje teljében lévő csuka körvonalai bontakoztak ki a vízfelszín alatt. Rövid, de intenzív harc után megmerítettem a halat. Örömöm határtalan volt, mér az első nap sikerült egy igazán szép csukát fognom! 

011_1.png

Erősen tuszkolnom kellett, hogy beleférjen a szákba.

Körülnéztem, de a zuhogó esőben sehol sem láttam társaimat, a rádió pedig csak sistergett. Úgy döntöttem hát, hogy egy közeli sziget felé veszem az irányt, ahol normális fotókat tudok a halamról készíteni. A merítőt kikötöttem a kajak oldalához és elindultam a sziget felé. Egyszer csak lenéztem és a merítő ernyedten sodródott mellettem. Rémülten kikaptam a vízből, az alján hatalmas lyuk tátongott, halam pedig sehol. Így hát be kellett érnem – így be kell érned neked is, kedves Olvasó – néhány akciófotóval, meg egy merítős képpel. Sebaj, az élmény az enyém, és azt semmi nem veheti el. 

012_15.jpg

Az egyetlen közeli kép a hínárcsukámról. 

Szerencsére pár nappal később sikerült kiköszörülni a csorbát egy kereken méteres krokival, amelyik megint tankönyvi szinten igazolta a fenti elméletemet. A Vindelalven folyón horgásztunk, ahol egy hatalmas, gyors vizű zúgó frissíti a vizet. A szakasz elképesztő mennyiségű táplálékhalat tart, így a csukák is kapitális méretűek ezen a részen. Tavaly Isti cimborám fogott egy lehetetlen méretű, becsléseink szerint 130 (!!!) centit és 15 kilót messze meghaladó példányt, amelyet szintén csak félresikerült képeken tudtunk megörökíteni, de kétségkívül Isti élete csukája volt. És higgyétek el, semmit sem túlzok a mérettel, a feje nagyobb volt, mint pecásé! Nos, ezen a szakaszon tettük le kajakjainkat, érthető módon izgalommal várva a bevetést. Rohant is mindenki a jónak gondolt helyekre, többen egyenesen bele a hínármezőkbe. 

020_13.jpg

Egy ilyen zúgó nemcsak a pisztrángféléket vonzza, hanem a belőlük táplálkozó kapitális csukákat is.

Én azonban megálltam a nyílt víz határán és innen dobtam gumihalamat a hínárszélbe, gondolván, hogy a környék legnagyobb halai biztosan nem a sűrű dudvában keresendők. És bamm, az első dobás beadta azt a halat, amiért annyira szeretjük ezt a vizet. Halam azonban azonnal a hínármezőbe fúrta magát és mivel hosszú zsinóron volt, mire magamhoz zúztam – vagy inkább magamat hozzá – bizony összeszedett egy kazalnyi zöldsalátát. Na, valami ilyesmi lehet a vízinövényes snakehead-peca. 

016.png

komoly erők tombolnak.

A tapasztalatok alapján a széles dobósúly tartomány valósnak bizonyult, bár az alja, mint említettem, kissé túl ambíciózusan került meghatározásra. Mondom ezt annak fényében, hogy pl. a sok éve tesztelt Bone Drago (itt) és Evergreen Super Stallion (itt) egyaránt deklaráltan nagy dobósúlytartománnyal rendelkezik, de ott mindkét esetben valósnak találtam a a megadott adatokat. Viszont azok minden szempontból teljesen más botok, az egyrészes építés engedi a finomabb spicc alkalmazását, így nem csoda, ha minden tekintetben könnyebb, légiesebb érzetet adnak. Almát hasonlítunk a körtéhez, de mégis muszáj megtenni az összehasonlítást, mert így érthetjük csak meg, hogy hol is helyezkedik el ez a bot. A Throne karakterét alapvetően meghatározza a nagyobb súly, a nehezebb gyűrűk, ami viszonylag kisebb dobósúlynál is jól töltődik, de sosem lesz belőle egy könnyed bot. De nem is ez volt a cél....

017.png

Köretként salátát is tálalt ez a szép csuka.

Egy külföldi túrán nem engedhetjük meg magunknak a könnyelműsködést. A felszerelésnek bírnia kell az extrém körülményeket, esetlenként a – nem feltétlenül szándékos – mostoha bánásmódot. Ilyen helyre olyan cucc kell, ami minden kihívással megbirkózik. Az Ironman The Throne botja méltó hangzatos nevéhez, vasemberek kezébe való, királyi fegyver kapitális halak megfogására. Alig várom, hogy egy jó parti küszívásos harcsázás alkalmával kipróbálhassam valami komolyabb bajszossal, de ez egyelőre a jövő zenéje……

015_15.jpg

És végre egy jó halas kép is készülhetett. 

És végül néhány szót a többrészességéről. Ma már ettől korántsem kell félni, a botgyártási technológia eljutott oda, hogy a sokrészes botok sem gyengébbek, vagy megbízhatatlanabbak a kevesebb részből álló társaiknál. Amit nem lehet megspórolni, az az anyag, ezek a botok mindig is több anyagot fognak tartalmazni, ami a karakterüket, súlyukat, befolyásolni fogja. Egy minőségi travel bot akciója szinte minden vízközt húzott horgászati technikához ideális, egyesek akár még a klasszikus jigelés követelményeivel is megbirkóznak. Nem szabad egy egyrészes bothoz mérni őket érzékenységben, kifinomultságban, de sokkal kisebb a kompromisszum, mint amit sokan gondolnak.

022_10.jpg

Búcsúzóul egy csukacsalira csábuló csodasügér. 

Köszönöm a Cudakilla.com-nak a korrekt, rugalmas ügyintézést, gyors postázást. Thank you, Mr. Lee! 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://tesztpeca.blog.hu/api/trackback/id/tr6318091440

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása